Get Adobe Flash player

Jó úton az MRF abroncsa

Tűkön ülve várta a Róma Rally-t, a 2020-as rali Európa-bajnokság nyitó fordulóját Craig Breen, mivel ezzel az eseménnyel az MRF Tyres történetében új fejezet kezdődött, egy új fejlesztési programmal nyitnak az öreg kontinens felé.

Az indiai abroncsgyártó jelentős sikereket ért el az ázsia-óceániai rali bajnokságban, kilenc bajnoki címet szereztek. Ezt követően úgy döntöttek, hogy a talajtípusok széles skáláján fejlesztik tovább termékeiket, ennek megfelelően állnak rajthoz európai versenyeken, a munkában pedig az öt Európa-bajnoki futamgyőzelemmel, valamint világbajnoki futamokon begyűjtött dobogós helyezésekkel büszkélkedő Craig Breen segíti őket.

„Az én érdekem, hogy a lehető legjobb eredményt érjem el, és ez az oka, hogy miért neveztünk a versenyre és miért neveztünk a bajnokságba” – nyilatkozta Breen a Róma Rally előtti napokban. „Az abszolút elsődleges fókusz azonban a gumi fejlesztésén van és hogy a lehető legversenyképesebbé tegyük, amit tenni is fogunk. Róma egy tökéletes lehetőség, hogy stoppert tegyünk a gumira és lássuk, hol vagyunk a versenytársainkhoz képest. Kétségtelen, hogy nagyon sok adatot fog biztosítani ez számunkra, hogy előrelépjünk.”

Az ír pilóta a Hyundai Motorsport versenyzője, amellett vesz részt az MRF fejlesztési programjában, hogy a világbajnokságon részleges programot teljesít. Ennek megfelelően a kontinenssorozaton is a koreai márkával látható, egy Hyundai i20 R5-össel.

„A tavalyi év végén kezdtük meg a tesztelést” – mesélte. „Idén a karantént kivéve kiterjedt tesztelést folytattunk. Egy versenyen vettünk részt, Finnországban egy finn bajnokin, és dobogós helyezést értünk el. Az biztos, hogy izgalmas tervek vannak, sok munka és sok tesztelés. Reméljük, hogy egyre jobbá tudjuk tenni a gumit és bizonyítani tudjuk a Team MRF Tyres tehetségét és bizonyítani tudunk ebben a kihívásban.”

Breen elismerte, örül, hogy fejlesztőpilótai szerepkörben dolgozhat. „Élvezem a fejlesztést, érdekes egy dolog. Sokat tudsz tanulni arról, hogy hogyan működik a gumi.”

Emil Lindholm ugyancsak a Team MRF Tyres színeiben vesz részt az Európa-bajnokságban, a fiatal finn egy Skoda Fabia Rally2 evo nyergében az ERC 1 Junior bajnokságra koncentrál.

„Nagyszerű visszatérni a kormány mögé az öthónapos szünetet követően. Egyszer volt lehetőségem korábban MRF gumival menni. Jónak éreztem, figyelembe véve, hogy a fejlesztés elején tartanak. Craig a gumigyártó pilótájaként megy ugyanazokon a versenyeken. Nagyszerű, hogy egy nagyon jó profi pilóta ugyanazokkal a gumikkal megy, úgyhogy össze tudom vele hasonlítani a sebességemet.”

„Örülünk, hogy láthatjuk az MRF Tyres fejlődését, hogy a ralisport legfelsőbb szintjén versenyezhet Európában, a rali Európa-bajnokságon” – mondta el Arun Mammen, a cég alelnöke, egyben ügyvezető igazgatója. „Tudjuk, hogy az előttünk álló út kihívásokkal van tele, amikkel meg kell küzdenünk, ez azonban a kezdet számunkra egy versenyközegben.

Mi az MRF Tyres-nál, karöltve a partnereinkkel ebben az utazásban, elkötelezettek vagyunk a termékünk fejlesztésében és abban, hogy tanuljunk a versenyzésről. Az ázsia-óceániai rali bajnokságban aratott sikereinket, a kilenc bajnoki címünket követően természetes az MRF Tyres számára, hogy magasabbra törjön a rali Európa-bajnokságon. Ezek a következő lépések számunkra, mint az indiai autósport úttörői számára. A legjobbakat kívánom a csapatnak a 2020-as szezonban.”

Az MRF Tyres ralisportra szánt abroncsainak fejlesztéseiben a gumimágusként számon tartott Fiore Brivio is részt vesz már, aki sokáig a Pirellinél tevékenykedett, majd a DMACK-ot vitte egészen világbajnoki futamgyőzelemig.

„Néhány héttel ezelőtt nem létezett még fizikálisan ez a gumi, de minden köszönet a gyárban dolgozó srácoknak, hogy megtörténhet ez a projekt” – mesélte Breen közvetlenül a római idénynyitó rajtja előtt. „Csak vissza kell tekinteni februárra, amikor egy finn ralibajnoki futamot teljesítettünk havon. Néhány hétnyi, hónapnyi idő alatt készítettünk egy téligumit, odamentünk, és megvolt vagy közel megvolt a tempónk. Ez sokat elmond arról a munkáról, ami a háttérben folyik, és megpróbáljuk ezt így tartani.”

