Get Adobe Flash player

Bejött a jóslat, Meeke nyert


A 2016-os Finn Rally összefoglalója


A Lengyel Rally után második felvonásához érkezett a legendás jyvaskylai megmérettetéssel a rali világbajnokság sebességfesztiváli része, a Finn Rally egyben az európai murvás sorozat lezárását is jelentette.

Mint kiderült, Ott Tanak elképesztő lengyelországi teljesítményében a rajtsorrenden és a tempós szakaszokon mutatott kitűnő sebessége mellett volt egy másik faktor is, mégpedig az abroncsok. A DMACK, mely tavaly elcsábította a Pirellitől Fiorenzo Briviót, a rali világbajnokság egyik legtapasztaltabb gumimérnökét, majd Kínából a Cooper Tire angliai üzemébe hozta át a gyártást, sokkal nagyobb rugalmasságot lehetővé téve a próbákra, tesztelésre, a kevésbé abrazív viadalokra helyezte idei specifikációjában a hangsúlyt. A gyártó idei lágy gumija sokkal puhább, mint a riválisé, a kemény pedig alig keményebb, mint a Michelin puhája. A következmény, hogy Tanak kezéből csak egy, az utolsó pillanatban kapott defekt miatt csúszott ki a győzelem. A defekt, az, hogy az utolsó nap igencsak puha, az esőtől pedig vészesen nyomvályússá vált pályáin leugrott a gumi a felniről egy nyomban, ugyanakkor talán a kevésbé erős oldalfalnak is volt köszönhető. A körülmények alapvetően Finnországban is hasonlóak, úgyhogy kíváncsian várta Tanak szereplését a ralivilág.

Természetesen a rajtsorrend szolgáltatta ezúttal is az egyik legfőbb beszédtémát. A Volkswagen Motorsport főnöke, Jost Capito, aki a közeljövőben már tényleg elhagyja a bajnok alakulatot a McLaren Forma-1-es csapatához távozva, megszellőztette, hogy amennyiben nem változtatnak a rendszeren, pilótája, Sebastien Ogier úgy dönthet, hogy jövőre nem vesz részt a sorozatban.

Capito egyben a jóslásokba is bocsátkozott, azt mondta, hogy amennyiben Kris Meeke-nek nem lesz különösebb problémája, a hátsóbb, ezáltal kedvezőbb rajtpozíciója miatt ő a megmérettetés legfőbb esélyese. A brit a Portugáliában aratott győzelem után most ülhetett autóba először versenykörülmények között. Mindez mit sem zavarta, pénteken reggel a felszáradó utak előnyét is kihasználva magához ragadta a kezdeményezést, és többé vissza sem nézett. Az első napon a többiek balszerencséjéből 16 másodperces előnyhöz jutott, másnap pedig a tervezettnél korábban kelt fel, hogy a hírhedt ouninpohjai szakasz belsőkamerás felvételét megnézze. A nap ezzel a szakasszal indult, Meeke pedig a többiek számára demoralizáló győzelmet aratott itt rögtön, a harminchárom kilométeren 13 másodperccel volt jobb a vetélytársaknál. Délután megismételte ezt a produkciót, a kurta vasárnapot pedig több mint negyven szekundum előny birtokában várhatta. A Citroen pilótája ekkor sem hibázott, és nagyszerű győzelmet aratott. Meeke ezzel az első brit, aki az 1000 tó országában világbajnoki futamot tudott nyerni, és csatlakozott azon szűk körhöz, akik nem skandinávként szerezték meg a diadalt Finnországban. Korábban csak öt pilótának, Carlos Sainz-nak, Didier Auriolnak, Markko Martinnak, Sebastien Loebnek, valamint Sebastien Ogier-nek sikerült mindez. Az észak-ír egyben új rekordot állított fel, a 126,6 kilométer/órás átlagsebessége a valaha volt legnagyobb a világbajnoki futamok történetében, 1,2-del haladja meg az egy évvel korábbi finn átlagtempót.

