Get Adobe Flash player

Tanak dominált Argentínában

A 2018-as Argentin Rally összefoglalója

 

A korzikai aszfaltos viadal után egy murvás szériával folyatódik a rali világbajnokság, melynek első állomása a sorozat egyik legkeményebb viadala, az Argentin Rally volt.

A dél-amerikai viadal útviszonyait nagyban befolyásolja, hogy mennyi csapadék esett az elmúlt időszakban. A pályák ugyanakkor változatosak, vannak lazábbak, tisztábbak, és vannak keményebb felületűek is, melyeken nagy kövekkel találkozhatnak a versenyzők, de ne felejtsük el a látványos vízátkeléseket sem!

A teszteléseket ugyanakkor költségkímélési okok miatt Európában lehet végrehajtani. A világbajnok M-Sport Portugáliára szavazott, ott folytatták le a felkészülést, amit fejlesztési tesztnek minősítettek. Párosaik egy-egy napot autózhattak. Sebastien Ogier sosem nyert még Argentínában, Elfyn Evans mellé visszatérhetett állandó navigátora, Daniel Barrit, a harmadik Fordot pedig Teemu Suninen kapta, aki egyébként Mexikóban, közvetlenül az ottani viadal előtt, egy interjúra igyekezve tudta meg, hogy Argentínában is rajthoz állhat. Ogier-nek azt a Fiestát biztosította csapata, amivel Mexikóban ment, a másik két versenyző pedig azokat az autókat hajtotta, amik Korzikán futottak Evans-szal és Bryan Bouffier-vel. Utóbbi ott motorhiba miatt állt ki, aminek az okát még mindig vizsgálják Cumbriában.

A Hyundai arról számolt be, hogy mindössze hat napjuk volt az előző megmérettetés után, mielőtt elküldték volna felszerelésüket Argentínába. Az alakulat ugyanazt a három párost nevezte, mint akik Korzikán is indultak, Hayden Paddon tehát nem kapott lehetőséget eddigi egyetlen futamgyőzelmének színhelyén. Az alzenauiak ugyancsak Portugáliában, Amarante közelében teszteltek három napon keresztül, a versenyre pedig a Korzikán szerepelt i20 WRC-ket küldték el, melyek motorfejlesztésen estek át. A Hyundai felhasznált egy jokert, az erőforrásban az eddigi láncos vezérlés helyett fogaskerekek hajtják a vezérműtengelyeket. Thierry Neuville a francia bajnokság részeként futó Lyon Charbonnieres Rally-n egy korábbi fejlesztésű i20 WRC-vel vett részt VIP autóként és teljesített promóciós feladatokat. A csapat aztán már a helyszínen, szerda este új hűtőket szerelt autóiba, hogy javítsanak azok hűtésén, mivel az előrejelzések 30 Celsius fokos hőmérsékletet prognosztizáltak.

A Toyota csalódottan távozott az előző versenyről, a korzikai eredményeket azzal magyarázták, hogy a vártnál kisebb volt a tapadás, és nem volt megfelelő a Yaris WRC-k beállítása. A gárda Szardínia felé vette az irányt, ahol ők is fejlesztési tesztet hajtottak végre, öt napot készülve a soron következő murvás viadalokra. Tommi Makinen csapatvezető reményét fejezte ki, hogy a legújabb fejlesztésekkel minden körülmény között és a különféle pályatípusokon is erős lesz az autójuk. A Toyota a Mexikóban használt autókat küldte Argentínába.

A Citroen az előző verseny utáni rövid időszakra ötnapos tesztet tervezett, amit Szardínián bonyolítottak le. A C3 WRC-k hátsó futóművébe új alkatrészeket homologizáltak, hogy következetesen viselkedjen az autó a különböző talajtípusokon. A franciák a Mexikóban futott autóikat hozták ide Kris Meeke-nek és Craig Breennek, az alakulat ezúttal rajthoz álló patrónusa, Khalid Al Qassimi pedig azt a gépet kapta, amit Mads Ostberg hajtott Svédországban. Személyi fronton hír volt a csapat háza tájáról, hogy Christophe Besse technikai vezető elhagyta a különítményt, Meeke pedig védelmébe vette navigátorát, Paul Nagle-t a korzikai hiba után.

A futam első napját Ott Tanak egy hibával kezdte, de aztán magára talált, és ellenállhatatlannak bizonyult. A Toyota versenyzője pénteken reggel rögtön eltalált egy követ, ami egy megforgást eredményezett, ezzel pedig több mint húsz másodpercet vesztett, ráadásul autója kormányműve is megsérült az eset során. A szakasz után próbálták elhárítani a hibát, és bár nem lett tökéletes a Yaris, Tanak a délelőtt további két hagyományos szakaszát megnyerte, majd a szuperspeciálon az élre is állt. A délutáni különpróbákon aztán nem talált legyőzőre – dicsérte is Toyotáját –, és húsz másodperc előnnyel zárta a napot.

