Get Adobe Flash player

A 003 él

Exkluzív bepillantást enged a kulisszák mögé a Polo GTI R5

 

Engedd meg, hogy bemutatkozzak: a nevem W09598202JHV16003, a barátaim azonban egyszerűen 003-nak hívnak. Ez az azonosítóm utolsó három számjegye. Vagy talán úgy kellene mondanom, hogy a járműazonosító számom? Bárhogy is van, én vagyok a gyarapodó Volkswagen Polo GTI R5 család harmadik tagja.

Testvéreimmel, a 001-gyel és a 002-vel rövid időre találkoztam, a Volkswagen Motorsport hannoveri létesítményének csarnokában. Elég fáradtnak tűntek mindketten. Talán éppen visszaérkeztek a munkából. Azt elcsíptem, hogy volt valami dolguk Spanyolországgal, egy trófea és pezsgő.

Bármi is volt előtte, megszülettem. Nézzük a pályafutásomat! A Volkswagen Motorsport három embere nagyjából egy hetet töltött azzal, hogy sok különféle alkatrészből összerakjon engem. Nem vagyok olyan, aki kérkedik, de igencsak jól nézek ki – és nem csak kívülről. Acél csövek mennek a testemben előre-hátra. Ez az, ami a szükséges védelmet kínálja, ha rosszul sülne el bármi is. Itt van az, hogy fogalmam sincs még mindig, hogy merre fog vinni az utam. Senki sem árult el erről egy szót sem. Hétpecsétes titok, és ennyi.

 

Házasság születés előtt

Egy fő esemény volt az úgynevezett házasság – a momentum, amikor szívet adtak nekem. Egy eposzba illő esemény, a szerelőim azonban meglehetősen romantikátlanul a motor installálásaként azonosították ezt be. Oké, nehéz elképzelni szívként egy olyan valamit, ami 200 kilowattot (272 lóerőt) generál. De akkor is, az is eléggé furcsa, hogy házasságnak nevezzenek valamit, mielőtt hivatalosan megszülettél volna…

Ahogy a helyére került a motor, belevágtunk. Kitoltak a kellemesen meleg csarnokból. Először egy sötét trélerre. Röviddel ezt követően a hideg későőszbe Alsó-Szászországban.

Hozzá kell szoknom a kellemetlen munkakörülményekhez, így szólt a pilótafülkébe beülő srác. Dieter Depping volt az. Tesztpilóta, és az én időm előtt többszörös német ralibajnok. És ez még nem minden. Ő tűnt annak az embernek a Volkswagennél, aki minden ilyen alkalmon részt vesz. Ritka, hogy egy autó anélkül hagyja el a hannoveri udvart, hogy először ne ő ülne a kormány mögé.

Nem ismertem őt egészen eddig a pontig, de úgy tűnik, egy kedves srác. És vezetni is tud. Legalábbis egy árokba se tett be a tesztvezetés alkalmával, nem pörgette túl a motort vagy váltott mellé.

Azt kell mondanom, az első bemelegítés nagyszerű szórakozás volt. A keringésem jó állapotban van most, és minden ízületem szépen kenésre került. Sosem tudtam, milyen jó formában is vagyok már. Különösen akkor vagyok jó, amikor sprintekről van szó. Ez az előnye, amikor négykerékhajtásos vagy, az erő pedig nem teljes egészében egy tengelyre megy.

Szerettem volna egyenesen az első munkába menni. Ehelyett visszaküldtek a csarnokba, ahol egy újabb teljes ellenőrzést végeztek, aztán addig tisztítottak, amíg tipp-topp nem lettem. Aztán leültem, erős reflektorok világítottak meg a műhely egy sarkában, amit kitakarítottak, és hivatalosnak tűnő logók díszitették a falát. Aztán sajnos rám dobtak egy leplet. Úgy tűnik, azért történt ez, hogy fokozzák a jövőbeli működtetőm vezetőjének várakozását.

 

Családi tenyésztés szerte a világon

A következő reggel felélénkültek a dolgok. Sajnos a lepel megakadályozta, hogy bármit is lássak, ami azt jelentette, hogy rádiódrámaként játszódott minden elsőre. Gerard Jan de Jongh hangját felismertem. Őt a spirituális apámként lehetne jellemezni.

