Get Adobe Flash player

Loeb a Dakaron

A valaha volt legsikeresebb ralipilóta, Sebastien Loeb pályafutása egyik legnagyobb kihívásaként rajthoz fog állni a jövő évi Dakar Rally-n.

A kilencszeres rali világbajnok és Pikes Peak rekorder a Peugeot színeiben Carlos Sainz, Stephane Peterhansel és Cyril Despres csapattársaként egy 2008DKR16-tal versenyzik majd az Argentínában és Bolíviában megrendezésre kerülő tizenhárom napos viadalon.

„18 éves voltam, amikor felfedeztem magamnak az autósportokat, és elindultam az első raliversenyeimen. Azóta mindfajta autósport érdekel, a Dakar pedig ezek egyike. Úgy gondolom, nagyszerű kihívás elmenni oda és versenyezni, vezetni a sivatagban” – mondta el a 41 esztendős francia pilóta, aki 46,2 százalékos rali világbajnoki futamgyőzelmi mutatójával az autósportok egyik legsikeresebb versenyzője.

„Teljesen más a Dakar, mint a pályaversenyzés, amit jelenleg is űzök. Nagyon hosszú lesz, két héten át tart, meg kell lenni az állóképességednek, hogy ügyelhess a vezetésedre és a kocsira. Egy másfajta megközelítése ez a versenyzésnek, de januárban fel fogom fedezni.”

Loeb be is mutatkozott már a terepraliban, rajthoz állt a Marokkó Rally-n. de ezt megelőzően is tesztelhette már a Peugeot-t az afrikai országban. „Amikor júniusban kipróbáltam a Peugeot 2008 DKR-t, azonnal lenyűgözött, és természetesen sokat változott azóta is” – mesélte a jelenleg főállásban a túraautó világbajnokságon versengő pilóta. „Ami leginkább mellbe vágott, hogy a dakaros autó egy teljesen új tapasztalat volt: a rali világbajnokságon hozzászoktam ahhoz, hogy kikerülöm az akadályokat, ezzel az autóval azonban egyenesen át tudsz rajtuk menni, az viszont időt vesz igénybe, hogy önbizalmad legyen elhinni ezt!

Ahhoz is hozzászoktam, hogy nagyon részletes itinerem van, a terepraliban viszont magadnak kell megtalálni az utat és improvizálni az irányt. Valójában ez az első alkalom arra is, hogy versenyben vezetek bármilyen típusú dízel autót. Sok dolgot kell tehát megtanulnom, de türelmetlenül várom, hogy kiismerjem magam.”

A Marokkó Rally-n Loeb mellett a kétszeres rali világbajnok és a 2010-es Dakar Rally győztese, Carlos Sainz indult még a Peugeot színeiben. Ők ketten nem ismeretlenek egymásnak, hiszen a Citroen rali világbajnoki alakulatánál 2003-ban és 2004-ben is csapattársak voltak. „Semmi többet nem tudok elárulni Sebastienről, mint amit a pályafutása elmondott már. A tereprali természetesen egy új kaland lesz számára, de minden képessége megvan arra, hogy probléma nélkül hozzászokjon. Ahogyan magam is láttam a múltban, bármit is csinál, gyorsan tanul” – mondta el Sainz.

„A Dakar egy olyan dolog, ami vonzott, egy hatalmas kaland ez” – tette hozzá Loeb. „A marokkói verseny egy nagyon érdekes gondolatot fog biztosítani számomra arról, hogy miről is szól a tereprali, úgyhogy egy fantasztikus tapasztalat ez számomra tanulni, főleg ilyen sikeres csapattársakkal.”

Mint ahogyan a kilenc rali világbajnoki címe és a hetvennyolc futamgyőzelme során, Loebnek ezúttal is Daniel Elena fogja az itinert olvasni. Marokkó az ő elképesztően sikeres párosuk visszatérését is jelentette, tizenhét éves közös történetükben pedig most új kalandot kezdenek.

