A 2015-ös Polo WRC

A Volkswagen a 2015-ös szezonra jelentős fejlesztéseket hajtott végre raliautóján.

 

 

A Volkswagen még idén bevetné 2015-ös autóját

  

A Volkswagen Motorsport azt tervezi, hogy még az idei szezon vége előtt bemutatja a Polo R WRC 2015-ös változatát a célból, hogy fenn tudja tartani dominanciáját a világbajnokság következő idényében is.

A német csapat 2015-ös specifikációjú kocsija a jövő év kezdete előtt nem kerül homologizálásra, de a Polo – melyben jelentős fejlesztésekre kerül sor, módosítják az aerodinamikáját és kormányváltót is kap a tervek szerint – még idei idény vége előtt részt venne két európai nemzeti bajnoki futamon.

A versenyeken történő rajthoz állás egy út a csapatok számára, hogy tesztnapok – amiből egy esztendő során mindössze negyvenkettő áll rendelkezésükre – felhasználása nélkül tudják próbálgatni és fejleszteni technikájukat.

A Volkswagen egyik pilótája, Jari-Matti Latvala támogatja a tervet. „Azt hiszem, érdekes lenne, ha futhatna az autó, szívesen kihasználnám az esélyt, hogy egy nemzeti versenyen rajthoz álljak. Beszéltünk már erről és azon lehetőségekről, hogy melyik versenyt tudnánk csinálni az év későbbi részében. Számomra egy versenyen történő részvétel egy jó teszt, különböző utakon autózhatsz, ami nagyon fontos. Egy teszten oda-vissza mész ugyanazon az útszakaszon, megtanulod a szakaszt, ami miatt rossz útra tévedhetsz kicsit a beállításokkal. Kétség kívül többet tanulsz egy versenyen” – mondta el a finn pilóta.

„Nem tudjuk még a versenyeket, de a gondolat az, hogy legyen egy murvás verseny és egy aszfaltos.”

 

Andrew

  

2014. március 20.


 

A továbbfejlesztett Polo WRC és a kormányváltó

A WRC-k egyévnyi fejlesztési szünetét követően a csapatok már az 1,6 literes direkt befecskendezéses World Rally Car-juk második generációját fejlesztik. 2011-es szezontól képviselik a rali világbajnokság csúcskategóriáját ezek a fajta WRC-k, melyek második generációja 2015-ben és 2016-ban fog versengeni. 2017-től egy új formula lép életbe, de ennek műszaki tartalma egyelőre nem ismert még.

A jövő évre a legfontosabb változás a kormányváltók újbóli alkalmazási lehetősége, emellett azonban több fejlesztést is végrehajthatnak a csapatok, valamint tisztázásra is került néhány előírás.

A 2015-2016-os időszakot várták már a fejlesztők, mivel tiszta lappal kezdhetnek neki autójuk megépítésének és a jokerlehetőségekből is új csokor áll rendelkezésre arra az esetre, hogyha az alapkivitelen valamilyen változtatásra lenne szükség. 2015-ben és az azt követő esztendőben is három jokerrel gazdálkodhatnak majd az alakulatok.

Francois-Xavier Demaison technikai projektmenedzser nem számol különösen nagy fejlesztésekkel a Volkswagennél. „Nehéz változtatni egy győztes autón, úgyhogy néhány dolog van, amit módosítani akarunk, de semmi jelentősebb. A nagy változás a kormányváltó lesz és az a módosítás, amire jogosultak voltunk ebben az évben, de nem tettük meg.

Egy másik szabályváltozás, hogy a motor könnyebb lehet köszönhetően a különböző motoralkatrészek minimális súlyára vonatkozó módosításoknak és a további engedményeknek, melyek bizonyos részek eltávolíthatóságára vonatkoznak. Az biztos, hogy a VW folyamatos célja az, hogy a megbízhatóság javítására koncentráljon. Még hat hónapot kell várni, hogy megnézhesse mindenki az új autót Monte-Carlóban, hogy láthassa, hogyan is néz ki az! A 2015-ös alapverzió már tesztelés alatt van. A dizájn csaknem kész. A motor ugyanazt a blokkot használja, de könnyebb.”

A kormányváltóval kapcsolatban felmerül a kérdés, miért is fontos ez. A Volkswagen műszaki emberei azt állítják, ez egy másik aspektusa a megbízhatóság növelésének. „A kormányváltó mindig automatizált, úgyhogy nincs rá hatása a pilótának. Amennyiben a pilóta koncentrál és nem fáradt, nagyon kicsi a kormányváltó előnye. De amikor a verseny folyamán a pilóta elkezd fáradni és túl lassan vált sebességet, megvan az esélye a sérülésnek. A kormányváltóval a váltások mindig tökéletesek, azok az erők, amiket a sebességváltóra gyakorolunk, mindig ugyanakkorák lesznek. Alapvetően a vezetői hibákat vesszük ki. A lényege ugyanakkor a kormányváltónak az, hogy hogyan működtetjük, ez lehet pneumatikus, hidraulikus vagy mechanikus. De hogy mi melyik rendszert fogjuk használni, az a mi titkunk!”

