Get Adobe Flash player

A Peugeot R5-ös fejlesztése

A PSA csoport R5-ös fejlesztéseiért felelős mérnöke, Alex Avril is jelen volt az Ypres Rally-n, hogy felügyelje a Peugeot új kategóriás raliautójának, a 208 T16-nak első nyilvános megjelenését. Az új versenygép a tervek szerint 2014. január 1-től rendelkezik FIA homológizációval, a gyár reméli, hogy a 2014-es szezonra elkészülnek az alkatrészek, kitek és hogy készen fognak állni a kiszállításokra. 

Avril a belga verseny idején a következőkről számolt be: „A fejlesztési munka folyamatos, augusztus végéig fog folytatódni, akkor fog a specifikáció a homologizációhoz és az alkatrészek előállításához véglegesedni.” Egyes információk szerint a motort, legfőképpen a lefúvató szelep kialakítását érinti az hátralévő munkák nagy része. Az R5-ös autóhoz választott alapmotor az EP6-os egység, ennek hengerűrtartalma 1600 köbcenti. Az még kérdéses, hogy ehhez melyik sorozatgyártású turbófeltöltőt kapcsolják. Avril utalt arra, hogy vizsgálják a különböző alternatívákat.

Az R5-ös autók fejlesztésének legfontosabb kérdése talán az, hogy hogyan tudják azt az FIA költségsapka rendszeréhez igazítani, ami nem csak a komplett autóra tartalmaz előírást, de külön-külön több alkatrészre is. Ezzel kapcsolatban Avril így folytatta: „Az autóra vonatkozó teljes árkorlátozás nem probléma; a gondot a különböző alkatrészek árkorlátozásai jelentik. Az FIA egyetértett azzal, hogy egyes árproblémákat kezelni lehet az alkatrészek egy részének csoportosításával, feltéve ha az alkatrészek teljes költsége az alkatrészcsoport költséghatárán belül van.” Azt is elmondta, a Peugeot csalódott a minimális súlyra vonatkozó szabályváltozás miatt, miszerint a súlyhatárt az eredetileg bejelentett 1200-ról 1230 kilogrammra vitték fel. „A súlyhatár változtatása semmi esetre sem hozható összefüggésbe az autóra vonatkozó költségkorlátozással. Nem volt drámai számunkra az, hogy elérjük az eredetileg előterjesztett 1200 kilós limitet.”

Az R5-ös szabályok kimondják, hogy csak ötfokozatú sebességváltók használhatóak. A Peugeot nem örült ennek az előírásnak. „Nem az öt fokozat volt a preferenciánk, úgy gondoljuk, a hatsebességes használata egyszerűbb lenne az ügyfeleinknek. Öt sebességet használni nem költségcsökkentés. Úgy érezzük, a váltóáttételek számának csökkentése növeli az egyes fogak terhelését. Az ötfokozatú sebességváltót a turbófeltöltéses motorral kombinálva ugyanakkor egyszerűbbé teszi a helyzetet. Az erőátvitel fejlesztése nagyon sok tesztkilométert igényel, ez biztosítja a teljesítményt és a megbízhatóságot.” Különleges kihívás többek között annak a kezelése, hogy az előírások szerint az autó felfüggesztésében alkatrészeket standardizáltak. „Tételenként kell részletezni azokat az alkatrészeket, amiket aszfalton és murván egyaránt használunk, emiatt sokkal specifikusabbnak kell lenni azoknál a futóműalkatrészeknél, amik a geometriát befolyásolják. Ez nagyon sok tervezési órát vesz igénybe…”

Avril munkájának egy különleges aspektusa is van, ugyanis nem csak egy, hanem két R5-ös autót fejleszt, a Peugeot 208 T16 mellett a Citroen DS3 5-öt is. A két projekt ütemterve között mindössze néhány hét az eltérés. Az elképzelés az, hogy mindkét márka számára készüljön R5-ös versenyautó, ugyanakkor a munka komplikáltabb annál, mint hogy csak a márkajelzéseket kellene kicserélni, és a feladatot az sem segíti, hogy a homologizáció után limitáltak a módosítási lehetőségek. Talán az R5-ös munka a legnehezebb, amit valaha is csináltam. Bármit is teszel, körültekintőnek kell lenned, ráadásul ezt a munkát párhuzamosan két projekten végezzük. Nagyon nehéz két projektet vezetni és ugyanarra az időpontra készen állni a homologizációkkal. A cél az, hogy maximális számú közös alkatrésze legyen a Peugeot-nak és a Citroennek, bár az alapautók különbözőek. A tengelytávolságok például eltérnek.”

A szervizparki spekulációk, melyek szerint a Citroen azt szeretné, ha a világbajnokságon részt vevő csapata használná az R5-ös autót, a Peugeot pedig az ügyfeleknek szánná sajátját, ami miatt a kocsik kialakítása is különbözne, nem igaz, ezek messze járnak a valóságtól. Avril véleménye határozott: „A piac ugyanaz mindkét autó számára, az ügyfelek tekintetében a Citroen ugyanúgy fogja használni R5-ös autóját, mint ahogyan a Peugeot. Az R5-tel nem cél, hogy gyári autóként használjuk.”

Az Ypres Rally csúszós szakaszain mutatott teljesítménye alapján úgy tűnik, a Peugeot 208 T16-tal Avril jóval előrébb jár, mint amit a gyár belső határidői meghatároznak, a Fiesta R5 2014-ben méltó ellenfelet fog kapni.

 

Andrew