Szombaton 11 órakor vágtak neki a párosok a napi penzumnak az Istenek raliján, így volt időnk a feltöltődésre. Szokás szerint a napi első szakaszt vettük célba. A zárásnál lévő szűk hajtűkanyar csábított, de az első körre inkább felgyalogoltunk egy kicsit. Itt már látszott, hétvége van, jóval több volt a néző, mint előző nap.

A tempós balosból megérkezve mindenki próbált szűken fordulni a jobb derékszögűbe, mert azt egy balkanyar követte. A helyiek kedvencének, Lambros Athanassoulas-nak az első napja nem a várakozások szerint alakult, hiszen kiütötte a Fiesta WRC futóművét a második szakaszon. A szuperrali szabálynak köszönhetően azonban visszaállt, amit a nézők nagy ovációval fogadták. Ott Tanak ugyanakkor nem jött a helyén, az SWRC mezőnyt vezetve, csak valamikor Turánék környékén érkeztek, behorpadt tetőlemezzel, pókhálós szélvédővel. A jövő nagy reménysége a srác, elképesztően gyors, de sokat hibázik még. Igaz, valahol azt is olvastam, egy csapatvezetőnek ez a kellemesebb elfoglaltság, gyors versenyzőjéből megbízhatót faragni. A másik verzió nehezebben megy, a nem sokat hibázó, de lassú fahrerből gyorsat csinálni…

Tettünk egy kósza kísérletet átérni a kör utolsó szakaszára, de ezt feladtuk az idő szűkében. Beiktattunk inkább egy tankoló zónát, ahol az 1,33-as motorral nem túl fürge Aurist át is néztük, hogy egyben van-e az előző napi extrém igénybevétel után. Korábban körbetörték, nálunk az alja kapott egy kicsit, már csak a tető hiányzik… Uppsz, jut eszembe, az átvételtől nem működő bal hátsó féklámpa javítását elfeledtük itt! Mindegy, úgysem a féket használtuk a hétvégén!

Délután a reggel kiszemelt hajtűkanyarban táboroztunk le, ami olyan, de olyan szűk volt… Az elsőként érkező Citroenek szépen teljesítettek, de jött Latvala, aki egy szenzációs, „lebököm az elejét és lekörzőzöm” fordulóval vitte a nap közönségdíját!

Az esti szakasz előtt egy jól megérdemelt zuhany és egy gyros jelentette a frissítőt, majd megtekintettük a hangulatos üdülővárostól néhány kilométerre lévő szakaszon sok ezer nézővel egyetemben az idei verseny egyik újdonságát, a sötétben megrendezett murvás gyorsaságit. A brit versenyt kivéve manapság sajnos nem igazán iktatnak ilyet a programba sehol sem, pedig megvan ennek a maga varázsa.

Említettem volt, hogy a görögök lazán veszik a verseny lebonyolítását. Ennek egy újabb, hihetetlen példáját tapasztaltuk, mikor a Szuper 2000-es kocsik után elindultunk autónk felé. Egy motoros is úgy döntött, ideje volna hazafelé venni az irányt, a baj csak az volt, hogy ezen ötletében a gyorsasági szakasz cél és stop állomás közötti útvonala komoly szerepet töltött be. A beíróig nem jutott, a ráfordulás közben elcsúszott az út közepén. Szerencsére a motort gyorsan talpra állították, és letolták a következő érkező versenyautó előtt. Bent Loutrakiban újabb ilyen őrültet fogtunk ki, a lassító kocsisorok közepette a helyi Rossi vágódott be elénk, de akkorát kellett fékeznie, hogy lefulladt alatta a motorja. Strandpapucsos lábával gyorsan berúgta a gépet, majd sisak nélküli fejével piszokmód gyorsan felmérve a szituációt, már kerülte is ki az előtte lévő autót. Csakhogy szemből hirtelen megindult a kocsisor. A srác éppen elfért, a szembejövő meg azóta is keresi az állát.

