Get Adobe Flash player

Loeb fityiszt mutatott a fiataloknak

A 2018-as Katalán Rally összefoglalója

 

A rali világbajnokság spanyol fordulója különleges futam, ez a sorozat egyetlen olyan megmérettetése, ami szilárd és laza burkolaton is próbára teszi a rajthoz állókat.

A viadal első napja ezúttal is közepes sebességű murvás gyorsaságikon zajlott, majd két napon keresztül sima, már-már versenypálya jellegű szakaszokon autóztak a versenyzők. Pénteken este ennek megfelelően a szervizcsapatok kapták a főszerepet, akik hetvenöt perc alatt kellett, hogy átépítsék a versenytechnikát murvásról aszfaltosra. Ez magában foglalja a felfüggesztés, a fékek, a sebességváltó, a differenciálművek, a kormánymű és természetesen a kerekek cseréjét is. Természetesen a szerelők előzetesen gyakorolták a műveleteket, míg a pilótáknak fejben kellett átállni a másfajta vezetési stílusra, a nagyobb tapadásra, a sokkal rövidebb féktávokra.

A csapatok a Brit Rally-t követő héten már tesztelésbe is fogtak, hiszen a bajnokság végéhez közeledve egyre csak élesedik a küzdelem mind az egyéni, mind a gyártói pontvadászatban.

A Toyota a wales-i viadalon növelni tudta előnyét, jóllehet Ott Tanak szombaton szerencsétlenül járt. A csapat feltételezései szerint az észt Yaris WRC-jén már korábban megsérült az alsó védelem, aztán kapta a végső ütést, amitől leszakadt a kartervédő, és ez tette lehetővé a hűtőrendszer károsodását. Az esetet követően a gárda vezetője, Tommi Makinen azt is kilátásba helyezte, hogy a soron következő murvás napokon akár extra védelmet is használhatnak a kocsi megóvására. A Katalán Rally-ra természetesen murván és aszfalton is teszteltek, majd elárulta Makinen, hogy némi változtatást eszközöltek, hogy laza talajon jobban teljesítsen versenygépük. A csapat azokat az autókat vitte, melyek eddig egyetlen egyszer, a Deutschland Rallye-n futottak.

A Hyundai előző hétvégéje csalódást keltően alakult, amit végül a beállítások számlájára írtak. A dél-koreai márka csapata a visszavágásra készült, és a murvás teljesítményében bízott. Aszfalton korábban nem igazán szerepeltek jól, nagyon alulkormányozottnak bizonyult az i20 WRC, most azonban módosított futóműgeometriával, valamint erőátvitellel szálltak harcba. Az alakulat pilótái egy-egy napot készülhettek aszfalton, emellett az egyéni pontversenyt vezető Thierry Neuville, illetve az ebben a szezonban utolsó alkalommal lehetőséget kapó Dani Sordo egy további napon osztoztak, készülve a murvás szakaszokra. Neuville abba az autóba ülhetett bele, amit Törökországban is hajtott, Sordo azt a Hyundai-t kapta, amit Hayden Paddon vezetett a Brit Rally-n, Mikkelsen pedig az ugyancsak a brit viadalon használt autóját vihette csatába.

Az M-Sport kinyilatkozta, hogy Sebastien Ogier Brit Rally-n tapasztalt váltóproblémáját egy vezetői hiba, egy túlcsúszás okozta. Bár hivatalos információt nem adtak ki, az új motort valószínűleg ezúttal sem vetették be, talán Ausztráliában fog ez megtörténni további teszteléseket követően. A csapat nem vitte túlzásba a felkészülést, Ogier és a négy év után világbajnoki futamra először nevező Ken Block egy-egy napot ülhetett a volán mögött Spanyolországban aszfalton, majd a bajnokaspiráns még egyet murván. Ogier azzal a Ford Fiesta WRC-vel szállhatott csatába, amivel Korzikán szerepelt. A kocsi megkapta a továbbfejlesztett hátsó aerodinamikai kitet, és murván a Sachs lengéscsillapítóival futott. Elfyn Evans és Teemu Suninen maradtak a régi aero kialakításnál és a Reiger lengéscsillapítóinál. Evans az utóbbi versenyeken használt autóját kapta, míg Suninen azt, amivel legutóbb Szardínián szerepelt.

