Get Adobe Flash player

Ogier véleménye a C3 WRC-ről és más dolgokról

Sebastien Ogier elismerte, van mit tenni a rali világbajnokság 2019-es idénye előtt, hogy fejlődön a Citroen C3 WRC.

A hatszoros világbajnok hét szezont követően, 2019-re visszatér a francia gyártóhoz, és már meg is kezdte a felkészülést. Ogier a 2018-as sorozat végeztével november végén egy fejlesztési teszt keretében két napon keresztül nyúzta új munkaeszközét Portugáliában murvás körülmények között, majd az idénynyitó Monte-Carlo Rallye-ra készülve két napot töltött új autójának volánja mögött a Francia-Alpokban a karácsony előtti héten.

A gall pilóta minden erejével azon van, hogy a C3 WRC-ből, mely bemutatkozása, a 2017-es szezon kezdete óta a riválisokhoz képest kevesebb, mindössze három világbajnoki futamot nyert csupán, egy olyan masinát faragjon, ami folyamatosan képes az élmezőnyben szerepelni. „Kétségtelen, hogy van munka” – kezdte értékelését Ogier a wrc.com számára a dél-franciaországi aszfaltteszt közben. „Úgy gondolom, ez normális, amikor autót cserélsz, látod a különbségeket. Látsz pozitívumokat, és valamennyi negatívumot is. Mindig vannak különbségek, melyekhez alkalmazkodnod kell, valamennyit pedig javítani is tudsz. Ez az, amin már dolgozunk.”

Az egyik legjelentősebb felfedezés, amit az elmúlt évek világbajnoka tett a tesztek során, hogy a változatos körülmények között kell javítani a C3 WRC teljesítményén. „Vannak dolgok, melyeken változtatni kell, hogy jobban megfeleljenek az ízlésemnek” – magyarázta a harmincöt esztendős versenyző. „Azt gondolom, kétségtelen, hogy mutatott nagyszerű sebességeket ez az autó tavaly bizonyos körülmények között. Úgy vélem azonban, az hiányzik, ha megnézzük az eredményeket, és ez a benyomásom is, hogy többfajta körülmény között tudjon gyors lenni az autó. Ez az, amin javítanunk szükséges.”

A Volkswagennel négy, majd az M-Sporttal két további világbajnoki címet nyerő Ogier célja az, hogy negyvennégy eddigi világbajnoki futamgyőzelme mellé újabbakat szerezzen 2019-ben. Elismerte, ehhez valószínűleg időre lesz szüksége, de várja már az év első fordulóját. „Én vagyok az, aki csapatot váltott, a többiek pedig maradtak, ahol voltak. Ez megadja nekik az esélyt, hogy tökéletesen felkészültek legyenek a következő szezon rajtjára. Számomra azonban valószínűleg nem lesz ez még száz százalékos, vagy nem leszek teljesen elégedett az új autómmal. Természetesen azt várom, hogy versenyben leszek. Ez ugyanakkor motiváció is számomra.”

A bajnokot az autosport.com is megkérdezte ugyanezekben a témákban: „Nagyszerű sebességet mutatott ez az autó tavaly egyes körülmény között, de ha megnézzük az összetett eredményt a tavalyi évről, az első benyomásom az az autóról, hogy olyanná kell tenni, hogy gyors legyen több körülmény között is. Kétségtelen, hogy gyors egyes körülmény között, de nem mindenhol, és ez az, ahol fejlődnünk kell” – mondta Ogier, majd arra a kérdésre válaszolt, hogy mennyi időbe telik a C3 WRC-t olyanná tenni, hogy az győzelmi esélyekkel rajtolhasson el minden versenyen. „Nehéz megválaszolni ezt a kérdést, de eddig rendben ment az első teszt. Vannak dolgok, melyeken változtatnunk kell, hogy jobban megfeleljenek az ízlésemnek. Nehéz megbecsülni, hogy mennyi időbe telik, hogy megtegyük ezt. Az első két nappal elkezdtünk dolgozni. Ez egy jó tanulás számomra az autóról különböző körülmények között, és amire szükségem van, hogy hozzáigazítsam az autót a körülményekhez.”