Másnap reggel visszafelé ugyanitt, szinte ugyanígy folytattuk. A sor végén battyogó robogósnak lassú volt a tempó. Kivágódott hát balra, fel a járdára, ahol zavartalanul, immár saját tempóját tudta diktálni. A vasárnapi gyorsaságik közel voltak, viszont ezeken lehetett a legnagyobb tömegre számítani. Az Aghii Theodori nevezetű gyorsaságira érkeztünk, ami kétszer szerepelt a programban, valamint ennek első négy kilométere adta a Power Stage szakaszát is. Az első körre felgyalogoltunk, ahol már nem volt olyan sok néző. Fura volt a magyar valósághoz szokott embernek, hogyha egy-egy autó elhaladása után az ember fiai, lányai nem ugyanoda fordulnak vissza a porfelhőből, senki nem szól a másiknak, hogy nem lát, mindenki odébb tud lépni egy picit. Mitöbb, egy idő után megindult a csere-bere a pozíciókat illetően, hogy az emberek kicsit más pozícióból tudják rögzíteni az egymást követő autókat. Példaértékű viselkedés, volna mit tanulni. Amúgy a görög nézők a verseny egészét nagyon szimpatikusan szurkolták végig, látszott rajtuk, ez egy népünnepély, élvezik az egészet, vendégszeretetük pedig határtalan volt a szakaszok (nagyon-nagyon) poros szélein és bent Loutrakiban is. Itt jegyzem meg, sajnos egy-két hazánk fiában nem tudatosul, hogy vendégségben más szokások vannak/lehetnek érvényben, mint a saját portán. Volt olyan magyar „vagány”, aki vette a bátorságot és kis Szmenájával beállt a fotós pontra, az „álljunk úgy, hogy senki nem zavar senkit” alakzatba rendeződött hivatásos fotósok és nézők, egyszóval mindenki elé…

A reggeli tempós rész sem volt rossz, de a következő kör széles, kissé gödrös hajtűkanyarja még ütősebbre sikeredett. Ogier-n igencsak látszott, siet valahová, olyan messze megindította a DS3-at keresztbe.

Máig talány, honnan talált a fiatal francia a vasárnapi második körre akkora tempót - itthonról is csak az értetlenkedő SMS-eket kaptuk –, de tény ezen a két szakaszon a tíz másodperc leosztásával földbe döngölte nagynevű csapattársát. Ezek után a Power Stage-en, amit mi egy lobogós, dobálos balosban lestünk meg, csupán végig kellett volna gurulnia a győzelemhez, de megnyerte azt is, hogy a ponthátrányát ezzel is csökkentse. Loeb kissé frusztrált volt a célban. Feltenné az ember a kérdést, miért, hiszen van még miből (értsd: pontelőny) gazdálkodnia, de sokkal inkább az fáj neki, hogy a csapattársa gyűrte le. Hirvonen a végére összeszedte magát, de első kétnapi teljesítménye, és csapattársának technikai hibái már fel kellene, hogy nyissák a Ford szemét, ilyen produkcióval sohasem kerekednek felül a riválison. Solberg az első napi mézesmadzag után is boldognak tűnt a célban, úgyszintén az első SWRC győzelmét szerző Hanninen, valamint az elsőként a kategóriadobogóra felálló Turán Fici és Zsíros Gabi.

Nem szabad megfeledkezni egy hihetetlen emberi nagyságról, a kiváló sportember, Alberto Llovera teljesítményéről sem! Az andorrai versenyzőről talán nem mindenki tudja, hogy ígéretes műlesikó volt, az 1984-es szarajevói téli olimpiai játékokon részt is vett. Egy évvel később azonban egy baleset következtében sajnos lebénult deréktól lefelé. 1990-től ralizik speciálisan számára átalakított autókkal, manapság egy Fiat Punto S2000-sel vesz részt az SWRC küzdelmeiben, melyet teljes egészében kezeivel irányít. Az úriember célba ért ezen a hosszú és küzdelmes versenyen, amit kerekesszékével rögtönzött show-t bemutatva ünnepelt a céldobogón. Akaratereje, hozzáállása példaértékű lehet mindenki számára!

Az előzetes aggályokkal ellentétben sokkal inkább látványos, mint autógyilkos helyeken nézhettük a meccset, az élményekkel és a kitűnő hangulattal fűszerezve egy szuper hétvégét zártunk. Jó, hogy decemberben bekattant az a valami!

Fotók a versenyről az albumban találhatók!

Andrew