A Citroennél ismét csatába szállt Sebastien Loeb, aki részt vett a Brit Rally-t megelőző teszten is, hogy könnyebben visszaszokjon, mivel március óta nem ült a C3 WRC-ben murván. A katalán viadalt megelőzően aztán aszfalton is tesztelhetett Spanyolországban a kilencszeres világbajnok. Craig Breen és Khalid Al Qassimi ugyancsak egy-egy napot készülhettek szilárd burkolaton. A Citroen versenyzői körforgójának vesztese Mads Ostberg lett, aki örült volna annak is, hogy egy R5-ös C3-assal állhasson rajthoz, de ez sem jött össze. Loeb azt a Citroent vihette csatába, amivel legutóbb Ostberg ment Törökországban, Breen az utoljára Argentínában szereplő C3 WRC-jét kapta, míg Al Qassimi a Török Rally-n használt autójával állt rajthoz.

A viadal ezúttal a világbajnoki pontversenyt vezető Neuville számára indult szerencsétlenül a csütörtöki bemelegítésen. A belga pilóta a második futása alkalmával nem túl nagy sebességnél felborult, miután egy mély nyomvályús jobbkanyarban leugrott a bal első felniről a gumi.

Tanak viszont ott folytatta, ahol futamok óta tart, azaz pénteken reggel az élre állt, és csak a hátát nézhették a többiek. Tette ezt annak ellenére, hogy harmadikként pályára lépve nem voltak még optimálisak az útviszonyok számára, délután pedig túlságosan felmelegedtek Toyotájának lengéscsillapítói, amitől lággyá vált az autó. Az észt a nap folyamán nem nyert már több szakaszt, de kiegyensúlyozott teljesítményével majd’ félperces előnyre tett szert.

A murván utoljára májusban versenyző Sordo hazai közönsége előtt begyűjtött egy részsikert, és folyamatosan lépkedve előre másodikként zárta a napot. Ő is és a sorban utána következők is kihasználták, hogy letakarított pályán autózhattak. Evans sokáig a második helyen tanyázott, Sordo az utolsó gyorsaságin került elé, a különbség azonban mindössze három másodperc volt közöttük, majd fél szekundum lemaradással Loeb következett. A ralisport legsikeresebb pilótája a csütörtök esti szuperspeciálon egy lefulladással tizenhat másodpercet vesztett, pénteken pedig a kezdetekben alulkormányozottsággal küszködött. A beállítások módosításával aztán képes volt már agresszívebben vezetni, ami meghozta az eredményét, a kilencedik pozícióból felkapaszkodva a képzeletbeli dobogóhoz közel zárta a napot.

Latvala szintén gyengén kezdett a csütörtök esti barcelonai nyitányon, a pénteki második szakaszt követően azonban már a második helyen állt, és ő tűnt Tanak legnagyobb kihívójának. A következő gyorsaságin egy darabig a leggyorsabb volt, de összeszedett egy defektet, amivel negyven másodpercet bukott. A finn elég ideges volt, úgy érezte addig, hogy van esélye a győzelemre, a defekttel – amiről később azt mondta, hogy a saját hibája volt – azonban egy csapásra elillanni látszott a lehetőség. Délutánra lenyugodott, és két szakaszgyőzelmének is köszönhetően a tízedikről feljött az ötödik helyre. A toyotás után a Hyundai versenyzője, Mikkelsen következett a sorban. A norvégnak egy megvillanása volt, megnyerte a negyedik különpróbát, miután állítottak az autón a hátsó tapadás javítása érdekében, délután azonban nem jött be a számítása, hűvösebb volt, mint amire számítottak, emiatt nem koptak annyira a gumik, így feleslegesen cipelt egy második pótkereket is.

