Hírek: Citroen DS3 WRC

A Citroen DS3 WRC történetével kapcsolatos hírek, információk


 

A megszorítások nincsenek hatással a Citroen rali világbajnoki szereplésére

A Citroen World Rally Team megerősítette, a francia autógyárban zajló leépítések és költségcsökkentések nem érintik a cég rali világbajnoki részvételét.

A PSA konszern a múlt csütörtökön 8 ezer fős leépítést és egy üzemének a bezárását jelentette be, miután a vállalat az idei év első felében 13 százalékkal kevesebb autót értékesített világviszonylatban, mint 2011. hasonló időszakában. Ez azonnal kétségeket ébresztett a Citroen világbajnoki szereplését illetően, mivel a cégcsoport az év elején a Peugeot endurance programját is leállította.

A Citroen Racing szóvivőnője a következőket mondta el: „A múlt heti bejelentés a rali világbajnoki programunkra nincs hatással. Ennek ellenére mindent megteszünk, hogy olyan lehetőségeket találjunk, melyek segítségével csökkenthető a gyár részéről a sportrészleg felé szükséges támogatás.”

A Citroennek Sebastien Loebbel, Mikko Hirvonennel, Nasser Al-Attiyah-val és Thierry Neuville-lel van érvényes szerződése. A csapattal nyolc világbajnoki címet szerző francia pilóta kétéves kontraktusa tartalmaz egy olyan pontot, miszerint már a 2012-es szezon végén visszavonulhat. Loeb várhatóan a következő hetekben dönt a jövőjéről.

 

Andrew

 

2012. július 19.


 

Loeb nem fut teljes szezont jövőre a WTCC felé kacsintgató Citroennel

 

Hírek a Citroen Racing háza tájáról


A Citroen Racing a Párizsi Motor Show-n bejelentette az elkövetkezendő időszakra vonatkozó terveit, melyek középpontjában továbbra is a rali világbajnokság áll. A világbajnokságon azonban már nem a (még) nyolcszoros világbajnok vezetésével vesznek részt, mivel a pályaversenyzés felé kacsintgató Sebastien Loeb nem fut teljes szezont jövőre. A francia márka támogatóihoz csatlakozott Abu Dhabi, így a csapat három DS3 WRC-vel fog rajthoz állni a 2013-as szezonban.

A gyári alakulat első számú párosa Mikko Hirvonen és Jarmo Lehtinen lesznek, Loeb döntésének értelmében a finn duó csapattársai váltakozni fognak az évad során.

„Mikko és Jarmo mostanra teljesen beépültek a csapatba” – nyilatkozott Yves Matton csapatvezető. „Megmutatták, rendelkeznek azzal a teljesítménnyel és tapasztalattal, ami a végső lépéshez szükséges, hogy csapatunk vezéregyéniségei legyenek. A kellő időben be fogjuk jelenteni azt is, ki lesz a másik páros Seb és Daniel távollétében. Egy harmadik Citroen DS3 WRC is fog futni, ezt az Egyesült Arab Emirátusokból származó Khalid Al Qassimi fogja vezetni.”

Nyolc – valószínűleg hamarosan kilenc – egyhuzamban megnyert világbajnoki cím után Loeb és navigátora, Daniel Elena hivatalosan is megerősítették, 2013-ban nem fognak az újabb koronáért megküzdeni. Gyorsaságuk még mit sem kopott, bizonyítja ezt a hét eddig aratott idei futamgyőzelem is, a rali világbajnokság történetének legsikeresebb párosa rámutatott, még mindig szeretnek versenyezni, éppen ezért a következő esztendőben részleges programot fognak teljesíteni, melynek első állomása a január 15-20. között megrendezésre kerülő Monte-Carlo Rallye lesz. Loeb nem vonul a háttérbe, folytatni fogja a Citroennel a szoros együttműködést. A felek vizsgálják annak a lehetőségét is, hogy 2014-ben vagy 2015-ben csatlakozzanak a túraautó világbajnoksághoz (WTCC).

Loeb a Párizsi Motor Show-n a következőket árulta el döntésének hátteréről:

„Egyrészről elgondolkodtam, hogy abbahagyom, másrészről nem akartam úgy érezni, mint aki visszavonult. Új a kihívás, másfajta vezetési stílust kíván, amiről mind nekem, mind a Citroennek nagyon sokat kell tanulni, de ez nagyon izgalmas.

A raliban a vezetés önmaga a legjobb dolog: az érzés, ami az emberben ébred és az, ahogyan az autóban improvizálni kell. De ismét csak el kell mondanom, évek óta benne vagyok, és megnyertem mindent. Most annál a Citroennél van lehetőség egy új feladatra, akikkel a raliban mindent megnyertem és ez az ideális megoldás.”

Matton már előre is tekintett: „A Citroen márka nagykövete nem lehet passzív, ha egy olyan alakról van szó, mint Sebastien. Ez a [WTCC] projekt lehetőséget teremt számára, hogy a gyorsasági szakágban megkezdett karrierjét annak a gyárnak a támogatásával folytassa, akivel a debütálása óta együtt dolgozik.”

A Citroen Racing csapatvezetője rámutatott, a WTCC versenyhelyszínei keltették fel elsődlegesen a Citroen érdeklődését: „A Citroen számára a WTCC lehetőséget teremtene, hogy a Creative Technologie-vel készült termékeinknek a fő piacainkon, Kínában és Brazíliában is hírnevet szerezzünk. Ezzel a programmal kapcsolatban a végső döntést az FIA szabályváltozásai és nyilvánvalóan a projektet támogatni kívánó jelenlegi és jövendőbeli partnereink elhatározásai alapján fogjuk tudni meghozni.”

A világbajnoki sorozatban gyári csapatként 2001. óta részt vevő Citroen a sportág egyik legnagyobb rekordját állította fel, Loeb és Elena vezetésével eddig hét gyártói és nyolc egyéni világbajnoki címet nyertek. A folyamatosan megújuló és továbbfejlesztéseken áteső modellkínálattal ez az időszak hozzájárult a Citroen image-ének javításához és pénzügyi sikereihez szerte a világon.

A jelenleg az autógyárakat sújtó nehéz gazdasági helyzet ellenére a Citroen továbbra is elkötelezett az autósporttal, ami eltökéltségét és energetikus gazdasági megközelítését mutatja. Másrészről ugyanilyen fontos volt a gyárnak, hogy megtalálják a módját, amivel csökkenthetik a Citroen Racing működtetéséhez szükséges kiadásait.

„Ezzel kapcsolatban különösen büszkék vagyunk, hogy partnereink körében üdvözölhetjük Abu Dhabit. Ez a kapcsolat teszi lehetővé azt, hogy folytathatjuk programunkat és három DS3 WRC-vel nevezhetünk a 2013-as bajnokságba” – ismerte el Matton.

Azt követően, hogy az utcai járművek értékesítésében 13 százalékos csökkenés mutatkozott a Citroennél az első félévben 2011. hasonló időszakához képest, az utasítás szerint a Citroen Racingnek kívülről kellett a működtetéséhez szükséges költségvetés hatvan százalékát előteremtenie. Egy héttel a bejelentés előtt a Citroen igazgatója, Frederic Banzet még nem tudott megerősíteni semmit sem a következő szezonra vonatkozóan. Az Abu Dhabival kötött szerződés teljesíti azonban ezt a kötelezettséget. Arról, hogy a megállapodás milyen időtartamra szól, nem adtak a felek információt.

Fenti bejelentések több kérdést is felvetnek az elkövetkezendő időszakkal kapcsolatban:

- Az Abu Dhabi szponzorációs szerződés megkötésének hátterében a Red Bull Volkswagenhez történő átállása is közrejátszott?

- Az új támogató érkezésével mi lesz Nasser Al-Attiyah-val és a Qatar World Rally Team-mel?

- A Citroen lassan átpártol a túraautó világbajnokságba?

- Lenne-e keret arra és a PSA engedi-e a Peugeot-nak, hogy elfoglalja a Citroen helyét a rali világbajnokságon?

 

Andrew

 

2012. szeptember 29.


 

Sordo a Citroennél

A Citroen Racing bejelentette, Dani Sordo visszatér a Citroen Total World Rally Team-hez, ahol a 2013-as szezonban Mikko Hirvonen csapattársaként fog a rali világbajnokságon részt venni.

Sordo azután kapta meg ezt a lehetőséget, hogy a csapat kilencszeres világbajnoka, Sebastien Loeb úgy döntött, a következő szezonban nem vesz részt a teljes bajnokságban, csupán 4-5 futamon áll rajthoz.

