Get Adobe Flash player

Hatalmas csata végén Neuville tripla

A 2017-es Lengyel Rally összefoglalója

 

A rali világbajnokság a sorozat legfiatalabb állandó, a sportágat tekintve ugyanakkor a második legrégebbi versenyével folytatódott. A murvás futamok sorozatában különleges a Lengyel Rally, hiszen a Mazuri-tavak közelében fekvő pályák puha, homokos talajúak és rettentő tempósak. Az új WRC-k aerodinamikája tehát most vizsgázhatott igazán, a kihívásokat ráadásul ezúttal az ígéretek szerint a nagy meleg, a valóságban azonban a kiadós esőzés spékelte meg.

A csapatok igyekeztek hasonló körülmények között készülni, a Toyota például Észtországban folytatta le a teszteket, és úgy vélte a finn székhelyű gárda, hogy a lengéscsillapítókon eszközölt módosítások jó irányba vitték a Yaris stabilitását. A csapat reményeit tovább táplálta, hogy a kocsi fejlesztési tesztjei zömében a nagysebességű finn utakon zajlottak, a lengyel verseny pályái pedig hasonló karakterisztikájúak.

Az M-Sport szintén Észtországban folytatta le a felkészülési tesztet, mely három napon keresztül zajlott. A csapat a WRC 2-ben vitézkedő pilótájának, Teemu Suninennek első ízben biztosított WRC-s lehetőséget a lengyel viadalon, aki a Lorenzo Bertelli által a korábbiakban használt Fiesta volánja mögött foglalhatott helyet. A finn ugyanakkor nem Észtországban, hanem a csapat angliai bázisa mellett, a greystroke-i erdőben ismerkedhetett a csúcskategóriás járgánnyal két napon keresztül.

A Hyundai Litvániában készült. A jelenség oka egyébként az, hogy Lengyelországban kevés olyan útszakasz van, mely megfelelően ellenáll egy-egy ilyen teszt igénybevételeinek. A bajnokaspiráns csapat vezetője, Michel Nandan kijelentette, nem fér bele több hiba, a lehető legtöbb pontot kell szerezniük, hogy a gyártói versenyben esélyük legyen az M-Sport ellen. Thierry Neuville a viadalt megelőzően részt vett egy R5-ös i20-szal hazája neves futamán, az Ypres Rally-n, de felborította az autót.

A Citroen a szardíniai megmérettetést követően rögtön Lengyelország felé vette az irányt. Craig Breen és Stephane Lefebvre mellett Andreas Mikkelsen vett részt a teszten és a futamon, miután Kris Meeke-t a szardíniai újabb baki miatt kispadra küldte Yves Matton. A négynapos felkészülést követően a franciák a tengelyek közötti nyomatékelosztáson módosítottak, valamint átalakították a hátsó differenciálművet, ehhez pedig homologizációs jokereket is felhasználtak. A versenyre azonban csak Mikkelsen autójába kerültek be az új alkatrészek a szűkös időkeret miatt.

A viadal pénteki napján aztán nagy kihívás elé állította az eső a mezőnyt, főként az elsőként rajtolóknak volt nehéz a dolguk a felázott, majd délutánra nyomvályússá váló pályákon. Neuville rögtön megelőzte az előző napi szuperspeciált megnyerő Elfyn Evans-ot annak ellenére, hogy eltalált egy partoldalt. Ezt követően el kellett búcsúznia a vezető helytől, de a nap végére szakaszgyőzelmeinek köszönhetően visszaszerezte azt, igaz, hogy nyakán ott lihegtek vetélytársai. Ott Tanaknak délelőtt volt egy túlcsúszása, ekkor le is fullasztotta Fordját, a nap vége felé viszont már az élen találta magát, igaz, a vezető pozíciót nem tudta megtartani Neuville-lel szemben. Jari-Matti Latvala délelőtt a Toyota Yaris ablaktörőjével küszködött, délután pedig kevésbé érezte magát magabiztosnak a megváltozott körülmények közepette a nem megfelelő beállítások miatt. A vezető hármast a nap végén mindössze hat másodperc választotta el egymástól.

Az elsőként rajtoló Sebastien Ogier délelőtt még tudta tartani az élboly tempóját, délután azonban ő szembesült a legrosszabb körülményekkel, és fél perccel le is szakadt, ráadásul a szuperspeciálon be is törött szélvédője a Neuville által felvert kövektől. Az M-Sport pilótáját két Hyundai követte. Hayden Paddon kockázatmentesen versenyzett, Dani Sordónak viszont nem ízlett az, hogy folyamatosan változott a tapadás. A spanyol egyszer lefulladt, és bemutatott egy megforgást is.

