Get Adobe Flash player

Hírek: Skoda Fabia R5 - Megerősítették az R5-ös autó építését

 

Megerősítették az R5-ös autó építését

 

Hosszú várakozás után a Skoda megerősítette, hogy 2015-ben csatlakozik az R5-ös forradalomhoz egy, az új Fabia modellre épülő autóval.

Régóta beszélték már, hogy a cseh autógyár R5-ös versenygépet épít, ezt a cég képviselői most erősítettek meg egy prágai sajtótájékoztatón, amikor Dr. Frank Welsch, a Skoda technikai fejlesztésekért felelős igazgatótanácsi tagja elmondta, a Fabia S2000 hamarosan a történelemkönyvek lapjaira kerülhet.

Dr. Frank Welsch így nyilatkozott: „A rengeteg nemzetközi sikerrel, melyet elért, a jelenlegi Fabia Szuper 2000-es éveken keresztül szemléltette technikai rendíthetetlenségünket. A kihívás az most, hogy ezt a sikert kövessük. Ez az, ami miatt gőzerővel dolgozunk azon, hogy egy új versenyautót fejlesszünk a Skoda Fabiából az R5-ös kategóriára.”

Annak ellenére, hogy néhány hónappal ezelőtt nem erősítették meg még a Fabia R5 projektjének létét, Csehországban, majd nemrég Finnországban is lencsevégre kaptak egy olyan Fabia Szuper 2000-est, melynek motorházteteje alatt már egy turbófeltöltéses erőforrás dohogott. A prototípust Jan Kopecky és Esapekka Lappi is kipróbálta már.

Michel Hrabanek, a Skoda Motorsport igazgatója a következőket tette mondta el: „Az új R5-ös autó 1,6 literes turbómotorral lesz ellátva az FIA szabályainak megfelelően. Ez egy nagy változás, összehasonlítva a mostani kétliteres szívómotorokkal szemben. Az R5-ös kategória a korábbi Szuper 2000-es osztályt követi. Ezen az úton folytathatjuk a sikereinket a nemzetközi bajnokságokban és mehetünk előre az ügyfélprogramunkkal is. Az R5-ös osztályba történő belépés logikus lépés a Skoda számára. Ahogyan a dolgok állnak, úgy gondoljuk, hogy az új autó 2015 közepén kerül homologizálásra.”

A Skoda számos riválissal kerül szembe az R5-ös kategóriában, beleértve a Fordot, a Peugeot-t és a Citroent is, de a Honda és az Opel is szerepvállalásáról is lehetett már hallani. Várhatóan Kopecky, Lappi és Freddy Loix végzik majd a Fabia R5 tesztelésének oroszlánrészét.

Hrabanek a gyár 2014-es versenyprogramjáról is ejtett néhány szót. „Azt tervezzük, hogy az ázsia-óceániai bajnokságba is nevezünk és az Európa-bajnokságon is fogunk versenyezni. 2013-as párosaink szerepet fognak cserélni a következő évre: Jan Kopecky és Pavel Dresler sorakozik fel az ázsia-óceániai bajnokságban, míg Esapekka Lappi és Janne Ferm az Európa-bajnokságon fog versenyezni. Az Európa-bajnokságon hozzájuk csatlakozik a Skoda Auto Deutschland csapatától a német páros, Sepp Wiegand és Frank Christian, akik ugyancsak egy gyári autóval állnak rajthoz.”

Arról, hogy a három páros mely konkrét versenyeken áll rajthoz 2014-ben, még nem nyilatkoztak, az viszont biztos, hogy a jelenlegi autót, a Fabia Szuper 2000-est használják a következő idényben is.

 

Andrew

 

2013. december 5.