A Citroen Racing másik pilótájának, Craig Breennek nem a tervek szerint indult a megmérettetés, hiszen a verseny előtti teszten felborította a DS 3 WRC-t. Az ír ennek ellenére jó tempóban kezdett, és lépést tudott tartani az élmezőnnyel, jóllehet nem érezte magát magabiztosnak a nyomvályús részeken. A dobogó azonban mindvégig elérhető közelségben volt, a lehetőséget pedig ki is használta Breen, vasárnap remekül autózott, élete első szakaszgyőzelmét aratta, és a Citroen, valamint a francia márka autóit ebben az évben futtató PH Sport örömére megszerezte a harmadik helyet is. Breennek ez volt az első pódiuma világbajnoki futamon.

A hazai pálya előnyét élvező Jari-Matti Latvala a győzelemre tört, sorozatban harmadszor is a dobogó tetején akart ünnepelni Jyvaskylában. A Volkswagen pilótája azonban péntek délelőtt nekicsúszott egy partoldalnak, amitől megsérült a Polo WRC bal hátsó abroncsa. Latvala tizenhat másodpercet vesztett, de folytatta a támadást, és fel is jött a második pozícióba. Délután azonban a csapattárs, Sebastien Ogier jelentős időt vesztett, így Latvalának el kellett gondolkodni a saját és a csapata érdekeivel kapcsolatban. Végül másnap reggel dőlt el a kérdés, amikor Meeke Ouninpohján kiosztotta a mezőnyt, köztük őt is. Latvala ezt követően a második hely megtartására törekedett csak. Ogier az első napon a verseny talán leglassabb részén, egy hajtűkanyarban hibázott, miközben megpróbálta kompenzálni a takarítói pozícióból eredő hátrányát. A világbajnok tizenhat percet hagyott az árokban. Másnap egy fékhiba is hátráltatta, de ekkor már csak a gyártói értékelés és a Power Stage bónuszpontjai hajtották. Előbbi összejött Ogier-nek, utóbbi nem. Úgy tűnt pénteken, hogy a harmadik volkswagenes, Andreas Mikkelsen csatában lesz a pódiumért, de másnap a második szakasztól kezdődően ő kellett, hogy elsőként rajtoljon, amitől tempót vesztett. A norvég a harmadik helyről a nyolcadikig csúszott, ahonnan csak egyet tudott előrelépni a finisig.

A Hyundai Motorsport felkészülését egy baleset akasztotta meg. A csapat három héttel a futam előtt utazott el az északi országba, de a teszt hamar befejeződött, miután Dani Sordo egy futóműalkatrész törése miatt egy sziklának ütközött. Marc Marti sérülés nélkül megúszta a kalandot, a pilóta azonban rosszabbul járt, eltörött egy csigolyája. Bár másnap kiengedték a kórházból, az orvosok nem engedélyezték a rajthoz állást, így az alzenaui gárda a tesztpilótát, Kevin Abbringet indította a futamon. Az esetet követően egyébként azonnal visszavitték a bázisra az i20 WRC-t, hogy utánajárjanak az okoknak, és a verseny előtt módosításokra is sort kerítettek. A tesztelést ezt követően fejezték be. A viadal rajtja után aztán rögtön kiderült, hogy egyik hyundai-os sem lesz képes a győzelemért harcolni, Thierry Neuville és Hayden Paddon is sokat csúszkált, a tapadás hiányára panaszkodtak, amin a beállítások változtatása sem segített. A dél-koreai márka két versenyzője ezek után a dobogó legalsó fokáért volt nagy harcban, amiről éppen hogy maradtak le csak, ugyanakkor a Power Stage győzelemnek és a bónuszpontoknak örülhettek. Abbring először vezethette versenykörülmények között az Újgenerációs i20 WRC-t, és mindössze hat másodperccel csúszott csak le a pontszerzésről.