Ogier más gumitaktikával rajtolt el a csütörtöki szuperspeciálon, amit a lágyabb abroncsoknak köszönhetően meg is nyert. Pénteken nehezebb dolga volt másodikként rajtolva a csúszós utakon, és az optimista itiner miatt egyszer le is csúszott a mezőre. Az M-Sport versenyzőjének az ötödik volt a legjobb szakaszeredménye ezen a napon. Ezt végül hetedikként zárta, igaz, a második Sordóhoz képest nem volt igazán nagy a hátránya, mindössze tizenhárom szekundum. A hátrébbról rajtoló Breen dobogós időket is futott, az utolsó gyorsaságin azonban egy bukkanó után megforgott, amivel a hátsó szárnyának egy részét, tizenöt másodpercet, valamint két pozíciót vesztett.

Neuville megküzdött a takarítói szereppel, és az első kör végén egy túlcsúszás is némi idejébe került. Egy perc lemaradással kilencedikként zárta a viadal murvás részét a Hyundai Motorsport pilótája. A tízedik helyen Lappi érkezett meg a szervizparkba. A finn fékproblémával szembesült délelőtt, állandóan blokkoltak Toyotája kerekei, aminek következtében le is csúszott egyszer az útról. Suninen nem találta a ritmust, és csaknem két és fél perces hátrányba került a nap folyamán.

Szombat reggel egy teljen új verseny vette kezdetét, és nem volt elég, hogy a lazáról szilárd burkolatra költözött a mezőny, az eső is leesett, így nedves felületen kellett a további csatáikat megvívniuk a párosoknak. Tanakot mindez nem zavarta, a nap második szakaszát megnyerte – az elsőt biztonsági okokból törölték –, tovább növelve előnyét. Azt hozzá kell tenni, hogy a mindössze a toyotások vállalták be az esőgumikat, amivel senki sem rendelkezik túl sok információval. A következő gyorsaságin aztán ezúttal is elpártolt a szerencse az észt versenyző mellől, defektet kapott, és a cserével rengeteg időt vesztett.

Latvala viszont a fordított utat járta be, az előző napi gond után most futott egy második, majd egy első időt, amivel már a második helyen találta magát, a délutáni kör elején pedig át is vette a vezetést. A finn mellett Ogier-nek is ritmusváltást jelentett a szombat. A francia délelőtt nem merte bevállalni a vízre való abroncsokat, látva a Toyoták tempóját délután már sokak mellet ő is megtette azonban. Az M-Sport versenyzője az utolsó hagyományos szakaszon három helyett lépett előre, és hét másodperc hátránnyal másodikként zárta a szombatot. Őt honfitársa követte. Loeb hat éve nem ment esőben aszfalton, így kellett némi idő, hogy ráérezzen a dologra.

Evans problémamentes napot zárt, a dobogós helyét azonban nem tudta megtartani. Neuville az első körben ugyanazt a tempót autózta, mint Ogier, délután viszont a lágy keverékű normál gumikat választotta, ami a kevésbé nedves pályákon a bátor autózással meghozta a gyümölcsét két részsiker formájában. Ugyan csak egy helyet lépett előre a belga, a nagy rivális Ogier-n tíz másodpercet hozott, és a versenyt vezető Latvalához viszonyított tizenhárom szekundumos lemaradás azt sugallta, hogy akár a győzelemre is megvan még az esélye. Sordo további négy másodperc lemaradásra volt, tehát az első hatot a befejező nap előtt alig több mint negyed perc választotta el. A Hyundai versenyzője Tanak defektjét követően átvette a vezetést, azt azonban nem tudta megtartani Latvalával szemben. Az utolsó hagyományos szakaszon hátulról rajtolva aztán kedvezőtlen feltételek, több víz és kihordott sár várták. Sordo a huszonnégy kilométeren a szakaszgyőztes Neuville-től huszonkét másodpercet kapott, és visszacsúszott az izgalmas nap végén a hatodik pozícióba.

Hetedikként Lappi várhatta a folytatást, aki hatodikban mutatott be egy szerencsés véget ért megpördülést. Tanaknak a defekt elvette a kedvét, délután ő is bemutatott egy megforgást, a napot pedig a nyolcadik pozícióban zárta. Breen kétszer is hibázott, az egyiknél ismét a Citroenje hátsó szárnya bánta, valamint a lökhárítója. Mikkelsen reménykedett abban, hogy szárazak lesznek a pályák. Nem így lett, a norvég pedig csak szenvedett, és az utolsó pontszerző helyen várhatta a befejező napot. Utána következett Suninen, aki először tapasztalhatta meg, milyen WRC autót vizes aszfalton vezetni.

