Get Adobe Flash player

A versenyzők legszörnyűbb ellensége: a por - Visszautasítja az FIA az éjszakai szakaszokkal kapcsolatos kritikákat

 

Visszautasítja az FIA az éjszakai szakaszokkal kapcsolatos kritikákat

A rali világbajnokság menedzsere, Michele Mouton azt mondja, rosszul tették a pilóták, hogy kockázatosnak minősíttették az Ausztrál Rally éjszakai szakaszát, véleménye szerint az csupán a helyzet, hogy „nem szeretik a bizonytalanságot”.

A legfőbb kritikus Sebastien Ogier és Kris Meeke volt, mindketten úgy érezték, hogy a levegőben szálló por veszélyesen rossz látási körülményeket idézett elő a szombati nap végén sötétben megrendezett vallai szakaszon.

A verseny szervezői megerősítették, hogy 2016-ban is rendeznek majd gyorsaságit sötétedés után, Mouton pedig kétségbe vonta, hogy a versenyzők a biztonság miatt panaszkodtak volna valójában. „Egyáltalán nem egy biztonsági probléma ez. A teljesítménybeli problémáról szól ez” – mondta el a négyszeres rali világbajnoki futamgyőztes hölgy az Autosport magazinnak. Úgy gondolom, le kell nyugodnunk ezzel kapcsolatban. Kris Meeke elvesztette ezen a szakaszon a vezetést Sebastien Ogier-vel szemben. Ha két másodperccel gyorsabb lett volna, mint Ogier, azt hiszem, nem mondott volna semmit sem. Értem, hogy gyorsabban akar menni, de nem okolhat senki mást.

Látta valaki Hayden Paddon belsőkamerás felvételét? Meeke után kezdte meg a szakaszt, úgyhogy ha volt por, több pornak kellett lennie nála, de nem volt több por.”

Mouton arra is rámutatott, hogy Ogier 4:25,1-es ideje két másodperccel volt jobb, mint amit az első nekifutásra autózott, ez szerinte a bizonyíték arra, hogy kezelhetőek voltak a körülmények. „Amennyiben por volt, hogyan lehetséges az, hogy gyorsabban mentek a pilóták, mint az első futásuk alkalmával nappal?” – tette fel a kérdést a sportvezető. „Az a baj ezekkel a versenyzőkkel, hogy nem szeretik a bizonytalanságot, a sötét pedig bizonytalanságot hoz. Ahhoz sem szoktak hozzá, hogy sötétben versenyezzenek, ugyanakkor ez is része a kihívásnak.”

 

Mouton nem fogadta el a versenyzők invitálását

A Hyundai Motorsport versenyzője, Thierry Neuville elmondta, a versenyzők felkínálták Moutonnak, az 1982-es világbajnokság második helyezettjének a lehetőséget, hogy első kézből tapasztalja meg, mivel szembesülnek jelenleg.

„Megváltoztak a dolgok, azóta, hogy ő versenyzett” – magyarázta a belga pilóta. „Amikor ő vezetett, fele akkora sebességgel történt az, a régi gumiknak nem volt tapadásuk és percekért csatáztak, nem tizedmásodpercekért. Nem csak tőlem jött a meghívás, hogy üljön be az autóba, hanem az összes versenyzőtől – mindegyikük szeretné megadni a lehetőséget, hogy megmutassa Michele-nek, milyen ez ma összehasonlítva azzal, amikor ő vezetett.”

Mouton ezt visszautasította azzal a megjegyzéssel, hogy haszontalan lenne számára ez a tapasztalat. „Úgy gondolják, hogy nem tudom, mi történik a kocsiban? Nem fogok elmenni. Nem azzal szabályozza az ember a bajnokságot, hogy tudja vagy nem tudja, mi is történik a kocsiban. Úgy teszi ezt, hogy teljes képpel rendelkezik a sportágról.”

 

Andrew

 

2015. szeptember 15.