Meeke-t az első szakaszon a defektet jelző fedélzeti figyelmeztetés megzavarta, ami ok nélkül lépett működésbe. A brit aztán belelendült, és délután megszerezte a második pozíciót, amihez kellett a szerencséje, hiszen a nap zárószakaszán minimális időveszteséggel úszott meg egy defektet. Neuville szintén álmos kezdés után talált magára, Tanak tempójára azonban ő sem tudott válaszolni. A belga délután kockáztatott a kemény gumikkal, ami bejött, a nap végén kapaszkodott fel a dobogóra, csapattársát, Dani Sordót beelőzve. A spanyol nem győzött hálálkodni csapatának a strapabíró autó miatt, ami állta az argentin versenyre jellemző köveket. Sordónak a többiekhez hasonlóan meggyűlt a baja az első gyorsaságin a porral, a szervezők azonban ezt orvosolták, a második szakasztól nagyobb időközökkel rajtoltatták a mezőnyt. Ez nem jött jól az elsőként futó Ogier-nek, akinek a pénteki nyitószakaszon a tiszta látási viszonyok ellensúlyozták legalább a takarítói feladatkörből származó hátrányt. A francia meg is nyerte azt a különpróbát, a továbbiakban azonban lassabb tempóra volt képes, és ötödikként zárta a napot.

Breen itteni tapasztalatok nélkül állt rajthoz, küszködött is az itinerével, és több alkalommal is megcsípte a partoldalt. Mögötte Andreas Mikkelsen várhatta a folytatást a hetedik helyen. A norvég délelőtt két szakaszon keresztül vezette is a versenyt, egy defekt azonban keresztülhúzta a számításait. Az Argentínában most először rajthoz álló Esapekka Lappi Toyotájának két kereke eresztett le a nap folyamán. A finn csatában volt a dobogós helyezésekért korábban, a jó eredménybe vetett reménye azonban elszállt ezzel. A pontszerző zónát az M-Sport két pilótája, Evans és Suninen zárta. Utóbbi helyi tapasztalatok nélkül indult csatába, Evans viszont nem találta a tempót. Jari-Matti Latvala nem teljesítette a napot, miután a harmadik helyen autózva egy kő kiszakította a Yaris WRC jobb első futóművét. A finn annyira peches volt, hogy az eset során megsérült az autó kenőrendszere is, ami miatt másnap nem is állhatott vissza a versenybe.

Tanak szombaton ott folytatta, ahol előző nap abbahagyta: a délelőtti három hagyományos szakasz mindegyikét megnyerve demoralizálta ellenfeleit, megduplázta előnyét, majd délután további két különpróbán is a legjobbnak bizonyult. A versenyt igencsak élvező Toyota pilóta a szerencsével sem állt hadilábon, az utolsó szakaszon elkezdett folyni a jobb első lengéscsillapítóból az olaj, és a kormányszervóval is gondjai akadtak, ugyanakkor hét másodpercet vesztett csak mindezzel.

Neuville délelőtt fellépett a második pozícióba, de a köves, nyomvályús utakon nem vállalt felesleges kockázatot, mindössze egy kalandos szituációja akadt, amikor egy olyan részre értek, ahol rosszul írták meg az itinert a pályabejáráson. Tanakon kívül ő és csapattársa, Sordo volt az, aki szakaszgyőzelmet aratott ezen a napon. Sordo ugyan nem tudta tartani a lépést Neuville-lel, Ogier-t azonban lerázta magáról. A világbajnok óvatos volt, és nem is bizonyult szerencsésnek a köddel, éppen akkor futott, amikor az legjobban beterítette a negyven kilométeres szakaszt, így jókora időveszteséget szenvedett ott. Mikkelsen az ötödik pozícióba kapaszkodott fel, és elégedettebb volt a Hyundai kezelhetőségével a második körben, miután módosítottak a beállításokon. Lappi hatodikként érkezett az esti szervizparkba. A toyotás egy navigátorhiba miatt egyszer elhagyta a pályát, ami egy percébe került. Utána a ritmust továbbra sem találó Evans következett, majd Meeke. A Citroen pilótája egészen az utolsó szakaszig tartotta magát a második helyen, amikor egy, az úton heverő kővel találta szembe magát, amit nem tudott kikerülni. Az eredmény egy defekt lett és a kerékcseréből adódó két és félperces időveszteség. Suninen a kilencedik helyen zárta napot. Az M-Sport versenyzője sokat tudott gyorsulni ezen a napon is szakaszok ismétlésekor. Szombaton Breen volt az, aki a WRC-s versenyzők közül nem teljesítette a teljes versenytávot. A citroenes egy bukkanós kanyarban hibázott, felborította autóját, aminek a bukócsöve is megsérült, ez pedig a versenyző kiesését eredményezte.