 

Momentum

A kilencedik szakaszt követően az aktuális sorrenddel számolva Tanak és Neuville virtuálisan azonos pontszámmal álltak a világbajnokságban, Ogier pedig három ponttal volt lemaradva tőlük. A soron következő, el montmelli gyorsaságin azonban az addig fél perccel vezető Tanak bal első defektet kapott, amit megálltak kicserélni bent a pályán. A Toyota – a ritkán használt – esőgumikon futott, a bal első pedig valószínűleg egy levágásban eresztette el a levegőt. „Úgy tűnik, az aszfalt széle okozta, és a gumi kiszakadt belül. Mit tudok csinálni?” – mesélte érthető csalódottsággal a pilóta. „Sokszor történik ez idén – hozzá lehet szokni, de nem vagyok boldog! Úgy gondoltam, a teljes esőgumi egy biztonságos hazardírozás ma reggel, de úgy tűnik, a defektveszély túl nagy volt.” Tommi Makinen hozzátette, kemény leckét vettek a teljes esőgumik használatáról. „Ez egy kicsit lágyabb konstrukció” – mondta a Toyota ralicsapatának vezetője. „Amikor ezen a keveréken vagy, úgy gondolom talán, hogy követned kell az utat és nem szabad letenni a kereket a szélére. A felni törött el először, aztán a gumi. Annyira drámai ez, Ott nagyon gyors volt.” A több mint másfél perces időveszteséggel Tanak a kilencedik helyre csúszott vissza, és elvesztette a reális esélyét a világbajnoki címre.

A Katalán Rally befejező napjának hatvan versenykilométere rég nem látott izgalmakat, nagy csatákat ígért, miután féltucat versenyzőnek is esélye volt a futamgyőzelem megszerzésére. Loeb a murvakémek és az időjárás előrejelzők információira hagyatkozva nyugodt szívvel választotta a keményebb abroncsokat az első két szakaszra. Mindez az utolsó pillanatban történt, a lággyal szerelt kerekek már fent voltak a Citroenjén. Döntése bejött, leiskolázta a mezőnyt reggel, átvette a vezetést, majd egy újabb részsikerrel jelezte, komolyan gondolja a futamgyőzelmet. Az utolsó előtti, riudecanyes-i szakasz körforgalmában ugyanakkor rontott, amivel az addigi hét másodperces előnye a felére csökkent. Ogier kockázatosnak vélte a kemény gumikat, a világbajnoki csatározásokat szem előtt tartva a lágyabbak mellett döntött, ezzel azonban tizennégy másodpercet vesztett Loebbel szemben harminc kilométeren. A szervizben állítottak a Fordon, ami után átszáguldott az utolsó előtti szakaszon, és ennek megnyerésével négy másodpercen belülre került a listavezetőhöz képest.

Latvala Toyotája alulkormányozottsága miatt ugyan elvesztette reggel a vezetést, de a nap felénél, hét szekundumos hátrányban megvolt még az esélye a győzelemre. A befejező kör első gyorsaságiján azonban ismét elpártolt mellőle a szerencse, nekiment egy korlátnak, és az újabb defekttel csaknem egy percet vesztett, ezzel pedig visszacsúszott a hatodik pozícióba. A befejező szakasz előtt Neuville tizennégy másodperc lemaradással állt a harmadik helyen, Evans felugrott a negyedik pozícióba, Sordo pedig ötödikként várta a folytatást. Hármukat mindössze három másodperc választotta el egymástól.

