Get Adobe Flash player

Latvala nyert Svédországban, a visszatérő Toyota máris ünnepelhet

A 2017-es Svéd Rally összefoglalója

 

Az előző évben komoly gondot okozó hóhiány miatt a Svéd Rally szervezői nagy döntést voltak kénytelenek hozni, és a szervizparkot az eddigi hagforsi helyszínről nyugatabbra, a norvég határ közelében lévő Torsby-ba költöztették. Ezzel a rali világbajnokság második futamának akciói még távolabb kerültek a főhadiszállástól, Karlstadtól, ugyanakkor az új szakaszok beiktatásával, az útvonal ötvennyolc százalékos megújításával nagyobb volt az esély az esemény problémamentes lebonyolítására. Ez így is lett, a rali világbajnoki mezőnyt megfelelő körülmények várták egy havas, jeges versenyfutáshoz.

Az új versenytechnikák idei bevetése felvetette, hogy a hófalak segítségével történő autózás mennyire viseli meg a masinák aerodinamikáját – emiatt a csapatok több tartalékalkatrészt is szállítottak a versenyre. A másik nagy kérdés az volt, hogy a megnövekedett motorteljesítmény milyen hatással lesz a gumiabroncsokban lévő szögek élettartamára. Az egyébként, hogy ezen a versenyen egyfajta gumit lehet csak használni, megkönnyíti a beszállítók dolgát, a Michelin 1020-at vitt a skandináv viadalra a szöges abroncsaiból, szemben a Monte-Carlóba szállított négyfajta kivitellel, melyek összesen 2430-as darabszámot tettek ki.

A csapatok alaposabb felkészülést folytathattak le erre a futamra, mint a világbajnokság első megmérettetésére, a Monte-Carlo Rallye-ra, már csak azért is, mivel idén nem volt már korlátozva számukra az, hogy hány napot tesztelhetik autóikat Svédországban. Ennek megfelelően általában mindenki két tesztalkalmat szervezett, az egyiket még karácsony előtt, a másikat pedig az idénynyitó után bonyolította le.

Az M-Sport a monte-carlói győzelmét követően nyugodtan készülhetett. A csapat megerősítette, hogy Ott Tanak utolsó napi problémáit a gyújtótekercs okozta az első versenyen, az észt váltógondjaival kapcsolatban azonban nem árultak el információkat. Malcolm Wilson alakulata, mely azon van, hogy visszacsábítsa a Fordot a ralisport vérkeringésébe hivatalos minőségben, a Montén látott Fiestákat biztosította versenyzőinek, ugyanakkor elkészült az első 2017-es privát autóval, mellyel Mads Ostberg szállhatott csatába Svédországban.

A Toyota két új gépet épített, ráadásul a technika átalakításával is foglalkozniuk kellett, mivel Monte-Carlóban nyilvánvalóvá vált, hogy a Yaris hátsó futóművének felső bekötési pontja három centiméterrel eltér a homologizációs elvárásoktól. Ezt a skandináv futamra orvosolnia kellett Tommi Makinen gárdájának, a motor kerámia szelepeinek lecserélése pedig a Mexikó Rally-ra lesz esedékes. A Toyota GAZOO Racingnek egy – a többiekkel együtt – különös gondja is akadt a svéd futam előtt, nagyobbá vált a különítmény, mint amire hat hónappal korábban a szállásokat foglalták, amit ebben a régióban nehéz volt orvosolni, így Torsby mellett Sunnében is szálltak meg csapattagok.

A Monte-Carlo Rallye-n a legjobb tempót mutató Hyundai első svéd tesztjét megakasztotta az enyhére és esősre fordult időjárás, a munkát egy héttel a viadal előtt pótolták. A dél-koreai márka az idénynyitón használt autókat szállította versenyzőinek.

