Get Adobe Flash player

Minden, amit a 2022-es WRC szabályokról tudni lehet

A rali világbajnokság főszereplői február 20-ára szerveztek találkozót, hogy a genfi megbeszélésen formába öntsék a sorozat csúcskategóriájának 2022-től érvényes technikai szabályait.

Az FIA rali igazgatója, Yves Matton interjú keretében adott bepillantást adott arról, hogy mi várható a World Rally Car-ok eddigi legnagyobb szabályváltozásával kapcsolatosan.

- Mit tudsz elmondani az időtervről 2022-ig?

- Megvan a tenderünk a hibrid kitre – ami magába foglalja az akkumulátort, a motort, mindent –, ez február 20-án zárul. Egy hónappal ezután fogjuk eldönteni, hogy melyik cég biztosítja a kiteket.

Ezt követően fogjuk megkérni a gyártókat, hogy kötelezzék el magukat a szabályzattal májusban vagy legalább a Motorsport Világtanács júniusi üléséig. Az új biztonsági csomag is júniusban kerül jóváhagyásra a Motorsport Világtanács ülésén.

- Mesélj többet a biztonsági csomagról!

- A gyártók mindannyian elkezdtek dolgozni a saját bukócsövükön és az autó más elemein, mint amilyen az üléspozíció és az ilyesmi dolgok. A csapatok mindannyian rengeteg pénzt költenének valamire, ami nagyon hasonló lenne, úgyhogy megkértek bennünket a gyártók, hogy hozzunk létre egy biztonsági csomagot minden csapat helyett. Ez azt jelenti, hogy egy szett töréstesztet és ilyesmiket kell elvégeznünk. Tudtuk, hogy ennek elvégzésére extra három hónapra van szükség, ez az, amin most dolgozunk.

- Az FIA fogja valójában gyártani a bukócsövet?

- Nem. Mi fogjuk megtervezni a bukócsövet és meghatározni a specifikációt.

- Tekintet nélkül arra, hogy melyik autót nézzük belülről 2022-től, ugyanúgy fog kinézni mindegyik bukócső?

- Ez így korrekt.

- Csúszik egy kicsit az időterv? Késésben vannak ezek az előírások?

- Ahogyan korábban magyaráztam, a biztonsági csomagon történő munka azt jelenti, hogy három hónapunkba kerül, hogy helyre tegyük ezt, az időterv pedig csúszik egy kicsit – talán egy hónappal vagyunk a hibrid kittől lemaradva.

- Mennyire vagy magabiztos, hogy elkötelezik magukat a csapatok?

- Pozitív visszacsatolásunk van a gyártóktól erről az új autóról, és nincs semmi, ami azt jelezné, hogy nem lesz meg a támogatásuk. Nagyon közel vagyunk ehhez. Van még egy vagy két téma, amin dolgozni kell, a visszacsatolás azonban pozitív. Ugyanakkor… néha elindulsz a templomba, hogy összeházasodj a feleségeddel, ő azonban távozik! Magabiztos vagyok.

- Rendelkeztek B tervvel, amennyiben nem kötelezik el magukat?

- Nincsen B terv jelen pillanatban. Ahogyan mondtam, bizakodó vagyok, hogy elkötelezik magukat velünk.

- Mennyibe fognak kerülni ezek az új autók?

- A cél ár ötszázezer euró. Negyven százalékos költségcsökkentést céloztunk meg a jelenlegi autókból kiindulva, de úgy tűnik, harmincöt százalékot fogunk elérni.

- El tudjátok látni költségsapkával az autókat?

- Komplikált így tenni…

- Ez a ti bajnokságotok, nem tudjátok kényszeríteni a csapatokat, hogy fix áron értékesítsenek autókat ugyanazzal a filozófiával, mint amilyen a Rally2-es autóké?

- Ez egy olyan dolog, amin gondolkodtunk, de nem tudjuk ezt megtenni. Jogi vonzatai vannak.

Csökkentenünk kell az autók költségét, nem csak azért, hogy új gyártók figyelmét keltsük fel, de hogy megtartsuk a jelenlegi gyártókat és hogy erős üzleti lehetőséget biztosítsunk azoknak a csapatoknak, akik ügyfélautókat szeretnének értékesíteni. Meg kell teremtenünk az üzleti lehetőséget, fenntarthatóvá kell tennünk a bajnokságot.

- Mennyi autót láthatunk 2022-ben?

- Négy autót szeretnék látni mindegyik márkától.

- Hogyan fogjátok megoldani a költségcsökkentéseket?