Az elmúlt két idényt a Prodrive-nál töltő spanyol versenyző világbajnoki pályafutása a francia gyártó segítségével kezdődött, majd a 2010-es év végén Sebastien Ogier kedvéért vált meg tőle az alakulat. Sordo csaknem száz világbajnoki futamon állt rajthoz ez idáig, amiből 32-t fejezett be dobogón, legutóbbi ezek közül egy második helyezés volt idén januárban a Monte-Carlo Rallye-n egy MINI John Cooper Works WRC-vel. A 29 éves versenyzőnek világbajnoki futamot ugyanakkor nem sikerült még nyernie.

A Citroen csapatfőnöke, Yves Matton – aki a spanyol futam után elárulta, Sordo és Mads Ostberg pályázik a legjobb eséllyel a Loeb után megüresedett helyre – biztos benne, hogy Sordo a legjobb választás a feladatra.

„Sok időt töltöttünk az elérhető pilóták értékelésével, hogy döntést tudjunk hozni, kit válasszunk Mikko Hirvonen mellé a következő idényre. Nyilvánvaló, hogy Dani Sordo a kívánságlistánk elején volt, és a Rally de Espanán mutatott teljesítménye bizonyította, még mindig képes a legmagasabb szinten vezetni” – nyilatkozta Matton.

„Danit nagyon szereti az egész csapat, és mindenki örül, hogy visszatér a „családunkhoz”. Több szempontból is kiegészíti Mikko Hirvonent, ugyanakkor a dél-európai és a latin-amerikai piacok miatt nagyon fontos a Citroen számára az is, hogy legyen egy latin versenyzője.”

„Nagyon örülök, hogy visszatérhetek ahhoz a csapathoz, amivel nagyon sok szép emlékem van. Ez volt az elsőszámú célom a 2013-as szezonra vonatkozóan” – mondta el Sordo. „Az utóbbi néhány év jól telt számomra. Egy másik csapatban másfajta munkafolyamatokat tapasztalhattam meg, nagyobb felelősségem volt az autó fejlesztésében. Úgy érzem, ez a Citroennél nagyon hasznos lesz.

Még mindig az első világbajnoki futamgyőzelmemre hajtok, eltökélt vagyok, hogy ez a következő szezonban megszülessen. Már alig várom, hogy újra találkozzak az ismerősökkel és hogy visszaülhessek a DS3 WRC-be, amelyet a 2010-es év végén már volt szerencsém tesztelni.”

Arról, hogy Sordo szerződése mennyi időre szól, nem tettek említést az illetékesek, mint ahogyan arról sem, hogy a spanyol pilóta hány versenyen fog részt venni 2013-ban. Sebastien Loeb korábban elárulta, hogy Monte-Carlóban és hazai versenyén, a francia viadalon mindenképpen rajthoz áll, mellette még 2-3 futamon fog indulni. A most leigazolt Sordo részvétele tehát ezeken a versenyeken kérdéses, de Matton még a szerződés bejelentése előtt beszélt már arról, hogy megpróbálnak a Loeb helyére érkező versenyzőnek is teljes szezont biztosítani. Mikko Hirvonen részvétele biztos minden futamon.

 

Andrew

 

2012. november 11.


 

A Citroen Wales-ben tesztelt

Úgy tűnik, a Citroen Racing jelenlegi elvárásainak nem felel meg egy Wales Rally GB-n elért második hely, így az alakulat két napot tesztelt Nagy-Britanniában amiatt, hogy a DS3 WRC-ből jobb teljesítményt tudjon kihozni csúszós körülmények között.

Mikko Hirvonen és Sebastien Loeb is egy-egy napot töltött az autó volánja mögött Közép-Wales-ben, amire a csapat technikai igazgatójának, Xavier Mestelan-Pinonnak a véleménye szerint azért volt szükség, hogy a kocsi wales-i erdőkben ősszel mutatott teljesítményét javítsák. „Ha megnézzük a brit és az első napi spanyol eredményeket, mikor nagyon sarasak és elég csúszósak voltak a körülmények, az autónk nem volt elég gyors. A beállítási filozófiánk ebben a szezonban 80 százalékban működött a gyorsasági szakaszokon, de amint csúszik az út, nem valami jók a beállítások. Foglalkoznunk kell a differenciálművekkel és a lengéscsillapítókkal is.”

A jövő évben az első számú pilóta szerepét betöltő Hirvonen – akinek Dani Sordo lesz a csapattársa – elmondta, örül annak, hogy fejlődni tudtak.

„Azon dolgoztunk, hogy egy Wales-re való beállítási megoldást találjunk. A DS3 WRC annyira agilis, hogy a nagysebességű kanyarokban alulkormányozottá válik. Találtunk egy jó irányt, ami még nem a megoldás. Nagyon elégedettek vagyunk, ahogyan alakultak a dolgok” – nyilatkozta a finn versenyző.

 

Andrew

 

2012. december 3.


 

Új köntösben a DS3 WRC

A Citroen Abu Dhabiban, a Monte-Carlo Beach-en mutatta be a következő szezonban a rali világbajnokságon rajthoz álló csapatát, a Citroen Total Abu Dhabi World Rally Team-et. Az eseményen leleplezték a Citroen DS3 WRC jövő évi dekorációját is. A piros-fehér színkombinációhoz immár arany társul a Red Bull sötétkékje helyett.

Yves Matton csapatvezető a következőket mondta el: „Nagy büszkeséggel tölt el bennünket, hogy olyan tekintélyes és dinamikus partnerrel tudtunk megállapodni, mint amilyen Abu Dhabi. Mint ahogyan régi üzlettársunk, a Total, Abu Dhabi is a teljes 2013-as programunknak, a rali világbajnokságon és a közel-keleti rali bajnokságban részt vevő gyári csapatnak, valamint az Európa számos országában kiírásra kerülő Citroen Racing Trophy-nak is részese lesz. Elkötelezettjei vagyunk annak is, hogy az Abu Dhabi Racinggel karöltve egy raliversenyző nevelő programot hozzunk létre.

Sebastien Loeb mindössze négy versenyen vesz részt jövőre, mindegyiken gyári pontszerzőként. A kilencszeres világbajnok autója természetesen az 1-es rajtszámot fogja viselni, de távollétében azt nem fogják kiadni. Loeb a Monte-Carlo Rallye-n, a Svéd Rally-n, az argentin futamon és hazai versenyén, Franciaországban indul majd.

„Monte-Carlóban kezdjük a szezont, és Svédországba is megyünk majd. Ez az a rali, ahol szeretnék nyerni normál versenykörülmények között is” – árulta el Loeb, aki 2004-ben győzött már a skandináv országban, de akkor nem hagyományos, havas feltételek mellett zajlott a viadal. „Azon nem gondolkodtam, hogy a Rallye de France-ot kihagyom.”

Az eseményen elhangzott továbbá, hogy Mikko Hirvonen a világbajnokság mind a tizenhárom futamán rajthoz áll, Dani Sordo legalább tizenegyen. Azokon a futamokon, ahol Loeb nem indul, a spanyol pilóta lesz a gyári pontszerző.

A világbajnoki programját Svédországban kezdő Khalid Al Qassimi nyolc futamon vesz részt a csapat színeiben, emellett egy DS3 RRC-vel fog megküzdeni a közel-keleti bajnoki címért.

A Citroen és Abu Dhabi közötti együttműködés részeként egy kétautós csapat áll rajhoz a közel-keleti bajnokságban Citroen DS3 R3-asokkal. Abu Dhabiban, a Yas Marina pályán fogják kiválasztani a két fiatal versenyzőt december 7-9. között.

 

Andrew

 

2012. december 6.


 

A Citroen hamarosan dönt a WTCC-ről

A Citroen Racing csapatvezetője, Yves Matton megerősítette, a 2014-es túraautó világbajnoki szerepvállalásukról heteken belül döntenek, és bizakodó, hogy pozitív döntés fog születni.

A WTCC promótere, Marcello Lotti azt remélte, a múlt hét végére véglegesítik a sorozat 2014-es szabályait, de ez nem történt még meg. A Citroen belépése viszont az új előírásoktól függ.

A gallok februárban tesztelték már a DS3 pályaautózásra megfelelő változatát, de valószínűleg nem ezzel a modellel indulnának a világbajnokságon. Az viszont biztos, hogy egyik pilótájuk a kilencszeres rali világbajnok Sebastien Loeb lenne.

Matton kitart amellett, hogy az esetleges WTCC-s szerepvállalás nem lesz hatással a Citroen rali világbajnoki szereplésére, és nem következik be az, amiről már spekulációk láttak napvilágot, nevezetesen hogy a franciák elhagynák a ralisport legmagasabb szintjét.

„Csak azt tudom mondani, amit december óta mondunk: Abu Dhabival három éves megállapodást kötöttünk. Semmi sem változott eddig, semmi oka nincs annak, hogy ne lennénk itt jövőre.”


Andrew

 

2013. június 24.


 

Loeb további futamokon?

 

A Citroen Racing vezetője, Yves Matton a Finn Rally előtt le fog ülni beszélgetni Sebastien Loebbel, hogy megkérdezze, a kilencszeres világbajnok vállalna-e a tervezettnél több versenyt a szezon második felében a bajban lévő francia alakulat színeiben.

