Get Adobe Flash player

Latvala győztes rajtja

Frusztrált volt, hogy nem ülhetett versenyautóba, de aztán érkezett a lehetőség, és a Toyota rali világbajnoki csapatának vezetőjeként folytatódik Jari-Matti Latvala pályafutása 2021-ben. A finn a DirtFish-nek írt beszámolójában fedte fel, hogy milyen az élet a másik oldalon és hogy hogyan boldogult az alakulat a – győztesen megvívott – Monte-Carlo Rallye-n.

„Talán érthető, hogy nagyon boldog vagyok a Monte-Carlo Rallye eredményeit követően. Annak a gyártónak a csapatvezetőjének lenni, ami megnyeri ezt a nagyszerű versenyt. És másodikként végez. És a legjobb hatban négy autója van. Elképesztő.

Egy kis fura érzésem is van ettől az eredménytől. Amikor azt mondja mindenki, hogy szép volt és üzeneteket küldenek, az nagyon jó, de úgy gondolom, emlékeznünk kell arra az egy emberre, aki a nagyon kemény munkát elvégezte itt.

Emlékeznünk kell arra, hogy ez még az a csapat, amit Tommi Makinen csinált. Ő az a fickó, aki a földről az égbe emelte ezt a csapatot. Az autó, a pilóták és a navigátorok, az egész csapat azelőtt állt fel, mielőtt én a csapatvezető lettem volna. Minden, amit én tettem, hogy kis változtatásokat végeztem. Talán változni fog ez a jövőben, ahogy a szezon halad előre. Nem tudom.

Azt azonban tudom, hogy talán nem volt könnyű Tommi számára azt látni, hogy valaki más veszi át annak az autónak a kormányát, amit ő csinált.

Ezt igazán meg akartam osztani a DirtFish olvasóival, mielőtt túlságosan tovább mennék.

És természetesen az is egy furcsa érzés volt számomra, hogy a szélvédő másik oldalán voltam. Nem mondtam túl sokat akkor, most azonban el tudom mondani: amikor a pilóták és a navigátorok készen álltak az első szakaszra, egy kis frusztráltságot éreztem.

Nagyon jók voltak a körülmények, és annak a várakozásnak, izgalomnak volt meg az érzése, hogy itt van az új szezon rajtja, egy új Monte-Carlo Rallye. Itt vannak az autók, készen áll minden a gumikkal a menésre. Jó lett volna beülni és vezetni.

Aztán néhány órával később, olyan nagyon korán pénteken reggel, amikor valójában még az éjszaka közepe volt és jég volt mindenütt és azon gondolkodott mindenki, hogy milyen gumikat válasszon… akkor, el tudom mondani, nem voltam benne biztos, hogy bele akarnék-e ülni egy pilótaülésbe.

Boldog voltam a saját ülésemmel a csapatnál.

Mint ahogy mindenki tudja, nem versenyeztem sokat a tavalyi évben. Nem versenyeztem a Montén, és őszintén szólva nem is tudtam valójában nézni. Követtem az időket, de nem néztem a televízióban. Ugyanez volt a helyzet minden versennyel tavaly. Biztos voltam benne még mindig, hogy vissza akarok térni, és az, hogy vissza tudok-e térni, túlságosan bántott ahhoz, hogy a többieket nézzem.

Idén minden más. Természetesen most nézek mindent, és nagyon motivál, hogy lássam, hogyan halad a csapat. És nagyon meglepnek igazából azok az érzelmek, amiket érzek. Világos volt ez számomra, amikor láttam Teemu balesetét az első szakaszon. Őszintén szólva nagyon bennem volt az adrenalin megint. Igen rosszul éreztem magam miatta. El lehet képzelni, ő egy finn és én is az vagyok – azt akartam, hogy jól teljesítsen.

Abban a pillanatban, hogy láttam ezt a balesetet, egy kicsit lehetetlen volt az érzés.

Az egyetlen dolog, amit tenni tudtam ezen a versenyen, hogy segítettem a tapasztalatommal a gumiválasztásban, a valóság azonban az volt – főként egy olyan Montéra nézve, ahol így változnak a körülmények –, hogy nem volt olyan sok alkalom, amikor a gumiválasztás nagyon bonyolult lett volna.

Ezen alkalommal valóban elég magától értetődő volt.

Szeretnék nagy köszönetet mondani a teljes csapatnak és minden párosnak – fantasztikus munkát végeztek mindannyian. Taka-san igazán jó volt. Néhány megforgás az elején, de lenyűgözött, hogy hogyan jött vissza és talált meg egy nagyon jó sebességet. Kalle egy újabb nagyszerű lépést tett a tavalyi év után, és az, hogy vezette ezt a versenyt, nagyszerű volt tőle.

Biztos vagyok benne nagyon, hogy Elfyn volt az egyetlen pilóta, aki nem hibázott. Annyira érett volt, egy nagyon erős és konzisztens versenyt futott.

Amikor ő arról beszél, hogy mennyire nehéz Seb után menni, megbízhat bennem – tudom, miről beszél. Valóban nem könnyű ez után a srác után menni.

Seb ismét fantasztikus munkát végzett, de amikor megnézzük a szombat reggeli első szakaszt, az valami fantasztikus volt. Tényleg az egyik legjobb.

A különbség, amit össze tudott hozni ilyesfajta körülmények között, hihetetlen. Olyan érzése van a fékhez! Emlékszem, néztem ezt, amikor csapattársak voltunk. Leterítettük az adatokat együtt, és láttam, hol fékeztem hozzá képest. Az volt a probléma számomra, hogy annyira keményen kellett fékeznem, hogy érezzem a fékeket, de blokkoltam a kerekeket, ahol Seb sosem tette.

Sebnek igazi érzése van; a megfelelő nyomással adagolja a féket, és ösztönszerű számára, hogy értse, hol van tapadás a fékezésnél. Nem tudod tanulni az ilyenfajta dolgot, vagy rendelkezel vele vagy nem: arról van szó, hogy érzed-e a tapadást az autótól a testeden keresztül.

Seb érzi. Most már a másik oldalról látom, hogy milyen nehéz bárki számára legyőzni őt a Montén…”

 

Andrew

 

2021. február 3.