- Dolgozunk a technikai részletek költségein, és biztos, hogy néhány részlet át lesz véve az R5-ös – vagy Rally2-es, ahogyan most már ismerjük ezeket – autókból.

Sok alkatrészre csökkenteni fogjuk az alternatívák számát; minél több alternatívát adsz a csapatoknak, annál többet fognak kutatásra, fejlesztésre, tesztelésre költeni és arra, hogy új alkatrészeket építsenek – nagyon nagy költség van mindebben. Az a gondolat, hogy csökkentsük az alkatrészek számát. Mint ahogyan ezt is, meg fogjuk nézni a gyakoriságot, hogy melyik alkatrészeknél, mint például a felfüggesztésé, lehet változtatni a versenyeken.

Meg kell néznünk az autó alkatrészeit. Ha levesszük őket a jelenlegi World Rally Car-ról, össze kell hasonlítanunk ezeket az alkatrészeket a Rally2-es autó megfelelőjével. Amennyiben hoznak értéket marketing szempontból, akkor azon gondolkodni kell, ha viszont nem, akkor miért?

A jelenlegi World Rally Carok-ban az üzemanyagtartály költsége például sokkal nagyobb, mint az R5-ös autóé, viszont ugyanazt a feladatot látja el. Miért költünk többet? Ez nem olyan, hogy bárki is rajta állna és szerepelne az üzemanyagtartályon. Ugyanez a gondolat vonatkozik az olyan dolgokra is, mint a lengéscsillapítók, annyi technológia van a lengéscsillapítón belül – szükségünk van erre?

Az alkalmazott anyagok is a listánkon vannak, valamint az aero kit is. Ugyanilyen módon akarjuk megtartani az aero kit filozófiáját, viszont kevesebb alkatrészt akarunk használni. A diffúzor egy jó példa: a pozíciójától függően szükség lehet a cseréjére minden szervizben, ez pedig sok pénzbe kerül. Van egy megjegyzés az aero csomag elején használt fülekre is. Vannak ötleteink, hogy hogyan tudnánk pénzt spórolni ezen.

- Mit mondasz azoknak az embereknek, akik úgy érzik, a World Rally Car-nak kell képviselnie a technológia csúcsát?

- Szükségünk van a technológiára, fontos, hogy mutassuk ezt, és azt akarjuk ettől a sporttól, hogy egy laboratórium legyen. Nem kell azonban sok pénzt költenünk valamire, ami nem hoz semmit a marketing részleg számára.

- Mik a hibrid rendszerrel kapcsolatos különleges elvárások a teljesítményre és a használatra vonatkozóan?

- A hibrid rendszert, mint ahogyan tudjuk, az FIA fogja felügyelni az első három évben. Ez magába foglalja hibrid szakaszon történő használatát – ez lesz a helyzet 2022 elejétől. Hogyan csináljuk ezt? Jelenleg dolgozunk ezen, a csapatok kérvényezték azt, hogy lehessen használni a hibrid rendszert a szakaszokon.

Néhány pontosan meghatározott pillanatban lesz elérhető, nem véglegesített ez még, de „sebességzónákat” vizsgálunk vagy valami ilyesmiket. Óvatosnak kell lennünk, hogy hol engedélyezzük ennek az extra teljesítménynek a használatát. Ami a közúti szakaszokon történő hajtást illeti, azt akarjuk, hogy az autók ezzel menjenek át a városokon és falvakon; nagyjából tíz-tizenkét kilométerre akarjuk ezt.

- Milyen gyorsak lesznek az autók?

- Ugyanazt a teljesítményszintet akarjuk, amivel most rendelkezünk.

- Amennyiben a globális világmotor százötvenezer euróba kerül és egy R5-ös motor harmincezerbe, hogyan tudjátok elérni ugyanazt a teljesítményt?

- Extra tízezer eurót költhetnénk az R5-ös autóra, talán a turbóra vagy valami ilyesmire például, aztán a globális világmotorhoz hasonló teljesítménnyel rendelkezhetnénk. Még ha több motort is kellene használnunk a szezonban, így is sokkal olcsóbb lenne. Nagyon fontos, hogy levigyük ezeknek az autóknak a költségét. Ez egy olyan dolog, amin nagyon keményen dolgozunk együtt mindannyian. Az együttműködés jó, és nagy előrelépéseket teszünk. Nem vicc azt mondani, hogy mindannyiunk részvételével egyszer egy héten találkozunk Genfben most, hogy rendben legyenek ezek az új World Rally Car-ok.


Andrew

 

2020. február 19.