Get Adobe Flash player

Neuville győzelmével zárult az idény

A 2017-es Ausztrál Rally összefoglalója

 

Immár kezd hagyománnyá válni, hogy a rali világbajnokság szezonzáró futamának Ausztrália ad otthont. A csapágygolyószerű kavics pár éve a múlté már, mióta Coffs Harbourben rendezik a versenyt, helyette azonban a por az, amit egyszerűen nem lehet letakarítani, a szakaszok második teljesítésekor is az úton van, csúszóssá, kiszámíthatatlanná téve a pályákat, ráadásul a láthatóságot is korlátozza egy-két autó elhaladása után.

A rali világbajnokság alakulatai a tengerentúli versenyek helyszínein nem tesztelhetnek, úgyhogy nem is folytattak specifikus felkészülést. A csapatok leginkább arra törekedhettek, hogy jó szájízzel búcsúztassák az idényt, hiszen a legnagyobb kérdések, a világbajnoki címek sorsai már eldőltek. A gyártói bajnok M-Sport számára nem lehetett más a cél, mint egy újabb dobogós helyezés. A Hyundai három egymást követő viadalon maradt távol a dobogótól, mielőtt a Brit Rally-n összejött egy újabb pódiumos finis, és természetesen a déli féltekén is szerették volna a jó szereplést folytatni, amihez Thierry Neuville-t, Hayden Paddont, valamint Andreas Mikkelsent küldték csatába. A Wales-ben látott legújabb aerodinamikai csomag ezúttal is csak Neuville i20 WRC-jén volt rajta.

A Citroen Kris Meeke-t, Craig Breent és Stephane Lefebvre-et nevezte ezúttal, a franciák azonban bekevertek kicsit, és a korábban a 7-es rajtszámot használó Meeke a brit versenyhez hasonlóan ezúttal is a 9-essel rajtolt. Yves Matton elmondta, Breentől és Lefebvre-től a tempó emelését, kicsit nagyobb kockázatvállalást kért, mint eddig. A Toyota – ahogyan korábban is tervezte – két Yaris WRC-t indított, Jari-Matti Latvala mellett Esapekka Lappi kapott lehetőséget. Juho Hanninen ennek megfelelően nem volt ott Ausztráliban, akinek a navigátora, Kaj Lindström ettől a futamtól kezdve a csapat sportigazgatójaként tevékenykedik.

A szervezők alaposan felforgatták a korábbi évek útvonalát, új szakaszok is a programba kerültek, egy dolog azonban nem változott a versenyen: a pályákat laza murva borítja, aminek letakarítása alaposan megkeseríti az elöl rajtolók életét. Ezt használta ki a sokadiknak rajtoló Mikkelsen, aki jóllehet csupán harmadik versenyét teljesítette a Hyundai-nál, igencsak otthon érezte magát az i20 WRC-ben. A norvég az első nap első körében uralta a gyorsaságikat, és délután is csak egy részsikert engedett át a hagyományos szakaszokon, estig pedig húsz másodperc előnyt gyűjtött.

A csapattárs Thierry Neuville az év végi második helyért szállt csatába. A belga – aki a csütörtöki shakedown-on időt vesztett, mert autójából folyt az olaj a meghibásodott főtengely jeladó miatt – ugyan másodikként rajtolt, de nem zavarta annyira a takarítói szerepkör, nap közben egy szakaszgyőzelmet aratott, majd este megnyerte mindkét szuperspeciált, amivel megkaparintotta az ezüstös pozíciót. Ennek kárvallottja Meeke volt. A Citroen pilótája reggel elkövetett egy hibát, gyorsan ment be egy kanyarba, lecsúszott az útról, be a bokrok közé. Szerencséjére nem történt nagyobb gond, kitolatott, és ment tovább, de értékes másodperceket hagyott benn.

A pénteki napot Latvala zárta negyedikként. A Toyota elsőszámú versenyzőjének akadt gondja bőségesen, reggel megsérült a Yaris WRC splittere, csökkentve az autó aerodinamikai hatékonyságát, majd az átbeszélő némult el, délután pedig a szélvédője törött be. Breen az első kört a harmadik helyen zárta, a nap végére azonban két pozíciót vesztett, miután nála is megsérült a splitter, valamint a diffúzor. Ott Tanak Fiesta WRC-jén mindkét kör elején károsodott a diffúzor, ami nehezen kezelhetővé tette az autót. Az észt ugyanakkor mindössze három szekundumra volt ekkor Latvalától, igaz Mikkelsent már fél perc lemaradással követték. Nem sokkal a hármas után következett Paddon, aki küszködött a Hyundai egyensúlyával, amire a diffúzor hiánya sem volt jótékony hatással.