A szezonnyitó legnagyobb csalódása a Citroené volt, akik azzal magyarázták a csúfos szereplést, hogy más körülményeket tapasztaltak a versenyen, mint amilyenek a teszten voltak. A beállítások nem sikerültek jól, ezért is csetlettek-botlottak a versenyzőik. Meeke motorproblémáját gyújtási hiba okozta, további részleteket azonban nem hoztak nyilvánosságra a franciák. Az észak-ír az utolsó Svéd Rally-s tesztnapján az utolsó előttire terezett futásnál felborította a C3-at, a felkészülési programban azonban nem okozott ez fennakadást. Mindkét pilóta, Meeke és a Stephane Lefebvre helyét elfoglaló Craig Breen is vadonatúj autóba ülhetett a havas viadalon.

A holt időszakban a Volkswagen homologizációs kérésével kapcsolatban is döntés született: miután a Hyundai és a Citroen nem támogatta, hogy néhány versenyen fusson csupán a hannoveri gép, az FIA nem adott engedélyt a homologizációra, így 2017-ben biztosan nem lesz látható a Polo WRC.

A csütörtöki shakedown-ról nem az eredmények miatt kell szót ejteni, hiszen azok fenntartásokkal kezelendőek mindig, sokkal inkább az új gumiszabályok okán: visszatért ugyanis egy régebbi rend idén, ami azt jelenti, hogy a bemelegítésen használt abroncsok beleszámítanak a verseny allokációjába. Emiatt pedig többen, köztük Sebastien Ogier és Thierry Neuville is elspórolták a tempót az eseményre kilátogató nézők legnagyobb bosszúságára. Az aznap esti, hagyományosan a karlstadi lóversenypályán megrendezett szuperspeciált Jari-Matti Latvala nyerte, megszerezve a Toyota Yaris WRC első szakaszgyőzelmét.

A nagyrészt Norvégiában zajló pénteki napot Neuville kezdte a legjobban, a Hyundai versenyzője két szakaszgyőzelmet zsebelt be rögtön, ezzel az élre állt. A dolog azonban nem volt ennyire egyszerű, az i20 WRC hátulja nagyon pattogott, majd a helyenként túl gyorsra írt itiner miatt vett vissza egy kicsit a pilóta, ráadásul meg is ütötte az egyik első kerekét, amitől azt hitte, hogy defektet kapott. Délután előnybe került a pályák állapota miatt, és fantasztikus tempóval sorozatban három szakaszt is nyert úgy, hogy mindeközben a szögeket is meg tudta óvni. A huszonöt kilométeres svullryai gyorsaságin tizenkét másodpercet adott a mezőnynek, az utolsó szakaszon viszont a kinyílt ajtó zavarta. Mindenesetre a nap végére csaknem fél perces előnybe került a belga.

Neuville-lel egyedül Latvala tudott versenyre kelni, aki a nap közepén szakaszt is nyert, ezzel átmenetileg átvette a vezetést. A finn délelőtt egy nagy sebességgel abszolvált bukkanónál ijesztett magára, ami után állítottak is a felfüggesztésen, hiszen az ilyen részeken gondjai adódtak. Délután, a mezőny elejében haladva nehezen tudta a Yaris hátulját a nyomban tartani Latvala, az ominózus svullryai szakaszon pedig több apró hibát is elkövetett, egyedül ott tizennyolc másodpercet kapott.

A nap végére egy szakaszgyőzelmet aratva Tanak került a harmadik pozícióba, akinek délelőtt a Monte-Carlo Rallye-hoz hasonlóan ismét meggyűlt a baja a Fiesta sebességváltójával. Az egység visszaváltásnál üresbe kapcsolt, emiatt az M-Sport nap közben kicserélte azt. Az észt mögött mindössze két másodperc lemaradással várhatta a folytatást Kris Meeke, aki kiegyensúlyozott szakaszidőket mutatott fel. Az észak-ír egy kicsúszással azért vesztett időt, valamint a nap végére elfogytak a szögek az abroncsaiból. Ogier-nek elsőként rajtolva nem volt egyszerű a helyzete. Délutánra sem lettek jobbak a pályák számára, a historic mezőny más nyomokat vágott, és a friss hó is megnehezítette a dolgát. Ogier ettől függetlenül tapadt az előtte állókra, de Neuville-hez képest már majdnem egy perc volt a lemaradása.

