Get Adobe Flash player

Hogyan készül a WRC TV műsora?

 

 

„Az ember és az anyag határainak tesztelése.”

 

„Az autóknak és a csapatoknak mindent bele kell adni a raliversenyeken, hogy a nehéz körülményeket is túléljék.”

 

„Semmi más helyet nem ismerek, ahol a World Rally Car-oknak ilyen melegben kellene menniük ilyen köves utakon, mint amilyenek Olaszországban vannak.”

 

Oliver Ciesla (ügyvezető igazgató – WRC Promoter GmbH):

„A rali világbajnokság az egyik legkeményebb autósport sorozat, különbözik minden más autósport szakágtól. Nem egy körpályán vezetsz, kint mész a természet biztosította körülmények között, ami lehet hó, jég, homok, eső, forróság, hideg. Mindezek kedvezőtlen feltételek, amit mind a csapatoknak, mind az anyagoknak tudni kell kezelni, ez pedig gyakran ami nagy kihívás.”

 

Marco Viitanen (gyártásvezető):

„A rali világbajnokság kétségkívül az egyik legkeményebb sport a közvetítés szempontjából, amikor az élő közvetítésről beszélünk. A helyszínek változnak, az autókat csak nagyon rövid ideig látjuk, amikor a szakaszon vannak.”

 

Oliver Ciesla:

„A szakaszok, amikre utalunk, a rajttól a célig, ezeket kell teljesíteni a hétvége folyamán. Az pedig, aki ezt a távolságot a legrövidebb idő alatt megteszi, lesz a győztes.”

 

Marco Viitanen:

„A tipikus felállás ezen a versenyen, hogy van egy nagy kamionunk, akár tíz helyszíni kamerát is használunk és a belső kamerákat az autókban.”

 

Paul Borgetto (televíziós gyártásvezető):

„A belső kamerák alapvető fontosságúak. A raliversenyek hossza ezer kilométeres nagyságrend, lehetetlen kábelezve bekamrázni. A belső kamerák alapvetőek a videókhoz.”

 

Steve Turvey (WRC helyszíni igazgató):

„A fedélzeti kamerák hihetetlenül fontos részét képezik bármilyen TV-s műsornak, mivel ezek tudnak rögzíteni minden egyes incidenst. Minden autót két kamerával szerelünk fel, az egyik előre néz a szélvédő irányába, a másik a versenyzők irányába néz, hogy a pilótát és a navigátort mutathassák, miközben akcióban vannak a szakaszon.”

 

Marco Viitanen:

„A helikopter is az egyik legalapvetőbb dolog. Csinálunk helyszíni effekteket. Egy stabilizált HD kamera van rajta. A helikopter minden egyes szakaszt lefedi. Ez élőképet is küld a kamionnak, de rögzíti is egyúttal a felvételeket, amihez Lexar kártyákat használunk.”

 

Oliver Ciesla:

„Különböző szögekből készítünk képeket. Vannak kameráink a helikopteren, vannak kameráink a földön, vannak kameráink az autókban. A kamerák felvételeit tárolni kell. Minden ilyen eszközben Lexar memóriakártyák kerülnek installálásra.”

 

Jeff Cable (marketingigazgató – Lexar):

„A rali világbajnokság azzal kereste meg a Lexart, hogy egy nagyon megbízható, gyors, nagy kapacitású kártyára van szükségük, hogy a világ minden részén teljesíteni tudjanak. Nagyon fontos számukra, hogy a nézők milliói várnak arra, hogy nézhessék a versenyt.”

 

Oliver Ciesla:

„A Lexar rali világbajnoksághoz történt csatlakozása – amellett, hogy egy fontos és megbízható partner – biztossá tette, hogy a felvételek, amiket csak egyszer tudunk rögzíteni, biztosan rögzítve legyenek és a lehető legbiztonságosabbak legyenek még a legnehezebb körülmények között is.”

 

Steve Turvey:

„Ebben a szezonban a Lexar kompakt flash-eit használjuk, amik nagy kapacitásúak, nagyon robusztusok, száz százalékosan megbízhatóak és nagy sebességgel rendelkeznek. Ez minden, amire szükségünk van a kártyáinknál.”

 

Marco Viitanen:

„A Lexar kártyái nagyon jól teljesítenek. Semmilyen problémánk nem volt vele. Gyorsak, tartósak, nagyon jól dolgoznak és nagyon jó képeket készítenek.”

 

Andrew

 

2014. november 19.