A legrosszabb feltételekkel Sebastien Ogier találta szembe magát a pályán, de nem csak emiatt vesztett időt a világbajnok. A Fiesta WRC kormányváltója időként megmakacsolta magát, és a hiba egész nap kísértette a francia versenyzőt. Ennek eredményeként, valamint az elhagyott diffúzor miatt nyolcadikként zárta a napot Ogier. Lefebvre Citroenje mindkét körben defektet kapott, melyekkel ugyan nem vesztett túl sok időt, de pótkerék hiányában óvatosan teljesítette a francia pilóta a következő szakaszokat. A legjobb tízbe Elfyn Evans került még, akinek egy patakátkelésnél beázott a Ford utastere. Az M-Sport pilótája ugyanakkor nem ezért maradt le, hanem a Brit Rally merőben eltérő körülményeire optimalizált DMACK abroncsok miatt. Lappi napjára a csődöt mondó kormányszervó nyomta rá a bélyegét. A finn az első kör során három percet zsebelt be, de meg kell jegyezni, hogy délután, a nagyjavítás után tizenkét másodpercet kapott csak Mikkelsentől.

Szombaton Neuville erősen kezdett, négy másodpercet adott rögtön az első szakaszon a más gumitaktikán lévő Mikkelsennek. A norvég rákapcsolt, vesztére, egy bukkanó után nekiment a partoldalnak, amitől mindkét bal oldali gumija defektes lett. Mikkelsen a célig még eljutott, de egy pótkerék birtokában nem tudta folytatni a versenyt. Neuville-nek sem alakult ugyanakkor gondmentesen a menet, előbb saját izzadsága zavarta, majd túlcsúszott egy helyen, és amikor a nagy igyekezetben próbált visszatalálni a pályára, megsérült a Hyundai váltója. Innentől kezdve nem volt első fokozata. Délután aztán három szakaszt is megnyert a belga, és húsz másodperc előnnyel térhetett nyugovóra a befejező nap előtt.

Latvala a délelőtt egy pontján hat másodperces közelségbe került a vezető pozícióhoz, délután azonban nem tudta tartani Neuville tempóját. A finn nem érezte jónak Toyotája egyensúlyát a vegyes abroncsokon, miután ezzel az autóval, ezzel a gumikombinációval nem ment még túl sokat. Meeke a harmadik helyről búcsúzott délután, miután eltalálta autójával egy hídnak a padkáját. A C3 WRC jobb hátsó futóműve kiszakadt, és bár a páros folytatta volna, a csapat biztonsági okokra hivatkozva nem engedte őket. Nem sokkal később derült ki, hogy a két hátralévő hagyományos szakaszból törölték az egyiket, miután megsérült rajta egy híd.

A többiek problémáját kihasználva Tanak jött fel a harmadik pozícióba, míg a negyediket Breen foglalta el. Paddon az ötödik helyen állt szombat este, akinek szerencséje volt, mivel az egyik gyorsaságin egy faág szúródott a hűtőrácsába, a hűtőt azonban nem bántotta. Ugyanott, ahol Neuville és még mások, Ogier is hibázott, délután pedig bemutatott egy megforgást, melynek során leszakadt a Ford első lökhárítója. A francia hatodikként, honfitársa, Lefebvre hetedikként zárta a napot. Utóbbi pilóta délelőtt és délután is megpördült, amitől elszállt az önbizalma a változatos tapadású pályákon. Őt Evans és Lappi követte.

Vasárnap hatalmas eső zúdult a térségre, ami lehetőséget adott arra, hogy megkeveredjenek a kártyák. Latvala a második szakaszon megfelezte hátrányát, amire Neuville-nek azonnal válasza érkezett. Latvala pechjére az utolsó előtti gyorsaságit törölték, így nem igazán maradt már reális esélye az első hely megszerzésére. A finn ráadásul balesetet szenvedett a Power Stage-en, így a második helyet is eldobta. A győzelmet tehát Neuville szerezte meg, akinek ez volt a negyedik diadala az idény során, amivel kimagaslott a mezőnyből ebben a tekintetben. Az idény elején elkövetett hibái, valamint egy-két szerencsétlen momentum ugyanakkor azt jelentette, hogy meg kellett elégednie az év végi második helyezéssel.