Azt, hogy mire lehet számítani az indiaiaktól, senki sem tudta, a szakma horrorsztorikat hallott az aszfaltos gumi kezdeti fejlesztéseiről. A versenyen azonban meglepően jó tempót tudott diktálni Breen, és ha a tartósság is a helyén lesz, bármire képes lehet a kombináció. Mindazonáltal a Hyundai versenyzője csupa pirellis autó után a negyedik helyet szerezte meg az utóbbi néhány hónapban kifejlesztett abroncsokkal.

„Nem hinném, hogy azt várhattuk volna, hogy ennyire elöl legyünk a program szó szoros értelmébe vett első versenyén” – osztotta meg gondolatait az ír versenyző a leintést követően. „Nyilvánvalóan nagyon örülünk, az izgalmasabb dolog azonban az, hogy mekkora lehetőség van, hogy egyre jobbá tegyük a gumit, ez tehát izgalmas a jövőre nézve.

Folyamatos javulásokat értünk el a hétvége során, hogy tanultuk, hogyan tudjuk a legjobbat kihozni a gumiból. Negyedikként végezni nagyszerű, és abszolút elismerése a csapatnak. Arra gondolva, hogy ez a gumi alig néhány hete létezik, kijött és ennyire versenyképes, elismerése a csapatnak. Nagyon sok értékes adatot gyűjtöttünk ezen a versenyen.”

Breen nagy csatát vívott a negyedik pozícióért a többszörös román bajnokkal, Simone Tempestinivel. „Padlógázon mentem a szabadedzés első futásától egészen az utolsó szakaszig, ugyanaz maradt a ritmus az egész verseny alatt. Rögtön a rajttól olyan keményen nyomta, ahogyan csak tudtam, és a tény, hogy Simone ott volt körülöttünk, még érdekesebbé tette az egészet. Egy élvezetes verseny volt ez.”

Lindholm az abszolút értékelés tízedik helyén végzett, ERC 1 Juniorok között pedig az ötödik pozíciót kaparintotta meg. „Ez határozottan egy kemény verseny volt, de úgy gondolom, de teljesítettük a céljainkat erre a versenyre, ami az volt, hogy érjünk célba és szerezzünk tapasztalatot a gumival” – mondta el a finn pilóta, akinek az aszfaltos a kevésbé kedvelt felülete. „Összességében jó volt, és jó volt látni, hogy milyen jól tartottak a gumik. Az első napon, még ha csak ötven kilométeres körök voltak, nem volt problémánk, és ez mindig pozitív. A tempó is jó volt, főleg az első napon. Azt, hogy mi történt a második napon, meg kell néznünk, de azért vagyunk itt, hogy tanuljunk és fejlődjünk.”

 

A Róma Rally az első szakasz végét jelentette

„Ez egy nagyszerű hétvége volt” – értékelt a futamot követően Brivio. „Végül boldogok vagyunk, hogy itt lehetünk. Ez a vége a 2019-ben indult fejlesztésünk első szakaszának.

Több mint kétezer kilométernyi teszt történt különböző felületeken, de természetesen sokkal többet kell ennél teljesítenünk. És meg tudjuk tenni ezt. Megvan minden potenciálunk, hogy megtegyük ezt, és hosszú időn keresztül leszünk itt.

Ami engem illet, az MRF-fel kötött első szerződésemtől kezdve nincs kétségem, hogy megvan a potenciáljuk, hogy jól teljesítsenek. Megvan mindenünk, annyi csak a feladat, hogy belebonyolódjanak, a megfelelő információkhoz jussanak, a megfelelő irányt határozzák meg, és eljuthatnak bárhová.”

Briviónak nem csak annyi az ambíciója, hogy a dobogó legfelsőbb fokára juttassa az MRF-et az Európa-bajnokságon, hanem hogy „megismételje és túlmenjen” azon, amit a néhány évvel ezelőtt elért a DMACK-kal.

A cég csapatkoordinátora, Vivek Ponnusamy is elégedett volt a Rómában elért eredménnyel, és elismerően nyilatkozott, hogy „teljesen szenvedélyes volt mindenki” a csapatban, a versenyen részt vevő műszaki stábtól kezdve egészen a vállalat elnökéig.

Ponnusamy felügyelte az MRF ázsia-óceániai rali bajnokságban történő részvételét, ahol számos bajnoki címet gyűjtöttek be. „A szenvedély az, ami vezérli ezt, és ez az, ami miatt a gumi oldalfala piros és fehér színű, a piros ugyanis mindig szenvedély” – magyarázta a csapatkoordinátor. Breen autóját az olasz BRC Racing Team futtatta, ők az egyikei voltak azon partnereknek, akiknek Ponnusamy köszönetet mondott.

Az MRF új kihívással néz szembe ezt követően, hiszen a sorozat második futamát, a Liepaja Rally-t murván rendezik, az alakulat ugyanakkor várja már ezt is. „Megérkezünk most Európába, ami egy kihívás lesz” – tette hozzá Ponnusamy. „És egy kellemes kihívás. Ha nincs kihívásod, nem rendelkezel minőséggel. Nincs minőséged, nincsen piacod. Ez az tehát, ami miatt itt vagyunk. Tudjuk azonban, hogy mivel szembesülünk itt.”

 

Andrew

 

2020. augusztus 8.