Get Adobe Flash player

Hírek: DMACK - Versenyben lehet a DMACK

 

Versenyben lehet a DMACK

A DMACK gumigyár vezetője, Dick Cormack elutasította azokat a spekulációkat, miszerint abroncsuk csupán bizonyos felületeken lenne működőképes idén. A szakember kitart amellett, hogy versenyzője, Elfyn Evans az élmezőnyben szerepelhet a 2017-es rali világbajnokság összes murvás futamán. Cormack úgy véli, wales-i pilótája a meleg körülmények között futó bármelyik viadalon képes lesz a győzelemért harcolni.

„Egy olyan murvás futam sincsen idén, amitől félnénk” – árulta el. „Minegyikre úgy megyünk, hogy győzelmet várunk. Tavaly bizonyos versenyeket céloztunk meg, az idei szezonban azonban szélesebbre vettük a látómezőnket, a gumifejlesztésünk pedig tükrözi ezt.”

Argentínában a győzelemről végül héttized másodperccel lemaradó Evans a lágyabb keveréket használta Ford Fiesta WRC-jén, ami idén keményebb a DMACK-nál, mint amilyen tavaly volt. Az alakulat azt várja, hogy ez jól fog működni a Portugál Rally-n is. Cormack elmondása szerint a kemény DMACK-on történt fejlesztések azt jelentik, hogy az megfelelő lesz a júniusban megrendezésre kerülő szardíniai viadalra.

„Összehasonlító teszteket végeztünk a Michelinnel, és nagyon magabiztosak vagyunk” – tette hozzá. „Megvizsgáltuk az összes tavalyi versenyt, és egyetlen olyan hely van, ahol a lágy, lágy gumira van szükség, ez pedig a Brit Rally. A többi murvás versenyen sokkal inkább egy közepes keverékre van szükség, erre mentünk rá.”

A DMACK azon is dolgozott, hogy defektállók legyenek az abroncsai, feláldozva a sebességet azért a képességért, hogy el lehessen jutni a szakasz céljába anélkül, hogy teljesen elvesszen a gumi. „Run-flat konstrukciójúvá tettük az abroncsainkat. Igen, adunk el teljesítményt a plusz súllyal, és a merevség is ezt hozza, ugyanakkor érdemes így tenni, amikor van egy gumid, ami meg tud tenni levegő nélkül nagyjából tizenkét kilométert is. Vesztettünk Lengyelországban és a Brit Rally-n is tavaly, miután nem rendelkeztünk ezzel.”

Cormack elsődleges célja most már rali világbajnoki futamot nyerni. „Egy gyártóval akarunk együttműködni. Ezért vagyunk itt. Nagy elégedettséggel töltött el, hogy az elsőszámú pontszerző Fiesta mi voltunk Argentínában. Ezek a pontok, amiket az M-Sportnak gyűjtöttünk, voltak az elsők, amit egy gyártónak szereztünk.”

A brit szakember arról is beszélt, lehet, hogy kihasználják a gumihomologizációs jokerlehetőséget, és a brit versenyre lágyabb abroncsot visznek, ami kitűnő lehetőséget biztosítana Evans számára egy hazai győzelemhez.

Malcolm Wilson ugyanakkor kizárta, hogy Sebastien Ogier, illetve Ott Tanak DMACK-ra váltson a szezon folyamán. „Határozottan mondhatom, hogy nem fog ez bekövetkezni” – mondta az M-Sport vezetője. „Az azonban nem lepne meg, ha azt látnám, hogy néhány ügyfél a DMACK felé mozdulna.” Mads Ostberg az egyik olyan versenyző, aki 2017-es specifikációjú Fiestát vezet, és úgy tudni, hogy a norvég fontolgatja is a beszállítóváltás lehetőségét.

 

Andrew

 

2017. május 17.