Get Adobe Flash player

Ogier Korzikát is bevette

A 2016-os Korzika Rally összefoglalója

 

A Korzika Rally a kínai futam kiválásával a 2016-os rali világbajnoki szezon második, egyben utolsó igazi aszfaltos versenyének bizonyult. Az előző évhez hasonlóan ezúttal is igazi kihívás elé állították az indulókat a szervezők, a versenyzők pedig remélték, hogy az égiek a legutóbbival ellentétben ezúttal nem szólnak bele egy mindent elsöprő vihar formájában a meccsbe. Az útvonal a teljes szigetet lefedte, a szakaszok hetven százalékban újak voltak a 2015-ös viadalhoz képest. Ráadásul húsz százalékkal több, összesen 390 kilométert kellett megtenni élesben a Franciaországhoz tartozó sziget dobálós, kanyargós útjain, ahol a fáma szerint az ajaccioi repülőtér kifutópályája számít a leghosszabb egyenesnek. A mindösszesen tíz szakasz közül a Power Stage kivételével mindegyik legalább harminc kilométer hosszú volt, így extra állóképességet és koncentrációt kívánt meg.

Az évnek ebben a szakaszában, az új technikai érára készülve a csapatok a jelenlegi autókkal már nem igazán szerveznek verseny előtti teszteket, a korábbi adatokra és tapasztalatokra támaszkodva kezdik meg a versenyhétvégét. A Citroen, a Hyundai és a 2017-ben visszatérő Toyota a versennyel egy időben zajló Párizsi Motor Show-n be is mutatta jövő évi versenygépe demo változatát. A Volkswagen ugyanakkor aggódhatott, hiszen az előző versenyen Jari-Matti Latvala autójában a frissen újjáépített sebességváltó bedobta a törülközőt az első kilométereken. Miután a szabályok szerint a német és a korzikai futam össze van kapcsolva bizonyos alkatrészek tekintetében, a finn tartalék egység nélkül kezdte meg a Tízezer Kanyar Versenyét, ráadásul a csapat nem is bonthatta meg a két viadal között a sérült váltót, hogy kiderítse a hibát.

A negyedik világbajnoki címére hajtó Sebastien Ogier hatalmas lendülettel kezdte a futamot. Az első monstre, csaknem ötven kilométeres szakasz után még mondogalódikott kicsit a lassúra írt itinerre, de sem ezen a különpróbán, sem a pénteki nap többi gyorsaságiján nem talált legyőzőre. Eközben a többiek az extra igénybevételnek kitett fékekre, valamint gumikra panaszkodtak, mindamellett nem győztek ámuldozni Ogier teljesítményén. A francia estére negyvennégy másodperc előnyre tett szert. Másnap a kockázatmentes autózásra koncentrált csak, vasárnap pedig behúzta újabb diadalát, ezúttal Korzikán, ahol korábban nem nyert még. Győzelmével Ogier nagy lépést tett az év végi elsőség felé.

A csapattársak közül Andreas Mikkelsen pénteken egész nap a Polo WRC fékjeivel küszködött, ennek ellenére a negyedikként kezdte a második napot. Másnap rögtön előrelépett egyet, és úgy nézett ki, hogy akár a második helyre is lesz esélye, de délután leszakadt. A Volkswagen norvég versenyzőjének végül meg kellett elégednie a bronzos pozícióval. Mikkelsen éppen csapattársát, Latvalát utasította maga mögé a második nap reggelén, aki két napon keresztül küszködött a Polo WRC új fékrendszerével, valamint a beállításokkal. A finn vasárnapra másfajta fékbetéteket kapott, de kísérletképpen kicserélték a kocsiban a stabilizátorokat és a rugókat is. Latvala negyedikként ért célba a Korzika Rally-n.

Thierry Neuville már az első szakaszokon jelezte, hogy a dobogón akar ünnepelni vasárnap délután. A Hyundai Motorsport versenyzője – bár akadtak problémái az i20 WRC kezelhetőségével és fékjeivel – másodikként zárt pénteken, szombaton délután pedig új beállítású hátsó differenciálművével leszakította volkswagenes ellenfeleit. Második helyével Neuville felkapaszkodott az összetett pontverseny harmadik pozíciójába.

Hayden Paddon hatodikként fejezte be a világbajnokság korzikai megmérettetését. Az aszfalton nem annyira otthonosan mozgó új-zélandit a lassúra írt itiner, a túlmelegedett gumik és fékek, valamint defekt is hátráltatta. Utóbbi jelenség határozta meg a márkatárs, Dani Sordo versenyét is. A spanyol jó rajtot vett, dobogós helyen állt, de a pénteki nap utolsó szakaszán összeszedett egy defektet, és visszaesett a kilencedik pozícióba. A kétperces időveszteséggel a hetedik helyig tudott csak előrejönni Sordo.

Craig Breen a német viadalon megsérült Stephane Lefebvre helyett állhatott rajthoz a Citroen színeiben. Az ír pilótának WRC autóval ez volt az első aszfaltos versenye. Ettől azonban nem hátrált meg, és ha a későbbi rajtpozíciója nem okoz hátrányt szombaton délután az éppen eleredő esőben, akár Latvalára is veszélyes lehetett volna. Az ötödik helyezés ugyanakkor elégedettséggel töltötte el Breent.