A teljes szezon teljesítését nem vállaló Loeb ismételt elcsábítása Matton egyik opciója, hogy a 2013-as idény rosszul sikerült első fele után megfordítsa csapata szerencséjét és megpróbálja befogni az egyéni és a márkabajnokságban is vezető Volkswagent.

Matton röviddel az után ismerte el, min gondolkodik, amikor elsőszámú versenyzőjük, Mikko Hirvonen a Szardínia Rally befejező napján a második helyről kiesett egy baleset miatt.

A raliból a pályaversenyzés irányába kacsintgató Loeb a tervek szerint rali világbajnokság négy állomásán vesz részt idén, melyek közül már csak egy, a francia viadal van hátra.

„Nem tettem még meg, de biztos, hogy a szezon félidejénél beszélni fogok Sebasteinnel, hogy meglássuk, van-e motivációja egy vagy két futammal többre” – mondta el Matton.

Attól függetlenül, hogy nem teljesít komplett szezont a rali világbajnokságon, a franciák ászának idén zsúfolt a programja, a hétvégén Coloradóban a Pikes Peak hegyiversenyen áll rajthoz. Májusban az Argentin Rally megnyerését követően ugyanakkor nem zárta ki azt sem, hogy további raliversenyeken indul.

Matton azt is elárulta, ezzel párhuzamosan a francia csapat keményen dolgozik, hogy fejlesztéseket hajtsanak végre a következő világbajnoki megmérettetés előtt.

„Szardínia, Finnország és Németország nagyon fontos helyszínek számunkra, hogy minél közelebb maradjunk a Volkswagenhez. A három közül az első azonban nem volt egy jó versenyünk, pontokat vesztettünk.

Nem örülünk jelen pillanatban, ez után a hétvége után. Nem igazán vagyunk sikeresek. Túl sok az olyan szituáció, amikor pontokat hozhatnánk vissza, de mi nem tesszük ezt, mint például ezen a hétvégén, ami vagy a pilótáinknak vagy nekünk köszönhető. Nem tudjuk ezt végrehajtani jelenleg.

Finnország nagyon különleges rali, Mikko és Seb az elmúlt évben a verseny legnagyobb részében egymással küzdött az első és második helyért. Remélem, hogy az a tapasztalat idén is segít nekünk.”

Egy nagy bejelentésre is sor került a Citroennél, eldőlt, a francia márka 2014-ben csatlakozik a túraautó világbajnoksághoz, ahol egyik versenyzőjük Sebastien Loeb lesz. Arról, hogy melyik típussal szállnak harcba a WTCC-n, még nem beszéltek, annyit azonban elárultak, hogy tapasztalataik nagy részét fel tudják használni az új kihívás során, kezdve az 1,6 literes direkt befecskendezéses turbómotorral. A munka már elkezdődött Versailles-ban. A ralisport rajongóinak azonban nem kell kétségbeesniük – legalábbis egyelőre –, mivel Matton elmondta, nem hagyják el a rali világbajnokságot sem.

„A ralisport irányába még mindig elkötelezettek vagyunk és folytatjuk a kemény munkát, hogy a lehető legjobb eredményeket próbáljuk meg elérni 2013-ban. Megerősítés előtt áll az együttműködésünk Abu Dhabival, lehetővé téve számunkra azt, hogy egy új rendszer keretében, új célokkal a rali világbajnokságon maradhassunk.”

 

Andrew

 

2013. június 26.


 

 

Hogyan tovább Citroen?


Yves Matton elmondta, nincs a terveik között, hogy a következő szezonban fizetős versenyzőket alkalmazzanak a rali világbajnokságon.

A múlt heti Szardínia Rally-n fontos beszédtéma volt, mi lehet a következő szezonra a Citroen rali világbajnoki csapatának versenyzői felállása, megkérdőjelezve mindkét jelenlegi pilótájuk, Mikko Hirvonen és Dani Sordo maradását is.

Sem a finn, sem a spanyol versenyzőnek nincs szerződése a jövő évre, ugyanakkor Matton megnyugtatta a kedélyeket, miszerint mindkét párosát lecserélné. Arra a kérdésre, hogy ki ülhet 2014-ben a gyári DS3 WRC-k volánja mögé, a Citroen Racing csapatvezetője azt válaszolta, túl korai még erről beszélni, de a nyár folyamán meghatározzák az alakulat jövőre vonatkozó irányát.

„Gondolkodnom kell a jövő évi versenyzői felállásunk filozófiáján” – nyilatkozta Matton. „Nem csak arról van szó, hogy Mikkóval vagy Mikko nélkül. A nyáron fogok ezen gondolkodni, majd a Finn Rally után dönteni.”

Egyes források szerint Matton szívesen viszontlátná Thierry Neuville-t, de Kris Meeke is szóba került, hogy egész évet teljesítene a csapat színeiben jövőre.

A WRC 2-ben vitézkedő Robert Kubicát sem szabad kifelejteni a felsorolásból. A korábbi Forma-1-es pilóta tapasztalatlansága ellenére remekül teljesít, sorozatban két győzelmet aratott kategóriájában, amivel reális esélye nyílt a bajnoki cím megszerzésére is. Potenciálisan a lengyel is számításba jöhet egy WRC-s ülésre. „Jelenleg nem gondolkodunk ezen, de azt tudom mondani, ha így folytatja, nincs oka, miért ne vezethetne egy World Rally Car-t, ami csak egy kicsit erősebb” – vélekedett Kubicáról Matton.

A belga származású csapatvezető megerősítette, profi versenyzőket szeretne a gárda színeiben tudni a következő idényben is. „Fizetős versenyzők alkalmazás nincs a terveink között.”

A mostani szezon során mind Hirvonen, mind Sordo küszködik, a részmunkaidős Sebastien Loeb három futam alatt több pontot gyűjtött, mint a hét forduló során csapattársai.

A Citroen aztán a héten bejelentette, a következő szezonban benevez a túraautó világbajnokságra, kétséget ébresztve ralicsapatuk jövőjével kapcsolatban. A francia gyár rali világbajnokságon történő további részvételét ugyanakkor elősegíti az a tény, hogy a Volkswagen előterjesztését követően az FIA a napokban befagyasztotta a WRC-k fejlesztését, megkímélve a csapatot a jelentős összeget felemésztő fejlesztésektől. A másik érv a maradás mellett Abu Dhabi, akivel hosszútávú partnerkapcsolatot írtak alá a múlt év végén.

A WTCC-s részvétellel kapcsolatos bejelentéskor Matton ugyanakkor elejtett egy félmondatot, miszerint „új rendszer keretében, új célokkal” maradnak a ralisport legfelsőbb szintjén. Ez jelentheti azt is, hogy egy szemléletváltás után a PH Sport amolyan félgyári alakulatként fogja képviselni a márkát…

 

Andrew

 

2013. június 27.


 

Loeb üzent Mattonnak

Sebastien Loeb elutasítja a Citroen megkeresését, hogy további rali világbajnoki futamokon vegyen részt idén, amivel segítené a gyár eredményes szereplését.

Egyre gyakoriabbak a találgatások azzal kapcsolatban, hogy a kilencszeres világbajnok a tervezett négynél több futamon venne részt a jelenlegi szezonban. Yves Matton, a Citroen Racing vezetője a Motorsport News-nak el is árulta, beszélni fog Loebbel arról, hogy a francia legalább két viadalon álljon rajthoz pluszban.

A Citroen küszködik sikerbajnoka nélkül, 45 pontos hátrányban vannak már a Volkswagen mögött a gyártói bajnokságban a rosszul alakult Szardínia Rally után, ahol idén első alkalommal egyik versenyzőjük sem tudott dobogóra állni.

Loeb a Pikes Peak verseny edzése és kvalifikációja után nyilatkozott a témában: „Yves már egy ideje szeretné, ha több ralin indulnék, de úgy érzem, nem igazán akarom ezt, ez ugyanaz az érzés, mint amit az év eleje óta érzek, és ezt sohasem titkoltam. Másrészről nehezen is menne, mivel nem nagyon van időm. Ha a Pikes Peak-et nézzük, a jövő hétvégére hazamegyek, ami nyolc hét után az első hétvégém lesz otthon. Ez az, ami miatt nem szeretném ezt csinálni. Az egy futam, amit nem bánnék teljesíteni, Németország, de előtte is dolgom lesz, úgyhogy azt is csak pályabejárás nélkül tudnám teljesíteni, ami nem hiszem, hogy jó ötlet lenne. Ami a többit illeti, nem igazán jöhet számításba. Az igazat megvallva még nem véglegesítettem a naptáramat, de nem érzem, hogy ez működhetne.”

 

Andrew

 

2013. június 28.


