Get Adobe Flash player

Új külcsín, továbbfejlesztett belső

A Monte-Carlo Rallye-val útjára induló 2014-es rali világbajnokság előtt a Volkswagen felfrissítette a Polo R WRC dekorációját, a szürke és a kék csíkozás új irányokat vett a kocsi karosszériáján.

Nem csak a külső jelent újdonságot ugyanakkor a Volkswagen autójának 2014-es változatán, a „motorháztető alatt is csiszoltak rajta”, így a „részletek fejlesztésének” előnyeit is élvezhetik majd a pilótái.

„A Polo R WRC 2014-es változata a 2013-as autón végrehajtott aprólékos továbbfejlesztések összessége” – áll a Volkswagen közleményében. „A tavalyi szezonban a csapat tíz úgynevezett jokert játszott ki, ami lehetőséget teremtett arra, hogy az egyes alkatrészek a korábban benyújtott homologizációs dokumentumhoz képest változtatásra kerüljenek.

A futóműalkatrészek optimalizálása és az erőátviteli rendszer új beállítási változatai mellett a mérnökök számára a prioritás azon volt, hogy javítsák az autó stabilitását. A Volkswagen arra is elhasznált egy jokert, hogy egy új változatú szoftvert installáljon a fedélzeti elektronikához.”

„Ha nem lépsz előre az autósportban, visszafelé haladsz” – tette hozzá a Volkswagen Motorsport igazgatója, Jost Capito. „Amikor a technikai fejlesztésekről van szó, egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak, hogy akár egy pillanatra is lazítsunk.

Bár 2013-ban learattuk a babérokat, természetesen nem ültünk rajtuk. A rali világbajnokság gyártói egyetértettek, hogy a 2014-es szezonra ne homologizáljunk új World Rally Car-okat. Ennek ellenére megpróbáltunk teljes mértékben kihasználni azokat a lehetőségeket, melyek a rendelkezésünkre álltak. A 2014-es Polo R WRC több szempontból is tovább lett fejlesztve, mióta tizenkét hónappal ezelőtt bemutatkoztunk. Alig várja már a csapat összes tagja, hogy meglássuk, hol állunk az erős versenytársakkal, a Citroennel, a Forddal és az új ellenféllel, a Hyundai-jal szemben.”

Az FIA honlapján megjelent információk szerint októberben különböző futóműalkatrészeket homologizált a német gyár, míg december 1-én erőátviteli és motoralkatrészeket. Ezek között van a módosított hajtókar, a motor és sebességváltó tartóbak, különböző rámpaszögű differenciálművek, valamint aszfaltra és murvára való lengőkarok is.

Az autó képletesen el is rajtolt már, a Volkswagen igazgatótanácsának elnöke, Dr. Martin Winterkorn és az igazgatóság egyik tagja, Dr. Heinz-Jakob Neusser indította útjára a cég wolfsburgi gyára előtt felállított szimbolikus rajtdobogóról az uralkodó világbajnokokat, a Polo R WRC-t és Sebastien Ogier-t.

 

A felhasznált jokerek:

Joker 1: hajtókarok

Joker 2: megerősített motor és sebességváltó tartóbak

Joker 3: módosított rámpaszögű első differenciálmű

Joker 4: módosított rámpaszögű hátsó differenciálmű

Joker 5: első lengőkar (aszfalt változat)

Joker 6: hátsó bölcső

Joker 7: hátsó lengőkar (aszfalt változat)

Joker 8: hátsó lengőkar (murva változat)

Joker 9: hátsó differenciálmű leoldó szerkezet

Szabad joker: szoftver

 

Andrew