Get Adobe Flash player

Kiadták a 2014-es Európa-bajnoki versenynaptárat

 

A sorozat promótere, az Eurosport Events az FIA rali bizottságának múlt havi genfi ülése után közzétette a rali Európa-bajnokság 2014-es versenynaptárát. A tizenkét futamot tartalmazó tervezet komoly változásokon esett át a jelenlegi szezon menetrendjéhez képest.

Az idei programból nyolc rendezvény tarthatta meg a helyét. A versenynaptárba három legendás futam, a 60. alkalommal megrendezésre kerülő Akropolisz Rally, a világ harmadik legrégebbi raliversenye, az 1931-ben létrehozott Circuit of Ireland Rally és az Európa-bajnoki sorozatba 1999 után visszatérő Ciprus Rally, valamint az eddig historic Európa-bajnoki futamként jegyzett észt viadal került be új eseményként.

Az Európa-bajnokság jövőre három havas-jeges versennyel veszi kezdetét, ezt követően két aszfaltos, négy murvás és három vegyes talajú viadalt rendeznek a januártól novemberig tartó idény során.

A korábbi tervek szerint a szezont indító három havas-jeges futam Winter Challenge-ként külön is értékelés kerül. A Jannerrallye és ay Liepaja Rally ismerős lesz már a mezőnynek, míg a Sibiu Rally a hagyományos júliusi időpontról került át a tél végére. A másik komoly időpontváltozás a korzikai futamot érinti, az tavaszról őszre került, ez lesz a bajnokság záró fordulója.

A görög, a ciprusi és a svájci került be vegyes talajú versenyként, előbbi kettő alapvetően murvás, utóbbi aszfaltos jellegű.

A programból a kanári-szigeteki viadal, a Horvát Rally, a Sanremo Rallye és a világbajnoki titulust kapó Lengyel Rally került ki.

A Francois Ribeiro, a rali Európa-bajnokság promóterének, az Eurosport Events autósport fejlesztési osztályának igazgatója a következőket nyilatkozta a téli versenyekkel kapcsolatban: „Mindig is az volt a terv, hogy maximalizáljuk a téli hónapokban tartandó futamok számát, mivel a havas-jeges ralizás igazi látványosság. Kerestük a lehetőséget arra, hogy felszámoljuk a romániai durva felületű murvás szakaszokat. Amikor a Sibiu Rally szervezői elfogadták, hogy februárra legyen áttéve a versenyük, akkor lett értelme annak, hogy felállítsunk a háromfutamos Winter Challenge-et és ösztönözzük a versenyzőket a részvételre.

Külön pontozás lesz, a Winter Challenge győztesét az utolsó, nagyszebeni viadal után avatjuk bajnokká, mely klasszikus lesz, mivel az egyik szakasz áthalad a híres Transzfogarasi úton. Ez talán a világ legjobb útszakasza egy gyorsasági szakasz megrendezéséhez, félúton van a Pikes Peak és az Alpe d’Huez, a kerékpáros hegyi szakasz között.”

Riberio elárulta azt is, nem csak egy teljesen megújult programmal készülnek a kontinensviadalok következő szezonjára. „Egy hamarosan soron következő bejelentés alkalmával további részleteket fogunk felfedni a 2014-es Európa-bajnokságról és a csapatok számára néhány költségcsökkentő kezdeményezésről.”

A rali Európa-bajnokság 2014-es versenynaptárát az FIA Motorsport Világtanácsa a Párizsban tartandó decemberi ülésén hagyja jóvá.

 

A 2014-es rali Európa-bajnokság versenynaptára*:

1. Jannerrallye (Ausztria) – aszfalt/hó: január 3-5.

2. Liepaja Rally (Lettország) – murva/hó: január 31. - február 2.

3. Sibiu Rally (Románia) – murva/hó: február 27. - március 1.

4. Akropolisz Rally (Görögország) – aszfalt/murva: március 28-30.

5. Circuit of Ireland Rally (Egyesült Királyság) – aszfalt: április 17-19.

6. SATA Rally Acores (Portugália) – murva: május 15-17.

7. GEKO Ypres Rally (Belgium) – aszfalt: június 19-21.

8. auto24 Rally Estonia (Észtország) – murva: július 17-19.

9. Barum Czech Rally Zlin (Csehország) – aszfalt: augusztus 29-31.

10. Ciprus Rally (Ciprus) – aszfalt/murva: szeptember 19-21.

11. Rallye International du Valais (Svájc) – aszfalt/murva: október 23-25.

12. Giru di Corsica-Tour de Corse (Franciaország) – aszfalt: november 6-8.**

* az FIA Motorsport Világtanács jóváhagyására vár

** a promóteri megállapodás aláírására vár

 

Andrew