 

Matton a Citroen jövőjéről

A spanyol Autopista honlapnak adott exkluzív interjújában a Citroen Racing vezetője, Yves Matton megerősítette, a 2014-es szezonban az a szándékuk, hogy házon belül csinálják a rali és a túraautó világbajnoki programjukat is.

„El kell döntenünk, hogyan működhet ez. A nyár vége előtt nem lesz erről bejelentés. Bár 2006-ban azt csináltuk, de most nem alkalmazunk szatelit csapatot, aki vinné a programot. Talán nem fogunk ügyfélautókat futtatni, de a Citroen Racing fogja üzemeltetni mind a WRC, mind a WTCC kocsikat. A versenyzők tekintetében Mikko Hirvonenre és Dani Sordóra is opciónk van 2014-ben. Finnország és Németország után fogunk azon elgondolkodni, hogy hogyan készüljünk a következő évre. Két autó lesz a csapatban vagy a jelenlegi versenyzőkkel vagy nem azokkal és egy harmadik kocsi Khalid Al Qassimi számára.”

 

Andrew

 

2013. július 10.


 

Kris Meeke a legjobb Loeb óta?

Nem mindennapi éveket él meg Kris Meeke. 2011-ben egy nagy álma vált valóra, amikor a MINI-vel aláírta szerződését a rali világbajnokságra. Aztán elfogyott a támogatás a brit csapatnál, rémálommá vált minden.

Csupán néhány héttel a 2012-es Monte-Carlo Rallye rajtja – első teljes idényének kezdete – előtt Kris kapott egy telefonhívást, mondták neki, a történetnek vége.

„Basszus” – mondta akkoriban…

Húsz hónapot töltött el úgy, hogy nem ült World Rally Car-ban, majd Finnországban első hármas gyorsasági időket mutatott, és benn lett volna az első ötben, ha az utolsó előtti szakaszon nem borul fel. Mindezt az egyik legnehezebb versenyen.

Most itt van Ausztrália, ahol Dani Sordót fogja helyettesíteni. Ez egy jelzés, hogy a Citroennél (és a Peugeot-nál), akiknek immáron két éve tesztpilótája, milyen nagyra értékelik munkáját.

„A tesztelés jó, de nem ez az, amit csinálni akarsz” – mondja a 34 éves versenyző. „A nagy dolog a versenyzés. A versenyzéssel kelek, a versenyzéssel fekszem, a versenyzéssel lélegzem.”

A tapasztalat tekintetében kevés pilóta van, aki ugyanennyivel rendelkezne.

„A teszteken kilométerek ezreit teljesítem évente, talán többet is, mint az állandó pilóták” – magyarázza. „Ugyanolyan éles vagyok, mint valaha, és abszolút felkészült a visszatérésre, legyen ez a Citroennel, a Peugeot-val, vagy bármely más gyártóval, aki beszáll a sportágba. Tudom, mi kell ahhoz, hogy valaki a világbajnokságon versenyezhessen.”

A Hyundai megerősítette, hogy a jövő évben részt vesz a rali világbajnokságon, de más gyárakról is pletykálnak. Meeke-t valamilyen formában már az összes ilyennel szóba hozták, és természetesen a Citroen jövő évi listáján is elöl foglal helyet. Azon kevés emberek egyike, aki egyszerre rendelkezik a megfelelő sebességgel és a tapasztalattal, még ha csupán hat versenyen vett is részt 2011-ben a MINI-vel annak tanuló évében.

„Az első hat versenyemen közelebb voltam az elejéhez, mint az elmúlt tíz évben a bajnokságba bekerülő bármely más pilóta” – világított rá Meeke. „A legjobb időtől átlagosan 0,6 másodperccel voltunk lemaradva kilométerenként azokon a gyorsaságikon, amiket teljesítettünk. Az egyetlen ember, aki ezt az első hat versenyén megcsinálta, Sebastien Loeb volt. És csak hat verseny után tudod igazán magadat adni” – tette hozzá Meeke. „Ha megnézzük Sebastien Ogier-t, az első hat futamán 1,4 másodpercre volt a leggyorsabb időtől kilométerenként.”

Elnézve azt, hogy Loeb és Ogier mit tett le az asztalra, az látszik, hogy Meeke is közel áll az újabb lépéshez.

„Pokolian frusztráló ez, minden egyes nap minden órájában eszembe jut ez talán” – árulja el, mennyire is hiányzik neki a versenyzés. „A ralisportban ugyanakkor csak egy foga vagy a fogaskeréknek. Ez nem úgy van, mint egy labdarúgó vagy teniszező esetében, ahol a teljesítményed alakítja a sorsodat.”

Meeke tehát eltökélt a visszatéréssel kapcsolatban. „Ez a játék olyan, hogy egyszer sehol sem vagy, majd egy telefonhívás megváltoztatja az életedet. Továbbra is bekopogtatok minden ajtón, ahol tudok. Tudom, hogy elég jó vagyok.”

És a múlt héten megcsörrent a telefon.

 

Andrew

 

2013. augusztus 16.


 

Meeke borulása, a Citroen jövője

Kris Meeke a rejtélyes véget ért MINI-s kiruccanás után a Citroen Racingtől kapott lehetőséget, hogy tehetségét világbajnoki környezetben bizonyítsa ismét. A brit Finnországban mutatkozott be a francia csapatnál, ahol Khalid Al Qassimit helyettesítette. Jó ritmusban közlekedett a tempós gyorsaságikon, de az utolsó előtti szakasz, a hírhedt Ouninpohja kifogott rajta, összetörte DS3 WRC-jét.

Ettől függetlenül Yves Matton csapatvezető bizalmat szavazott Meeke-nek újból, aki Ausztráliában már a gyári alakulat tagjaként állhatott rajthoz. A kvalifikációt megnyerte a 34 éves pilóta, az első napot pedig a dobogótól néhány tizeddel lemaradva a negyedik pozícióban zárta.

Meeke a második nap első gyorsaságijának céljában azt nyilatkozta, hogy a saját maga által generált nyomást érzi, semmi mást. A csapatvezető, Yves Matton korábban is elmondta, új versenyzőjük Finnországban megmutathatta sebességét, Ausztráliában ugyanakkor a célba érésre kell figyelnie, a franciák ugyanis arra koncentrálnak, hogy a csapatok között megpróbálják befogni a Volkswagent. Szombaton a nap közbeni szervizben állítottak a DS3 első differenciálművének előfeszítésén és a felfüggesztésen is, ami Meeke szerint tökéletesre sikerült.

Ehhez képest a szombat délutáni első szakasz közepén hibázott, és több bukfencet bemutatva nem tudta folytatni a versenyt. Matton az esetet követően érthető módon csalódottan nyilatkozott. „Nem tudok még mit mondani, mivel nem tudtuk elérni őket. Nem tudunk semmit, senki sem látta még az autót. Az szervizben azt mondtam Kris-nek, tartsa a tempót, ne maradjon le Thierry-től nagyon, aztán majd holnap meglátjuk, megpróbáljuk-e elkapni őt vagy sem. Az biztos, nem vagyok boldog. Nem azt csinálta, amit kértem tőle. Az ellenkezője történt, mint amit kértem” – nyilatkozta Matton. „Jó tempóval kezdett, úgy tűnt, nem vállal túl sok kockázatot, de beszélnem kell vele, hogy kiderüljön, mi is történt.” Természetesen egyből felmerült a kérdés Meeke citroenes jövőjével kapcsolatban is. „Azt kell mondanom, ez nem segít, de először is beszélek vele, hogy tudjam, mi történt.” A Citroennek ezzel csökkentek esélyei a gyártói világbajnoki címre is. „Ebben a szituációban nehéznek tűnik a dolog. Németországban visszajöttünk huszonhat pontra, de itt csak egy autóval fogunk pontot szerezni, és ha így marad, a Volkswagen kettővel, szóval nehéz lesz, igen.”

Miután visszatért a szervizparkba, Meeke arról számolt be, hogy 5-10 kilométer/órával nagyobb sebességgel érkeztek be a kérdéses kanyarba, mint kellett volna. „Őszintén szólva elkövettem egy apró hibát. A tizenharmadik szakasz aztán sokkal tisztább volt, mint az első teljesítéskor, raliversenyzőként pedig meg kell próbálni reagálni a változások esetén a különböző útviszonyokra. Ahogyan tisztábbá válnak a körülmények, a második áthaladáskor a féktávok lerövidülnek. Egy másodikas jobbos laza talajú féktávjához érkeztem rövidebbre vettem a féktávot ennél a kanyarnál, és sajnos kicsit késő volt, túl gyorsan érkeztem a kanyarba. Meghúztam a kéziféket, elkezdtem befordulni a kanyarba. Azt hittem, megúszom, de az autót megdobta egy bekötőút. Volt rá időm, hogy azon gondolkodjak, ’OK, rendben lesz ez’. Az autó majdnem megállt, minden rendben volt. A rézsű 45 fokos volt, és emiatt a kocsi lassan elkezdett borulni.

