Get Adobe Flash player

Amikor véget ér a szezon – avagy hogyan tölti a telet a Skoda Motorsport?

A 2019-es szezon a Katalán Rally-val fejeződött be a Skoda Motorsport számára. Ez ugyanakkor nem jelentette azt, hogy az alakulat emberei leülhettek és várhatták a következő szezon rajtját. Mi történik a két idény közötti időszakban?

Miután az egyik szezon befejeződik, a ralisportban tevékenykedő nagy csapatoknak általában két hónapjuk van a következő versenyig. Ez nem sok idő, miután a szünetbe beleesik a karácsony is. A Skoda Motorsport kapui december 20-án záródtak be 2019-ben, és csak 2020. január 2-án nyitottak ki újból. Mielőtt azonban a szezon befejeződött volna, máris elkezdett felkészülni a következőre a csapat. Az egyik legfontosabb feladat megtudni, hogy a következő évben fog-e új páros szerepelni a gyári csapat színeiben, ami elég gyakran meg is esik.

„Még ha így is tűnik, nincs arra szabály, ami kimondja, hogy minden szezonban új párost kellene futtatnunk” – mondta el Pavel Hortek, a Skoda Motorsport csapatvezetője. „Ezzel szemben szeretnénk megtartani a győztes csapatot és változások nélkül folytatni – megpróbáljuk azonban tiszteletben tartani a versenyzőink kívánságait is, amennyiben megvan a lehetőségük, hogy a rali világbajnokság legfelsőbb kategóriájába lépjenek. Ez történt a múltban Hanninennel, Lappival, valamint Tidemanddal, és ez a helyzet most Kalle Rovanperával és Jonne Halttunennel is.”

Amennyiben változás következik be a versenyzői névsorban, a bemutatás általában az egyik szezon utolsó és következő első versenye között történik meg. Először is a párosnak meg kell ismernie technikai szempontból az autót azért, hogy szükség esetén javításokat tudjanak eszközölni. A kerékcsere különösen fontos, ez abszolút szükséges a páros számára. Az autó megismerése azonban nem csak az egyetlen része a felkészülésnek. Az autóban lévő körülmények nagy igénybevételt támaszthatnak verseny közben, a tökéletes fizikai kondíció létfontosságú a legénység mindkét tagja számára. Az orvossal történő munka mind a fizikális, mind a mentális állapot szempontjából szerves része a „tréningnek”.

A versenygépek másrészről nem igényelnek különleges figyelmet. A csapat egész évben gondjukat viseli, a Skoda Fabia R5-ösök pedig híresek megbízhatóságukról, robosztusságukról, tartósságukról. „Az autók nem esnek át különleges karbantartáson a szezon végeztével. Megvan a felújítási rendszerünk minden verseny után, és ragaszkodunk ehhez. Ugyanez a helyzet a kamionokkal, megpróbáljuk gondjukat viselni az év során, úgyhogy csúcsformában maradnak. Karácsony előtt a szervizfelszerelések ellenőrzésére és javítására koncentrálunk jobban, például a sátorra” – magyarázta Miroslav Slambora, a versenyautó építő és szervizelő eszközök koordinátora.

A futamról futamra történő utazás csak egyike a Skoda Motorsport tevékenységeinek. Míg nagyjából harmincöt csapattag megy el a versenyekre, több mint száz ember van Mlada Boleslavban, akik az autófejlesztésen dolgoznak és azon, hogy autókkal, valamint alkatrészekkel lássák el a privát ügyfeleket. A Skoda Fabia R5 a világ legsikeresebb és legjobb értékesítési mutatókkal bíró autója kategóriájában, több mint háromszázhúsz példány talált már gazdára. Miután sok csapat használja ki az időt a szezonok között a karbantartásra, ez sok munkát jelent a Skoda Motorsportnál, főleg a motor-, illetve a váltóspecialisták számára. „Ebben az időszakban megnövekedett igény mutatkozik az egyes autóalkatrészek újjáépítésére és felújításokra” – erősítette meg Slambora.

Természetesen az óévnek is búcsút kell mondani. November végén vagy december elején összejön a teljes csapat egy partin minden esztendőben, ahol megünneplik sikereiket, és amennyiben egy páros elhagyja az alakulatot, búcsút mondanak neki. Az elköszönés néha érzelmekkel teli.

 

Andrew

 

2020. január 28.