Get Adobe Flash player

Fordulatos versenyt nyert Ogier Portugáliában


A 2017-es Portugál Rally összefoglalója


A rali világbajnokság murvás sorozata az argentin futamot követően Európában folytatódik, a csapatok tizenegy hétvége alatt négyszer mérettetik meg magukat egymással. Az első állomás ezek közül a Portugál Rally volt.

Az alakulatok intenzív teszteket folytattak le már a szardíniai és a lengyel futamot is szem előtt tartva, mivel ezzel a viadallal kezdődik igazán a világbajnokság hagyományos stílusú murvás sorozata. Ez azt is jelenti, hogy a szezonra engedélyezett tesztlehetőségek felét el is használták már az alakulatok. Az Argentin Rally előtt kutatás-fejlesztési teszteket hajtottak végre, most pedig kifejezetten a versenyekre készültek.

Az M-Sportnál ötnapos felkészülés zajlott Portugália északi részén, és a luzitán versenyen új specifikációjú lengéscsillapítókkal álltak rajthoz a Fordok. Sebastien Ogier az M-Sport szokásaival ellentétben vadonatúj autót kapott, a különítmény így is próbálta mutatni elkötelezettségét a világbajnok felé. Arra, hogy miért bizonyult a francia autója vezethetetlennek az argentin futam második napján, azt a magyarázatot adták, hogy a pilóta más differenciálmű beállításokkal ment, mint csapattársai, ami nem igazán jött be. Ogier Fiestájának kerekei túlságosan kipörögtek, ami tapadás- és teljesítményvesztéshez, valamint túlzott gumikopáshoz vezetett, jóllehet éppen ő az, aki híresen jól tudja óvni az abroncsokat. Az is kiderült, hogy Mads Ostberg hidraulikai problémáját egy inkorrekt beállítási procedúra okozta. Az M-Sport vezetője, Malcolm Wilson megszellőztette, hogy amennyiben olyan szituáció adódik, bár nem szereti, de csapatutasítást fog alkalmazni, hogy a hőn áhított egyéni világbajnoki címre nagyobb esélyük legyen.

A Hyundai Motorsport is a verseny régiójában készült. Hayden Paddon, aki kihagyta a korábbi tesztet, két napot tölthetett az i20 WRC volánja mögött, míg Thierry Neuville és Dani Sordo egyet-egyet. Paddon navigátora, a veterán John Kennard kénytelen volt kihagyni a Portugál Rally-t az orvosai tanácsára, mivel csípőproblémája nem javult az előző futam óta. A kivi pilóta mellé így jövőbeli társa, Seb Marshall ült be az itinert olvasni, a különítmény pedig próbálta az autó olyanná tenni, ami megfelel Paddonnak, hiszen ő csapattársaival ellentétben a túlkormányozott viselkedést szereti. A Hyundai egyébként azzal magyarázta az Argentin Rally pénteki napján történteken, mikor Neuville visszapillantó tükrök és azok háza nélkül futott, ami a sportbíróknak is feltűnt, hogy a számos becsapódás miatt kitörtek a tükrök. Az olajrendszer szellőztetési problémáját a szellőztető elhelyezése okozta, míg szombati Neuville váltócseréjét elővigyázatosságból végezték el, és este is kivették a váltót a szerelők, de vissza is tették ugyanazt.

A Citroen Szardínián tesztelt egy héttel a verseny előtt, a munka a lengéscsillapító és az erőátvitel beállításaira összpontosított. A Toyota első alkalommal küldött csatába három autót, Esapekka Lappi végre csatlakozhatott csapattársaihoz. Mint kiderült, Jari-Matti Latvala Argentínában tapasztalt túlmelegedési problémáit az okozta, hogy rosszul aktiválták azt az eszközt, ami az etapon hivatott a különböző hőmérsékleteket megfelelő szinten tartani, Juho Hanninennek pedig olyan problémái akadtak, amiknek a javítása a szűkös szervizidő miatt nem volt lehetséges. A csapat két napot tesztelt a Portugál Rally előtt nem messze a verseny útvonalától, melyet megnehezítettek az időjárási körülmények. Új futóműalkatrészeket, differenciálmű beállításokat, valamint könnyebb elemeket is kipróbáltak. Latvala elmondta, a Mexikóban tapasztalt fékproblémáikat kikúrálták már, a kanyarokba történő bekanyarodásban azonban fejlődniük kell még, amivel kapcsolatban nem csak a felfüggesztésen, de az erőátvitelen is dolgozniuk kell, valamint egy kis nyomatéknövekedésnek is örülne az erőforrás felől.