A Citroen hétszer fordult át a tetején, de mivel ezt lassan tette, nem keletkezett benne nagyobb kár.

„Nem tudom, hogy a technikai felügyelők mit fognak mondani. Nem nézett ki rosszul az autó, beültem, vissza tudtam menni az útra. A szakaszt ugyanakkor nem volt lehetőségem befejezni, mivel az egyik lengéscsillapítóból elfolyt az olaj, emiatt leült az autó.”

„Azért jöttem, hogy hiba nélkül végezzem a munkámat, saját tempómban vezessek, és ez volt az, amit csináltam is, de elkövettem egy hibát. Sajnálatomat fejezem ki a csapat felé, mindannyian sokat tettek ezért a versenyért, mi pedig a számukra tökéletes pozícióban voltunk. Nem tudok mit mondani, mondanom sem kell, nagyon sajnálom.”

A hiba Meeke jövője szempontjából meghatározó is lehet, de a Citroen is gondolkodhat, kit szerződtetnek 2014-re. Mikko Hirvonen egész évben árnyéka önmagának, Sordo ugyan nyert egy futamot aszfalton, de a világbajnokság nagyrészt murván zajlik, ahol a spanyol elég gyengén muzsikál. Meeke két lehetőségből kétszer törte össze a kocsit. Thierry Neuville tavaly hajtotta a franciák autóját, elég sok hibával. Akkor nem ígértek a belgának teljes szezont erre a szezonra, aki átment inkább az M-Sporthoz, idénre pedig megtáltosodott. Matton talán nem dobta ki azt a cetlit, amin Neuville telefonszáma van…

 

Andrew

 

2013. szeptember 14.


 

A Citroen októberben dönthet versenyzőiről

 

Yves Matton az Ausztrál Rally-ra történő megérkezésekor elmondta, a Citroen 2014-es pilóta felállásáról várhatóan október végéig döntenek.

„Örülnék, ha már előbb lehetséges lenne ez. A választásomra már a Francia Rallye előtt sor kerül, de biztos, hogy ezt nem fogom elmondani, mert az én választásom nem azt jelenti, hogy ők is lesznke a pilótáink. Azt akarom ezzel mondani, hogy nem egyedül hozom meg a döntést. Én a kívánságlistát állítom össze. Úgy gondolom, mostantól október végéig nagyon sok minden történhet még.”

A Citroen Racing vezetője beszélt arról is, hogy milyen paramétereket vesznek figyelembe a döntéskor. „Versenyeket akarunk nyerni, ez az első és legfontosabb dolog. Az egyik autóval kapcsolatos egyik gondolat az, hogy folytassuk azt, amit a múltban is, próbáljunk új tehetségeket találni és megpróbáljuk azt csinálni, amit Dani Sordóval is tettünk ebben az évben, hogy megteremtsük a rali világbajnoki futamgyőzelem lehetőségét egy olyan pilótának, aki még sosem nyert előtte.”

Azzal kapcsolatban, hogy teljes csere történne, vagy megtartanák a jelenlegi felállást, Matton a következőket nyilatkozta: „Nem tudok erről semmit mondani most. Nagyon sok dolgot fogunk figyelembe venni, attól is függ, mi történik más pilótákkal és más gyártókkal, úgyhogy nagyon nehéz ezt megmondani. Biztos, hogy sokkal világosabb lesz számomra ez ezután a verseny után.”

A következő kérdés arról szólt, hogy németországi győzelmével Dani Sordo rajta maradt-e a lehetséges pilóták listáján. „Nagyon fontos volt ez. Danival kapcsolatban az volt a gondolatunk, hogy nyerjen egy versenyt, ha nem nyert volna versenyt idén, elmondhatom, nem lenne a következő évi listán. Azt tudom mondai, rajta van a listán, de azt nem állíthatom, hogy mindene elemével rendelkezik ahhoz, hogy csapatunk tagja legyen. A győzelem egy nagyon fontos eleme, hogy a listán maradhasson.”

Mattont arról a visszatérő témáról is faggatták megint, hogy az utolsó versenyek egyikére felkérnék-e Sebastien Loeböt abban az esetbe, ha a világbajnokság szoros lenne. „Nem hinném. Sohasem beszéltünk erről Sebbel. Örül annak, hogy utolsó raliját Franciaországban teljesítheti, és most már nagyjából öt hónapja, hogy nem vezetett murván. Nem vagyok benne biztos, hogy hat hónap után túl egyszerű lenne számára visszatérni a murvára, megcsinálni a brit versenyt nagyobb tesztek nélkül. A naptárja tele van jelenleg a tesztekkel és más versenyekkel. Nem hinném, hogy megtörténhet a dolog.”

 

Andrew

 

2013. szeptember 20.


 

Nem lesz ügyfélautója a Citroennek jövőre

A Citroen Racing kizárta annak lehetőségét, hogy a 2014-es rali világbajnokságon autót biztosítanának privát ügyfeleknek.

A döntésnek az áll a hátterében, hogy a csapat jövőre kétfrontos csatába indul, gyári alakulatával a ralisport legmagasabb szintje mellett a túraautó világbajnokságon is részt fog venni.

A francia csapat vezetője, Yves Matton elmondta, a névadó szponzor, Abu Dhabi képviseletében a továbbiakban is rajthoz fog állni Khalid Al Qassimi egy harmadik gyári DS3 WRC-vel, de ügyfélautót senkinek sem fognak biztosítani.

„Nem fogunk ügyfélautót futtatni. Nem fogunk autót biztosítani olyanoknak, akik csak egy vagy két versenyen indulnának” – nyilatkozta Matton. „Három gyári autónk lesz, beleértve Khalidét is, de néhány versenyen csupán két hivatalos kocsival képviseltetjük magunkat.”

Matton arról is beszélt, a két nagy horderejű program miatt különleges logisztikai kihívásokkal fognak szembesülni, de azt is hozzátette, a rali világbajnoki részlegnél nem lesznek lényegi átalakulások.

„A csapatot meg fogjuk osztani a rali világbajnokság és a túraautó világbajnokság között. Ez azon nem fog változtatni, ahogyan dolgozunk, ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy néhány embert meg kell osztanunk, azokkal kell kezelnünk a feladatot, akik a csapat részei. Kívülről egyáltalán nem fog látszani különbség. Ugyanolyan lesz a struktúránk, mint amilyen mindig is volt.”

 

Andrew

 

2013. szeptember 26.


 

Loeb: Daniel vezetett!

A rali világbajnokság történetének legsikeresebb pilótája, Sebastien Loeb utolsó futamán vett részt Franciaországban. A kilencszeres világbajnok öt másodperces hátrányban vágott neki a viadal utolsó napjának, amikor az esőtől nedves nyitó szakasz első kilométerén egy tempós jobbosban DS3 WRC-je elvesztette a tapadást, az autó felborult, és az út mellett a tetején állapodott meg.

Loeb a szervizparkba visszatérve nem látszott letörtnek, így kezdte beszámolóját a Citroen szervizterületén a számtalan médiamunkatárs előtt: „Nem mondtam senkinek, de Daniel vezetett. Szerettem volna egy jobb befejezést, de ilyen az élet. Azt hiszem, Danielnek nehezebb lesz, mivel úgy fejezte be utolsó raliversenyét, hogy az irodája a feje tetején áll” – viccelődött Loeb, majd komolyabbra fordította a szót. „Negyedik helyen voltunk, harcoltunk a győzelemért, de nem úgy ment a dolog, ahogyan elterveztem. Egy gyors jobbkanyarban elvesztettem a kocsi hátulját, megpördültünk és az árokban végeztük. Ilyen a verseny. Nem igazán próbáltuk visszatenni az autót az útra, mivel négyszáz néző kellett volna, de egy sem volt ott” – mondta el a ralisporttól visszavonuló francia.

„Nem vagyok boldog a helyzettől, de nem a bajnokságért hajtottam, nem volt szükségem a pontokra. Sajnálatom kell kifejeznem a csapat és a szurkolók felé, mert tudom, hogy vártak engem a szakaszokon, de nem jöttem. Ugyanakkor ünnepelhetünk, mivel több, mint tíz évet voltunk ebben a sportágban és sok mindent értünk el.”

Arra a kérdésre, hogy hiányozni fog-e a rali világbajnokság, a következőket válaszolta a 39 éves versenyző: „Biztos, hogy hiányozni fog egy kicsit, ugyanakkor új terveim vannak, ami segít, hogy könnyedén túltegyem magam ezen. Új kihívások és új motivációk ezek, örülök, hogy ezt választottam. Tavaly eldöntöttem, hogy befejezem karrieremet, ami eljött most, az utolsó futam a bajnokságban, és ez különleges.”

 

Andrew

 

2013. október 7.


