Get Adobe Flash player

Ogier újabb győzelme, ezúttal Korzikán

A 2018-as Korzika Rally összefoglalója

 

Mamut hosszúságú szakaszok, folyamatosan kanyargó utak és megjósolhatatlan időjárás – ez az, amit a rali világbajnokság francia futama, a Tour de Corse kínál. A verseny ugyanis nem hódol be a modern elvárásoknak, kevés szakaszból áll, azok azonban a szokásosnál jóval hosszabbak.

Az abrazív aszfalt miatt a gumikopás jelentős tényező, de a fékek is nagy próbának vannak kitéve. Idén ráadásul csavartak egyet az itineren a rendezők, ami azt jelenti, hogy az előző évihez képest kétharmadában megújult az útvonal.

Az előző verseny, a Mexikó Rally után három téma is izgalomban tartotta a szakmát: az egyik, hogy Sebastien Ogier svédországi példáján felbuzdulva Mexikóban is előfordult a Nemzetközi Automobil Szövetség kérése ellenére, hogy egyes párosok késtek a Power Stage rajtjából, hogy kedvező körülmények között futhassanak. Ezt, bár nem szabályellenes a késés miatti büntetés elkönyvelésén túl, mindenképp szerették volna beszüntetni – hiszen akár a televíziós közvetítést is befolyásolhatja –, és a Motorsport Világtanács a francia futam előtt néhány nappal meg is szavazta, hogy aki a meghatározott idejénél később jelenik meg a Power Stage szakasz időellenőrzőjébe, nem kaphat bónuszpontokat. Az eredeti terv szerint az utolsó nap bármely részén történő késés ezzel a szankcióval járt volna, így viszont megmaradt egy kiskapu. A másik ügy szintén a Power Stage-hez kapcsolódik: Ogier Mexikóban nekiment egy lassítónak, amiért tíz másodperc büntetéssel sújtották, ennek következtében pedig elvesztette a pályán kiharcolt bónuszpontjait is. Csapata, az M-Sport, valamint egyes bennfentesek is joggal reklamáltak, hiszen a kérdéses szakasz első teljesítése során Thierry Neuville ugyanúgy járt pontosan ugyanott, szankcióban viszont nem részesült. A harmadik téma a csapatok anyagi hozzájárulásával működtetett WRC Live Radio, mely ezen a versenyen sugárzott utoljára. A sorozat promóterének ugyanis az az érdeke, hogy a számára bevételt hozó tevékenységeket helyezze előtérbe, ez pedig a rajongói interakcióban a WRC+ All Live szolgáltatás.

Az M-Sportnak az előző versenyhez hasonlóan most is akadtak gondjai az időjárás miatt a felkészüléssel. Ezúttal a Heathrow-n rekedt a csapat egy része, így elvesztettek egy fél napot. A korzikai program ezt leszámítva jól sikerült a csapat szerint, Ogier, aki két napot ülhetett a Fordban, jó érzéssel szállt ki az autóból. Állandó csapattársának, a másfél napot tesztelő Elfyn Evans-nak ugyanakkor főhetett a feje, navigátora, Daniel Barritt ugyanis a mexikói balesetükből kifolyólag nem lehetett ott a teszten, ami után aztán az is kiderült, hogy a Tízezer Kanyar Versenyének titulált futamon sem vehet részt a mitfárer. Evans Phil Mills-et kérte fel, hogy üljön be mellé a futamra. A 2003-as világbajnok navigátor, Petter Solberg egykori társa nem volt ismeretlen számára, hiszen az utóbbi öt évben ő látta el a jég- és murvakém teendőket, így az ugyancsak wales-i születésű navigátor jól ismerte már az itinerírási technikáját. A harmadik autót a Monte-Carlo Rallye-hoz hasonlóan Bryan Bouffier kapta meg, a francia pilóta egynapos felkészülésben részesült. Mindeközben technikai szempontból is történtek események, a Fiesta WRC a mexikói diadalt követően a Ford Performance charlotte-i központjában, valamint a Windshear szélcsatornában járt az aerodinamikai továbbfejlesztések elősegítése miatt. Ogier vadonatúj autót vehetett birtokba a versenyen, Evans a Tanak által a tavalyi év második felében használt Fiesta WRC-t kapta, míg Bouffier az általa Monte-Carlóban, majd Teemu Suninen által a következő futamokon használt kocsiba ülhetett bele.

