Get Adobe Flash player

Visszatér a 13-as Fiesta WRC

Javítható az M-Sport Ypres Rally-n súlyosan megsérült 13-as kasztnija, de nem lesz kész a következő versenyre.

A ralisportban szereplő gyártók általában kihagyják autóik sorszámozásánál a 13-as karosszériaszámot. Az M-Sport azonban nem foglalkozik a babonákkal – még a kifejezetten ügyfeleknek szánt versenygépeiknél, például az R5-ös, illetve Rally2-es kategóriát illetően sem –, és ellátja a sokak számára baljós számmal a soron következő produktumát.

Adrien Fourmaux az Ypres Rally-n – melynek első napja éppen 2021. augusztus 13-ára, péntekre esett – a 13-as sorszámú Ford Fiesta WRC-vel állt rajthoz. A francia tehetség nem jutott sokáig az első megmérettetését teljesítő autóval, a harmadik gyorsaságin hatalmasat esett, az adatrögzítő 28 G-s becsapódást mért.

„Hihetetlen, ugye?” – mondta Malcolm Wilson, az M-Sport ügyvezető igazgatója. „Ez volt az utolsó ezek közül a karosszériák közül, amit építettünk. A 13-as számú karosszéria péntek 13-án törött össze.”

Jóllehet nagy erőhatások érték, a kasztni nem semmisült meg, a csapat újjáépíti az autót, ami részese lesz további versenyeknek. „Elég nagy volt ez, de meg tudjuk javítani az autót” – folytatta Wilson. „Nem lesz kész az Akropoliszra, de vissza fog térni.”

Fourmaux a balesettel kapcsolatban nem leplezte csalódottságát, és elnézést kért.

„Ez egy nagyon-nagy csalódás számomra és a csapat, valamint a partnereim számára is” – nyilatkozta az eset után közvetlenül a 26 éves francia pilóta. „A legtöbb partnerem itt van, és a családom is, mindannyian megvették a saját jegyüket, hogy megnézzenek engem. Ez a legrosszabb, mert legtöbbjük dolgozott pénteken, és a hétvégén akartak jönni, hogy megnézzenek, most viszont már nem vagyok ott.”

A versenyző, aki a hetedik helyen tartózkodott éppen, magára vállalt minden felelősséget a balesetért, és elmondta, több hibát is elkövetett, ami a kieséséhez vezetett. „Két koszos nyom volt a kanyarban” – magyarázta Fourmaux. „Nem a megfelelő szót választottam az itinerben. Egy olyan szó volt benne, mint a ’nyom’, igazából viszont egyetlen szóra lett volna szükségünk csupán, ami a ’koszos’.

Lassabbnak kellett volna lennünk. Egy gyors kanyar volt ez, ami beszűkült, én viszont padlógázon maradtam. Mint ilyen, a többi pilóta kicsit fékezett itt, én viszont nem. Két hibát követtem el.”

 

Andrew

 

2021. szeptember 4.