Délelőtt Tanak is felzárkózott Neuville-re, a győzelem azonban nem volt elérhető számára. Az észt az ezüstös pozícióval harmadikként végzett a világbajnokságon, az újabb dobogós helyezés pedig azt jelentette, hogy a gyártói elsőséget megszerző M-Sport minden 2017-es futamon fel tudott állni a pódiumra legalább egy autójával.

Paddon egy gyötrelmekkel teli évet és versenyt tudott a dobogón zárni végül. A félig-meddig hazai pályán versenyző új-zélandi módosíttatott néhány dolgot az i20 WRC-n, így jobban érezte magát benne, harmadik helyezéséhez azonban Latvala, valamint Breen kiesése is kellett. A citroenesek szerencsétlen napot tudhattak maguk mögött, Breen felborult, Lefebvre pedig a bal hátsó futóművet semmisítette meg egy fával történt találkozásnál. Egyikük sem ért célba így. Ogier autójában ismét előjött a váltóprobléma, és a nagy zűrzavarban egy perces büntetést is összeszedtek egy korai érkezés miatt. Az M-Sport világbajnoka a negyedik hellyel kellett, hogy beérje, amire a Power Stage győzelem nyújthatott némi vigaszt. Az egész hétvégén a tapadás hiányával küszködő Evans a vizes körülmények között bezsebelt egy részsikert, és ötödikként végzett. Őt Lappi követte, valamint Meeke, aki a kihagyott szakaszok miatt több mint húsz perc hátránnyal ért célba. A további pontszerző pozíciókban helyiek végeztek, Richie Dalton egy Skoda Fabia R5-össel, Nathan Quinn egy Mitsubishi Lancer Evo IX-essel, valamint Dean Herridge egy Subaru Impreza WRX STI-vel. Utóbbi két autó az ausztrál bajnokság szabályai szerint futott, így a világbajnoki pontokat Jourdan Serderidis és Kalle Rovanpera érdemelte ki. Harri Rovanpera fia ezzel minden idők legfiatalabb rali világbajnoki pontszerzője lett.

A WRC 3 kategóriának nem volt nevezője, és egy akadt mindössze a WRC 2-ben, valamint a WRC Trophy-ban is. Előbbiben Rovanpera indult az M-Sportos Ford Fiesta R5-össel, és egy kettős defekt miatt nem teljesítette az összes szombati szakaszt. A régebbi WRC-vel a kategória bajnoki címét már korábban begyűjtő Jourdan Serderidis vett részt.

 

Eredmények


26. Ausztrál Rally

A 13 futamos világbajnokság 13. versenye – Coffs Harbour – 2017. november 17-19.


1. Thierry Neuville BEL Hyundai Motorsport i20 Coupe WRC 2ó 35p 44,8mp

2. Ott Tanak EST M-Sport WRT Ford Fiesta WRC +22,5mp

3. Hayden Paddon NZL Hyundai Motorsport i20 Coupe WRC +59,1mp

4. Sebastien Ogier FRA M-Sport WRT Ford Fiesta WRC +2p 27,7mp

5. Elfyn Evans GBR M-Sport WRT Ford Fiesta WRC +3p 5,6mp

6. Esapekka Lappi FIN Toyota GAZOO Racing Yaris WRC +3p 49,5mp

7. Kris Meeke GBR Citroen WRT C3 WRC +22p 58,4mp

8. Richie Dalton AUS Skoda Fabia R5 +24p 39,6mp

9. Jourdan Serderidis Citroen DS3 WRC +32p 25,4mp

10. Kalle Rovanpera Ford Fiesta R5 +33p 16,3mp

 

Power Stage sorrend: 1. Ogier, 2. Tanak, 3. Lappi, 4. Mikkelsen, 5. Meeke

Szakaszgyőzelmek: Neuville – 8, Mikkelsen – 5, Tanak – 3, Latvala – 1, Breen – 1, Evans – 1, Paddon – 1, Ogier – 1

 

Andrew

 

2017. november 19.