A World Rally Car debütáns Suninen nem ijedt meg a feladattól, egy szakaszgyőzelmet is aratva hetedikként várhatta a folytatást, majd a szuperspeciálon motorgondokkal küszködő Juho Hanninen, valamint Lefebvre és Mads Ostberg következett. A Citroen ismét csak gyötrelmes versennyel szembesült, miután Mikkelsen kiütötte a C3 WRC futóművét, Breen autójában pedig elment a hátsó hajtás. A napot ezzel együtt mindketten teljesítették, ellentétben a toyotás Esapekka Lappival, aki az ötödik helyről kényszerült búcsúzni, amikor egy kanyarlevágás során megsérült a Yaris jobb első felfüggesztése. Miután a motor kenőrendszerét is érte a baj, Lappi másnap nem is tudott visszaállni.

Neuviile huszonnégy órával később is az élen állt, de izgalmas küzdelem folyt a mezőny elején addig is. A vezető helyen négyszer történt változás, a Hyundai versenyzője azonban három másodperc előnnyel várhatta a befejező napot. Szombatra elállt az eső, a szél pedig elkezdte felszárítani a pályákat, így ideálisabb körülmények között folyhatott a csata. Neuville reggel elvesztette a vezetést, de még délelőtt visszaszerezte azt. Délután azonban összeszedett egy bal hátsó defektet a kaotikusan alakult tizenhatodik szakaszon, a vetélytársak problémáit kihasználva azonban estére ismét az élen találta magát.

Neuville-től Tanak vette át a vezetést mindkétszer. Az észt délelőtt lecsúszott a pályáról, ekkor a Ford hűtőnyílása földdel ment tele, délután pedig leszakadt a hátsó szárny az autóról az ominózus szakaszon. Miután két gyorsasági, valamint a szuperspeciál is hátra volt még a szervizig, a pilótának meg kellett küzdenie, hogy ne veszítsen a gyors pályákon túl sok időt a leszorítóerő vészes csökkenésével.

Latvala délelőtt nem tudta tartani a lépést az élen küzdő duóval, néhány másodperccel leszakadt. Délután neki is problémát okozott a tizenhatodik különpróba, ráadásul ő ki sem ért róla, miután a Yaris kuplungja megadta magát. Ezzel Paddon lépett fel a dobogóra, nem érdemtelenül, hiszen három szakaszgyőzelmet is bezsebelt az új-zélandi. Ogier napja problémákkal volt teli, két defektje is volt a világbajnoknak, egyszer megpördült, elhagyta az első lökhárítót, ami a kocsi aerodinamikájának nem tett jót, délután pedig a motor makacskodott. Az M-Sport versenyzője pozíciókat vesztett, de visszakerült a negyedik helyre, Sordóval szemben tizenkét másodperc előnnyel. A spanyol jobban érezte már magát, miután állandóbb volt a tapadás a pályákon, egy túlcsúszás és egy defekt azonban okozott némi időveszteséget. Suninen tovább folytatta a tanulást, egy lefulladást kivéve gondmentes napot zárt, és a hatodik pozícióban várhatta a folytatást. Lefebvre, Ostberg, Evans volt a további sorrend, a pontszerző zónát pedig Mikkelsen zárta, aki két kisebb hibát is elkövetett. Hanninen motorgondok miatt esett vissza a tizenegyedik helyre.

Momentum

Sebastien Ogier-t négyezer eurós, valamint három versenyen felfüggesztett büntetéssel sújtották, miután szombaton délután közlekedési kihágáson érték. A francia versenyző átlépte a záróvonalat, egy körforgalomba rossz irányból ment be, és a beszámolók szerint ütközött egy másik autóval is. A pilóta arra hivatkozott, hogy műszaki problémák miatt késésben volt, a futamot követő sajtótájékoztatón elhangzottak szerint ez a generátorral volt kapcsolatos.

A WRC Trophy-t megnyerő Valeriy Gorban csak a versenyfelügyelőkkel történt beszélgetést követően örülhetett kategóriagyőzelmének. Az ukrán versenyzőt navigátora rossz irányba vitte az egyik közúti etapon, amiért kétezer eurós büntetésben részesültek. A verseny eredményét befolyásoló időbüntetéssel egyik párost sem sújtották.