Jerome Toquet, az FIA ralisport delegáltja megerősítette, hogy az új homologizációs előírások főként frissítések, de nagyon hasonlóak, inkább egy esély a gyártóknak, hogy új homologizációt csináljanak. „Nincsen nagy változás. Lehet, hogy lehetséges lesz egy 2011-2014-es specifikációjú autót 2015-2016-ossá konvertálni, lehet, hogy nem lehetséges ez. Ez attól függ, hogy mennyi alkatrészt homologizálnak. Folytathatják a 2014-es autóval, mint ahogyan az ma is kinéz, akkor új homologizációt csinálnak 2015-re és futtathatnak ’14-es vagy ’15-ös autót is.”

 

Andrew

 

2014. augusztus 24.


 

A Volkswagen ideges a 2015-ös Polo WRC miatt

A Volkswagen Motorsport technikai projektmenedzsere, Francois-Xavier Demaison azt mondja, a nagy elvárásokból következően „idegesebb” a sikert sikerre halmozó Polo R WRC 2015-ös változata miatt, mint amilyen az előd érkezésekor volt.

A Volkswagen huszonhat versenyéből huszonkettőt megnyert, mióta a Polóval zajló programja megkezdődött, ebben az évben pedig csak egy csatát vesztett. A csapat a két év során az egyéni és a gyártói világbajnoki címeket is megszerezte.

Demaison a fejlesztési programról elárulta, hogy a kocsi nem több mint húsz százalékban fog különbözni a 2013-ban és 2014-ben futottól, de hozzátette, nagyobb nyomást érez a jövő évi evolúcióval kapcsolatban. „Idegesebb vagyok az új autó miatt” – jegyezte meg. „Amikor belevágtunk a jelenlegi kocsival, nem volt rajtunk nyomás, hároméves tervünk volt, hogy bajnokok legyünk. A gondolat az volt, hogy csináljuk meg az első autót, aztán tegyünk egy második lépést, hogy javítsuk azt, de amikor megnézzük az ezzel a kocsival elért eredményeket… Egy kicsit komplikáltabb a dolog most! Jobbnak kell lennünk, vagy legalább olyan jónak. Nagyon nehéz lesz ez számunkra a jövő évben.”

A Volkswagen tervei szerint a 2015-ös Polo a szezon kezdetére le lesz homologizálva, a megújult autó pedig már részt vett a Brit Rally-t megelőző teszteken is, hogy minél jobban ki tudja használni a hannoveri csapat a negyvenkét napos tesztlehetőséget. „A versenyzők arra fókuszálnának, hogy az autó készen álljon a versenyre, de ennyi napunk van csak, úgyhogy ezt kell tennünk” – magyarázta Demaison, majd hozzátette, a jelenlegi specifikációk további befagyasztását kérte, ami egy kísérlet volt arra, hogy a csapatok pénzt spórolhassanak. A Hyundai azonban elutasította ezt, mivel érkezik a vadonatúj i20 WRC-je. „Miért ne fagyaszthatnánk be?” – tette fel a kérdést a Volkswagen mérnöke. „Ez az én ötletem volt. Az autók nagyon közel vannak egymáshoz, csak egy evolúciót csinálhattunk volna, hogy használhassuk a kormányváltót, amit könnyű beszerelni. Általában nem beszélünk a költségvetésről, de el lehet képzelni, sokba kerül, amikor ki kell cserélni az autót, a tartalék alkatrészeket és mindent.”

 

Andrew

 

2014. december 8.


 

Testreszabott Polo

A Volkswagen Motorsport célja, hogy a Polo R WRC 2015-ös változatával ott folytassa rali világbajnoki szereplését, ahol a 2013-ban bemutatott előddel abbahagyta.

A kocsi legfőbb újdonsága a motor és sebességváltó ház. A globális világmotor szabályzat szerinti erőforrás nagyobb teljesítményű, de könnyebb, mint az előző egység volt, azt az FIA minimális motorsúlyra vonatkozó új előírásainak megfelelően tervezték meg. Ez a változtatás nagyobb szabadságot ad a súlyelosztás kialakításában, ami a kezelhetőséget javíthatja.

A sebességváltót annak megfelelően alakították ki, hogy beépítésre kerülhessen a kormányváltó. Az idei szezontól ismét használható technológiához a Volkswagen hidraulikus működtetést választott. Az aerodinamikában is történtek változtatások, beleértve a hátsó szárnyat, illetve az első sárvédőket, melyek profilja most két centiméterrel magasabban végződik. A csapat beszámolója szerint az autó hetvenöt százalékát felülvizsgálták, sok módosítást végeztek rajta, leginkább amiatt, hogy a növeljék a beállítások szabadságfokát, hogy az alakulat pilótái még inkább testre tudják szabni a Polót.