Kétnapnyi tempódiktálás után vasárnapra visszavett Tanak, és nyugodt autózással biztosította be első toyotás győzelmét. „Különleges ez. Nem tudtuk, mi fog történni a csapatváltással, de jó látni, hogy milyen gyorsan fejlődünk” – értékelt az észt pilóta a célba érést követően. „Az autó elég közel van ahhoz, amit szeretek, és egy erős löket egy pilóta számára, ha megvan a magabiztossága. Nem mondom, hogy könnyű volt, nagyon keményen nyomtam, és a határon voltam pénteken és szombaton.”

Neuville ugyanakkor nem lazított, két szakaszt is megnyert, köztük a Power Stage-et, és a ponttáblázaton közelebb került Ogier-hez. Sordo a Mexikó Rally után ismét dobogóra állhatott, megerősítve a Hyundai éllovas pozícióját a világbajnokságban. Ogier lassan kezdett vasárnap, ami majdnem megbosszulta magát, hiszen Mikkelsen vészes közelségbe került hozzá. A francia aztán a befejező szakaszon rákapcsolt, ahol övé lett a második idő. Mikkelsen kényelmesebben érezte már magát a Hyundai-ban, támadott, a negyedik helyről azonban négy másodperccel lemaradt. A hatodik helyen Evans ért célba, majd az ezen a napon beállításokat tesztelő Meeke következett. Lappi a nap nyitószakaszának elején defektet kapott, ezzel két helyet bukott, a Power Stage-en pedig lefulladt. A finnt végül nyolcadikként intették le. A pontszerző helyeken Suninen és a Skoda Fabia R5-öst hajtó Pontus Tidemand zárt.

A WRC 2-ben a Skoda Motorsport két versenyzője, Tidemand és Kalle Rovanpera vívott nagy csatát a győzelemért. A nagyobb tapasztalattal rendelkező svéd ragadta magához a vezetést, pénteken délután már csaknem fél perccel vezetett, fiatal finn vetélytársa azonban támadásba lendült, és szombaton délelőtt a köd leple alatt megkaparintotta az első helyet. A befejező napot húsz másodperc előnnyel kezdhette, Tidemand azonban az első szakaszon bejött tíz szekundumon belülre. Rovanpera nem hagyta magát, aminek egy óriási bukás lett a következménye. Az esetnek nem csak a Fabia, de egy nézői autó is komoly kárát látta. A győzelmet ezzel Tidemand szerezte meg. A dobogón az M-Sport pártfogoltjai, a végén törött féltengellyel autózó Gus Greensmith, valamint Pedro Heller végeztek a klímakamrás motorhangoláson átesett Fiesta R5-ösökkel. A WRC 3-as kategóriának nem volt nevezője.

 

Eredmények

 

38. Argentin Rally

A 13 futamos világbajnokság 5. versenye – Villa Carlos Paz – 2018. április 26-29.


1. Ott Tanak EST Toyota GAZOO Racing Yaris WRC 3ó 43p 28,9mp
2. Thierry Neuville BEL Hyundai Motorsport i20 Coupe WRC +37,7mp

3. Dani Sordo ESP Hyundai Motorsport i20 Coupe WRC +1p 15,7mp

4. Sebastien Ogier FRA M-Sport Ford WRT Fiesta WRC +1p 58,6mp

5. Andreas Mikkelsen NOR Hyundai Motorsport i20 Coupe WRC +2p 2,6mp

6. Elfyn Evans GBR M-Sport Ford WRT Fiesta WRC +3p 6,3mp

7. Kris Meeke GBR Citroen WRT C3 WRC +3p 25,7mp

8. Esapekka Lappi FIN Toyota GAZOO Racing Yaris WRC +4p 32,6mp

9. Teemu Suninen FIN M-Sport Ford WRT Fiesta WRC +5p 38,6mp

10. Pontus Tidemand SWE Skoda Fabia R5 +12p 15,8mp

 

Power Stage sorrend: 1. Neuville, 2. Ogier, 3. Mikkelsen, 4. Tanak, 5. Meeke

Szakaszgyőzelmek: Tanak – 10, Neuville – 4, Sordo – 2, Ogier – 1, Mikkelsen – 1

 

Andrew

 

2018. április 29.