A péntek délelőtt nem úgy sikerült Hayden Paddon számára, mint ahogyan szerette volna, délutánra azonban állítottak a Hyundai-on, ami meg is látszott a teljesítményén. Az új-zélandi csapattársát megelőzve hatodikként zárta a napot. Dani Sordót egy bizarr incidens hátráltatta, amikor a Hyundai tetőlemezére rögzített háló lelazult, és korlátozta a kilátást. A spanyol hibázott emiatt, és húsz másodpercet vesztett. Craig Breen Citroenjében egy lengéscsillapító törött el, majd volt két kicsúszása, de sérült a C3 karosszériája, így aerodinamikai hatékonysága is. Elfyn Evans defekt miatt vesztett időt. Az első tízet Stephane Lefebvre zárta egy előző generációs Citroennel.

Nem teljesítette a teljes távot Juho Hanninen, aki nekicsúszott egy fának, amitől megsérült a Toyota hűtőrendszere. Ostberg az első kör végén a hatodik helyen állt, aztán egy elhúzódó váltócsere miatt öt percet késett. Délután teljes egészében leszakadt a hátsó szárny egy tempós részen az autóról, a masina pedig teljesen vezethetetlenné vált. A norvég két szakaszt teljesített még, az utolsót azonban nem vállalta. A közösségi médiáknak köszönhetően aztán este megkerült az elem, azt pedig, hogy mi okozta az egészet, az M-Sporttal közösen vizsgálták ki, mielőtt másnap újrarajtoltak volna.

 

Momentum

Az új, 36,6 kilométer hosszú, de nem túl technikás knoni szakaszon 137,81 kilométer/órás sebességgel száguldott végig szombaton reggel Ott Tanak, de rajta kívül további kilencen voltak, akik átlépték a bűvös 130-as határt. A versenyfelügyelőség emiatt az FIA iránymutatásának megfelelően, biztonsági okokból a délutáni futás törlése mellett döntött. A pályán elért tempót jól jelzi, hogy a leggyorsabb R5-ös autó, a Pontus Tidemand vezette Skoda Fabia is 128,09 kilométer/órás átlagot repesztett, a Peugeot 208 R2 volánja mögött ülő Lario Taisko pedig 114,32-et produkált. Mindezt az erdőben, fák között, havon, jégen…

A ralisport nem csak a másodpercek elleni küzdelemről, de a kölcsönös tiszteletről és egymás segítéséről is szól. Ennek volt ékes példája az a történet, mely a sportág két közkedvelt figurája, Henning Solberg és Alexey Lukyanuk között zajlott le. Solberg, aki WRC-vel nevezett, de a szervezők végül elfogadták, hogy egy R5-ös Skodával álljon rajthoz, szombaton reggel felborította a Fabiát, melynek kitörött a szélvédője is. A nap közbeni szervizparkban aztán az orosz fenegyerek volt segítségére. „Köszönet neki – a pályabejáró autójából vettük ki a szélvédőt. Ez egy bérelt autó, még mindig ott van rajta a Europecar matrica!” – mesélte délután az idősebb Solberg fivér.

 

Neuville a monte-carlói fiaskóból tanulva megfontoltan autózott szombaton az éjjel leesett néhány centis friss hóban, a padlógázas kanyarokban el-elvette, a Colin’s Crest-en pedig szinte csak átgurult. Délutánra a biztonság kedvéért két pótkereket vitt magával, de mindezek ellenére megnyerte az utolsó igazi szakaszt, az előnye pedig másfélszeresére, negyvenhárom másodpercre nőtt az előző estéhez képest. A napból már csak egy gyorsasági, a karlstadi ügetőpályán megrendezett, nem egészen két kilométeres közönségcsalogató volt hátra, ami aztán óriási drámával zárult számára: nekiment egy betonelemnek, ami eltörte a Hyundai kormányösszekötőjét. Az autó nem tudott kijönni a szakaszról, Neuville pedig ironikus módon, az idénynyitóhoz hasonlóan ezúttal is megnyugtató előny birtokában, a szombati utolsó szakaszon, egy apró hiba miatt bukta el a győzelmet.