 

Andrew

 

2015. január 20.


 

Az MK2-es Polo R WRC

Harmadik szezonjára, a 2015-ös évre elkészült a Polo R WRC evolúciós változata. A Volkswagen Motorsport a huszonhat versenyéből huszonkettőt megnyerő előző generációs autó hetvenöt százalékát felülvizsgálta.

„A Mark 2 alapvetően még mindig ugyanaz a kocsi, mint a 2013-as és 2014-es autó volt. Nincs revolúció, ez csak egy evolúciója annak az autónak, amit az elmúlt két évben használtunk” – mondta el az újdonságról az alakulat technikai projektvezetője, Francois-Xavier Demaison. „Normális esetben a 2014-es év eleje lett volna a World Rally Car-ok új hároméves periódusának kezdete, de megegyeztünk a két másik gyártóval, a Forddal és a Citroennel, hogy nem készítünk új kocsit 2014-re, úgyhogy az új homologizációt 2015-re és ’16-ra csináljuk. Ez azonban csak egy optimalizálása a másik autónak.”

Az új, de az előző verzió génjeit öröklő versenygéppel a kétszeres világbajnok Sebastien Ogier, valamint Jari-Matti Latvala kezdhették meg az évet, a harmadik pilóta, Andreas Mikkelsen Portugáliában ülhet az Polo 2015-ös specifikációjú változatának volánja mögé.

Az előző idényre a gyártók megegyeztek a fejlesztések korlátozásában, a 2015-ös szezon azonban lehetőséget teremt néhány új, illetve korábban használt műszaki megoldások alkalmazására, beleértve a kormányváltót is. Az új Polo az első olyan World Rally Car, ami teljes egészében az FIA új előírásai alapján épült. A kocsi nagymértékben átalakult, a szekvenciális sebességváltót elektrohidraulikus rendszerrel látta el a Volkswagen Motorsport és az Xtrac, melynek segítségével a kormány mögötti füllel lehet sebességet váltani.

„Hatalmas fejlesztési munkát végeztünk 2014-ben. Átterveztük például a sebességváltó házat, új elektronikai rendszert, szoftvert és egy új hidraulikus rendszert fejlesztettünk” – mondta el Demaison. „Az új sebességváltó sokkal komplexebb, mint az a rendszer, amit korábban használtunk. Nagyon nagy figyelmet fordítottunk emiatt erre az egységre. Módosítani kellett a hidraulikus rendszert, méretesebbé kellett tenni. Teljesen új sebességváltó házat terveztünk. Még a 2014-es év elején kezdtük meg a munkát ezen.”

A négyhengeres 1,6 literes direkt befecskendezéses turbós erőforrást, ami egy új globális világmotorja a Volkswagennek, mindeközben egy kilogrammal lekönnyítették az FIA által megengedett 81,5 kilogrammos új minimális súlyhatárra, ugyanakkor három további lóerőt és öt plusz newtonméternyi nyomatékot is eredményeztek a módosítások. „A teljesítmény és a használhatóság tekintetében a 2013/2014-es erőforrás elég fejlett volt már” – jegyezte meg Dr. Donatus Wichelhaus, a motorfejlesztési munkák vezetője. „Emiatt elsődlegesen a súlyára figyeltünk, természetesen anélkül, hogy a teljesítményét és megbízhatóságát befolyásoljuk.” Ez a változtatás nagyobb szabadságot ad a súlyelosztás kialakításában, ami a kezelhetőséget javíthatja. A motoroknak átlagosan öt világbajnoki futamot kell kibírniuk.

A felfüggesztés nagyobb beállítási tartománnyal rendelkezik mostantól. A Volkswagen három pilótájának eltérő vezetési stílusa van, a módosításoknak köszönhetően a mérnököknek nagyobb a lehetőségük, hogy az adott versenyzőre állítsák a futóművet.

 

 A képen jól látszik a korábbi (bal oldali) és a 2015-ös Polo R WRC első sárvédője közötti különbség:

míg előbbi szélesítése kifelé dől, utóbbi külső pereme magasabban húzódik

 

A Polo R WRC karosszériája is módosításokon esett át, könnyebb, jobb a súlyelosztása, és javult az aerodinamikai hatékonysága is. Átszabták az első sárvédőket, melyek szélesítésének felső éle két centiméterrel magasabban végződik, de ennél is feltűnőbb változás az új hátsó szárny.

