Get Adobe Flash player

Finn Rally 2013

A Finn Rally 1. napja

 

A 2013-as rali világbajnokság a nyári szünet után folytatódik, a mezőny a szezon egyik legkülönlegesebb helyszínére, Finnországba látogat. Oda, ahol eddig mindössze négy nem skandináv pilóta, Carlos Sainz, Didier Auriol, Markko Martin és Sebastien Loeb tudott nyerni, az összes többi diadalt északi pilóták aratták.

A csapatok lázasan készültek a magas átlagsebesség miatt Jyvaskyla Grand Prix-nek is nevezett futamra. Az éllovas Volkswagen a verseny központjától délre fekvő Jamsa mellett többnapos tesztet bonyolított le, a németek természetesen a beállításokra fókuszáltak. Sebastien Ogier felkészülését Nicolas Klinger segítette navigátorként, mivel hűséges társa, Julien Ingrassia még június végén kulcscsontját törte egy kerékpáros edzés alkalmával. A világbajnokságot vezető páros navigátorának végül egy héttel a viadal rajtja előtt zöld utat adott az orvosi stáb, így elfoglalhatta a versenyen a szokásos helyét a Polo R WRC-ben, bár egy, a jégkorong játékosok által viselt szénszálas vállvédőben ülhetett csak autóba, ami védte a műtéti heget és a törött csontot a terhelésektől. Latvala megerősítette, a differenciálművön a Portugál Rally után elvégzett módosítások jól sikerültek, azóta a Polo sokkal inkább úgy viselkedik, ahogyan ő ideálisnak tartja, így a hite is kezd helyreállni. A csapat harmadik pilótája, Andreas Mikkelsen nem várhatta ekkora önbizalommal a rajtjelet, ugyanis a teszt szombati napjának reggelén alaposan összetörte a Polót. A volkswagenesek nem a Szardínián, hanem a Görögországban használt autóikat hozták a versenyre.

A Citroen Racing legnagyobb híre az volt, hogy Khalid Al Qassimi helyét a Ramadán időszakára eső megméretetésen Kris Meeke vehette át. A brit 385 kilométert tesztelt a DS3 WRC-vel az északi országban a viadal előtt, ami nem kevés, ugyanakkor kérdés, hogy ez mire elég, hiszen Meeke másfél éve nem indult világbajnoki futamon, az itteni pályák kilencven százaléka pedig ismeretlen volt számára. Hirvonen mi más nagyobb motivációt kaphatott volna, minthogy Sebastien Loeb 2012-es Finn Rally győztes autójával állhatott rajthoz?

Az M-Sport is többnapos teszttel készült arra a versenyre, amit rövid szakaszok, kis időkülönbségek jellemeznek. Malcolm Wilson elárulta, a legtöbbet a lengéscsillapítókkal foglalkoztak, mivel egy évvel ezelőtt sokat vesztettek a futómű miatt. A csapat a korábban használt autókat hozta a viadalra, a Evgeny Novikov által Szardínián csúnyán lerendezett kocsit sikerült helyrepofozniuk. A rajtlistán két MINI John Cooper Works WRC-t találhattunk, a mezőnybe visszatérő Jarkko Nikara a márciusban bemutatott, 01C specifikációjú, nyolc lóerővel erősebb motorral rajtolhatott el.

A 324 versenykilométert magában foglaló távon a párosok 24 gumit használhatnak el a rendelkezésükre álló 24 lágy és 16 kemény abroncsból.

A viadal az első napon hat gyorsaságival vette kezdetét. Egyöntetűen nyilatkozták a párosok, rögtön az elején fel kell venni a ritmust, mert ha valaki nem így tesz, olyan hátrányt szed össze, amit később nem tud behozni. A világbajnoki éllovas Ogier volt a leggyorsabb az első szakaszon, a soron következő Torittut, melyet legutoljára 1985-ben iktattak programba a szervezők, amit akkor a Peugeot 205 T16 E2-vel Timo Salonen nyert, elspórolta egy rádióüzenet miatt, a következőn viszont ismét csak nem talált legyőzőre. Ekkor a második szakaszt nyerő M-Sport pilótával, Thierry Neuville-lel holtversenyben állt az élen .A belga többekkel együtt a csúszós utakra panaszkodott, valamint arra, hogy itinere helyenként túl lassú volt, helyenként túl gyors. Őket Mikko Hirvonen és Mads Ostberg követte.

És hogy mi volt Ogier rádióüzenete? Hogy csapattársa, Jari-Matti Latvala odacsapta autóját, amitől a Polo WRC bal hátsó futóműve kificamodott. A finn eljutott a gyorsasági céljába, szereltek, késtek, vánszorogtak még két szakaszt, végül feladták ezt a napot.

A torittui szakasz ismétlését megemlegette a mezőny, a laza felületű út annyira nyomvályússá vált, hogy szenvedés volt közlekedni rajta. Ez Hirvonennek sikerült legjobban, aki felzárkózott Neuveill-re, majd a következő gyorsaságin tizenhat másodperc hátrányt volt kénytelen elkönyvelni, ami Finn Rally-s szemszögből fényévnyi távolság. Történt ugyanis, hogy a rendezők ezen a szakaszon négy-négy autót félperces időközzel indítottak, a négyes csoportok között pedig négy perc szünetet hagytak. Az eső elkezdett esni, egyre jobban szakadt, a citroenes pedig a negyedik csoport első rajtolójaként azzal szembesült, hogy a nyomvályúkban áll a víz. Hirvonen a szakasz végi interjúban nem dicsérte meg azokat, akik kitalálták ezt a fajta rajtoltatást…

Mindeközben a szenzációsan autózó, az új itinerírási módot alkalmazó Neuville megőrizte vezetését, őt a halványabb második kört produkáló Ogier követi. A verseny második napját az egy szakaszgyőzelmet arató Ostberg várhatja a képzeletbeli dobogó harmadik fokáról. A negyedik Hirvonent Juho Hanninen követi, Kris Meeke a várakozáson felül teljesítve a hatodik.

A WRC 2-ben az új technikát, a Ford Fiesta R5-öt meglovagoló Jari Ketomaa magabiztosan, 24 másodperccel vezet Robert Kubica és Elfyn Evans előtt. A WRC 3-as kategóriát Jussi Vainionpaa vezeti Sebastien Chardonnet és Keith Cronin előtt, míg a junioroknál Andreas Amberg, Postus TIdemand és Yeray Lemes a legjobb három sorrendje.

Az időkülönbségek nem nagyok, sok van még hátra, izgalmas folytatás ígérkezik!

 

Eredmények az 1. nap után:

1. Thierry Neuville Qatar WRT Ford Fiesta RS WRC 25min 33.3sec
2. Sebastien Ogier Volkswagen Motorsport Polo R WRC +5.2s
3. Mads Ostberg Qatar M-Sport WRT Ford Fiesta RS WRC +8.9s
4. Mikko Hirvonen Citroen Total Abu Dhabi WRT DS3 WRC +13.8s
5. Juho Hanninen Ford Fiesta RS WRC +17.0s
6. Kris Meeke Abu Dhabi Citroen Total WRT DS3 WRC +17.5s
7. Evgeny Novikov Qatar M-Sport WRT Ford Fiesta RS WRC +20.9s
8. Andreas Mikkelsen Volkswagen Motorsport II Polo R WRC +23.4s
9. Dani Sordo Citroen Total Abu Dhabi WRT DS3 WRC +37.1s
10. Jarkko Nikara MINI John Cooper Works WRC +47.7s

 

Andrew

 

2013. augusztus 1.