Get Adobe Flash player

Hírek: Citroen C3 WRC 2017 - Védi döntését a Citroen

 

Védi döntését a Citroen

A Citroen Racing vezetője, Pierre Budar megvédte csapata idei rali világbajnoki eredményeit, miután bejelentették, jövőre már nem lesznek jelen a sorozatban.

Az autógyár ügyvezető igazgatója, Linda Jackson a kivonulásról szóló közleményben kifejtette, Sebastien Ogier döntése, miszerint elhagyja a francia alakulatot, volt az oka annak, hogy nem folytatják a ralisport csúcskategóriájában.

Amikor az autosport.com arról kérdezte Budart, mit gondol, az élő szerződés ellenére miért döntött Ogier a távozás mellett, a következőket mondta el a szakvezető: „Erről Sebastient kell kérdeznetek. Ő van inkább abban a pozícióban, hogy el tudja magyarázni a miértet. Legyetek szívesek őt kérdezni! Kérdezzétek meg egyenesen! Nem akarom kommentálni ezt.”

Budar hozzátette, a Citroen mindent megtett, amit tudott, hogy megpróbálja meggyőzni a hatszoros világbajnokot a maradásról. „A legjobbunkat nyújtottuk, hogy meggyőzzük a maradásról, végül azonban meghozta a döntését. Beszélnetek kell vele, miért döntött így.”

Ogier három futamot nyert a C3 WRC-vel ebben az évben, sorozatban hetedik világbajnoki címét azonban nem tudta megszerezni. Budar elismerte, a Citroen megcsúszott a fejlesztésekkel a szezon kezdetén, aztán pedig nem tudta behozni az elvesztegetett időt, ugyanakkor kitartott azon véleménye mellett, hogy fejlődtek. „Azzal a helyzettel szembesültünk, hogy sok fejlesztést vesztettünk el az év elején” – mondta. „Rohanásban voltunk. Nehéz volt behozni az év elején elvesztett időt, mivel új versenyzőink voltak, új mérnökeink, és meg kellett érteniük az autót. Meg kellett tanulniuk, hogyan dolgozzanak együtt és hogy hogyan csinálják a prioritásokat a fejlesztésben. Mindehhez időre volt szükség a szezon elején, és természetesen ez későbbi előrelépést nyújtott számunkra összehasonlítva a többi csapattal, és természetesen nem voltunk képesek behozni ezt.

Az előrelépést azonban láthattuk a legutóbbi fejlesztési teszteken. Jobban értették és tapasztalatuk volt már az autóval a csapat verseny- és adatmérnökeinek, a szezon elején elég újak voltak, most azonban eggyel több szezonnyi tapasztalatuk van már.

És elég bizonyos vagyok benne, hogy nagy fejlődést értünk el az év folyamán, és sok folyamatban lévő fejlesztésünk volt, ami Monte-Carlóra lett volna készen, de ez egy probléma – természetesen Sebastien nézőpontjából jobb lett volna előbb rendelkezni ezekkel, és egyet tudunk érteni ebben, de nem volt ez lehetséges. Nem állíthatod meg az időt, amikor új fejlesztésekre van szükséged, új szerszámokra vagy új formákra, nem tudod visszaforgatni az idő kerekét – főként a homologizációs rendszert figyelembe véve, ami szigorú. A homologizációs rendszerben nem követhetsz el hibát, nem lehetséges, hogy szerencsejátékot játssz.

Összességében igencsak biztos vagyok abban, hogy sokkal inkább benne lettünk volna a csatában a következő szezonban, de könnyű ezt mondani most már…” – tette hozzá Budar.

Lappit sokként érte

Ogier csapattársa, a 2020-ra szintén élő szerződéssel rendelkező Lappi elmondta, sokkolta a hír, miszerint a Citroen kivonul a rali világbajnoksáról.

A finn pilóta is küszködött a C3 WRC-vel, három versenyt, a svédet, a finnt és az Ogier győzelmével zárult török futamot tudta a második helyen befejezni, a pontversenyt pedig tízedikként zárta.

„Olvastam a pletykákat a Citroen kiszállásáról. Azt vártam azonban, hogy ez inkább Sebbel kapcsolatos, őszintén szólva” – mesélte Lappi. „Megpróbáltam infóhoz jutni Pierre-től korábban, ő azonban nem igazán mondott semmit. Furcsának gondoltam ezt. Eléggé sokkoló volt.”

Miután tesztelte a C3 WRC 2020-as változatát, Lappi biztos abban, hogy az autó és a csapat is a megfelelő irányba tartott volna. A C3 WRC a Katalán Rally előtti teszteken radikálisan új aerodinamikai kittel futott, de további fejlesztések is érkeztek volna azok mellett, melyek a 2019-es szezon második felében történtek.

„Úgy gondolom, nagy lépéseket tehettünk volna” – mondta a versenyző. „Nyilvánvalóan látható volt az aero fejlesztés, ami nagyon jól működött – biztos, hogy sokat segített volna a gyors szakaszokon és a gyors versenyeken. A változtatás és az időt illető különbség elég nagy volt a régi aerohoz képest. És aztán volt néhány teljesítménnyel kapcsolatos frissítés: új motor, új geometria kormánymű frissítésekkel és további dolgok a diffikkel. Dolgoztunk ezeken, az bizonyos.”

A Citroen módosított erőátvitele fordulópont volt Lappi szezonjában, lehetővé tette, hogy el tudjon menni a határokig a pilóta a fékezésnél, miközben nagyobb tapadást és stabilitást biztosított az autó a kanyarokban. „Mint ahogyan láthattuk, amikor megkaptam a szezon során azokat a diffiket, amiket akartam, minden stimmelt murván” - magyarázta. „Sok munkát kellett volna végezni aszfalton, de pozitív voltam, hogy nagy fejlődést érünk el a következő évre. Talán nem adtak volna választ minden kihívásra, amivel idén szembesültünk, de legalább valamennyire.”


Andrew

 

2019. november 22.