A verseny első napja aztán hallatlanul izgalmasan alakult. Sokan nyertek szakaszt, alig volt gyorsasági, hogy ne változott volna az élen álló személye, egész nap szoros csatát vívott a mezőny eleje, amit jól jelez, hogy az utolsó hagyományos szakasz előtt a leggyorsabb nyolc autót kilenc másodperc választotta el összesen. A ponte de limai különpróba aztán drámaian alakult, megrostálódott a mezőnyt.

A történésekből Ott Tanak jött ki a legjobban, aki egy új stabilizátornak köszönhetően jobban érezte magát a Fordban. Az észt autójában délután ugyan elhajlott egy lengőkar, ennek ellenére a hatodik szakaszon az élre állt, és meg is tudta őrizni a vezetést.

Sordo kezdetben sokat csúszkált, de különösebb gondok nélkül érkezett a második helyre, őt pedig Ogier követte. A franciának nem volt egyszerű dolga nyitni az utat, de megoldotta, ráadásul főnöke, Wilson szerint az eddigi legjobb napját töltötte az M-Sportnál. Neuville az elején úgy érezte, jól megy, az óra azonban nem ezt mutatta. A belga próbálta többet csúsztatni az autót emiatt. Délután igyekezett felzárkózni, amiben a bajba jutott Latvala hátráltatta, a feltartást azonban később kompenzálta a versenyfelügyelőség. Neuville negyedikként zárta a napot, mögötte pedig Craig Breen érkezett. Az ír nagyon elégedett volt, és szerencséje is volt, miután délután néhány másodpercet bukott csak egy eltörött lengéscsillapítóval.

A hatodik helyen Elfyn Evans fejezte be a napot. A wales-i délelőtt egy jobb hátsó defekttel dobott el némi időt, és ugyancsak egy kilyukadt abroncs vetette vissza a DMACK-ra váltó Ostberget is. A norvég megállt kicserélni a kereket, amivel perceket, vele együtt a jó helyezésbe vetett reményét is elvesztette.

A Toyota versenyzői, Hanninen és Lappi egymást követték a hetedik és nyolcadik pozícióban. Latvala reggel örült, hogy neki tud vágni a távnak, mivel a shakedown-on megsérült a háta. A finn a féltávnál aztán az élre állt, a hosszú szakasz azonban kifogott rajta. Egy féktávon furcsa érzése volt, nem tudta megállítani az autót, ami nekicsúszott a partoldalnak, és felborult. Az összenyomódott kipufogó miatt lépésben teljesítette a szakaszt Latvala, és reménytelenül visszacsúszott.

Paddon reggel szakaszgyőzelemmel kezdett, és az élre került, de egy elektromos probléma miatt újra kellett indítania autóját. Ez öt helyébe került. Délután hasonló hiba jött elő, itt azonban már tizenegy percet bukott a pilóta, és csak a csapat segítségével tudott életet lehelni a Hyundai-ba. A alakulat este kábelköteget cserélt az i20-ban, emiatt Paddon a Rally 2 hatálya alatt, jókora büntetéssel folytathatta csak a versenyt. Stephane Lefebvre a harmadik szakaszon tetőre tette Citroenjét, de szerencséje volt, folytatni tudta, igaz, hosszú kilométereket ment a szervizig defektes kerékkel, miután két gumija is leengedett, és csak egy pótkerék volt nála. A csapattárs Kris Meeke-nek ugyanakkor nem volt ekkora szerencséje. Az észak-ír délelőtt elégedett volt a C3 WRC-vel, egyedül a mély nyomvályúk zavarták, délután pedig az élre is keveredett, és megpróbált a gumikkal taktikázni, miután két pótkereket vitt magával. Az ominózus kritikus szakaszon azonban előbb defektet kapott, majd a sérült futómű miatt félre kellett állnia.

