Get Adobe Flash player

Megkoronázott bajnokok

Tizenhárom forduló és 4393,23 gyorsasági kilométert követően pénteken este fejeződött be hivatalosan a 2015-ös rali világbajnokság, amikor a bajnokok a párizsi Lido Színházban megrendezett FIA Díjátadó Gálán átvehették jól megérdemelt trófeáikat.

A legnagyobb elismerésben a Volkswagen részesült, mivel egyhuzamban immár a harmadik szezon során is begyűjtötték az egyéni és a gyártói bajnoki címet is.

A legjobb pilótának, valamint legjobb navigátornak járó trófeát Sebastien Ogier, illetve társa, Julien Ingrassia emelhette a magasba, a pontversenyben pedig csapattársaik, a Jari-Matti Latvala/Miikka Anttila és az Andreas Mikkelsen/Ola Floene kettős végzett mögöttük.

„Nagyszerű érzés ismét világbajnoknak lenni. És úgy gondolom, csak most fogom fel, hogy mit értünk el, amikor harmadszor tartom a kezemben a trófeát” – mondta el Ogier. „A sport szempontjából virtuálisan egy tökéletes szezon volt ez Julien és az én számomra. Spanyolország kivételével nem hibáztunk, és mindig maximális padlógázon mentünk.

A siker azonban nem lett volna lehetséges a káprázatos csapatszellem és a fantasztikus munka nélkül, amit a Volkswagen csapatán belül mindenki végzett – Julien és én különösen hálásak vagyunk nekik! Egy ilyen sikersorozat után, mint amilyen az idei év volt, nagyon-nagyon nehéz lesz fejlődni. Az ellenfelek és a riválisaink nem pihennek majd a tél folyamán – de mi is készen fogunk állni.”

A gyártói versengésben a Volkswagen ezúttal is megközelíthetetlennek bizonyult, tizenkét győzelmet és huszonhat dobogós helyezést gyűjtött a Polo R WRC 2015-ben. Az autó mindössze három szezont tudhat eddig a háta mögött, ennek ellenére, mivel a harminckilenc futamából harmincnégyen tudott diadalmaskodni, már most a rali világbajnokság legsikeresebb modellje.

„A pompás FIA gála mindig is a hab a tortán egy hosszú és fáradságos év végén” – kezdte Jost Capito, a Volkswagen Motorsport igazgatója. „Az autósport semelyik másik világbajnokságának nincs ilyen hosszú szezonja, mint a rali világbajnokságnak. És nem nagyobbak a technikai és a sport kihívások sehol máshol, mint a rali világbajnokságon, miután murván, aszfalton, valamint jégen és hóban is rendeznek itt versenyeket.

Az eddigi legsikeresebb rali világbajnoki szezonunkra tekinthetünk vissza, de a következő idény felkészülésének közepén is vagyunk már, ami az FIA gáláját után hat héttel a Monte-Carlo Rallye első gyorsasági szakaszával el is rajtol.”

A támogató bajnokságok legjobbjai is megkoronázásra kerültek, élükön a WRC 2-ben győztes katari Nasser Al-Attiyah-val és francia navigátorával, Mathieu Baumellel. A páros lenyűgöző szezont futott, megnyerték a közel-keleti bajnokságot és a tereprali világkupát is, mindezeket a sikereket pedig megelőzte a Dakar Rally-n aratott diadal. A Skoda Motorsport nyerte a WRC 2-es csapatbajnokságot, miután mind a hét futamán első lett valamelyik párosa, a WRC 2-n belül kiírt Production Cup-ban pedig az olasz Gianluca Linari és Nicola Arena bizonyult a legjobbnak.

A junior világbajnoknak járó kupát a Renaud Jamoul navigálásával versenyző Quentin Gilbert kapta. A gall páros teljesítményének köszönhetően Franciaország érdemelte ki a Nemzetek Kupáját, míg Gilberték az öt WRC 3-as győzelemnek köszönhetően ebben a kategóriában is elhódították a bajnoki címet. A WRC 3 csapatbajnokságát a Printsport nyerte az Ole Christian Veiby-Anders Jaeger norvég kettős teljesítménye révén.

Az idén először kiírt, öt fordulóból álló R-GT Cup bajnoki címe Franciaországba került, azt Francois Delecour és társa, Dominique Savignoni érdemelte ki.

 

Andrew

 

2015. december 5.