Get Adobe Flash player

Csendes-óceáni rali háború

Az Új-Zéland Rally szervezői nekiláttak annak a kampánynak, ami a rali világbajnokságra történő 2016-os visszatérésüket célozza meg. A céldátum nem véletlen, egybevág a rivális Ausztrál Rally rendezőivel korábban kötött „gentleman's agreement”-tel, mely szerint hároméves ciklusokban váltva tartják a két versenyt.

1977-ben rendezhetett először rali világbajnoki futamot az ország, legutóbb pedig 2012-ben látogathatott el a mezőny a kivik hazájába. Az utolsó időszakban Ausztráliával felváltva volt a verseny, de 2012-t követően az új-zélandi rendezőség nem tudta a szükséges anyagi hátteret megteremteni. Ez a kétévenkénti rendezésnek is volt köszönhető, emiatt javasolták, hogy háromévente váltsák egymást Ausztráliával.

Az Új-Zéland Rally szervezőbizottságának elnöke, Peter Johnston a következőket mondta el terveikről: „Egy teljes felülvizsgálatnak vetettük alá a versenyt, beleértve a helyszínt is, hogy biztosak lehessünk benne, a megfelelő elegyet kapjuk. A főhadiszállást és a fő szervizparkot közelebb kell helyeznünk a gyorsasági szakaszokhoz. Beazonosítottunk opciókat, most pedig a potenciális partnerekkel tárgyalunk abból a célból, hogy az új évben további részletekről tudjunk bejelentést tenni. Tudjuk, hogy a versenyzők mennyire élvezik a szakaszokat, a csapatok pedig a nyilvánosság támogatását, úgyhogy magabiztosak vagyunk annak tekintetében, hogy mindenki várja már a 2016-os új-zélandi rali világbajnoki futamot.”

A sziget eddig harmincegyszer adott helyet világbajnoki fordulónak, míg Ausztrália huszonegy alkalommal. A Tasmán-tenger másik oldalán az Ausztrál Rally versenyigazgatója, Adrian Stafford a következőket nyilatkozta az üggyel kapcsolatban: „Nincs tudomásom arról, hogy lenne szerződés vagy megegyezés, ami helyet garantálna a rali világbajnoki versenynaptárban a következő években. Az Ausztrál Rally szervezőiként úgy folytatjuk, hogy semmi sincs garantálva a jövő versenynaptárait illetően.”

Európában a rali világbajnokság promótere is kiadott egy sajtóközleményt: „Miután az Új-Zéland Rally kinyilvánította érdeklődését azzal kapcsolatban, hogy visszatérne a rali világbajnokságra 2016-ban, a WRC Promoter tényfeltáró beszélgetéseket folytatott a szervezőkkel. A WRC Promoter nem kötött semmilyen megállapodást, nem ígért semmit arról, hogy az Új-Zéland Rally a bajnokság egyik fordulója lenne 2016-ban vagy később. Következésképpen az Új-Zéland Rally-ról nem fontolgatjuk, hogy a rali világbajnokság egyik fordulója lenne 2016-ban. A WRC Promoter a 2016-ra javasolt versenynaptárát a megegyezés szerinti folyamat alapján fogja az FIA elé terjeszteni az alkalmas időben, a 2015-ös év folyamán.”

A kardokat előrántották tehát…

 

Andrew

 

2014. december 23.