Pénteken délelőtt úgy tűnt, a nem teljes szezont futó Kris Meeke lehet Ogier legfőbb kihívója a futamon. A Citroen pilótája a tabella második helyéről kezdte meg a délutáni szakaszokat, de defektet kapott, amit megálltak kicserélni a szakaszon. Ezzel több mint két percet vesztett Meeke, így odalettek a dobogós reményei. Másnap reggel nem kevesebb, mint tizenhét másodperc előnnyel nyerte a futam hosszú, ötvenhárom kilométeres szakaszát, a következőn azonban egy, a pályabejáráson elkövetett hibából adódóan balesetet szenvedett. Vasárnap reggel visszaállt, és a verseny leghosszabb, csaknem ötvennégy kilométeres, helyenként nedves körülmények között zajló gyorsaságiján harmincöt másodpercet akasztott a mezőny nyakába, majd a Power Stage-en sem talált legyőzőre.

Az M-Sport párosai most is lemaradtak a Volkswagen, a Hyundai és a Citroen versenyzőitől. Eric Camilli teljesítménye ugyanakkor elismerést érdemel, először vett részt hazainak mondható viadalán WRC-vel, ennek ellenére végig jóval tapasztaltabb márkatársai előtt tudott autózni. Teljesítménye a nyolcadik pozícióra volt elég. Mads Ostberg felkészülése részeként egy német bajnoki futamon vett részt, hogy csiszolja aszfaltos tudását, és más vezetési stílussal is kezdte meg a versenyt. Egyelőre nem hozta ez meg az áttörést, a fékek hűtésével is gondja akadt, így csapattársától is majdnem egy perccel lemaradva a kilencedik pozícióban hajthatott fel a céldobogóra.

Ott Tanak ezúttal nem tudott beleszólni az élmezőny csatározásaiba. Az, hogy többször is a tanulási folyamatról beszélt, valamint arról, hogy megpróbált máshogy vezetni, valószínűleg azt jelenti, hogy a DMACK aszfaltra való, többször is túlmelegedő gumiabroncsai még messze vannak a Michelin szintjétől. Az észt pilóta a verseny finisében tudta beküzdeni magát a pontszerzők közé.

A WRC 2 korábbi futamokhoz képest szűkebb mezőnyében a két gyári pilóta, az M-Sportos Elfyn Evans és a Skoda Motorsport versenyzője, Jan Kopecky messze kimagaslott a többiek közül. A Fordot hajtó brit kezdett jobban, és mindig rá tudott tenni egy lapáttal, amikor cseh ellenfele támadásba lendült. Evans – aki az abszolút értékelésben egy darabig maga mögött tartotta a Fiesta WRC változatát hajtó csapattársát, Ostberget is – végül magabiztos győzelmet aratva megszilárdította helyét a tabella élén. Viszont mivel neki már nincs több lövése, vetélytársain múlik csupán, hogy be tudják-e fogni a pontversenyben. Kopecky mellett a Citroent kormányzó Yoann Bonato állhatott fel még a dobogóra jókora, csaknem négyperces lemaradással. A kategóriához tartozó hír, hogy a Korzika Rally-n mutatkozott be élesben a Hyundai új fejlesztése, az R5-ös i20. A gyári pilóta, Kevin Abbring a harmadik helyen autózott sokáig, de a második nap vége felé a magasba szökő vízhőmérséklet megállásra kényszerítette. Az RC2-ben érdekelt másik két hyundai-os, Stephane Sarrazin és Fabio Andolfi sem tudta teljesíteni a teljes versenytávot az újdonsággal.

A juniorok között két újonc, a Francia Autósport Szövetség támogatását egyaránt élvező Laurent Pellier és Yohan Rossel vívott késhegyre menő csatát, a fiatalok oda-vissza előzték egymást. A győzelmet végül Pellier zsebelte be. A harmadik helyre Martin Koci érkezett, a negyedikként záró Simone Tempestini pedig a junior bajnoki címnek örülhetett. A WRC 3-ban ugyanez volt az első négy sorrendje.

 

Eredmények


59. Korzika Rally

A 14 futamos világbajnokság 11. versenye – Bastia – 2016. szeptember 30. – október 2.


1. Sebastien Ogier FRA Volkswagen Motorsport Polo R WRC 4ó 7p 17mp
2. Thierry Neuville BEL Hyundai Motorsport i20 WRC +46,4mp
3. Andreas Mikkelsen NOR Volkswagen Motorsport II Polo R WRC +1p 10mp
4. Jari-Matti Latvala FIN Volkswagen Motorsport Polo R WRC +1p 35,6mp
5. Craig Breen IRL Abu Dhabi Citroen DS 3 WRC +2p 18,6mp
6. Hayden Paddon NZL Hyundai Motorsport N i20 WRC +2p 36,1mp
7. Dani Sordo ESP Hyundai Motorsport i20 WRC +3p 6,9mp
8. Eric Camilli FRA M-Sport WRT Ford Fiesta RS WRC +4p 53,9mp
9. Mads Ostberg NOR M-Sport WRT Ford Fiesta RS WRC +5p 37,7mp
10. Ott Tanak EST DMACK WRT Ford Fiesta RS WRC +6p 26,6mp

 

Power Stage sorrend: 1. Meeke, 2. Mikkelsen, 3. Ogier

Szakaszgyőzelmek: Ogier – 6, Meeke – 3, Mikkelsen – 1, Neuville – 1

 

Andrew

 

2016. október 2.