A befejező, bónuszpontokért is zajló gyorsaságin Ogier mindent megtett a győzelem érdekében, Loeb azonban nem véletlenül a sportág legsikeresebb egyénisége, előnyéből három másodpercet megőrzött, és megnyerte a versenyt. Utolsó világbajnoki diadala óta több mint öt év telt el, első futamgyőzelme, a 2002-es Deutschland Rallye óta pedig tizenhat. Ez rekord a maga nevében, de negyvennégy évesen sem sokan tudtak futamot nyerni a rali világbajnokságon, ami már csak azért is elismerésre méltó, mert egyre fiatalabbak versenyzők vesznek részt ebben a szakágban is. „Csaknem hat év után győzni hihetetlen, de egy ilyen csatában, mint amilyen ez volt, ahol csak a célvonal után jöttél rá, hogy győztél, elképesztő. Sosem hittem volna, hogy ismét nyerni fogok. Most, azzal, hogy a verseny hogyan végződött, hajlamos vagyok azt mondani, hogy ez talán a legnagyszerűbb győzelmem, és örülök annak, hogy egy jól megérdemelt eredményt biztosíthattam be a csapatnak” – nyilatkozta Loeb, aki ősz hajszálak és borosta ide vagy oda, megcsinálta a hátraszaltót a céldobogós ceremónia során, mint ahogyan első világbajnoki címe ünneplésekor, a 2004-es Korzika Rally céljában is. A most már hetvenkilenc rali világbajnoki futamgyőzelemmel rendelkező francia és navigátora, Daniel Elena ugyanakkor azt is bebizonyították az idei beugrós szerepléseikkel, hogy versenyképes tud lenni a Citroen C3 WRC.

megcsinálta a hátraszaltót a céldobogós ceremónia során, mint ahogyan első világbajnoki címe ünneplésekor, a 2004-es Korzika Rally céldobogóján

Ogier – aki már a nap közepén a hibás gumiválasztásaiban látta lemaradása okát – az eredménnyel visszavette a vezetést a világbajnoki pontversenyben. Evans negyedik időt futott a Power Stage-en, amivel felállhatott a verseny végén a dobogóra, segítve ezzel csapattársát, hiszen Neuville volt az, akit a wales-i letaszított onnan. A dolog pikantériája, hogy a belga defektes kerékkel teljesítette az utolsó gyorsaságit, elmondása szerint egy kő okozta ezt, amit Evans forgathatott ki a nyomba. Neuville másodikként várhatja a szezonzáró Ausztrál Rally-t, lemaradása ugyanakkor három egység Ogier-hez képest.

Sordo nem tudott újítani – bár ha közvetlenül Neuville előtt állt volna, valószínűleg visszarendelte volna a csapatvezetés Neuville mögé –, az ötödik helyen zárta a viadalt. Tanak megnyerte a Power Stage-et, és hatodikként gurulhatott fel a céldobogóra. A világbajnoki pontversenyben huszonhárom egység a lemaradása az éllovashoz képest, kisebbfajta csodára lenne tehát szüksége Ausztráliában a korona megszerzéséhez. Mögötte márkatársai értek célba Lappi-Latvala sorrendben. A további pontszerző helyeken Breen és Mikkelsen osztoztak. A Hyundai tizenkét pontra megközelítette az itt legtöbb szakaszt nyerő, de a csapatok közül mégiscsak legrosszabbul szereplő Toyotát a gyártói pontvadászatban. Jó szereplésének köszönhetően az M-Sportnak is maradt némi esélye a címvédésre, hátrányuk huszonöt egység a japán gyártóhoz képest. Az idényzárón tehát minden fronton kiélezett csata várható!

Az R5-ös mezőny új gyártót üdvözölhetett, a Volkswagen régóta várt bemutatkozását itt ejtette meg a Polo GTI R5-tel. A WRC 2-be is nevezett autóikat a fejlesztésben is oroszlánrészt vállaló Eric Camilli, valamint a 2003-as világbajnok, Petter Solberg vezették. Az már a rajt előtt kiderült, hogy a világbajnokság második vonala új bajnokot köszönt, hiszen a befejező futam, az Ausztrál Rally nevezési listáján nem voltak megtalálhatók a Skoda Motorsport versenyzői. Mint azt az alakulat vezetője, Michal Hrabanek elmondta, sosem tervezték, hogy elmenjenek a déli féltekére, ami azt jelentette, hogy Pontus Tidemandnak nem maradt esélye befogni Jan Kopecky-t abban az esetben, ha a cseh pilóta rosszul szerepelt volna Spanyolországban. Ugyanakkor meg kell jegyezni, a csapat korrekt döntést hozott, hiszen esélyegyenlőséget biztosítva mindkét pilóta ugyanannyi futamon – a megengedettnél egyébként eggyel kevesebben – vehetett részt a szezon során.

