A Volvo gyár autósport története

A Volvo, mely magyarul utazót jelent (a név a latin nyelvből származik), a Saabbal ellentétben sohasem rendelkezett nagy hagyományokkal a ralisportban. A Volvo története korábbról íródik, autói mindig is nagyobbak, nehezebbek és nem utolsósorban nagyobb teljesítményűek, valamint hátsókerékhajtásúak voltak. Az összehasonlítás csábító, hiszen két svéd márkáról beszélünk, de nincsen túl sok közös a Volvóban és a Saabban.

A Volvo három Európa-bajnoki címet nyert az 1950-es és ’60-as években Gunnar Anderssonnal (1958, 1963) és Tom Tranával (1964), mindketten a PV544-est típust használták. A gyár ekkortájt még támogatta a Volvóval rajthoz álló versenyzőket, de később a 122 és a 142-es modell már többnyire privát színekben indult. Utóbbi korszaka egybeesett a világbajnokság hivatalos kezdetével, így feljegyezhető volt számos eredmény a kocsival kapcsolatban: Finnországban Markku Alén, míg a Michigan államban tartott Press-on-Regardless Rally-n Jim Walker végzett a dobogó második fokán. Ezeken kívül még néhány egyéb helyezést segített a márkának azt, hogy a nemzeti riválist, a Saabot megelőzve a negyedik helyen végezzen a világbajnokság legelső, 1973-as értékelésében. És hogy kik előzték meg a Volvót? A rali világában akkor már nagy hírnévre szert tett, komoly fejlesztésekkel rendelkező márkák, az Alpine-Renault, a Fiat és a Ford. A Volvo 142 egy kétajtós, egy tonna súlyú kocsi volt ugyanakkor csupán, aminek hátsó kerekeit egy mindössze 100 lóerős teljesítményre képes 1800 köbcentiméteres erőforrás hajtotta.

Csakúgy, mint más gyártónak, természetes a Volvónak is megvannak a saját hősei, nevek, akikkel a márka összeforrott. A két Európa-bajnoki címet nyert Gunnar Andersson az egyik közülük, aki 1927 április 17-én, három nappal azután született, hogy az első Volvo elhagyta a gyártócsarnokot Göteborgban.

Műszaki pályája az Air Force-nál indult gyakornokként, ám miközben a repülőgép technikusi mesterséget tanulta, egy bérelt garázsban autókat is javított. 1953-ban egy Jaguar XK120-assal benevezett egy ügyességi versenyre. A kilenc kötött időre teljesítendő feladat után az utolsó akadálypályát hátramenetben kellett teljesíteni minél gyorsabban. A mintegy ezer nevező közül a verseny összetett győztesnek Anderssont hirdették ki. Hősünk ezzel ráérzet a versenyzés ízére, következő nevezését egy hegyifelfutóra adta le. Itt egy olyan időt futott, ami után a szervezők megkérdőjelezték saját időmérő rendszerük működőképességét. A versenytársak tiltakoztak, Gunnart így csak a harmadik helyen értékelték.

A 26 éves fiatalember ekkor már tisztában volt vele, a legjobbak között szerepelhet bárhol. 1957-ben meggyőzték, vásároljon egy Volvo PV444-est, és olyan területeken bizonyítson a kocsival, ahol a márka eddig még nem szerepelt. Bár némileg bizonytalan volt, sikerült egy kitűnő szerződést kötnie a göteborgi Volvo márkakereskedéssel. A gyár egy 85 lőerős, amerikai specifikáció szerint épített motort szerelt a kocsiba, amit a versenyző ralifutamokon és jégversenyeken kezdett el használni. A következő évben nevezett a rali Európa-bajnokságba, ahol a PV444-est és PV544-est felváltva használta, a sorozatban néhány megmérettetés után vezetett is. A Svédországban megrendezett Midnight Sun Rally-t navigátorával, Ellemann Jakobsennel megnyerték. Andersson neve egyre inkább ismertté vált, ami Gunnar Engellau-nak is feltűnt. A Volvo-főnök a gyár marketingjének egyik lehetséges eszközét látta meg az időközben a kontinensbajnoki címet elhódító versenyzőben.

Már a bajnoki címet megelőzően csatlakozott Andersson a Volvo Service School-hoz, amivel a Volvo egyik leghíresebb személyiségévé vált. „Úgy volt, hogy oktatóként segítem az iskola működését, de ez egyszerűen összeegyeztethetetlen volt ralisport karrieremmel” – nyilatkozta. „Így a marketingmunka és a versenyzés kombinációját választottuk.”