 

Az utolsó pillanatban fog dönteni a Citroen a pilótáiról

Khalid Al Qassimi, a Citroen főszponzorának, Abu Dhabinak a versenyzője azt mondja, nem fogják elhamarkodni a döntést jövő évi csapattársait illetően.

Az Egyesült Arab Emírségekbeli pilóta a DS3 WRC-vel a 2014-es rali világbajnoki szezon néhány állomásán áll majd rajthoz, de azt még nem tudni, kik lesznek a gyári csapat versenyzői. A jelenlegi pilóták, Mikko Hirvonen és Dani Sordo szerződése a mostani idény végén lejár.

„Az utolsó pillanatra hagyjuk ezt, nyitva tartjuk az ajtó” – árulta el Al Qassimi. „Több pilótával beszéltünk már, hogy lássuk, mi a helyzet, lehet, hogy új versenyzőink lesznek. Az autó még mindig képes a győzelemre, úgyhogy nyomást kell gyakorolnunk a versenyzőkre, keresnünk kell a lehetőségeket.”

Ugyan a Citroen Racing főnöke, Yves Matton mondja ki a végső szót, a belga csapatvezető maga is elárulta, Al Qassiminek és Abu Dhabinak – akiknek további két évre szóló szerződése van a francia csapattal – is van beleszólásuk a döntésbe.

„Abu Dhabi és a Total fő partnereink, így mielőtt meghoznánk a végső döntést, megbeszéljük ezt velük” – mutatott rá Matton. „Nyilvánvaló, hogy nem akarunk olyan versenyzőt, aki nem felel meg az elképzeléseiknek.”

A Citroen 2014-es listáján ott van Thierry Neuville, de Kris Meeke sem került ki a képből annak ellenére, hogy mindkét idei szereplését balesettel fejezte be a csapat színeiben. Németországi győzelmének köszönhetően Dani Sordo is versenyben az egyik ülésért.

 

Andrew

 

2013. október 12.


 

Matton ötös listáján Kubica, Ostberg és Meeke is

 

A Citroen Racing vezetője elárulta, öt kiszemeltje van a csapat kétautós jövő évi felállására.

Mattont a Katalán Rally-t megelőző sajtótájékoztatón leginkább csapata következő évi felállásáról faggatták, ahol a belga szakember megerősítette, a jelenlegi pilótákon, Mikko Hirvonenen és Dani Sordón kívül a WRC-2-es mezőny idei bajnokaspiránsa, Robert Kubica, a DS3 WRC nyergében idén két versenyen rajhoz álló, de mindkétszer bukó Kris Meeke, valamint a jelenleg az M-Sportnál versenyző Mads Ostberg jöhet számításba.

„Stratégiánk része, hogy új tehetségeket hozzunk a rali világbajnokságba” – mondta el Matton. „Szeretnénk egy versenyzőt egy új tehetséggel, ez az, amiért olyan pilótákkal is tárgyalunk, akik soha nem nyertek világbajnoki futamot, vagy régóta nem szerepeltek a világbajnokságon. Reméljük, hogy egyiküket még a Rally GB előtt bejelenthetjük, a másikról viszont nem tudom, mikor lesz döntés. Az azonban biztos, egy vezető pilótára szükségem van. Remélem, ez az első választásom lesz és remélem, én jelenthetem be.”

Azt már ezt megelőzően is tudni lehetett, hogy Thierry Neuville nem tér vissza korábbi alakulatához. „Neuville menedzsmentje azt mondta, nem érdekli őket az ajánlatunk” – nyilatkozta Matton. „Nem fogom elmondani, mi állt az ajánlatunkban, de úgy tűnik, annyira sem érdekelte őket, hogy tárgyaljunk róla.” A hírek szerint az M-Sport és a Hyundai hároméves szerződéstervezetével szemben a franciák mindössze egyéves kontraktust kínáltak az ifjú belgának.

És hogy mi a világbajnokságot hosszú időn keresztül uraló csapat célja 2014-re? „Az a szándékunk, hogy továbbra is megpróbáljunk futamokat nyerni. Ahogyan elmondtam már, az a rali világbajnokság egyik problémája, hogy nagyon kevés azon versenyzők száma, akik futamot tudnak nyerni. Emiatt próbálunk új versenyzőt hozni, de nyerni is akarunk.”

Matton néhány szó erejéig visszapillantott az idei szezonra is. „Az bizonyos, hogy nem értük el azt, amit el szerettünk volna érni. Nyertünk néhány versenyt, de már csak egy cím nyitott. És azzal, hogy a Volkswagennek hat pontot kell szereznie a címhez, nehéz lesz. Talán ez az oka, ami miatt változtattunk szemléletünkön és a versenyzői filozófiánkon.”

A Citroen Abu Dhabi megújított támogatásával két gyári autót indít jövőre. Khalid Al Qassimi egy harmadik kocsival néhány versenyt fog teljesíteni.

 

Andrew

 

2013. október 25.


 

Hirvonen: a Citroen megbánhatja döntését

A Citroen döntése, miszerint a Rally GB tesztjeit Robert Kubica egynapos felkészülésére korlátozta, visszalépés a rali világbajnokság záró fordulóját illetően, mondja a csapat pilótája, Mikko Hirvonen.

Sebastien Loeb 2008 és 2010 között minden esztendőben megnyerte a sorozat brit fordulóját, de a gyár újabb típusa, a DS3 WRC még nem tudott győzni Wales-ben. Tavaly a Citroen a futamot követően maradt egy extra tesztre, miután Jari-Matti Latvala gyári Fordja legyőzte őket.

Idén a World Rally Car debütáns Robert Kubica a Citroen egyetlen versenyzője, aki a versenyt megelőzően tesztelhetett, a lengyel vasárnap ülhetett a DS3 WRC-be Talisein környékén.

Hirvonen kifejtette, megérti, hogy Kubicának lehetőséget biztosítottak, de aggódik amiatt, hogy ő és Dani Sordo nem tesztelhetett. „Robert sosem vezette még az autót, így érthető, hogy kapott valamennyi időt, de ez a szituáció nem ideális számunkra” – mondta a finn. „Két futásom lesz a shakedown-on, aztán jön az, ami nagyon fontos, a kvalifikációs szakasz. Ez egyáltalán nem ideális, főleg akkor nem, amikor a Volkswagen egy hosszú tesztet csinált, és úgy jön a versenyre, hogy ráérzett már a feltételekre.”

A finn véleménye szerint a kvalifikáció kulcsfontosságú része lesz a csütörtökön rajtoló viadalnak, mivel a saras körülmények miatt a hátrébb rajtoló autókra egyre rosszabb feltételek várnak. „Normális esetben Nagy-Britanniában elsőként akar rajtolni az ember, ha nem így van, nehéz a győzelemért harcolni, ez biztos” – zárta gondolatait Hirvonen.

 

Andrew

 

2013. november 12.


 

A Citroen fekete napja

 

A Brit Rally második napja gyászosan alakult a Citroen számára. Előbb a második csapat versenyzője, az élete első világbajnoki WRC-s bevetését teljesítő Robert Kubica csúszott le a pályáról, majd az egyes számú alakulat pilótája, Mikko Hirvonen DS3 WRC-je repült le az útról és borult fel. Egyikük sem tudott továbbmenni.

Az új navigátorral, Michel Ferrarával induló Kubica a nap nyitószakaszán hibázott. „Rosszul becsültem meg a tapadást a féktávon” – mondta el a lengyel. „Úgy gondolom, hibát követtem, mivel nem vettem figyelembe az úton lévő sarat, és amikor fékeztem, az első kerekek blokkoltak. Megpróbáltam a kézifékkel korrigálni, de elfogyott az út. Volt egy meredély, és fejjel lefelé álltunk meg.

Kár érte, mert nem is nagyon nyomtam, rajtavesztem a felszín változásán. Az előtte lévő kanyarban jó volt a tapadás, itt viszont több sár volt a féktávon.”

Kubica autóját egész nap nem tudták kiszedni a világbajnoki futam és az azt kísérő nemzeti verseny miatt. „Nem hinném, hogy nagyon megsérült, attól függetlenül, hogy három méter mélyen van. Ez egy lágy félbukfenc volt. Nem éreztem nagy balesetnek. Remélhetőleg visszaállhatok. Sajnálatos, egy apró tévedés, és így végeztük.”

A francia cég tehát három autójából máris elvesztett egyet, de a nap közbeni szervizparkba már csak egy érkezett. A kör utolsó gyorsaságiján navigátora kihagyása következtében ugyanis Mikko Hirvonen is összetörte Citroenjét.

„Sajnos most Jarmo követett el egy kisebb hibát. Egy padlógázas jobbos volt, ami beszűkült ötödikes kanyarrá, ő pedig nem fejezte be az információk olvasását, így hatodikban maradtam padlón, és akkor már késő volt. Egy nagyon nagy baleset volt ez.”