Hallottam már a szerelők közötti beszélgetésekből, hogy technikai projektvezetőként ő volt a felelős a megkonstruálásomért. Mondtak valamit egy kétéves fejlesztési periódusról. És tízezer kilométernyi tesztről, ami már benne volt a testvéreim kerekeiben. Váó, ez ám a távolság!

A poliészter lepel alól egy női hangot is hallottam. Juliane Gründlé kellett, hogy ez legyen, aki a Volkswagen Motorsport értékesítési vezetője. Ő beszélt a nagy reményeikről, melyek velem, a teljes család első képviselőjével kapcsolatosak. Az elkövetkezendő néhány hétben tíz testvért kapok a tervek szerint. Aztán harminc-negyvenet a következő évben. Ez pokolian sok kapcsolat.

Egy családi összejövetel megszervezése trükkös lehet. Főleg, ahogyan Gründl kisasszony elejtette, a testvéreim emigrálni fognak a világ minden részére, még olyan távoli helyre is, mint Paraguay… bárhol is van. Hosszú útnak tűnik ez.

Aztán végül levették a leplet a karosszériámról, és körbe tudtam nézni. Néhány jelenlévőt nem ismertem fel. Azonnal megállapítottam a dialektusukból, hogy nem hannoveriek. Alkalmanként az „Ausztria” szót hallottam. Egészen elöl, a fotósok vakui között állt egy ember, aki Raimund Baumschlagerként mutatkozott be. A testvéreim, 001 és 002 beszéltek nekem róla. Úgy tűnik róla, hogy egy jó barátja a családnak.

 

Az első otthonom: Ausztria

Baumschlager úrnak megmutatták a születési tanúsítványom – az igazat megvallva ez egy elég vastag DIN 4-es dosszié. Csapatának, a Baumschlager Rallye & Racingnek a személyzete aztán ismét alaposan átvizsgált engem. Még a csomagtartómba is bemásztak. Rendben van azonban. Végül is, nem hallottam semmilyen kifogást sem Gründl kisasszony, sem de Jongh úr részéről.

A hivatalos átadás végén a jövőbeli csapatom egy trélerre tett óvatosan. Szép volt mindannyiuktól, hogy olyan elővigyázatosan kezeltek. Amikor felraktak, egy darabig ismét nem láttam semmit. A következő néhány óra kemény volt. Elég sokat rázkódott a tréler. Jobban preferáltam volna, ha magam megyek. Végül is ez az, amit a legjobban csinálok. Úgy tűnt ugyanakkor, hogy az új tulajdonosom nem akar megerőltetni. Ez biztosan változni fog hamarosan, mivel az úton vagyok jó helyen.

A trélert csak akkor nyitották ki, amikor egy olyan helyre érkeztünk meg, ahol mindenki – abszolút mindenki – ugyanúgy beszélt, mint az új tulajdonosom. Úgy hiszem, Ausztriának kellett ennek lennie. Egyáltalán nem nézett ki rosszul. Nagyon zöld volt. Csodálatos hegységek. Micheldorf volt írva nagy betűkkel keresztben egy táblára. Egy jó hely ez élni.

Néhány újabb vizsgálatot követően, egy héttel később ismét utaztam. Nem értettem azt a nyelvet, amit a célállomáson beszéltek az emberek. Hála Istennek egy kolléga, melynek a hűtőrácsán tollas nyíl volt, segíteni tudott nekem. Prága, Cseh Köztársaság.

Itt, a Prágai Rallysprinten volt az, ahol először tudtam megmutatni, mire vagyok képes versenyben. És nagyon jól ment: Vojtech Stajf és Karel Janecek alig maradt le a győzelemről velem az első indulás alkalmával. Végül ötödikként végeztünk abszolútban a rallysprinten, mindössze 6,1 másodperccel a győztes duó Martin Koci és ifj. Radovan Mozner mögött – nem túl rossz kezdésként!

Izgalmas hetek vannak mögöttem, ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy még több izgalom van a tárban. Baumschlager úr említette, hogy hamarosan két másik testvéremmel találkozok Ausztriában. Mindig jó, ha magad körül tudhatod a családod. Ez igencsak további anyagot garantál új sztoriknak. Folytatás következik.


Forrás: Volkswagen Motorsport


Andrew

 

2019. január 6.