Gunnar Andersson nem csak gyári színekben vett részt versenyeken: privát indulóként 1959-ben megnyerte a svéd pályabajnokságot a másik híres Volvo pilóta, a későbbi rali Európa-bajnok Tom Trana előtt. „Örülök, hogy a Volvo része lehettem” – nyilatkozta Andersson 2001-ben. „Jó érzés volt egy svéd autót vezetni, főként távol a hazámtól, mint például Argentínában. A Volvo legénységének fantasztikus csapatszelleme volt.” A Dél-Amerikai országban a svéd csapat nem csupán kiruccanásként vett részt, az 1960-as nagydíjat meg is nyerték. Két évvel később pedig az első nyolc helyen hat Volvo végzett.

1961-ben Andersson indult a klasszikus olasz országúti versenyen, a híres Mille Miglián egy Ferrari 250GT Berlinettával, ahonnan ugyancsak győzelemmel távozott.

A következő esztendőben Engellau azt kérte Andessontól, helyezze háttérbe a saját karrierjét, helyette vállalja a gyár versenyrészlegének vezetését. Bár az Európa-bajnok nem igazán lelkesedett az ötletért, vonakodva ugyan, de elvállalta a feladatot. Ezután viszont olyan versenyzők pályafutásában segédkezett, mint Tom Trana, Carl-Magnus Skogh, Bengt Söderström vagy Sylvia Österberg. Versenyzőként ’63-ban újabb kontinensbajnoki győzelmet szerzett, egy évvel később pedig tanítványa, Trana érdemelte ki ugyanezt a címet, akinek mellesleg sikerült az a bravúr is, hogy kétszer egymás után nyerjen RAC Rally-t.

Andersson irányítása alatt a Volvo tovább folytatta a ralizáshoz szükséges felszerelések gyártását, ugyanakkor néhány súlyos baleset miatt a cégvezetés úgy döntött, beszünteti versenyprogramját.

A kétszeres Európa-bajnok vezetésével 1972-ben kiírásra került a Volvo Track Racing Trophy, a kupasorozaton 80 lelkes sofőr küzdött meg egymás ellen a Volvo 140-esekkel. Öt évvel később a pályaautós sorozatot egy nem kevésbé látványos kiírás, a Volvo-k számára kiírt rallycross kupa váltotta. 1977-ben egy Volvo 343-ast is épített a gyár főként a svéd rallycross bajnokságra, amivel Per-Inge Walfridsson el is tudta hódítani hazája bajnoki címét.

A gyárvezetés versenysport iránti elkötelezettsége ismét tetőfokára hágott, a Volvo gyári alakulatot állított fel. A Volvo R-Team egy 343-ast indított a rallycross Európa-bajnokságban, amit legnagyobb örömükre „Pi” Waldfridsson nyert meg 1980-ban. „Amikor a Volvo 343 rallycross-os küldetése véget ért, úgy éreztem, ideje elhagyni a versenypályákat. Éveken keresztül a Volvo nagykövete voltam. Beutaztam a világot a különböző bemutatók miatt, és részt vettem többek között törésteszteken is. Emellett természetesen látványos tesztautózásokon is közreműködtem” – nyilatkozta a Volvo-val kapcsolatos munkáiról Gunnar Andersson.

„Mielőtt 1992-ben, 65 évesen visszavonultam volna hivatalosan, hihetetlenül élvezetes éveket élhettem át. Persze ezek után is teljesítettem nagyköveti feladatokat. Ugyanakkor a legszebb évemnek az 1958-ast tartom. Ekkor nyertem első Európa-bajnoki címemet, azt az érzést sohasem fogom elfelejteni.”

A svéd gyár a ’80-as évek elején, a Saab technikai megoldását látva egy turbófeltöltéses modellel, az A csoportos Volvo 240 Turbóval jött ki. Ekkor – ahogyan fentebb is olvasható - hivatalos csapatot állítottak fel, de ez sem bizonyult többnek, mint háttértámogatásnak az erős, hátsókerékhajtásos kocsit a havas svéd ralikon használó versenyzők számára. Az autó nagy volt és nehéz (1340 kg), ugyanakkor a korszak legerősebb és legnagyobb nyomatékával rendelkező A csoportos gépeként tarthatjuk számon: a 2128 köbcentis soros, négyhengeres, nyolcszelepes turbómotor 280 lóerőt és 370 newtonmétert tudott! Érdekes lett volna látni, hogy a kocsi mire képes Svédország gyorsasági szakaszain kívül.

Andrew