Get Adobe Flash player

Meeke Skodát és Michelint tesztelt

Hosszú idő után ülhetett raliautó volánja mögé Kris Meeke, aki egy Skoda Fabia Rally2 evóval tesztelt Olaszországban.

A brit pilóta két napon keresztül vezette az autót San Remo környékén. A Fabiát a Skoda Motorsport biztosította, akik nem árultak el részleteket a tesztelésről, és Meeke sem nyilatkozott.

Az értesülések szerint a munka a Michelin gumifejlesztésére összpontosult. A francia gyártó abroncsai lemaradásban voltak az Európa-bajnokság szezonnyitóján, a Róma Rally-n legjobb michelines Filip Mares lett, aki nyolcadikként ért célba, több mint két perc hátrányban a Pirelli gumikon futó győztes, Alexey Lukyanuk mögött. Marest további öt pirellis pilóta előzte meg, valamint az MRF vadonatúj aszfaltos abroncsait használó Craig Breen is előtte végzett.

Julien Perez jelen volt a Michelin tesztjének második napján a Colle Oggián. „Kris reggel kilenctől ebédidőig vezetett, aztán egész délután. Háromszor ment a szakaszon minden harminc percben, sokat futottak és sokat dolgoztak a Michelinnel” – mesélte a fotós.

 

Andrew

 

2020. augusztus 19.