A kocsi lecsúszott az útról, átfordult tetején, éppen a szélvédővel elkapva a partoldalt, aminek következtében rengeteg sár szabadult be az utastérbe. Szerencsére egyik versenyző sem sérült meg.

„Köveket és sarat kaptam az arcomba” – folytatta a finn pilóta. „Az autó tele van sárral, szerintem több van rajta belül, mint kívül.”

Hirvonen navigátora, a 2002 óta mellette ülő Jarmo Lehtinen magára vállalta a felelősséget. „Az én hibám volt. Nehéz elmondani, miért, de tudom, mi történt. Ez a hosszú jobbkanyar beszűkült egy közepes sebességű jobbosba. Ezt mondtam: ’Hosszú jobb padlón, szűkül…’ Aztán egy kis idő múlva: ’B***** meg! Nem mondtam végig’. Ekkor bemondtam, de akkor már borultunk.

A normális életben is van, hogy az ember azt akarja mondani, ’igen’, és mégis azt mondja, ’nem’. Ez egy ilyen dolog volt. Nem tudom, mi történt. Nem tudom elmagyarázni. Ötödikben kellett volna lennünk a kanyar előtt, ehelyett hatodikban voltunk, a rossz íven.”

Lehtinen elismerően szólt pilótájáról annak reakciója miatt. „Amint kiszálltunk az autóból, elismertem, hogy az én hibám volt, mire Mikko megjegyezte: ’Hé, nézd már azt, hogy én mennyi hibát csináltam…’ Ez mindent elmond a kapcsolatunkról.”

A finn navigátor munkaeszközükről is ejtett néhány szót. „Kamionnyi sár van benne, így nehéz megmondani, mennyire sérült autó.” Végül kiderült, a DS3 bukócsöve megsérült, így a páros nem állhat vissza a versenybe.

Ennél a balesetnél tehát a navigátor hibázott, Kubicáék esetében a pilóta, Sordo pedig a csapat hibájából kezdte öt perces hátrányban a versenyt. Fifti-fifti a Citroennél, a végeredmény ugyanakkor katasztrófa…

 

Andrew

 

2013. november 16.


 

Matton magyarázata

A Citroen Racing igazgatója, Yves Matton nyíltan vallott arról, hogy két gyári versenyzőjének, Mikko Hirvonennek és Dani Sordónak miért nem volt lehetősége a Brit Rally előtt egy wales-i tesztelésre. A második csapat színeiben induló Robert Kubica a verseny előtt egynapos lehetőséget kapott a gyakorlásra amiatt, mert most először ülhetett a DS3 WRC változatában.

„Mindkét világbajnokság, a gyártói és az egyéni is eldőlt, így nem volt értelme számunkra, hogy teszteljünk itt” – mondta el Matton. „A múlt évi brit verseny után teszteltünk erre az évre. Lehet mondani, hogy az már rég volt, de a múlt évi brit futam után, az után, hogy a tempó hiányát tapasztaltuk tavaly, egy nagy tesztet csináltunk, és úgy ítéltük meg, hogy elég az. A tervezetthez képest többet teszteltünk a szezon első hat hónapjában, és a költségkeretbe is be kell férni végül.”

A Brit Rally eredménye ismert, a csapat két romhalmazzal és Sordo nem túl fényes hetedik helyével indulhatott hazafelé.

 

Andrew

 

2013. november 19.


 

A bejelentés dátuma

A Citroen Racing december 16-án, hétfőn fogja bejelenteni, kikkel vág neki a rali világbajnokság 2014-es szezonjának. A versenyzőket a Citroen Racing Versailles-ban található technikai központjában mutatják be.

Yves Matton csapatvezető az elmúlt hónapban elárulta, öt pilótával tárgyal a 2014-es gyári ülésekről. A listán rajta volt ez évi mindkét versenyzőjük, Mikko Hirvonen és Dani Sordo, Matton rajtuk kívül Mads Ostberg, Kris Meeke és Robert Kubica nevét sorolta fel. Később Francois Duval esetleges visszatérése is felmerült, a belga 2005-ben volt az alakulat tagja.

Matton októberben kijelentette, a 2014-es felállásban szeretne legalább egy olyan „új tehetséget” tudni, aki soha nem nyert világbajnoki futamot, vagy régóta nem szerepelt a világbajnokságon.

 

Andrew

 

2013. november 29.


 

Duval visszatérhet a Citroenhez

A Citroen korábbi pilótája, Francois Duval azon dolgozik, hogy a rali világbajnokság következő szezonjában visszatérjen korábbi csapatához. A belga egyike annak a hat versenyzőnek, akinek esélye van a francia alakul egyik jövő évi versenyzői ülésére.

Yves Matton csapatvezető elmondta: „Előrehaladott állapotban vagyok már a versenyzők kiválasztásában.

Senkinek sem kell meggyőznie engem Duval tehetségéről, ugyanakkor nem sok olyan raliversenyzőt ismerek, aki ilyen sok kihagyás után sikerrel tért volna vissza. Talán Francois a kivétel. Érdekelne, hogy beszéljek vele. Felhívhat. Látni akarom, hogy motivált-e, mielőtt tesztlehetőséget adunk neki.”

A 33 esztendős Duval kinyilvánította, érdekelné a teljes idényre szóló visszatérés, ha arra a megfelelő csapatban lenne lehetősége.

„Van egy kis hiány a jó pilótákból a rali világbajnokságon, én pedig még mindig fiatal vagyok. A gondolat az, hogy a Citroennél vezessek. Nem látom értelmét visszajönni, és egy olyan autóval indulni, ami a skálán lejjebb van. Amikor tapasztalat nélkül érkezik az ember, és nem ismeri az autót vagy a versenyt, akkor már nem érdekel az egyszeri alkalom,.”

Az egyetlen világbajnoki futamgyőzelmét a Citroen színeiben szerző Duvalt a csapat a 2005-ös szezon folyamán kispadra ültette néhány versenyre, majd az év végén eltanácsolta, mivel autóját többször is komolyan összetörte. Ezt követően néhány éven keresztül indult még a világbajnokság egyes futamain, néhány dobogós helyezés mellett több balesetet is szenvedett. Utoljára 2010-ben állt rajthoz világbajnoki futamon.

Ezek alapján érdekes hír, hogy bekerült a képbe. Lehet, a Citroen a WTCC-s szereplést szem előtt tartva el kívánja zárni saját forrásait a ralisport irányába, ugyanakkor Abu Dhabi felé meglévő többéves elkötelezettség miatt kell nevezniük, amihez a megfelelő támogatók állnak Duval mögött?

 

Andrew

 

2013. december 1.


 

Meeke, Ostberg és Al Qassimi a Citroennél 2014-ben

A Citroen Racing bejelentette, milyen felállásban vág neki a 2014-es rali világbajnokságnak. A Citroen Total Abu Dhabi World Rally Team-et a Kris Meeke-Paul Nagle és a Mads Ostberg-Jonas Andersson kettős fogja képviselni a DS3 WRC-vel a következő szezonban.

A 2003 és 2012 között a világbajnokságot nyolc alkalommal megnyerő Citroen Racing két új párossal folytatja részvételét a rali világbajnokságon.

Kris Meeke korábban is szerepelt a márka színeiben, amikor a junior világbajnokságon egy C2 S1600-assal vett részt. Az észak-ír pilótát 2009-ben IRC bajnokká avatták, de azóta visszatért a világbajnokságra. Két 2013-as futamán meggyőző sebességet mutatott a DS3 WRC volánja mögött, bár mindkétszer balesetet szenvedett. 2014-ben már nem alkalmanként állhat rajthoz csak, hanem egész évben. Ő lesz az első brit pilóta, aki Colin McRae óta teljes szezont teljesíthet.

„Ez egy hihetetlen lehetőség” – nyilatkozta Meeke elragadtatva. „Az elmúlt néhány évben mindig is közel álltam a Citroenhez. Nagyon szerencsés vagyok, hogy egy olyan csapattal dolgozhatok, melynek ekkora tapasztalata és ennyi világbajnoki címe van.

WRC-vel mindössze tíz világbajnoki futamon álltam rajthoz” – folytatta a 34 éves versenyző. „Úgy gondolom, van bennem potenciál, de szükségem van még tapasztalatra. A Citroen DS3 WRC egy félelmetes autó, és a csapat tudását is fel fogom használni ahhoz, hogy segítsék a fejlődésemet. Tudom, hogy a szezon első felében türelmesnek kell lennem és tanulni az összes olyan versenyen, melyen nem vettem részt korábban.”

A 26 esztendős Mads Ostberg már hatvanöt világbajnoki futamon indult, emellett négyszer nyerte meg a norvég bajnokságot. Világbajnoki szinten hét dobogós helyezés áll a neve mellett, első és eddig egyetlen győzelmét a 2012-es Portugál Rally-n szerezte.

