Get Adobe Flash player

A Citroen nem végez félmunkát ezentúl

Sebastien Ogier hisz benne, hogy 2019-es csapata, a Citroen készen áll megtenni minden szükséges dolgot annak érdekében, hogy a rali világbajnokság uralkodó márkája legyen ismét egy olyan periódus után, amikor félgőzzel csinálták a dolgaikat. A regnáló világbajnok elhagyja az M-Sportot, és hét szezont követően visszatér a Citroenhez, amely anno lehetőséget biztosított neki ahhoz, hogy megmutassa képességeit a ralisport legmagasabb szintjén.

A francia márka sorozatban kilenc egyéni világbajnoki koronát szerzett Sebastien Loebbel, emellett nyolc gyártói címet ünnepelhetett, 2013 óta azonban kilenc futamot tudtak csak nyerni, az utóbbi két szezonban pedig utolsóként végeztek a gyártói versengésben. Ogier ugyanakkor elmondta döntését követően, hogy a csapat vezetője, Pierre Budar győzte meg arról, hogy megváltoztak a dolgok a Citroen Racingnél. „A Citroen egy nehéz időszakból jön ki a ralisportban, és éreztem egy vágyat idén, jobban, mint a korábbi években, hogy adjam magam, ami azt jelenti, találjuk meg azt a szintet, ahol a Citroen volt néhány évvel ezelőtt: csinálni a dolgokat jól vagy rosszul, de csinálni őket egyáltalán” – nyilatkozta az igazolás bejelentését követően Ogier a L’Equipe francia újságnak. „Az volt a benyomásunk az elmúlt években, hogy félgőzzel csinálják a dolgokat. Mindezek szavak, és nagy magabiztosságot igényelnek, mivel nem garantálhatom, hogy úgy fog menni minden, ahogy akarom, de sikerült Pierre-nek meggyőznie, és úgy érzem, egy nagyszerű kalandba kezdünk.”

Ogier 2008-ban lett junior világbajnok a francia autósport szövetség támogatásával egy Citroen C2 S1600 volánja mögött, és már abban az évben lehetőséget kapott a Citroen Racingtől, hogy kipróbálhasson egy WRC-t versenykörülmények között. A következő két évben az alakulat junior csapatában teljes idényt futott, sőt, a 2010-es szezon második felében egy-egy versenyen az első csapatba nevezték Loeb mellé. Ebben az évben szerezte első világbajnoki futamgyőzelmét. 2011-ben már a szezon elejétől Loeb csapattársa volt, több futamgyőzelmet is szerezve harcban volt a világbajnoki címért, ami feszültségeket szült házon belül, ezt pedig az alakulat akkori vezetője, Olivier Quesnel nem tudta kezelni. Ogier az év végén elhagyta a gárdát, de Quesnel sem maradt, az ő helyére Yves Matton került, akinek a pozícióját ma már Budar tölti be.

Ezen történések óta eltelt hét év, Ogier pedig elmondta a korábbi események nem járnak már az eszében. „A szép emlékeket tartottam csak meg akkoriból” – árulta el. „Haszontalan a többin rágódni, ami valamilyen módon felnőtté tett. Másrészről a problémáim, amik voltak akkor, a csapatvezetéssel voltak, akik ma már nincsenek. A technikai stábbal mindig jól ment a munka, és ez az, ami miatt nehéz volt elválni 2011-ben. Új lendületet éreztem a Citroennél a vezetőségi szinten. Pierre-rel azonnal jól alakult a kapcsolat. Sokkal könnyebb volt beszélni vele, mint az elődjével, ez pedig az egyik olyan dolog, ami meggyőzött, hogy ebbe az irányba kell menni.”

Ogier titokban, de az M-Sport engedélyével tesztelhette is a szerződéskötés előtt a C3 WRC-t Franciaországban. „Az, hogy néhány versenyen láthattuk elöl menni az autót, egy jó képet adott a potenciáljáról” – mondta a versenyző. „Megítélni saját magam által azonban egy fontos dolog, ezt akartam, mielőtt elköteleződök. Megtettük, fel tudtam fedezni bizonyos elemeket, ez az érintkezés pedig megerősített abban a gondolatomban, hogy meg akarom próbálni ezt a kalandot.”

„Volt valamennyi tesztünk murván” – erősítette meg a teszt tényét Budar. „Része volt ez annak, hogy valamilyen módon megválaszoljuk Sebastien néhány kérdését, és egy teszt jobb, mint bármilyen eszmecsere. Volt néhány kisebb kérése, nekünk voltak gyors válaszaink, és igen gyorsan a helyére került minden. Az volt az érzésünk, hogy nagyon nagy elvárásokat fog támasztani velünk szemben, és remélem, azt az érzést is adtuk neki, hogy elég hatékonyan tudunk válaszolni a kéréseire.”

Ogeir elárulta, az is hajtja, hogy egy újabb gyártóval szerezzen világbajnoki címet, a Citroen pedig a Volkswagen és az M-Sport révén a Ford mellett a harmadik márka lehet, akivel megszerzi a koronát. Erre eddig csak Juha Kankkunen volt képes, aki a Peugeot-val, a Lanciával és a Toyotával is felért a csúcsra.

