Get Adobe Flash player

A Ford Fiesta WRC generátorhibái - Evans, az M-Sport erős embere

 

Evans, az M-Sport erős embere

Elfyn Evans-nak százötven métert kellett tolnia Ford Fiesta WRC-jét felfelé, hogy elérje a Francia Rallye első napjának nap közbeni szervizét és ne essen ki a versenyből.

Az M-Sport pilótája, valamint navigátora, Daniel Barritt a saját erejét kellett, hogy mozgósítsa, miután Fiestájukban elromlott a generátor a viadal harmadik szakaszán, és ötven kilométerrel később, a szervizpark bejáratánál meg is állt az autó.

„A motor éppen akkor némult el, amikor megláttuk a bejárat időellenőrzőjét, úgyhogy szerencsések voltunk” – mesélte a wales-i versenyző, aki ekkor negyedik helyen állt az összetettben. „Mindig is tudtam, hogy elérjük a szakasz célját, miután kigyulladtak a figyelmeztető lámpák, de nem voltam benne biztos, hogy utána még milyen hosszan tart ki. A közúti etapon beszéltünk a mérnökeinkkel és a lehető legkevesebb áramot használva hoztuk vissza a kocsit.

Az utolsó métereken azonban tolni kellett. Az egyenesben nem volt olyan rossz tolni, de miután a differenciálművek zárnak, a kanyarodást nehézzé tették. Most már jól érzem magam, de akkor nem így volt ez. Nem hinném, hogy készen állok a világ legerősebb embere címre még” – mondta el Evans az esetet követően a szervizben.

A páros tíz perc késéssel érkezett az időellenőrzőbe, ami miatt 1 perc 40 másodperc büntetést kapott. A generátorcsere után folytathatták Evans-ék, a napot a tízedik helyen zárták. Annak ellenére, hogy nem érezte igazán jól magát a kocsiban a pilóta, nem jöttek be neki az új Michelin abroncsok, sokat mozgott velük az autó, Evans kitűnő tempót diktált a nap folyamán, a büntetés nélkül a negyedik helyen állna.

Úgy tűnik, az M-Sport nem tud úrrá lenni a generátorral kapcsolatos problémákon, immár sokadszorra fordul elő, hogy a Ford Fiesta WRC-s versenyzőket ennek az egységnek a hibája hátráltatja.

 

Fotó: www.wrc.com

 

Andrew

 

2014. október 4.