Fiesta WRC Kubica módra

A Nemzetközi Automobil Szövetség két olyan módosítást is jóváhagyott, amit az M-Sport a lengyel versenyző Ford Fiesta RS WRC-jén elvégezhet.

 

A korábbi Forma-1-es pilótának, a pályaversenyzés csúcskategóriájában futamgyőzelemmel is büszkélkedő Robert Kubicának 2011-es ralibalesete óta még mindig nem elég erős a jobb karja, így a Nemzetközi Automobil Szövetség két olyan módosítást is jóváhagyott, amit az M-Sport a lengyel versenyző Ford Fiesta RS WRC-jén elvégezhet.

Az átalakítások hasonlóak a tavaly a Kubica által WRC-2-es bajnoki címig kormányzott Citroen DS3 RRC-ben történt módosításokhoz. Az M-Sport a Fiesta WRC mechanikus váltószerkezetét egy pneumatikus működtetésű egységgel egészítette ki, amit a 2006-os Ford Focus WRC-ből vettek át. A váltókar a kormányoszlop bal oldalán, a kormány mögött kapott helyet, maga felé húzva azt Kubica felfelé, előre tolva visszafelé tudja a sebességeket kapcsolni. Amiatt, hogy a megoldással a lengyel ne jusson előnyhöz, a váltáshoz szükséges idő megegyezik a mechanikus egység működtetési idejével, ez 50 milliszekundum, amit egy adatgyűjtő kontrollál. Az egység tízezer fontot kóstál.

A másik módosítás a kéziféket érinti, a hátsó kerekek blokkolását nem a kar húzásával, hanem annak előre történő nyomásával lehet előidézni.

 

Andrew


 

Christian Loriaux mutatja be a Kubica Ford Fiesta WRC-jét

Amióta a rali világbajnokságon versenyzik, speciálisan átalakított autókat használ Robert Kubica, hogy a ralibalesetéban megsérült karjával is kezelni tudja a kocsit. Tavaly a Citroen DS3 RRC-n, idén pedig a Ford Fiesta RS WRC-n hajtottak végre módosításokat az FIA jóváhagyásával.

Az M-Sport főmérnöke, Christian Loriaux mutatja be, hogy a nyomásra működő kézifékkar mellett mik is ezek a Fiesta váltórendszerének esetében. „A fő különbség az, hogy egy régi típusú váltókart szereltünk a kormány mögé Robert autójában, aminek a működtetéséhez meg kell nyomnia előbb egy gombot. A többi Fiesta sofőr manuálisan mozgatja a hagyományos, padlón elhelyezett váltókart. Mechanikusan ennek olyan a kivitelezése, hogy bekerült egy kompresszor és egy váltást végző működtető szerkezet, de szükség volt új elektronikára is, ami a gyújtáselvételt vezérli. Biztosnak kellett lennünk abban, hogy a gyújtáselvétel ideje nem gyorsabb, mint a többi pilóta esetében, hogy ne szerezzen ezzel különleges előnyt a többiekkel szemben. A gyújtáskihagyás jelenleg kicsit hosszú idejű, ez hátrányos helyzetbe hozza őt egy kicsit, de ennyi az egész.

Mechanikusan más volt a munka a Fordon, mint a Citroenen, mivel a Fordban pneumatikus rendszert működtet, a Citroennek pedig hidraulikus egysége volt. Jelenleg jól működik ez Robertnél, de nyilvánvaló, hogy ez még csak a kezdet. Robert az utolsó pillanatban döntötte el, hogy Fordra vált, ami nem biztosított nagy időt a fejlesztésre, mindössze öt napunk volt, hogy betegyük ezt, és elinduljunk az első versenyre. Az biztos, hogy lehet még rajta dolgozni.”

 

Andrew 

Módosítás: (2014. április 25. péntek, 16:15)