A többiekhez hasonlóan a Hyundai is a helyszínen folytatta le háromnapos a felkészülést, ami egy balesettel zárult. Történt ugyanis, hogy Thierry Neuville egy balkanyarban lesodródott az útról, és egy meredek partoldalon lezúgva egy patakba esett az i20 WRC-vel. Szerencsére sem az autónak, sem a legénységnek nem esett komolybaja, annak pedig különösen örülhetett a csapat, hogy a másik két duó túl volt már a teszten, és Neuville-ék programja is a végéhez közeledett. Neuville és aszfaltos futam lévén ismét lehetőséghez jutó Dani Sordo új autót kapott a versenyre, míg Andreas Mikkelsen a korábban is használt i20 WRC-t vehette birtokba.

A Citroennél nagy várakozás előzte meg Sebastien Loeb idei második fellépését, főleg azok után, hogy a Korzikán egyhuzamban négyszer nyerő pilóta visszatérése egy defektet leszámítva fényesen sikerült Mexikóban. Az alakulat vezetője, Pierre Budar nem is rejtette véka alá, hogy szeretné, ha Loeb nem csak három futamon állna rajthoz idén. A pilóta szereplésének kárvallottja ezúttal is Craig Breen volt, akin nem kegyelmezett a csapat, a költségmegszorítások miatt ezt a futamot is ki kellett hagynia az ír versenyzőnek, aki a pályabejáráson vehetett részt csak. Az összességében három napon át tartó felkészülés a szigeten utoljára 2008-ban versenyző Loeb szerint jól sikerült, amire a csapat új alkatrészekkel is készült, hogy javítsanak a C3 WRC notórius problémáján, a hátsó tengely tapadásán. Loeb és a mexikói eredményen sokat bosszankodó Kris Meeke azokat a Citroeneket vehette birtokba, melyek Svédországban futottak utoljára.

A Toyotánál a csapatvezető, Tommi Makinen szintén bizakodó volt, mondván jól működik az autójuk az aszfalton – versenyképes is volt a Yaris WRC az idénynyitó Monte-Carlo Rallye-n –, a hatnapos felkészülés pedig jól sikerült, a tesztpilóta, Juho Hanninen a felfüggesztésen dolgozott, ami jobb lett. Az alakulat nem zárta még le a mexikói műszaki gondok kivizsgálását, a túlmelegedést, Ott Tanak turbóhibáját, Jari-Matti Latvala hasonlóan példátlan generátorproblémáját. A japán-finn gárda a Montén és Svédországban használt autókat vetette be ismét.

A rendezők nem sok esélyt adtak a bemelegítésre, a mezőny rögtön egy monstre, csaknem ötven kilométeres erőpróbával nyitott, melyre Ogier nagyon készült, és megmutatta, ki az úr a háznál. A világbajnok azonnal tíz másodperces előnyre tett szert annak ellenére, hogy a monte-carlói futamhoz hasonlóan túlkormányozottsággal küszködött a szűkebb kanyarokban. A következő, rövidebb szakaszon is a legjobbnak bizonyult Ogier, délután pedig még nagyobb előnnyel nyerte a hosszú szakaszt, így a napot domináns teljesítménnyel, fél perc előny birtokában zárta.

A nyitószakaszon Loeb tudott a legközelebb kerülni Ogier-hez, de mielőtt kibontakozhatott volna a gigászok csatája, a Citroen pilótája hibázott. Loeb a második szakasz legelején a kelleténél gyorsabban érkezett egy jobbos kanyarból egy baloshoz, lecsúszott az útról, és belement az árokba. Innen rossz irányba próbálták kitolni az autót, és az árok foglyává vált a C3 WRC.

Neuville-t reggel egy fékprobléma hátráltatta, majd nem volt elégedett a Hyundai beállításaival sem. A belga délután felkapaszkodott a második helyre, de csalódottan nyilatkozott amiatt, hogy nem tud csatára kelni Ogier-vel. Neuville-nek inkább a második hely őrzésére kellett figyelnie, hiszen szorosan a nyomában következett Meeke és Tanak is. A citroenest a rendetlenkedő átbeszélő zavarta, utóbbi pilóta pedig – akinek a shakedown-on volt egy kisebb erőátviteli problémája – Toyotája hátsó tengelyének kezelhetőségével nem volt elégedett.

Esapekka Lappi, Evans és Sordo egy következő csoportot alkotott, őket mindössze egy másodperc választotta el ekkor egymástól. Lappi a hosszú szakaszon nem találta a ritmust, a rövid viszont jobban bejött neki, ezt a második alkalommal meg is nyerte Toyotájával. Evans az új navigátorával történő összeszokással volt elfoglalva, ami a nem olyan egyszerű itinere miatt hosszabb folyamat. Latvala a beállításokkal rossz irányba ment el, aminek a magabiztossága látta kárát. A finn délutánra visszatalált a helyes útra, így már jobb időket tudott futni, a nyolcadik hely azonban nem az volt, amiről álmodott. Mikkelsen az első kanyarban megforgott, majd a második szakaszon is hibázott egyet. A norvég ugyancsak a magabiztosság hiányával küszködött az alulkormányozottság miatt. A legjobb tízet az új WRC-ket nézve legkevesebb tapasztalattal rendelkező Bouffier zárta.