 

Momentum

Dani Sordo elvörösödött, aminek az oka az volt, hogy több női fehérneműt is talált versenyautójában. A Hyundai spanyol pilótáját szerelői tréfálták meg csütörtökön a shakedown alkalmával, a dolog azonban a saját babonájából eredt. Sordo ugyanis egy verseny folyamán ugyanazt a fehérneműt viseli, a nap végén kimossa, és másnap visszaveszi. Az Argentin Rally szombati napjának estéjén is így tett, a ruha azonban nem száradt meg másnap reggelre, így kénytelen volt másik alsóneműt felvenni. Azért azonban, hogy a babona ne szenvedjen csorbát, magával vitte a szerencsét hozó ruházatot is, amit aztán beletett az i20 WRC ajtózsebébe. A dolog aztán feledésbe merült egészen addig, amíg a szerelők az alzenaui bázison meg nem találták az alsóruházatot a kocsi újbóli felkészítése közben. Hogy Portugáliában ne lehessen semmi ilyen gond, a szerelők telerakták az autót fehérneművel a bemelegítés előtt. Az első akkor esett a pilóta ölébe, amikor az átbeszélőért nyúlt, aztán pedig a baseball sapkájában talált egyet. Ezt követte a szerszámkészlet, végül pedig a verseny előtti hivatalos sajtótájékoztatón is volt egy a neki szánt széken.

 

Tanak szombaton reggel megpróbálta növelni előnyét, a szervizlehetőséget megelőző szakaszon azonban hibázott, nekicsúszott a partoldalnak, ami miatt megsérült Fordjának bal hátsó felfüggesztése és fékje. Az észt az incidenssel csaknem másfél percet vesztett, és alaposan visszacsúszott a tabellán.

Az élre csapattársa, Ogier került, aki immár a hetedik éllovas volt a verseny folyamán. Az M-Sport versenyzője három gyorsaságit húzott be szombaton, az utolsó különpróba előtt huszonhárom másodperc előnnyel rendelkezett Neuville-lel szemben. Ogier az elég rossz minőségű befejező szakaszon óvatos volt, talán túlságosan is, és tizenhat szekundumra csökkent előnye az utolsó nap előtt.

Az utolsó pályán nagyot autózó Neuville ezen a napon visszatért a megszokott vezetési stílusához, miután a pénteken alkalmazottal túl sokat ment keresztben. A Hyundai versenyzőjének biztos volt a második helye, és a győzelemre is mutatkozott némi esély. A márkatárs Sordo tartózkodott a képzeletbeli dobogó legalsó fokán. A spanyol küszködött az i20 WRC kezelhetőségével, az utolsó szakaszon pedig szerencséje volt, hogy igencsak viseletes hátsó abroncsával célba tudott érni.

Tanak visszaelőzte Breent, és negyedikként zárta a napot. Az ír egy rossz gumiválasztás miatt vesztett időt, de három másodpercre volt csupán vetélytársától. Evans-ot egy defekt és egy törött lengéscsillapító hátráltatta, míg Hanninen egy percet vesztett azzal, hogy az utolsó szakaszon megállt Toyotája. A finn honfi- és csapattársától kaparintotta meg a hetedik pozíciót, miután Lappi nekicsúszott egy murvával borított aszfaltos részen egy falnak. A toyotás ennek következtében kizuhant a pontszerző zónából. A befejező napot Ostberg várhatta a nyolcadik helyen, a gyomorontással küszködő Latvala pedig kilencedikként.

Az időkülönbségek miatt vasárnapra nem maradtak az abszolút eredményeket illetően nagy csatározási lehetőségek az élmezőnyben, emiatt a Power Stage-re spórolt inkább mindenki. Ogier viszont csak arra ügyelt, hogy megtartsa szerény előnyét Neuville-lel szemben. Ez sikerült is a franciának, és megszerezte idei második győzelmét. Ogier ötödszörre diadalmaskodott Portugáliában, amivel beállította Markku Alén rekordját.