Nem olyan taktikával kezdte a napot Latvala, hogy támadjon, azt viszont bánta, hogy két pótkereket tetetett be délelőttre, a tempós, hosszú kanyarokban emiatt visszafogottabb tempóra volt csak képes. Neuville incidensének köszönhetően azonban az élen találta magát estére, de a befejező nap előtt nem lehetett nyugodt. Tanak ugyanis a korábbiakhoz képesti kedvezőbb rajtpozíciót kihasználva támadásba lendült, délelőtt mindhárom gyorsaságit megnyerte, estére pedig alig négy másodpercre faragta hátrányát. Az utolsó napra tehát nagy csata ígérkezett, amibe Ogier is beleszólhatott, hiszen lőtávolságban, csapattársától tizenhárom szekundumra volt a folytatás előtt. A francia a jobb rajtpozíció miatt várta a szombatot, Meeke-t könnyedén megelőzte, azt viszont elismerte, hogy nem tudta azt a tempót hozni, amiben reménykedett. Ha már Meeke-ről van szó, a Citroen versenyzője délután egy bukkanó után leesett az útról, és mire visszatették a nézők a C3-at az útra, nyolc perc elment. Meeke futama is hasonlóan alakult tehát az idénynyitóhoz.

Sordo az esti szervizparkba így negyedikként érkezett, akit az előző napi bakik miatt a magabiztosságát vesztett Breen, valamint Evans követett. Paddon i20 WRC-jében rögtön a nyitószakaszon elszállt a kormányszervó, az új-zélandi délelőtt négy percet vesztett a kocsival birkózva. Hanninen és Ostberg is visszaállt, mindketten tesztelték a technikát. Ostberg ugyanakkor a Colin’s Crest rekordra is ráment, ami azonban nem jött össze. Az előző kanyarban hibázott, nem tudott akkora tempót rávinni az ugratóra, mint elehetett volna, így bár 44 méterrel övé lett a legnagyobb ugrás, Eyvind Brinildsen tavalyi rekordjától egy méterrel elmaradt.

A befejező nap nagy csatát ígért három páros között, Ogier azonban az első szakasz első kanyarjában kiszállt ebből, miután megforgott és csaknem fél percet vesztett a szakaszgyőztessel szemben. Aki pedig nem volt más, mint Latvala. A finn Tanaknak is hét szekundumot adott, ami kulcsfontosságúnak bizonyult, hiszen tizenegy másodperces előnyre tett szert két gyorsaságival a vége előtt. „El vagyok képedve” – nyilatkozta az eredmények láttán. „Nagyon jó az érzésem, elképesztőnek érződött a kocsi, én és Miikka pedig relaxáltak vagyunk – összeállt minden. Tegnap este egy jót beszélgettem Tommi Makinennel, aki azt mondta, menjek és a vezetésre fókuszáljak, felejtsem el a beállításokat, csak menjek és vezessek.” Latvala a második körben is megnyerte a likenasi szakaszt, a Power Stage-en így csak át kellett gurulnia, hogy első diadalát ünnepelhessen a Toyotával. A finn azonban annyira magabiztosnak érezte magát, hogy az utolsó szakaszon is áttolta, és a futamgyőzelem mellett megszerezte a Power Stage győzelmet, vele együtt az öt bónuszpontot is. Latvala ezzel a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést. A pilóta és a Toyota ezzel lemásolták Ogier és a Volkswagen 2013-as kezdését, az első futamon második helyet hoztak, a következő versenyt pedig megnyerték. A japán gyártó utoljára 1999-ben Kínában ünnepelhetett rali világbajnoki futamgyőzelmet Didier Auriol jóvoltából.

A pódium alsóbb fokait az M-Sport versenyzői foglalhatták el, a csapat így növelte előnyét az összetett tabellán. Tanak túlkormányozottsággal küszködött, ezért nem tudta a lépést tartani Latvalával, Ogier pedig csak a Power Stage-re figyelt, miután hibázott reggel. A francia másodikként zárta a befejező szakaszt, ugyanakkor rég fordult elő utoljára olyan, hogy egy teljes verseny során nem nyert szakaszt.