Mint ahogyan Loeb, a 42 éves monacói mitfárere sem versenyzett még a terepraliban. A felkészülés jegyében azonban ő is intenzív tréningen esett át, hogy készen álljon a világ legnehezebb navigátori feladatára, ahol a legénységeknek folyamatos összpontosításra van szükségük, hogy meghódítsák az olykor félelmetes tájakat.

„Sebastien lenyűgöző volt attól a pillanattól kezdve, hogy először beleült az autóba, mint ahogyan tudtuk is ezt, miután abban a kiváltságban volt részünk, hogy dolgozhattunk már vele korábban is” – mondta el a Peugeot Sport vezetője, Bruno Famin. „A szokásos, kimért megközelítését hozta, hogy lépésről lépésre értse meg az autót, onnantól kezdve pedig a természetes képességei vették át a szerepet. Miután számos különböző területen javítottunk az autón, mióta utoljára a Dakaron voltunk, Sebastien Loeb leigazolása a kirakós utolsó eleme.”

A Peugeot csapata a 2008DKR16-tal, azaz a kocsi 2016-os változatával fog részt venni a jövő év eleji sivatagi kalandon, mely számos területen került továbbfejlesztésre a 2015-ös változathoz képest, hosszabb, szélesebb és alacsonyabb lett, első és hátsó túlnyúlása kisebb, aerodinamikája jobb, motorja erősebb, felfüggesztésén javítottak a mérnökök, kerekei pedig könnyebbek.

Sainz a Marokkó Rally-n egy ilyen példányt használt, Loeb azonban még a korábbi verzió némileg továbbfejlesztett változatával versenyzett. A francia pilóta első bevetésén ízelítőt kapott a tereprali szépségeiből és keménységéből egyaránt. Az első szakasz végén a turbó meghibásodása megállásra kényszerítette, de egy motorcsere után a második napon visszatért, ahol a többiek porában kellett autóznia. A harmadik szakaszon előbb az oldalára, majd a tetejére fordította a kocsit. A szerelők rendbe tették a 2008DKR15+-t, így a következő napon a tapasztalt sivatagi rókák között autózva összehozhatott egy harmadik időt mindazok annak ellenére, hogy volt egy lassúdefektje. Az utolsó erőpróbán aztán előkerült az ásó is, többször elakadt a tereprali debütáns párosa, de végül célba értek a negyvennegyedik helyen.

 

A Peugeot Loeb csatlakozása alkalmából egy szellemes videót is készített, mely a Dakar Rally-ra történő felkészülésről szól:

 

 

Sainz: Uraim, üdvözöllek benneteket a Peugeot Sportnál!

Peterhansel: Mit csinálsz itt?

Sainz: Gyertek velem le, és meglátjátok!

Sainz: Azért vagytok itt, hogy segítsetek nekem megtervezni az új, 2016-os Peugeot DKR-t.

Despres: De mit vársz?

Sainz: Megpróbáljuk megtervezni az új fegyvert.

Peterhansel: Egy nagy motorral.

Sainz: Természetesen. Háromliteres motor. 350 lóerő. Negyvenöt centiméteres rugóút. És a lehető legkönnyebb legyen.

Despres: Ez egy nekem való munka!

Despres: Ne mozduljatok, gondját fogom viselni mindennek!

Despres: Hé, srácok! Mit gondoltok a fegyveremről?

Sainz: Nagyszerű a játékod, de úgy vélem, valami mással kell előállnunk, ha meg akarjuk nyerni a Dakart!

Peterhansel: Nézzétek az adatokat!

Sainz: Nem elég az erő!

Peterhansel: Túl nehéz!

Despres: Túl szűk!

Sainz: Oké, vettem. Támogatásra van szükségünk. Hívom őt!

Sainz: Örömmel látlak ismét!

Loeb: Menjünk, srácok!

Loeb: Melyiket?

Sainz: Ezt! Nagyobb a tapadása.

Sainz: A könnyebbet!

Sainz: Nagyobb leszorítóerőre van szükségünk.

Loeb: Mit fogunk most csinálni?

Sainz: Tesztelni fogunk Marokkóban.

Peterhansel: Nem srácok, én nem szállok fel a repülőre.

Sainz: Tudom, hogy milyen, amikor egy terv elkezd működni.

  

Andrew

 

2015. október 11.