Get Adobe Flash player

Lappi bizakodó az M-Sportos bemutatkozása előtt

Esapekka Lappi bizakodik, hogy gyorsabb lesz az M-Sport Ford Fiesta WRC-jével a rali világbajnokság idei szezonjában, mint lett volna a Citroen C3 WRC-vel, amennyiben a francia gyártó maradt volna a sorozatban.

A finn versenyző, aki nem tudta kitölteni kétéves szerződését a Citroennél, miután a versailles-i alakulat úgy döntött a 2019-es szezon végén, hogy távozik a sorozatból, a Monte-Carlo Rallye-n mutatkozik be a Fiesta WRC kormánya mögött Teemu Suninen csapattársaként.

„Tudjuk, hogy volt némi fejlesztés a C3-hoz, az aeronak pedig hatalmas haszna lett volna” – kezdte Lappi. „Versenyképesebb lett volna az autó, aszfalton azonban küszködött volna még mindig. Biztos vagyok benne, hogy gyorsabbak leszünk az M-Sporttal ebben az évben.”

Az egyszeres rali világbajnoki futamgyőztes decemberben próbálhatta ki a Fiesta WRC-t Angliában, a greystoke-i erdőben, majd január elején bonyolították le az idénynyitó Monte előtti tesztet. „Nagyon jól illik hozzám a Fiesta, legalábbis aszfalton, és őszintén szólva az első néhány kilométer is, amit megtettem Greystoke-ban, nagyon jó volt” – mesélte. „Kényelmesnek és könnyen kezelhetőnek éreztem az autót. Nagyon jól fordul. Nem csak azt értem ez alatt, hogy hogyan fordul be a kanyarba, hanem azt is, hogy hogyan tartja az ívet. Nem éreztem ilyen jól magamat jó ideje.

Trükkösek voltak a körülmények a teszt során. Ugyanazon az úton maradtunk, amit Teemu használt egy nappal korábban, úgyhogy mindenféle piszok ott volt a levágásokból, realisztikusabbá téve az utat. Megjósolhatóan viselkedett az autó az ilyen körülmények között, nem okozott számomra semmilyen meglepetést.”

A jövő heti Monte-Carlo Rallye sorozatban a harmadik lesz a 29 esztendős pilóta számára, amit egy olyan kocsival kezd meg, amivel még nem versenyzett rajta. „Kezdek már hozzászokni ehhez” – mondta erre Lappi. „Azt biztos, hogy tavaly nem volt a legjobb. Az előtte lévő évben azonban tartottam a negyedik pozíciót, mielőtt elkövettem egy hibát a Power Stage-en. Úgy gondolom, reális dolog egy megfelelő helyen lenni, még ha meg is kell értenem egy kicsit az autót. Magabiztosabbnak érzem magam, mint ahogy belementem a tavalyi évbe.

Mindenki tudja, hogy a Monte nem az autó csúcssebességéről szól, az autónak, mondjuk úgy, megjósolható viselkedésűnek és kényelmesnek kell lennie a pilóta számára. Fontosak a jó gumiválasztások, és ha így tudsz tenni, sikeres leszel.”


Andrew

 

2020. január 19.