Az R5-ös Polo rögtön versenyképesnek mutatkozott, Camilli pénteken egész nap az élen állt. Az aszfaltra fordulva aztán visszacsúszott a második helyre, majd váltóhiba miatt kiállni kényszerült. Kalle Rovanperának pénteken akadt egy kis problémája a hátsó futóművel, este azonban már a második pozícióban autózott. Szombaton reggel, a számára idegenebb felületen átvette a vezetést a Skoda Motorsport versenyzője, amit már nem is engedett ki a kezéből, zsinórban második győzelmét aratva. Pedig csapattársa, az inkább az aszfaltot kedvelő Kopecky mindent megtett, hogy megelőzze szemtelenül fiatal márkatársát, de nem bírt vele, nyolc másodperccel maradt le. Kopecky az idei öt győzelme mellett ezúttal egy második helyet szerzett a WRC 2-es kategóriában, aminek megérdemelten lett bajnoka, egyúttal biztosított mindenkit ezzel az ezüsttel arról, hogy nem az ausztrál futam kihagyásán múlott a bajnoki cím sorsa, hiszen Tidemand egy ottani győzelemmel sem tudta volna befogni. A dobogó alsó fokára a világbajnoki ralifutamon hat év után először rajthoz álló Solberg érkezett. A Citroen Racing versenyzői, Stephane Lefebvre és Ole Christian Veiby, valamint a hyundai-os Jari Huttunen műszaki problémák miatt nem tudták teljesíteni a teljes versenytávot.

A WRC 3-ban Enrico Brazzoli szerezte meg a győzelmet Peugeot 208 R2-esével, aki ezzel a kategória bajnokának is mondhatja magát. Másodikként az ugyancsak peugeot-s Taisko Lariót intették le, aki egy banális hiba miatt bukta el a futamgyőzelmet és a világbajnoki cím megszerzésének lehetőségét. Történt ugyanis, hogy a szervezők pénteken este Salouba egy áthaladás ellenőrző állomást telepítettek, ahol a navigátor elfelejtette lepecsételtetni a menetlevelet. A mulasztásért tíz perces büntetést szabott ki a versenybíróság a párosra. Harmadikként a Ford Fiesta R2-est hajtó Louise Cook futott célba.

 

Eredmények

 

54. Katalán Rally

A 13 futamos világbajnokság 12. versenye – Salou – 2018. október 25-28.


1. Sebastien Loeb FRA Citroen WRT C3 WRC 3ó 12p 8mp

2. Sebastien Ogier FRA M-Sport Ford WRT Fiesta WRC +2,9mp

3. Elfyn Evans GBR M-Sport Ford WRT Fiesta WRC +16,5mp

4. Thierry Neuville BEL Hyundai Motorsport i20 Coupe WRC +17mp

5. Dani Sordo ESP Hyundai Motorsport i20 Coupe WRC +18,6mp

6. Ott Tanak EST Toyota GAZOO Racing Yaris WRC +1p 3,9mp

7. Esapekka Lappi FIN Toyota GAZOO Racing Yaris WRC +1p 16,6mp

8. Jari-Matti Latvala FIN Toyota GAZOO Racing Yaris WRC +1p 26,4mp

9. Craig Breen IRL Citroen WRT C3 WRC +2p 7mp

10. Andreas Mikkelsen NOR Hyundai Motorsport i20 Coupe WRC +2p 48,2mp

 

Power Stage sorrend: 1. Tanak, 2. Ogier, 3. Loeb, 4. Evans, 5. Sordo

Szakaszgyőzelmek: Latvala – 4, Tanak – 4, Loeb – 3, Neuville – 2, Ogier – 2, Mikkelsen – 1, Sordo – 1

 

Andrew

 

2018. október 28.