Az M-Sport elsőszámú versenyzőjét, Mads Ostberget kisebb problémák hátráltatták, ezek között volt vezetéstechnikai és műszaki is. Ennek ellenére a norvég lőtávolban volt a dobogóért, amiről alig húsz másodperccel maradt le, igaz, ez a különbség a hatodik pozíciót eredményezte számára. Eric Camilli a nyitó napon tartotta a lépést jóval rutinosabb ellenfeleivel. Másnap reggel azonban óriási balesetet szenvedett, visszaállni sem tudott vasárnap reggel. A probléma az volt, hogy a szombati szakaszokkal kezdték a pályabejárást, a tapasztalatlanság miatt azonban lassúra írta a francia kettős az itinert. Ezt érezte Camilli, megpróbált a dolgon átlendülni, pechjére azonban a kérdéses kanyart nem lehetett gyorsabban elfordulni, mint ahogyan felírták.

Tanak most már nem bosszúsan, hanem feltüzelten állt rajthoz, miután a Lengyel Rally-n a véghajrában csúszott ki kezei közül a győzelem. Az észt ezúttal is hatalmas lendülettel kezdett, egy futóműhiba, majd egy defekt miatt azonban már pénteken búcsúzhatott győzelmi reményeitől. Szombaton ugyan kidurrant egy újabb abroncs a Fordon, de ez nem akadályozta meg Tanakot abban, hogy a legjobb hármas helyezésért küzdjön. Nem úgy egy termetes szikla vasárnap, ami alaposan helyben hagyta a kocsi jobb oldalát, az ütközés után pedig a folytatás sem volt lehetséges.

Amellett, hogy az abszolút értékelésben is pontot szerzett, Esapekka Lappi magabiztos győzelmet aratott a WRC 2-es kategóriában. A Skoda Motorsport autóját egy másik Fabia R5, volánjánál Teemu Suninen követte. A dobogó legalsó fokára az első napon a Ford Fiesta R5-ösének kormányszervójával küszködő Elfyn Evans állhatott fel, miután az utolsó szakaszon az addig a harmadik helyet birtokló, de a másodikat célba vevő Pontus Tidemand egy vezetői hiba miatt kiesett. A WRC 3-as és a junior világbajnoki értékelés dobogósai megegyeztek, a győzelmet Ole Christian Veiby szerezte meg Simone Tempestini és a finnek legújabb reménysége, Juuso Nordgren előtt.

 

Eredmények

 

66. Finn Rally

A 14 futamos világbajnokság 8. versenye – Jyvaskyla – 2016. július 29–31.


1. Kris Meeke GBR Abu Dhabi Total WRT Citroen DS3 WRC 2ó 38p 5,8mp
2. Jari-Matti Latvala FIN Volkswagen Motorsport Polo R WRC +29,1mp
3. Craig Breen IRL Abu Dhabi Total WRT Citroen DS3 WRC +1p 41,3mp
4. Thierry Neuville BEL Hyundai Motorsport Next Gen i20 WRC +1p 45,9mp
5. Hayden Paddon NZL Hyundai Motorsport N Next Gen i20 WRC +1p 48,2mp
6. Mads Ostberg NOR M-Sport WRT Ford Fiesta RS WRC +2p 4,6mp
7. Andreas Mikkelsen NOR Volkswagen Motorsport II Polo R WRC +2p 22,4mp
8. Esapekka Lappi FIN Skoda Fabia R5 +4p 53,8mp
9. Kevin Abbring HOL Hyundai Motorsport 2015 i20 WRC +5p 22,4mp
10. Teemu Suninen FIN Skoda Fabia R5 +5p 35,5mp

 

Power Stage sorrend: 1. Neuville, 2. Paddon, 3. Latvala

Szakaszgyőzelmek: Meeke – 8, Tanak – 6, Latvala – 3, Ogier – 3, Mikkelsen – 2, Neuville – 2, Breen – 1

 

Andrew

 

2016. július 31.