Get Adobe Flash player

Fejleszt a Hyundai, és kisebb versenyeken indítja WRC-jét

 

Nagy erőkkel dolgozik a Hyundai Motorsport az i20 Coupe WRC fejlesztésén, hiszen az alzenaui székhelyű gárda vezetője, Andrea Adamo már régóta hangsúlyozza, technikai lemaradásban vannak a konkurenciához képest. A Finn Rally-ra fejlesztésekkel készülnek.

Az i20 Coupe WRC-n elvégzésre kerülő fejlesztési munkák az aerodinamikai egyensúlyra összpontosulnak, Adamo pedig elmondta, ennek előnyét nem csak a Finn Rally tempós pályáin, de más versenyen is érezni lehet. „Nem csak amiatt a verseny miatt dolgozunk” – magyarázta. „Az autó sok területén dolgozunk, a legnagyobb módosítás azonban, úgy gondolom, látható lesz. Aerodinamikai lesz ez. Tudjuk, hogy nem voltunk elég gyorsak eddig Finnországban, és tudjuk, hogy dolgoznunk kell. Utolérték az autót, nem vagyunk olyan gyorsak, mint amilyenek lenni akarunk. Elkötelezettségre van szükségünk, hogy fejlődjünk egy olyan versenyen, ahol nem vagyunk annyira versenyképesek.”

Az aerodinamikai módosítás legfőképpen az i20 Coupe WRC elejét érinti, az alzenaui alakulat azonban joker felhasználásával a felfüggesztésen is munkálkodott, hogy javítson a rugóúton. Mindkét fejlesztéssel az alulkormányozottság kiküszöbölését célozzák meg, melyre évről évre panaszkodtak a márka pilótái a jyvaskylai viadalon.


Andreas Mikkelsen az Észt Rally-n az ezúttal hófehéren futó,

de a továbbfejlesztésekkel már ellátott i20 Coupe WRC-vel

 

Az i20 WRC-k nem csak a világbajnoki futamokon álltak rajthoz az utóbbi hétvégéken, de kisebb versenyeken is. A Hyundai beugrós pilótája, a kilencszeres világbajnok Sebastien Loeb ott volt egy i20 WRC-vel a számára hazai pályának számító Vosges Rallye-n, melyen minden gyorsasági szakaszon a leggyorsabbnak bizonyulva győzött, majd az ugyancsak aszfalton zajló olaszországi Rally di Albán is rajthoz állt, amit szintén makulátlan teljesítménnyel nyert meg.

„Tapasztalatokat fogunk gyűjteni a csapattal és kilométereket az autóval, valamint a szurkolók kedvében járni” – magyarázta Loeb a két esemény előtt, hogy miért is vesz részt ezeken a viadalokon. A pilóta nem terjeszti ki az eredetileg hat futamra szóló megállapodását, így a hatodik és egyben utolsó idei világbajnoki szereplésére minden bizonnyal Spanyolországban fog sor kerülni októberben, de éppen ezért formában akarja tartani magát addig is. „Egy kicsit bonyolult ez a helyzet számomra, nem akarok több futamot csinálni, de ha nem csinálok többet, akkor nehéz ritmusban lenni. Versenyképesnek lenni, amikor csak néhány versenyt teljesítek, nem könnyű.”

Adamo kijelentette, Loeb ezen futamai többről szólnak, mintsem csak az autó fejlesztéséről. „Megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy javítsuk az autót és a Hyundai imázsát szerte a világon” – mondta el a szakvezető a két viadal előtt. „Az, hogy Loeb ott lesz Vosges-ban, egy nagyszerű imázs lesz a Hyundai Franciaország számára, mely nagyon sok aktivitást csinált már ebből a programból. Sok vendégnavigátorunk lesz a shakedown-on, és sok vendéget viszünk a versenyre, a Hyundai Franciaország pedig sok pénzt fizet. Ugyanez vonatkozik Olaszországra, ahol hatalmas erőfeszítéseket tesz az Alba. Két R5-öst viszek oda, hogy támogassam ezt is.”

A Loeb győzelmével zárult Vosges Rallye-t a Szardínia Rally-val egyazon hétvégén rendezték, az olasz világbajnoki futamon az ugyancsak a csapat kötelékébe tartozó Dani Sordo diadalmaskodott. De hogy teljes legyen a Hyundai sikere azon a június közepi hétvégén, arról Jari Huttunen gondoskodott, aki az összes szakasz megnyerése után élete első győzelmét aratta a Hyundai WRC-jével a Pohjanmaa Rallin.

„Megszervezni három versenyt három különböző helyen, sokat kértem – emiatt ölelem az embereimet” – hangzottak Adamo hálás szavai. „Természetesen boldog vagyok az olaszországi győzelem miatt, semmi sem köt össze jobban egy csapatot, mint egy győzelem. Tudom, hogy sok embert kértem meg a csapatból, tudom, hogy sok embernek kellett feláldoznia a szabadságát ezen a nyáron, és bűnösnek érzem magam, ugyanakkor nagyon hálás vagyok ezért.”

Adamo hozzátette, az, hogy Loeb részt vett a Vosges Rallye-n, egy erőfeszítés volt arra is, hogy jobban megbarátkozzon a pilóta az i20 WRC aszfaltos változatával. „Vosges-ban megpróbáljuk jobban összehozni az autóval aszfalton. Kis meglepetés volt számomra, de a két felület közül az aszfalt volt a nehezebb számára. Nem mondtuk azonban azt, hogy „á, oké, ez ilyen”. Ehelyett azt mondtuk, „oké, mit csinálhatunk?”

Huttunen finn bajnokikon indult a csapat színeiben a WRC-vel. „Azért használjuk őt, mert ő egy vendégpilóta és nem egy P1-es versenyző” – magyarázta Adamo. „Most már kétszer – különféle versenyeken – tesztelte az autót és tesztelt alkatrészeket számunkra. Ez az, amit csinál nekünk, ellenőrzi az alkatrészek megbízhatóságát.”

Sokan úgy vélték, hogy Huttunen indulhat a Hyundai harmadik autójával a Finn Rally-n is, Adamo azonban kisebb meglepetésre Craig Breent tette be a csapatba, nem a finnt és nem is Dani Sordót, illetve Hayden Paddont. Breen Andreas Mikkelsennel együtt részt vehetett az Észt Rally-n a finn világbajnoki futam felkészülésének jegyében, ahol az ír pilóta az ötödik, a norvég pedig a második helyen végzett a felfrissített i20 Coupe WRC-vel.

 

Andrew

 

2019. július 30.