 

Tanak vasárnap reggel az ismét rázendítő esőben egy lapra tett fel mindent, megnyerte az első szakaszt, és át is vette a vezetést. A következő különpróbán azonban az őrült tempó és a nagy kockázat megbosszulta magát, a Ford megcsúszott, bal hátulja eltalált a partoldalt, ami beleforgatta a gépet egy fába. Tanak ugyan kievickélt a szakaszról, de megsérült a hűtő, így feladni kényszerült a pilóta a viadalt. Neuville-nek ezt követően nem volt más dolga csak bekocogni a célba, hogy elkönyvelhesse idei harmadik futamgyőzelmét.

Paddon Tanak kiesését követően a második helyezésnek örülhetett, amivel a pilóta tizenkét hónapos rossz sorozata szakadt meg, a Hyundai ráadásul kettős győzelmet ünnepelhetett. A dobogóra a vasárnap egy kisebb kalandot átélő Ogier állhatott még fel, aki ezzel, valamint a Power Stage második helyével minimalizálta a veszteséget Neuville-lel szemben a világbajnoki pontversenyben. A két éllovas között tizenegy pont a különbség öt fordulóval a szezon vége előtt. A Lengyel Rally negyedik helyezését Sordo szerezte meg, a spanyol vasárnap kapott egy defektet. Mögötte Lefebvre zárt, aki beállította élete legjobb helyezését, az út azonban nem volt akciómentes eddig, mivel elszabadult egyszer a szerszámkészlet, és a pedálboxnál landolt. Suninen az utolsó szakaszon bemutatott egy megforgást, ezzel vesztette el pozícióját Lefebvre-rel szemben. Ostberg és Evans után Mikkelsent intették le, aki az utolsó szakaszon előzte vissza a végül tízedikként záró Hanninent. A Power Stage-et a finn honfi- és márkatársa, Latvala nyerte.

A WRC 2-esek között Ole Christian Veiby ragadta magához a kezdeményezést, és ha néhány másodperccel is, de másfél napon keresztül maga mögött tudta tartani a márkatárs, de a Skoda gyári színeiben versenyző Pontus Tidemandot. A norvég azonban szombat délután összeszedett egy defektet, ugyanakkor szerencséje volt, mert riválisa is hasonlóképpen járt. A különbség ekkor egy perc fölé nőtt kettejük között, amit Veiby kihasznált, és meglepetésre győzelmet aratott, megelőzve az idén eddig veretlen Tidemandot. A harmadik helyen az ugyancsak egy Fabia R5-össel versenyző Quentin Gilbertet intették le.

A junior mezőnyben – melynek dolgát a kétkerékhajtású autók okán nem könnyítették meg a felázott pályák – Nil Solans ezúttal sem talált legyőzőre, a dobogóra rajta kívül Dennis Radström és Nicolas Ciamin állhatott fel. A WRC 3-ban Solans és Radström mögött Jakub Brzezinski végzett Citroen DS3 R3T-jével. A WRC Trophy-t Valeriy Gorban nyerte MINI John Cooper Works WRC-jével a Citroen DS3 WRC-vel autózó Jourdan Serderidis előtt.

 

Eredmények


74. Lengyel Rally

A 13 futamos világbajnokság 8. versenye – Mikolajki – 2017. június 29. – július 2.


1. Thierry Neuville BEL Hyundai Motorsport i20 Coupe WRC 2ó 40p 46,1mp
2. Hayden Paddon NZL Hyundai Motorsport i20 Coupe WRC +1p 23,9mp
3. Sebastien Ogier FRA M-Sport WRT Ford Fiesta WRC +2p 20,8mp
4. Dani Sordo ESP Hyundai Motorsport i20 Coupe WRC +2p 47,4mp
5. Stephane Lefebvre FRA Citroen WRT C3 WRC +3p 11,8mp
6. Teemu Suninen FIN Ford Fiesta WRC +3p 16,8mp
7. Mads Ostberg NOR Ford Fiesta WRC +3p 39,,6mp
8. Elfyn Evans GBR M-Sport WRT Ford Fiesta WRC +4p 39,1mp
9. Andreas Mikkelsen NOR Citroen WRT C3 WRC +4p 43,5mp
10. Juho Hanninen FIN Toyota GAZOO Racing Yaris WRC +4p 53,7mp

Power Stage sorrend: 1. Latvala, 2. Ogier, 3. Mikkelsen, 4. Lefebvre, 5. Neuville

Szakaszgyőzelmek: Neuville – 9, Latvala – 4, Evans – 3, Paddon – 3, Tanak – 2, Suninen – 1

 

Andrew

 

2017. július 2.