Neuville nem hitt benne, hogy elkaphatja riválisát, így az utolsó szakaszra tartalékolt, melyen második időt futott. A verseny céljába Sordo érkezett harmadikként, akit a Power Stage-et megnyerő Tanak követett. Az eredménylista a további WRC-s párosoknál sem változott. Breennek nem volt esélye Tanak ellen, és idén sokadszorra végzett az ötödik helyen. Evans lett a hatodik, akit legjobb toyotásként Hanninen követett. Ostberg mögött, a kilencedik pozícióban ért célba Latvala, aki a dehidratáció miatt kórházban töltötte az éjszakát. A finnt nem is akarták engedni versenyezni az orvosok vasárnap, ő azonban hajthatatlan maradt amiatt a néhány pont miatt is. A célba érés után az ígéretének megfelelően aztán visszament egy ellenőrzésre.

A WRC 2-es kategóriának ez volt az első olyan versenye, ahol kötelező volt mindenkinek részt venni. Ennek megfelelően népes, húsz autós mezőny gyűlt össze. A Skoda Motorsport, mely megnyerte az összes eddigi idei viadalt, Pontus Tidemand mellett ismét elindította Andreas Mikkelsent, az M-Sport ugyanakkor az Evo 2-es Fiesta R5-tel küldte csatába versenyzőit. A Ford motorja új hengerfejet és kipufogócsonkot kapott. A várt nagy csata elmaradt, fordulat azonban mégis csak akadt a versenyen. Mikkelsen az élre állt, és péntek estig nem is akadt más szakaszgyőztes, mint ő. Az egyperces előnyét szombaton megháromszorozta, és biztos befutónak tűnt. Mindeközben Tidemand és az M-Sportos Teemu Suninen késhegyre menő csatát vívtak a második pozícióért, alig néhány másodperc választotta el őket egymástól folyamatosan, ráadásul amikor egyikük defektet kapott, a másikuk is pontosan ugyanígy járt, így egy külön, a gyorsasági szakaszon elvégzett kerékcsereversenyt is lebonyolítottak. Arra viszont senki sem számított, hogy a csata végül az első helyet éri. Mikkelsen ugyanis a zárószakasz elején felborult a Fabiával, és a megsérült hűtő miatt nem tudott eljutni a célig. A futamot csapattársa, Tidemand nyerte tizenegy másodperccel Suninen előtt, a harmadik helyen pedig a Citroen DS3 R5-öst hajtó Simone Tempestini ért célba nem kevesebb, mint hét perc hátránnyal.

A WRC 3 szerénynek mondható, hatfős mezőnyében három egység ért célba. A kategóriában Francisco Name győzedelmeskedett Citroen DS3 R3T-jével, mögötte két R2-es autó, a Nil Solans vezette Ford Fiesta és Enrico Brazzoli Peugeot 208-asa érkezett. Hárman szálltak csatába a WRC Trophy-ban, és Martin Prokop győzedelmeskedett a Ford Fiesta WRC-vel. A másik célba érő Jean-Michel Raoux volt Citroen DS3 WRC-jével.


Eredmények


51. Portugál Rally

A 13 futamos világbajnokság 6. versenye – Matosinhos – 2017. május 18-21.


1. Sebastien Ogier FRA M-Sport WRT Ford Fiesta WRC +3ó 42p 55,7mp
2. Thierry Neuville BEL Hyundai Motorsport i20 Coupe WRC +15,6mp
3. Dani Sordo ESP Hyundai Motorsport i20 Coupe WRC +1p 1,7mp
4. Ott Tanak EST M-Sport WRT Ford Fiesta WRC +1p 30,2mp
5. Craig Breen IRL Citroen WRT C3 WRC +1p 57,4mp
6. Elfyn Evans GBR DMACK M-Sport WRT Ford Fiesta WRC +3p 10,6mp
7. Juho Hanninen FIN Toyota GAZOO Racing Yaris WRC +3p 48,9mp
8. Mads Ostberg NOR Ford Fiesta WRC +5p 29,1mp
9. Jari-Matti Latvala FIN Toyota GAZOO Racing Yaris WRC +5p 43,6mp
10. Esapekka Lappi FIN Toyota GAZOO Racing Yaris WRC +8p 13,3mp

Power Stage sorrend: 1. Tanak, 2. Neuville, 3. Evans, 4. Lappi, 5. Ogier

Szakaszgyőzelmek: Ogier – 5, Neuville – 4, Paddon – 4, Tanak – 3, Ostberg – 2, Latvala – 1, Meeke – 1, Breen – 1, Sordo – 1

 

Andrew


2017. május 21.