Get Adobe Flash player

Egy nehéz nap éjszakája

A 2014-es Argentin Rally első napja többek számára sem úgy alakult, mint ahogyan azt tervezték. Ennek eredményeként szerelőiknek késő éjszakáig kellett dolgozniuk az autók helyreállításán, hogy a párosok másnap visszaállhassanak a versenybe.

Az ez évi viadal formátuma olyan kompakt volt – az egyes napokon mindössze két-két szakasz ismétlődött kétszeri alkalommal–, hogy gondot okozott a kiesett autók szervizparkba történő visszaszállítása. A szervezők ugyanis nem nyitották meg az utakat az első áthaladás után, ráadásul a gyorsasági szakaszok nagy távolságra helyezkedtek el a szervizparktól.

Mads Ostberg a második szakasz tizenhatodik kilométerén 9:25 körül szenvedett balesetet, de Citroen DS3 WRC-je csak 19:30-kor jelent meg a villa carlos pazi szervizparkban. A norvég pilóta navigátora, Jonas Andersson, csaknem tíz órás őrséget állt, mire a csapat megérkezett és trélerre tette a kocsit. Miután a jobb elején kicserélték a sérült alkatrészeket, valamint új erőátvitelt is kapott, este 11 órakor már készen is állt a Citroen a parc fermében a Rally 2-re.

Fotó: Borsos Péter

 

Ott Tanak Ford Fiesta R5-öse és Dani Sordo Hyundai i20 WRC-je is fél nyolc körül ért vissza Villa Carlos Pazba. Annak ellenére, hogy egy bukkanót követően igencsak összetörött, a Ford bukócsöve sértetlen maradt, így az Autotek szerelői – köztük Borsos Péter – nekiálltak megjavítani az autót, ami éjjel egy órára el is készült.

Mindössze egy és egynegyed órát aludt néhány Hyundai szerelő. Thierry Neuville i20 WRC-je éjfél előtt negyed órával érkezett meg pénteken, amin hajnali háromig dolgoztak, szombaton reggel 6:25-kor viszont ismét munkába kellett állniuk. A koreai autóknak motorproblémáik voltak, a 8-as számú kocsiban, Dani Sordóéban a kipufogócsonk ment tönkre, a 7-esben, amit Neuville hajtott, a turbócső csúszott le. Mindkét Hyundai legénysége hosszú ideig kellett, hogy várjon a pampákon, de legalább sok új amigót szereztek.

Andreas Mikkelsen a hyundai-osokhoz hasonlóan az utolsó szakaszon esett ki, miután a leesett generátor ékszíj miatt elerőtlenedett a motor és benzinbefecskendezési problémák adódtak. A Volkswagen Polo WRC este fél tízkor érkezett vissza a szervizparkba.

Mikko Hirvonen volt az első gyári versenyző, aki pénteken kiesett, amikor hét kilométerre a nap nyitószakaszának rajtja után nekiment egy betonfalnak. Annyiban szerencséje volt azonban, hogy a baleset egy bekötőúttól nem messze történt, így a kocsi délután visszaérkezhetett az M-Sport szervizsátra alá. A rendelkezésre álló három órában a csapat kicserélte az első és hátsó kereszttartókat és a felfüggesztést, a sebességváltót, a hátsó differenciálművet, a jobb első és jobb hátsó féknyerget, valamint kijavította a bukócsőrendszer első részét. A bukócső ellenőrzéséhez ki kellett venni a műszerfalat és az első szélvédőt is. Hirvonen mutatványa hetvenötezer angol fontba került az M-Sportnak a munkabérek és természetesen az adók nélkül…

 

Andrew