Az első F2-es világbajnok

Az Opel Astra egymás után háromszor bizonyult a legjobb Formula 2000-es autónak, mégiscsak egyszeres bajnoknak mondhatja magát.

 

A ’90-es évek elején a brit székhelyű MSD és az Opel Team Belgium aktívan foglalatoskodott az Opel különböző típusainak felkészítésével, versenyeztetésével. Utóbbi komoly programot csinált Bruno Thiry-vel, aki előbb a kategóriájában oly’ sikeres, de már kissé elavult Kadett GSI-vel tört borsot ellenfelei orra alá, majd volt néhány sikertelenebb próbálkozása a Calibra F2-es változatával. Ez az autó – méretéből adódóan – nem igaz váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így a belga csapat inkább az Opel újdonságára fordította erőforrásait. Az Astra világbajnoki porondon történő bemutatása az Opel Team Belgium nevéhez fűződik, de a csapat nem volt biztos még a kétliteres motorral szerelt elsőkerékhajtásos autó megbízhatóságában, így egy furcsa megoldást választottak a bemutatkozásra. Az 1992-es Elefántcsontpart Rallye-n Thiry a már bizonyított Kadett-tel rajtolt el, míg Guy Colsoul és Marc Duez korábbi navigátora, Alain Lopes vezette az Astrát. A megbízhatósági teszt nem tartott sokáig, az újdonság motorja hamar kilehelte lelkét. 

Az MSD (Motor Sport Developments) által épített Astra bemutatkozása nagyobb hírverés közepette zajlott, erre ugyanebben az esztendőben, a RAC Rally-n került sor. A brit műhely párhuzamosan folytatta a Calibra Turbo 4x4 és az Astra fejlesztését, ezt jelzi, hogy míg a két megépült csúcskategóriás gép az A15 MSD és A17 MSD rendszámokat kapta, első F sorozatú Astrájuk (hiszen a Kadett modellek a szigeten is Astra modellnévvel kerültek forgalomba) az A16 MSD azonosítóval rendelkezett. A kocsit az a Dave Metcalfe vezette, aki látványos stílusa okán belopta a közönség szívébe a gyengécske Vauxhall Novával magát. Sokan követelték őt egy nagyobb teljesítményű versenygépbe, amire a brit világbajnoki futamon lehetősége is adódott, de egy törött féltengely miatt sajnos nem jutott sokáig. Metcalfe a tervek szerint a következő szezont az Astra GSI 16V-vel futotta volna a brit bajnokságban, a sors azonban máshogy akarta, a versenyző egy közlekedési balesetben életét vesztette.

Az FIA 1993-ban a világbajnokság felélénkítését, további autógyárak bevonását megcélzandó, életre hívta a Formula 2000-es, azaz F2-es világbajnokságot. Ezen az Astrával megegyező specifikációjú versenygépek, azaz maximum két literes lökettérfogatú, feltöltés nélküli motorokkal hajtott kétkerékhajtású autók futhattak. Az Opel Team Belgium autója kiforrott, Bruno Thiry eredményeinek köszönhetően a figyelmét a csúcskategóriás Calibra bukása erre a kategóriára fordító General Motors Europe magabiztosan hódította el az első F2-es világbajnoki címet. Thiry produkcióját jól jelzi, hogy a jóval izmosabb turbós, összkerékhajtásos autók között többször végzett az abszolút értékelésben a legjobb tízben, San Remóban a szenzációs ötödik pozícióban állhatott fel a verseny végén a céldobogóra. Ezen a versenyen tűnt fel a csapat színeiben egy fiatal belga, Freddy Loix, aki kilencedik helyen végzett.