Meg is kezdődtek a tesztelések

Ogier alig egy héttel a hatodik világbajnoki címe megszerzése után el is kezdte a felkészülést új csapatával Portugália déli részén, Algarve környékén, és megerősítette, idén összesen négy napot ülhet a C3 WRC volánja mögött. Az első kettőre egy fejlesztési teszt keretében Algarve-ban került sor. „Két napom van murván, és kettő aszfalton” – árulta el a francia a teszt előtt. „Megpróbálom a legjobbat kihozni ebből, de ne feledjük, 2017 előtt, amikor csatlakoztam az M-Sporthoz, mindössze másfél napom volt.”

A Citroen színeiben 2010-ben és az azt követő szezonban hét futamon diadalmaskodó Ogier úgy véli, 2019-et hátrányban kezdi riválisaival szemben, akik sokkal jobban ismerik saját autóikat, hiszen Thierry Neuville marad a Hyundai-nál, Ott Tanak pedig a Toyotánál. „A következő év egy nagy kihívás lesz, mivel a többiek tényleg készen állnak, töltöttek már el valamennyi időt az autójukkal és a csapatukkal. Nekünk szükségünk lesz talán valamennyi időre a változáshoz, hogy hozzászokjunk az autóhoz és megtegyük vele azt, hogy jobban illeszkedjen hozzánk. Egy nagy kihívás ez, de ez az, ami izgalmassá teszi számomra.”

Ogier idei címvédése azt is jelenti, hogy viszi magával az 1-es rajtszámot a Citroenhez. Az alakulat vezetője, Pierre Budar bevallotta, izgatott a pilóta visszatérése miatt, de annak is tudatában van, hogy mennyi munka vár rájuk, már csak azért is, mert az újgenerációs WRC-k korszakában, a legutóbbi két szezonban az utolsó helyen végeztek mindig a gyártói pontversenyben. „Boldogok vagyunk Sebastien Ausztráliában elért eredménye miatt” – mondta Budar közvetlenül az idényzáró után. „Kellemes dolog, hogy az 1-es rajtszámmal tér vissza hozzánk, de tudjuk, hogy van munkánk az autón és hogy késszé kell tennünk mindent a következő évre. Jövő héten tesztünk lesz murván Portugáliában, ez az autó fejlesztése érdekében lesz, aztán karácsony előtt elkezdi a Monte-Carlo tesztelést.”

Az első teszt aztán november 29-én és 30-án le is zajlott, a pilóta pedig elmondta, lát potenciált a C3 WRC-ben. „Egy érdekes kihívás ez, és valóban úgy gondolom, van potenciál az itt lévő eszközben, hogy egy szép történetet írjunk” – kezdte beszámolóját Ogier. „Ez azonban nem egy olyan dolog, amit saját magad meg tudsz tenni. Ez csak az első nap, úgyhogy innentől kezdve fontos lesz gyorsan meglátni, mi működik és mi működik kevésbé jól, hogy megpróbáljuk a lehető legjobban felkészültnek érezni magunkat Monte-Carlótól.”

A szezonnyitóra december folyamán kezdi majd meg a felkészülést a Francia-Alpokban a világbajnok, aki arról is beszélt, hogy a Portugáliában eltöltött két nap alap volt ahhoz, hogy lássák, melyek azok a területek, amikre leginkább koncentrálni kell. „Fontos tesztünk volt, melyen a lengéscsillapítókra fókuszáltunk, ami nyilvánvalóan kulcs a ralisportban. Egyből a legfontosabb aspektusba mentünk bele tehát, hogy leellenőrizzük és döntést hozzunk róla, ami hatással lesz a jövőre” – magyarázta Ogier. „Természetesen sok terület van számunkra az autón, amit meg kell nézni, ez pedig egy kis időbe fog telni, a differenciálmű például, de ismét mondom, a kezdeti érzésem nem túl rossz, és biztos vagyok benne, hogy elég gyorsan meg fogjuk találni a megfelelő megoldásokat.”

Sokáig bizonytalan volt, hogy a Citroen Racing mennyi autót indít a 2019-es bajnokságban, de úgy néz ki, hogy november legvégén erre a kérdésre is pont került. Abu Dhabi képviselőivel a szezonzáró Forma-1-es nagydíjon került sor az utolsó tárgyalásokra, de Pierre Budar nem tudott megegyezni velük, így a hosszú ideje tartó partnerkapcsolat 2019-ben nem fog folytatódni, ugyanakkor 2020-ban újraéledhet az.

Ez azt jelenti, hogy a gyártói világbajnoki címre a háromautós csapatokkal szemben korlátozott eséllyel pályázik az Ogier mellett Esapekka Lappival felálló különítmény, Sebastien Loebnek nem lesz lehetősége az ideihez hasonlóan néhány futam erejéig beleülni a C3 WRC-be, Craig Breennek és Mads Ostbergnek pedig új lehetőségek után kell néznie. A franciák a Red Bull-lal tárgyalásban vannak még. Az energiaitalos cég 2013-tól kezdve Ogier-vel párhuzamosan mozgott a csapatok között.


Andrew

 

2018. december 2.