Szombaton a Cap Corte régióba vezetett az itiner, ahol 1995 óta nem járt a mezőny, itt két szakaszt rendeztek az erre a napra programba beiktatott háromból. Ogier az új gyorsaságik okán nem vállalt kockázatot, a legjobb részeredménye egy második idő volt, de kiegyensúlyozott teljesítményével másfélszeresére növelte előnyét a befejező nap előtt.

Mögötte ugyanakkor kiélezett csata dúlt a második helyért. Neuville úgy érezte, nem túl optimistára írták az itinert, és továbbra sem volt elégedett autója kezelhetőségével, amin nap közben a szervizben változtattak is. A belga kezéből délután kicsúszott a második pozíció, és harmadikként zárta a napot.

Meeke a délelőtt folyamán nekicsúszott egy padkának, de szerencséjére nem kapott defektet, majd elvitték abba az irányba a C3 WRC beállításait délben, amivel tavaly gyors tudott lenni, ennek köszönhetően Neuville elé tudott kerülni. Ekkor azonban navigátora, Paul Nagle a bal3 helyett bal5-öt mondott be egy kanyar előtt, ami miatt lerepültek az útról, és nem tudtak visszajönni. A baleset a novellai szakaszon történt, ami sorozatban a harmadik évben fogott ki a pároson. A büntetés ellenére Meeke a tízedik volt a nap végi eredménylistán. Tanak az első szakaszon akárhányszor a kézifékhez nyúlt, lefulladt, és ő sem írt túl jó itinert. Az előző este történt beállítás módosítások viszont jó irányba vitték, amit két szakaszgyőzelem is igazolta, így nap végére, ha csak minimális különbséggel is, de Neuville elé került az észt.

A toyotások nagy erőfeszítéseket tettek pénteken este, hogy javítani tudjanak. Lappi ugyancsak két legjobb időt tudott felmutatni, miután a futómű és a differenciálművek átállítása meghozta a kívánt önbizalmat. A finn volt a leggyorsabb ezen a napon, és a második helyezetthez képesti negyven másodperces hátrányából fél percet dolgozott le, amivel elérhető közelségbe került a dobogó középső foka is.

Sordo és Evans is kiélezett csatában volt egymással egész nap. A spanyol délelőtt ugyan nem volt elégedett autója egyensúlyával, de megelőzte a wales-i versenyzőt, viszont elhúzni nem tudott tőle, három másodperc különbséggel várhatták a befejező napot az ötödik és hatodik pozícióban. Evans helyenként hezitált, és egyszer le is fulladt. Mikkelsennek az alulkormányozottság okozott problémát a nap első felében, de miután állítottak a Hyundai-on, jobban érezte magát benne. Latvala is délutánra találta meg a jó beállításokat, a magabiztosság azonban túlzott mértékű lett, egy balos kanyarba gyorsabban érkezett a Toyota, és egy fának csapódott a jobb hátuljával. A csapat utasítására nem folytatták Latvaláék, mivel megsérült a bukócső. Este ezt helyre akarták hozni, hogy ismét csatába tudjon szállni Latvala, de a technikai bizottság a sérülés mértéke miatt nem engedélyezte a helyszíni javítást. Bouffier délután motorhiba miatt kiállni kényszerült, és a szervizben kiderült, ő sem térhet vissza a befejező napon. Loeb, aki szombaton reggel ismét versenybe szállt, a saját szórakoztatását tűzte ki célul, ami annyira jól sikerült, hogy három szakaszt is megnyert, a nap folyamán pedig a második leggyorsabb tudott lenni.

A két gyorsaságit magába foglaló vasárnapon Ogier a biztos célba érés mellett néhány Power Stage pontot tűzött ki célul, ami össze is jött neki, a harmadik helyen végzett a Power Stage-en. Ogier a világbajnokság negyedik futamán harmadik győzelmét aratta, és kiemelte, örül, hogy a Fiesta WRC fejlődött és gyorsabb tudott lenni az előző évhez képest.