Az első két szezon tapasztalatai alapján a csapat egyúttal arra is törekedett, hogy a javítási munkákat megkönnyítse. A csavarokat és anyákat a lehetőségek szerint azonos méretűvé tették a szükségtelen szerszámváltások megelőzése érdekében. A sebességváltó cseréje mindössze tizenkét percet vesz igénybe, új rugóstag beszereléséhez négy percre van szükség csakúgy, mint a lengőkarok cseréjéhez, az pedig, hogy új féktárcsát és fékbetétek kapjon a Polo, három percet igényel.

„Nem akartuk teljes egészében megváltoztatni az egész autót, mivel tartottunk attól, hogy elkövetünk hibákat. Megpróbáltuk csupán optimalizálni az alkatrészeket és az alkatrészek működését” – árulta el Demaison.

Ogier, Latvala és Mikkelsen 2014 júliusában kezdték meg a teszteket, majd a tesztpilóta, az első generációs járgány fejlesztésében is oroszlánrészt vállaló Dieter Depping vette át a volánt. A Polo második evolúciós változata nagyjából ötezer kilométert tett meg murván, aszfalton, havon és jégen, mielőtt elrajtolt volna a 2015-ös Monte-Carlo Rallye-n.

 

Az új motor

Demaison az új motorról részletesebben is beszélt. „Az egyetlen dolog, amit egyszerűen lehet elmondani, hogy az új motorszabályok miatt könnyebb lehet az erőforrásunk, mivel az alkatrészek minimális súlyára kevesebb korlátozás volt már tavaly is. Azokat azonban nem tudtuk kihasználni, de most egy könnyebb motorunk van, ami a karosszéria miatt nagyon érdekes. Ez egy teljesen új homologizáció. Úgy tűnik, hogy mi és a Citroen azok, akiknek új homologizációja volt Monte-Carlóra. Azt hiszem, a Citroen megcsinálta a homologizációt, úgyhogy ők ugyanazt a karosszériát tudják használni, de teljesen új homologizáció az. Úgy vélem, a Ford az M-Sporttal a szezon folyamán készít egy új homologizációt, a Hyundai pedig a Coupe i20-szal csinál egy teljesen újat, mivel ők megtették ezt 2014 kezdetén, az új autó pedig az év folyamán érkezik.”

Az erőforrásnál maradva Wichelhaus további részleteket árult el arról. „Apró változások voltak csupán az előírásokban. A teljes minimális súly kicsit alacsonyabb, 1,5 kilogrammal. Az is változás volt a szabályokban, hogy a motorblokkra meghatározott 20 kilós érték nem érvényes a továbbiakban. Ez volt csupán a motorszabályzat két módosítása 2015-re, nagyon stabil tehát a helyzet erre vonatkozóan. Az első, 2013/2014-ben használt erőforrással is majdnem a súlyhatáron voltunk, de nem teljesen, most viszont pontosan a határon vagyunk. Teljesen új a motor. Amikor megnézed őket egymás mellett, azonnal láthatod a különbséget, de ez egy tiszta evolúció, egyáltalán nem egy revolúció. Egyértelmű, hogy a régi motor sem volt rossz, úgyhogy amikor kicsavartad a levet a citromból, nehéz lesz belőle többet kihozni. Javítani tudtuk kicsit a teljesítményét, de az nem igazán számít. A motor tervezése más, de ugyanazon az erőforráson alapul. Ez egy globális versenymotor, és a régi is egy globális versenymotor volt.”

 

Kétéves tapasztalat

„Voltak megbízhatósági problémáink 2013 elején, de gyorsan megoldottuk őket. A kocsi meglepően megbízható volt a kezdetektől és a versenyeredmények sem voltak olyan rosszak az elmúlt két évben!” –mondta el Demaison.

 

A jövő?

„A raliautókon dolgozó mérnök mindig megpróbál súlyt spórolni itt is és ott is a súlyelosztás optimalizálása miatt, úgyhogy ez a fő célunk mindig is, valamint hogy több lóerőt nyerjünk ki a motorból, kisebbek legyenek az erőátvitel veszteségei, kisebb legyen a súrlódás a felfüggesztésben. Csodák nincsenek, minden az apró részletekről szól. Az abroncsaink is jól dolgoznak, mindig megpróbáljuk optimalizálni a gumik használatát. A gumiabroncsok azok, amik a talajhoz érnek, nem pedig az autó és nem is a motor, úgyhogy azzal a gumival dolgozunk, amink van. A szabályok nagyon szigorúak a gumikkal, egy mintázat van murvára, egy aszfaltra, úgyhogy nem egyszerű egy gumigyártó számára, hogy olyan abroncsa legyen, ami minden körülmény között dolgozik. Ez egy nagy kihívás” – részletezte a Volkswagen Motorsport technikai projektvezetője.

 

Andrew

 

2015. február 7.

Módosítás: (2015. október 08. csütörtök, 15:32)