A dobogóra tehát ugyanaz a három páros állhatott, mint Monte-Carlóban, a mögöttük végző három egység sorrendje viszont meg is egyezett a három héttel ezelőttivel. Negyedikként – és egyben legjobb hyundai-osként – Sordo ért célba, akit Breen és a motorproblémákkal küzdő Evans követett. Paddon, valamint Lefebvre mögött R5-ös autót hajtó pilóták, Pontus Tidemand, valamint Teemu Suninen zárták az első tízet. Ez azt is jelenti, hogy a korábbiakban nagyobb gondokkal küzdő WRC-s versenyzők nem tudtak visszakapaszkodni a pontszerző zónába. A befejező nap folyamán Hanninen és Meeke is követett el apróbb hibákat.

Neuville egész nap spórolt, a Power Stage-re tartogatta gumijait, végül azonban a harmadik legjobb időt tudta csak elkönyvelni. A befejező szakaszon Meeke és Paddon volt képes még pontot szerezni.

A WRC 2-t a nagy csapatok kimagasló hátterét élvező két északi pilóta, Pontus Tidemand és Teemu Suninen, valamint Ole Christian Veiby uralta. A Skoda Motorsport pilótája, a hazai környezetben versenyző Tidemand a szakaszok többségén a leggyorsabbnak bizonyult R5-ös Fabiájával, és magabiztos győzelmet aratott. Suninen egy perc lemaradással a második helyen ért célba az M-Sport Ford Fiestájával. A finn nagy csatában volt végig a skodás Veiby-vel. Az M-Sport másik pilótája, Eric Camilli negyedikként zárta a Svéd Rally-t. A WRC 3-as kategóriának egyetlen indulójának, Louise Cook-nak akadtak gondjai bőségesen, szombaton este üléskonzolt is kellett cserélniük az R2-es Ford Fiestában. Az egység erősebb volt, mint az eredeti, rendelkezett az FIA tesztjével, az üléshez homologizálva volt, az autóhoz azonban nem, így a technikai felügyelők nem engedélyezték a folytatást. A brit leányzó ráadásul ezer eurós büntetést is kapott, mivel elfelejtette megnyomni a biztonsági rendszer OK gombját az egyik kicsúszásuk alkalmával. A WRC Trophy mezőnye ezúttal két autót számlált már, közülük azonban csak Valeriy Gorban ért célba MINI John Cooper Works WRC-jével. A Ford Fiesta WRC-t hajtó Lorenzo Bertelli kiesett.

 

Eredmények

 

65. Svéd Rally

A 13 futamos világbajnokság 2. versenye – Karlstad – 2017. február 9-12.


1. Jari-Matti Latvala FIN Toyota GAZOO Racing Yaris WRC 2ó 36p 3,6mp
2. Ott Tanak EST M-Sport WRT Ford Fiesta WRC +29,2mp
3. Sebastien Ogier FRA M-Sport WRT Ford Fiesta WRC +59,5mp
4. Dani Sordo ESP Hyundai Motorsport i20 Coupe WRC +2p 11,5mp
5. Craig Breen IRL Citroen WRT C3 WRC +2p 51,2mp
6. Elfyn Evans GBR DMACK M-Sport WRT Ford Fiesta WRC +5p 26,6mp
7. Hayden Paddon NZL Hyundai Motorsport i20 Coupe WRC +5p 31,2mp
8. Stephane Lefebvre FRA Citroen WRT DS3 WRC +7p 14,7mp
9. Pontus Tidemand SWE Skoda Fabia R5 +9p 11,1mp
10. Teemu Suninen FIN Ford Fiesta R5 +10p 2,9mp

 

Power Stage sorrend: 1. Latvala, 2. Ogier, 3. Neuville, 4. Meeke, 5. Paddon

Szakaszgyőzelmek: Neuville – 6, Latvala – 6, Tanak – 4, Sordo – 1

 

Andrew

 

2017. február 12.