A napot egy ötvenöt kilométeres szakasszal nyitotta a mezőny, ilyen hosszú különpróbára 1986 óta nem volt példa korzikai verseny történetében. A veroi szakaszon Tanak támadást indított, és a tizenhárom másodperces különbséggel eldöntötte az ezüstös pozícióért folyó csatát. Az észt az idénynyitóhoz hasonlóan most is másodikként végzett Toyotájával. Neuville ugyanakkor hibázott az ominózus gyorsaságin, nekiment egy padkának, de megúszta annyival, hogy kitörött egy darab a Hyundai egyik felnijéből. A befejező erőpróbán aztán motorhiba lépett fel, de ezzel is szerencséje volt Neuville-nek, célba tudott érni, és a harmadik helyet szerezte meg a versenyen. Ugyanott, ahol a belga, Lappi is nekicsúszott a padkának, ő azonban defektet kapott. A finn megállt kicserélni a kereket a szakaszon, ezzel két percet és három pozíciót bukott. Lappi a befejező gyorsaságin a legjobb idővel száguldott át, amivel az összetettben is javítani tudott egy helyet, azonban az előző esti dobogós reményekkel szemben a hatodik helyezéssel kellett, hogy beérje. Sordo meg tudta tartani a pozícióját Evans-szal szemben a befejező napon, ők negyedikként, illetve ötödikként zárták a viadalt. Mikkelsen a számára is csalódást keltő hetedik helyen gurulhatott fel a céldobogóra. Őt az R5-ös Skodát hajtó Jan Kopecky, Meeke, valamint a Citroen C3 R5-tel versenyző Yoann Bonato követte.

A WRC 2-ben Kopecky az első napon apránként építgette előnyét, amit a második nap délutánján tudott tetemesebbre fordítani. A Skoda Motorsport pilótája végül csaknem kétperces előnnyel zárta a viadalt a továbbfejlesztett motorral futó Fabia R5 kormánya mögött. Az ezüstös pozíciót Bonato szerezte meg a Citroen itt bemutatkozó új R5-ös autójával, a C3 R5-tel. A Citroen Racingnek és hazája autósport szövetségének pártfogását élvező francia versenyzőt szombaton délután megzavarta a nyomonkövető rendszer biztonsági jelzése, megállt a szakaszon, de a versenyfelügyelők végül jóváírták ezt az időt. A kategória harmadik helyét a skodás Fabio Andolfi szerezte meg. A Skoda Motorsport másik versenyzője, Ole Christian Veiby a második pozícióban autózott, amikor szombaton este beragadt a Fabia váltója egyes fokozatba. A norvég két és fél percet vesztett ezzel, és bár a befejező napon mindent megtett, 1,8 szekundummal lemaradt a dobogóról. A Citroen Racing másik versenyzője, Stephane Lefebvre fékproblémával kezdte a versenyt, utána azonban nyert két szakaszt is. Szombaton reggel aztán összetörte az új gépet, ami a kiesését is jelentette.

A junior világbajnoki mezőny győzelemért folytatott csatája házi belügy lett két francia pilóta között. Terry Folb vette magához a vezetést, Jean-Baptiste Franceschi azonban megelőzte szombaton, és végül félperces előnnyel nyerte a versenyt Folb előtt. A dobogó alsó fokán a svéd Emil Bergkvist végzett a Ford Fiesta R2-esekkel folyó csatában. A WRC 3-ban ugyanez a három pilóta foglalta el a pódiumot. Az R-GT kategóriában viszonylag sokan, hatan álltak rajthoz. Mindkét Porsche kiesett, a célt csak Fiat 124 Abarth Rally-k látták meg Raphael Astier, Andrea Nucita, Philippe Gache sorrendben.

 

Eredmények


61. Korzika Rally

A 13 futamos világbajnokság 4. versenye – Bastia – 2018. április 6-8.


1. Sebastien Ogier FRA M-Sport Ford WRT Ford Fiesta WRC 3ó 26p 52,7mp

2. Ott Tanak EST Toyota GAZOO Racing Yaris WRC +36,1mp

3. Thierry Neuville BEL Hyundai Motorsport i20 Coupe WRC +1p 7,5mp

4. Dani Sordo ESP Hyundai Motorsport i20 Coupe WRC +2p 2,6mp

5. Elfyn Evans GBR M-Sport Ford WRT Ford Fiesta WRC +2p 6,1mp

6. Esapekka Lappi FIN Toyota GAZOO Racing Yaris WRC +2m 33,5mp

7. Andreas Mikkelsen NOR Hyundai Motorsport i20 Coupe WRC +2m 43,4mp

8. Jan Kopecky CZE Skoda Fabia R5 +10p 34,8mp

9. Kris Meeke GBR Citroen WRT C3 WRC +10p 40,5mp

10. Yoann Bonato FRA Citroen C3 R5 +12p 26mp

 

Power Stage sorrend: 1. Lappi, 2. Loeb, 3. Ogier, 4. Meeke, 5. Tanak

Szakaszgyőzelmek: Lappi – 4, Ogier – 3, Loeb – 3, Tanak – 3

 

Andrew

 

2018. április 8.