Get Adobe Flash player

Az M-Sport mexikói váltóügye - Szabályos a váltó, Ogier továbbra is vezet

 

Szabályos a váltó, Ogier továbbra is vezet

Megtarthatja vezető helyét a világbajnoki pontversenyben Sebastien Ogier, miután az FIA legálisnak minősítette a versenyző által a Mexikó Rally-n használt Ford Fiesta WRC sebességváltóját.

A francia pilóta a citroenes Kris Meeke mögött másodikként végzett a viadalon, az azt követő technikai ellenőrzés után azonban leplombálták a versenygép váltóját, melyet Franciaországban vizsgált tovább az FIA. A gyanú szerint könnyebb volt az egység a megengedettnél, és nem felelt meg az autó homologizációs dokumentumában foglaltaknak.

Az M-Sport tagjai, köztük a csapatvezető Malcolm Wilson is részt vettek a vizsgálaton, melyet Jerome Toquet, az FIA technikai delegáltja vezetett. A procedúra során összehasonlították a Mexikóban használt egységet, valamint Ott Tanak tartalékváltóját azzal, amit az M-Sport a szezont megelőzően bemutatott a homologizációhoz.

Ezt követően, egy nappal a vizsgálatok után a Mexikó Rally versenyfelügyelői a következő közleményt adták ki: „2017. március 20-án, hétfőn a versenyfelügyelők egy beszámolót kaptak az FIA technikai delegáltjától, mely azt állítja, hogy az FIA létesítményében (Franciaország, Valleiry) történt újraellenőrzés során összehasonlították a sebességváltót a letétben lévő homologizált sebességváltóval, és megfelelőnek találták.

A versenyfelügyelők úgy döntöttek, hogy nem alkalmaznak további akciót.”

Mindezek értelmében Ogier megtarthatja a világbajnokságon nyolcpontos előnyét a toyotás Jari-Matti Latvalával szemben.

 

Andrew

 

2017. március 21.