Martin Holmes visszaemlékezései

Az 1974-es Korzika volt az első külföldi rali, amelyre újságíróként utaztam. Szerelem volt első látásra. Minden olyan volt, mint amit megálmodtam, a mediterrán levegő meleg volt, az éttermek poros parkolóiban megtépázott pályabejáró autók várták tulajdonosaikat az éjszakai tempós tréningek előtt.

Megfogadtam, addig nem térek vissza a szigetre, amíg nem találok egy raliautóban egy üres navigátori széket. Három évnek kellett eltelnie, míg ez a Fordnak köszönhetően össze nem jött. Hébe-hóba voltam már több gyári csapat, gyakrabban félgyári Fordok navigátora is, most pedig megadatott a lehetőség, hogy egy hivatalos gyári, kék-fehér Escortban versenyezzek, méghozzá egy rutinos rókával, Russel Brookes-szal. A Ford az utolsó pillanatban nevezte két autóját, miután az 1977-es világbajnokságon maradt még némi esélyük.

Abban az időben a Tour de Corse 24 óra alatt, gyakorlatilag non-stop zajlott. Éjféltájt, amikor éppen felkapaszkodtunk a negyedik helyre, az erőátvitel megadta magát, csakúgy, mint a csapattárs Jean-Pierre Nicolas autójában. Napjainkban JPN az IRC menedzsere, ez hozta elő erről a futamról az emlékeket.

A versenyünknek mindössze hat óra után vége lett, de micsoda élmények voltak ezek. A Fiat az egyik éjszakai gyorsaságin pit stop-ot csinált. Ghisoni faluján keresztül teljesíteni a hegyről levezető gyorsaságit olyan, mint amit reflektorfényes boxkiállásként elképzelek a le mans-i versenyen.

A gyorsasági szakaszok a falvakon keresztülhaladva non-stop zajlottak. Azon a szakaszon, ahol végül kiestünk, több mint egy órát autóztunk már padlógázon.

Bepillantást tehettünk egy olyan világba, ahol Bernard Darniche (aki egy Fiattal megnyerte a versenyt) volt a király. Azóta egy korzikai világbajnoki futamot sem hagytam ki.

A szigeten az autósport történelmét sosem lehet megkerülni. Csináltunk vicces képeket a diktatórikus FIA vezér Jean-Marie Balestréről Ajaccióban, a háttérben egy Napóleon emlékmű látszott. Helyénvalónak bizonyult az egymás mellé állítás.

Legnagyobb sajnálatomra az 1972-es versenyen, amikor utolsó alkalommal vehettek részt prototípus autók komoly bajnoki futamon, nem voltam ott. Ezt ugyan egy normál kinézetű Renault Alpine A110 nyerte, de olyan kocsik ellen ment, mint a Ford GT70, a Simca CG (indultak nyitott tetejű és coupé verziók is) vagy a Ligier JS1, jelen voltak gyári Porschék, ekkor debütált a Lancia Stratos, egy 280 lóerős Ford Capri és így tovább.

A Tour de Corse fényét ezt megelőzően Ferrari 250GT-k, AC Cobrák, az Abarth kétliteres sportautói, Ford Falconok és hasonló gépek emelték. Aztán a verseny olyan speciális járműveknek adott szereplési lehetőséget, mint a terebélyes BMW M1 vagy a Ferrari 308 GTB.

Csak figyelj csendesen és a sziget erdőiben vagy a tavaszi időszak virágos domboldalain meghallod a tegnap hangjait. Talán a néma, de őszinte áldásra is felfigyelhetsz, amivel a hegyi falu, Quenza legendás lelkésze látta el azokat a versenyzőket, akik megálltak megnézni őt.

A szép emlékek mellett vannak rosszak is. Vártunk 1986-ban a hegytetőn azon gondolkodva, miért késnek az autók. Ekkor a távolban füstöt láttunk felszállni. A baleset, melyben Henri Toivonen és navigátora, Sergio Cresto halálát lelte, szörnyű sokként ért mindenkit, jóllehet, Attilio Bettega pontosan egy évvel korábban hunyt el. Amikor a barátaim megkérdezik, mit csináljanak, ha van egy kis idejük a szigeten, azt tanácsolom nekik, látogassanak el a balesetek helyszínén állított emléktáblákhoz és emlékezzenek meg.

Az esemény formátuma a sportág elvárásai szerint átalakult. A régi szép időkben a verseny Ajaccióban rajtolt el, volt egy rövid pihenő Bastiában, illetve Calviban, majd visszatérve Ajaccióban fejeződött be. Az IRC futam is majdnem ezt az útvonalat követi.

A dolgok megváltoztak a valamivel, több mint harminc év alatt, mióta először Korzikán jártam. Tehermentesítő utak épültek, a gyorsasági szakaszok pedig kevésbé hepehupásak. Jelentéktelen információk. Calvia déli részén a tengerparti út, a Bastiától délre lévő, gesztenyefa ültetvények mellett végtelen kanyargósnak tűnő szakasz, a hegyi átkelések, mint amilyen a Col de Bavella felé menő látványos útvonal. A raliautók érkezését várják mindezek az utak, a kedves francia sajtómunkatársak pedig aperitifet kínálnak, mielőtt megkezdődne esténként a munka.

Tökéletes hely, itt igazán élvezhetjük a munkánkat.

Forrás: www.GPweek.com, 2012. május 7.

Andrew