Get Adobe Flash player

A ralisport szabályváltozásai - A WRC 2-es bajnokságok részletei

 

A WRC 2-es bajnokságok részletei

 

Részletes leírást közölt a Nemzetközi Automobil Szövetség a rali világbajnokság támogató sorozatairól.

Az újonnan létrehozott és az egyre növekvő számú R5-ös gyártót megcélzó WRC 2 Pro bajnokság résztvevői két R5-ös autót nevezhetnek csapatonként, és minimum hét fordulón kell részt venniük egy autóval, beleértve egy Európán kívüli versenyt is. A gyártók, a pilóták és a navigátorok bajnokságába a legjobb nyolc eredmény fog beleszámítani. A sorozat résztvevői P2P prioritást kapnak, egy napot tesztelhetnek futamonként, és a bajnoki pontversenyben elfoglalt sorrendjük szerint a P1-es, azaz a World Rally Car-ral rajthoz álló versenyzők mögött indulnak útjukra a futamok első napján. A második és harmadik napon az előző napi eredményük szerint a P1-es csoport után rajtolnak.

A WRC 2-es bajnokságnak, ami most már kizárólag a pilóták és a navigátorok részére szól – tehát a csapatbajnokság törlésre került –, nem lesz minimális számú versenye, ugyanakkor az első hét nevezett verseny hat eredménye fog számítani a címet illetően. A résztvevők egy napot tesztelhetnek az egyes futamok előtt, és a bajnoki pontversenyben elfoglalt sorrendjük szerint, a P2P-s csoport mögött kezdhetik meg a futamokat az első napon. A második és harmadik napon a P2P-s csoport után, az előző napi eredményük szerint rajtolnak. Azoktól a résztvevőktől, akik a rendező ország licencével rendelkeznek és azon a versenyen vesznek részt először, nem kérnek WRC 2-es nevezési díjat.

A Skoda Motorsport Jan Kopecky-vel és Kalle Rovanperával tervezi a 2019-es szezont,

valamint a Fabia R5 evolúciós változatával, ami az év közepén mutatkozik be

 

A WRC 2 Pro bajnokság résztvevőinek a 31-40, a WRC 2-es sorozat indulóinak a 41-70 közötti rajtszámokat biztosítják. A 71-91 közöttieket a rendezők adják ki. A World Rally Car-os versenyzők saját rajtszámot választhatnak az 1-es kivételével, ami a mindenkori regnáló világbajnokot illeti.

A költségcsökkentés céljából az argentin és a chilei, valamint a portugál és a szardíniai verseny párosításra kerül a gyártói csapatoknál, ezeken a versenyeken ugyanazzal a hajtásrendszerrel, motorral és tartalékalkatrészekkel kell részt venni.

Ami a világbajnoki futamokat illeti, a nap közbeni eddigi harminc perces szervizek tíz perccel hosszabbak lesznek, hogy megadják a lehetőséget a rendezőknek, hogy promóciós tevékenységeket iktassanak be a versenyzők részvételével. Emellett a Szuper 2000-es, A, valamint N csoportos, tehát a nem valamely R csoportos géposztály szerint homologizált autók nem vehetnek részt a továbbiakban a versenyeken.


Andrew


2018. december 23.