Get Adobe Flash player

Az FIA kiadta a 2014-es világbajnokság versenynaptárát

 

A Motorsport Világtanács horvátországi ülését követően nyilvánosságra hozták a rali világbajnokság 2014-es menetrendjét.

A világbajnokság 2014-ben is tizenhárom futamon dől el, a versenynaptár eseményei az ideihez hasonló időpontokban kerülnek megrendezésre.

A versenynaptárban egy futam változik, a sorozat egyik megszokott viadala, az Akropolisz Rally a csapatok tiltakozása ellenére kikerült a kalendárból. A világ egyik legnehezebb és legdurvább felületű raliversenye ezzel a döntéssel 62 év után megszűnhet, a túlélésért a regionális kormányzat is szerepet vállal.

A görög futam helyét a Lengyel Rally veszi át, aminek különlegessége az lesz, hogy az egyik napot a szomszédos Litvániában fogják tartani, de szó van Ukrajnában megrendezésre kerülő szakaszokról is. Az értesülések szerint a szervezők és az FIA hároméves szerződést kötött az esemény megrendezésére.

Ahogyan azt tudni lehetett, az évenkénti váltás nem folytatódik Ausztrália és Új-Zéland között, jövőre is előbbi ország rendezhet futamot. Az olasz versenyt nyáron még veszély fenyegette, de maradhat a sorozatban. Azt ugyanakkor nem tudni, hogy továbbra is Szardínia szigetére utazik a mezőny, vagy tíz év után visszaköltözik a viadal a kontinensre.

Az FIA-tól származó információk szerint az Európa-bajnokság versenynaptára később kerül a Motorsport Világtanács elé.

 

A rali világbajnokság 2014-es versenynaptára (a naptártervezet időpontjai a versenyhétvége vasárnapi napjait mutatják; a pontos dátumokat az egyes versenyek szervezői fogják közzétenni):

1. Monte-Carlo Rallye: január 19.

2. Svéd Rally: február 9.

3. Mexikó Rally: március 9.

4. Portugál Rally: április 6.

5. Argentin Rally: május 11.

6. Rally d’Italia: június 1.

7. Lengyel Rally: június 29.

8. Finn Rally: augusztus 3.

9. Deutschland Rallye: augusztus 24.

10. Ausztrál Rally: szeptember 14.

11. Francia Rallye: október 5.

12. Katalán Rally: október 26.

13. Brit Rally: november 16.

 

Andrew