Miután a következő szezonban Thiry feljebb lépett, Loix és Gregoire De Mevius vette át a szerepét a belga csapatnál. Mégsem ők, hanem a svéd importőr színeiben rajthoz álló Per Svan hozta az első győzelmet, de ez nem volt csoda, lévén a kategória első megmérettetésére Svédországban került sor. Portugáliában kuplung-, az Akropolisz Rally-n vezető helyről motorhiba miatt adta fel a versenyt de Mevius. Az 1000 Tó Rally-n azonban visszajöttek a remények, a korábban japán gépeket hajtó belga győzni tudott végre, majd Ausztráliában ismételt. A déli féltekén tartott befutót követően azonban elkezdtek gyülekezni a felhők a körbe zárt villámosok feje felett. Az első valamire való kommunikáció csak a következő hónapban, októberben született meg az esettel kapcsolatban, ez azt tartalmazta, hogy az opelesek a rossz minőségű ausztrál benzint adalékkal tuningolták fel. Az eset szándékosnak minősült, de egyéb információk nem láttak napvilágot egyelőre. Úgy tűnt, az idény végi két dobogós helyezés elég a világbajnoki cím megvédéséhez, de időközben pont került az ausztrál ügy végére: elvették az Opel győzelmét, így év végén csupán a negyedik helyen végzett a General Motors Europe a bajnokságban.

Az FIA a kétliteres világbajnokságon új pontozási rendszert vezetett be 1995-ben. Az Opel az északi versenyeken (Svédország és Finnország) Per Svannak köszönhetően a maximális pontszámot gyűjtötte be, míg a többi európai helyszínen általában Loix hozta az értékes egységeket. A tengerentúli versenyeken azonban nem indult senki Opellel, így hiába gyűjtötték a németek a legtöbb pontot az évad során, a szabályok értelmében nem lehetett értékelni teljesítményüket. Három esztendő, folyamatosan a legjobb teljesítmény, mégis csupán egy világbajnoki cím. Talán nem csoda, hogy az évad végén a GM úgy döntött, hivatalos csapataival távozik a világbajnokságról, amihez hozzájárult az is, hogy a francia gyártók elkezdték bemutatni félelmetes Kit-Car-jaikat. Ez persze nem jelentette azt, hogy az Astrák eltűntek véglegesen volna, de a fejlesztések hiányában nyilvánvalóan kevés esélyük volt felvenni a mind jobb paraméterekkel rendelkező Kit-Car-ok ellen a versenyt.

 

Műszaki adatok (1994) 

Homologizáció: 1992.02.01. (A5452)

 

Motor: 2 literes, soros, négyhengeres szívómotor, DOHC vezérlés, benzinbefecskendezés

Hengerek száma: 4

Szelepek száma: 16

Furat: 86 mm

Löket: 86 mm

Hengerűrtartalom: 1998 ccm

Kompresszióarány: 11,8:1

Teljesítmény: 225 LE (fordulatszám: 7500 1/min)

Forgatónyomaték: 235 Nm (fordulatszám: 5000 1/min)

 

Tengelykapcsoló: egytárcsás 

 

Erőátvitel: elsőkerékhajtás, 6 fokozatú kézi kapcsolású sebességváltó, korlátozott zárású differenciálmű

 

Felfüggesztés:

Elöl: McPherson

Hátul: merev híd

 

Fékek:

Elöl: 325 mm-es belső hűtésű féktárcsák

Hátul: 254 mm-es féktárcsák

 

Kormányzás: rásegítéses fogasléces kormánymű

 

Méretek:

Hossz: 4086 mm                                                   

Szélesség: 1688 mm

Magasság: 1410 mm

Tengelytáv: 2517 mm

Nyomtáv elöl: 1430 mm

Nyomtáv hátul: 1423 mm

Súly: 950 kg

 

Időközben az Astrán sok módosítást hajtottak végre, fejlesztettek az erőforrás befecskendező rendszerén, a különböző csapatok különböző futómű konfigurációkat próbáltak ki és már ’94-ben volt, aki elkezdte használni aszfalton a 17 collos kerekeket. Az utcai Astra ráncfelvarrása a GSI modellt is érintette, arról eltűntek a spoilerek, melyek tetszetősebbé tették ugyan az autót, de egyben súlynövelő szerepük is volt. 

Magyarországra 1997-ben érkezett egy igazi A-s, világbajnokságot is megjárt Astra a Krontec istállótól. A második versenyen már égszínkék színben pompázó autó, Felhőcske a Hényel-Andrejszky kettőst a Formula 2000-es bajnokság második helyére repítette. A kocsi ezután Dara Gáborhoz került. A pécsi pilóta ’99-ben a Kit-Car-okkal tűzdelt mezőnyben a kétkerekes bajnokság dobogóján tudott végezni a 236 lóerős versenygéppel.

 

Andrew

Módosítás: (2013. december 29. vasárnap, 10:21)