Ogier számára a Volkswagennél eltöltött időszakban sokkal könnyebben jöttek a sikerek, a 2018-as világbajnoki címét azonban hatalmas küzdelemben, nagy nyomással a vállán szerezte meg a hyundai-os Thierry Neuville és a toyotás Ott Tanak ellenében. „Ugyanazt a helyet célzom meg, mint tavaly, az lenne oké! Mindig magasan van a célom, nem kérdés, meglátjuk majd” – mondta. „Nagyon relaxált vagyok, nem akarok nyomást helyezni a vállaimra. Amennyiben nem jön ez az eredmény, még keményebben fogunk dolgozni. A szezonra vonatkozóan az a stratégia, hogy konzisztensek legyünk. Ez kell, hogy legyen mindenkinek a célja, ha játszani akar a bajnokságban. Ez volt a célom mindig is; a Volkswagennél mindig konzisztens volt – mindig első! Most, az elmúlt években egy kicsit nehezebb volt, de nem változott a stratégia. Tavaly jó volt a sebességünk a szezon kezdetén, egy kicsit kisebb a közepén, aztán, a szezon végén azt tettük, amit tennünk kellett. Eddig nem igazán csináltam stratégiát 2019-re, csak a lehető legjobban kezdeni.”

 

Elismertség, furcsa szabályok, jövő

Ogier a szezonzáró Ausztrál Rally-t követően a Le Figaro francia lapnak adott interjúban nyíltan beszélt a ralisporttal kapcsolatos témákról, köztük a Citroenhez történő visszatéréséről, az elismertségről és a világbajnokság szabályrendszerének furcsaságairól, valamint jövőjéről is.

„Úgy találtam, hogy igazi motiváció van az új vezetőségben és Pierre Budarban, az elődje, Yves Matton esetében nem ez volt a helyzet… Igazi potenciál van az autóban” – árulta el a novemberi teszt alapján kialakult érzéseit a francia pilóta, aki egy harmadik márkával is szeretne világbajnok lenni. „Egy évre elköteleződni a Citroennel túl rövid lett volna. Két év a minimum, hogy jól menjenek a dolgok. Ez lesz az utolsó szerződésem.”

A Sebastien Loeb kilenc címe után hatot nyerő Ogier a francia visszhangokról is szót ejtett. „Kivételes időszakunk van azzal, hogy tizenöt egymást követő világbajnoki címet nyert francia versenyző, és úgy érzem néha, tendencia van rá, hogy triviálissá tegyék ezt. Szégyen ez, mivel ilyenfajta francia dominancia ritka a sport világában.”

Amikor az interjú készült, még nem lehetett tudni, hogy Loeb – aki 2018-ban három futamon vett részt beugróként, de a Katalán Rally-t megnyerte – miként vesz részt a 2019-es sorozatban. Ezzel kapcsolatban előjött a téma a murvás versenyeken a pontverseny élén állók takarítói szerepköréről és ebből adódó hátrányáról. „A rali világbajnokság szabályait oly módon alkották meg, hogy a ’vendégeknek’ nagyszerű előnyük van, köszönhetően a későbbi rajtpozíciónak. A tény, hogy ilyen előnyöket adunk a vendégpilótáknak, eléggé káros” – vélte Ogier, aki a sorozat jövőjéről is mondott néhány gondolatot. „Fejlődnie kell a szakágnak. Szükség lenne arra, hogy a versenyek jelenlegi formáját kompaktabbá tegyék. A három nap túl hosszú, hogy sikeresen tartsák fenn a nyilvános figyelmet.”


Andrew

 

2019. január 4.