„Boldog vagyok és büszke, hogy a Citroen Racinghez csatlakozhatok” – mondta el a norvég. „Keményen dolgoztunk, hogy hivatalos állást kapjunk. Azok után, hogy sok éven keresztül láttuk a Citroent nyerni, egy álom vált valóra, hogy a csapat részei lehetünk.

A versenyzés a legfontosabb dolog” – tette hozzá Ostberg. „Még akkor is, ha sem a csapatot, sem az autót nem ismerem, méltányolom a srácok és a Citroen DS3 WRC értékeit. Természetesen azért csatlakozom a Citroen Racinghez, hogy jó eredményeket érjek el és megpróbáljak versenyeket nyerni. Mindig is mutattam, hogy gyors tudok lenni. Tudom, hogy a rali világbajnokság színvonala kivételesen magas szinten van, de versenyképes szeretnék lenni!”

Mint ahogyan az idén, jövőre is néhány világbajnoki futamon vesz részt Khalid Al Qassimi, aki a svéd, a portugál, az olasz és a spanyol verseny mellett a közel-keleti bajnokságra fog koncentrálni.

„A 2014-es szezonra vonatkozó versenyzői felállásunk összhangban van ambícióinkkal” – árulta el Yves Matton, a Citroen Racing ügyvezető igazgatója. „Kris Meeke és Mads Ostberg elég különböző karriert futott be, de mindketten egy olyan csúcson vannak, ahonnan top kategóriás raliversenyzővé válhatnak. A tanulás és ismerkedés kezdeti időszaka után az lesz a célunk, hogy segítsünk nekik a fejlődésben és a győzelemre is esélyesekké tegyük őket.”

A Citroen rali és túraautó programjának hivatalos bemutatójára december 16-án kerül sor Versailles-ban.

 

Andrew

 

2013. december 9.


 

Kettős csapatvezetés a Citroennél

Robert Kubica távozása után egy másik lengyel, Marek Nawarecki foglalja el a vezető pozíciót a francia alakulatnál, a történet azonban ennél kissé kuszább. A Citroen Racing igazgatója, Yves Matton ugyanis elsősorban a márka túraautó világbajnokságon történő bemutatkozásával fog foglalatoskodni, és mivel a két világbajnokság versenynaptárában több időpontütközés is lesz a 2014-es szezonban, így a ralis részleg felügyeletét a Citroen ügyfélszolgálati vezetője, Nawarecki látja el.

Nawarecki Kubica szülővárosában, Krakkóban végezte tanulmányait, a Citroennél és a PSA Csoportnál dolgozott már több pozícióban is mind Lengyelországban, mind Franciaországban. A versenyosztály ügyfélszolgálati vezetőjévé tavaly nevezték ki, ahol a teljes ügyfélprogramért felel.

Matton távolléte esetén innentől kezdve ő lép elő a gyári csapatnál és veszi át a karmesteri pálcát. „Ez egy nagy felelősség természetesen, de már nagyon várom” – mondta el a 40 esztendős szakember Versailles-ban, a Citroen Racing közös túraautós és ralis csapatbemutatóján. „Számos új arc került a csapatunkhoz idén, úgyhogy ez egy fontos átmeneti év.”

A DS3 technikájáért eddig felelős Xavier Mestelan-Pinon is a túraautós kihívásokkal fog foglalkozni, így Sebastien Loeb korábbi versenymérnöke, Didier Clement kezeli a továbbiakban a rali világbajnoki csapat technikai feladatait, akinek a munkáját Kevin Struyf, Kubica 2013-as mérnöke segíti.

A következő szezon lesz az első, amikor a Citroen gyári ralicsapatának nem lesz egyetlen olyan versenyzője sem, aki beszélne franciául, ráadásul kerültek az alakulathoz új emberek is, de lesznek olyanok is, akik ezt követően a túraautós szereplésben fognak részt vállalni. A versenynaptárak átfedései miatt a két programot teljesen különválasztják, nem lesz egyetlen olyan szerelő sem, aki mindkettőben érdekelt lenne. A rali világbajnokságon részt vevő személyzetet emiatt a PH Sport szerelőivel egészítik ki.

Bár eredetileg a versailles-i csapatbemutatóra időzítette a Citroen Racing a versenyzői kilétének felfedését, arról már egy héttel korábban kiadtak egy sajtóközleményt. Ezt azért tették, hogy megkezdhessék felkészülésüket a szezonnyitó Monte-Carlo Rallye-ra két új versenyzőjükkel. A múlt héten Kris Meeke és Mads Ostberg is két-két napot tesztelt Dél-Franciaországban, a brit hétfőn és kedden, a norvég szerdán és csütörtökön próbálhatta ki új munkaeszközét, a DS3 WRC-t. A tesztek két különböző helyszínen zajlottak, ahol lehetőség volt a száraz aszfalttól kezdve nedves és jeges körülmények között is menniük. Mindkét versenyző kipróbálta a Michelin Monte-Carlo Rallye-ra szánt teljes gumipalettáját. A Daniel Elena overálját viselő Ostberget az első próbák során nagyon meglepte a Citroen motorjának nyomatékossága és a kocsi felfüggesztése.

A csapat január elején további két napot tesztel a hercegségi idénynyitóra, majd Svédország felé veszi az irányt, ahol a Svéd Rally felkészülésének jegyében további tesztek várnak rájuk és az is előfordulhat, hogy Ostberget egy havas felkészülési versenyen is elindítják.

A Citroen Racing ezek mellett megerősítette, hogy Khalid Al Qassimi is rajthoz áll a skandináv világbajnoki viadalon, hogy a DS3 R5-ös változata március 1-én kerül homologizálásra és hogy a Citroen Racing Trophy-t, valamint a Citroen Top Driver sorozatot 2014-ben is kiírják.

 

Andrew

 

2013. december 17.


 

Ostberg optimista a Citroennél

A Citroen friss igazolása, Mads Ostberg azt mondja, úgy érzi, új csapatával bemutathatja a benne rejlő potenciált.

A norvég versenyző, aki december elején tesztelte először új munkaeszközét, elmesélte, meglepődött azon, hogy milyen különbségek vannak a DS3 beállításaiban a Ford Fiestához képest és azon is, hogy a két csapat mennyire különbözőképpen működik. „Ez egy nagy megtiszteltetés, hogy ilyen nagyszerű emberek csoportjába tartozhatok. Ez az a hely, ahol úgy érzem, megmutathatom a képességeimet” – nyilatkozta Ostberg. „Kétségtelen, hogy jó érzéseim vannak az autóval kapcsolatban.

Minden más, mint amit korábban láttam, a csapat beállításait tekintve, az, ahogyan dolgoznak, minden részlet és a tudás. Az autó is teljesen különböző. A DS3 annyira jól kiegyensúlyozott és annyira stabil, a motor máshogy dolgozik, nagyobb a nyomatéka, mint amit korábban tapasztaltam.

A Fiestát határozottan máshogy vezettem, mint ahogyan a DS3-at. Ezzel az autóval más a felfogása az embernek, máshogy csinálja a dolgokat, ugyanakkor nagyon természetesnek tűnt – valami gyorsan történt mindez. Mikor beültem a kocsiba, minden máshogy volt, mint amire talán számítottam, de nagyon pozitív és jó irányban.”

 

Andrew

 

2013. január 9.


 

Ostberg beilleszkedett

Hároméves M-Sportos időszakot és a brit csapatokkal történt nyolcévnyi együttműködést követően Mads Ostberg karrierje új utat vett, a 26 esztendős versenyző egy francia alakulatnál próbál szerencsét.

„Igen, ez egy barátságos csapat. Már az első teszten, amit velük töltöttem, mindenki segítőkész volt, örömmel üdvözölt, de most, hogy megérkeztünk az első versenyünkre velük, vannak olyan srácok, akikkel az első alkalommal találkozunk. Mindenki barátságos, együtt eszünk, együtt nevetünk, úgyhogy élvezem a hangulatot. Természetesen minden nap kezdetén kezet kell fognunk mindenkivel, és ne felejtsük el, reggel megpusziljuk a lányokat is. Nem olyan rossz az élet!”

Arról, hogy milyen volt a Monte-Carlo Rallye előtt a Citroennel Gapba megérkezni, a norvég pilóta a következőket mondta el: „Be kell vallanom, amikor a verseny előtti napon mentünk a shakedown-ra, nagyon-nagyon ideges voltam. Furcsa volt itt lenni új színekben, új volt minden, kellett egy futás, hogy elmúljon a remegés, utána viszont minden jónak érződött. Élveztük a shakedown-on teljesített minden egyes menést, örültem ennek, mert amikor teszteltünk, nem volt semmi, amihez hasonlítani tudtuk volna magunkat. Nem tudtam a sebességemet, teljesen máshogy éreztem magamat az autóban, mint a Fiestában. Így nem tudni, hogy gyorsabb vagy lassabb vagy-e, vagy mi a helyzet. Jó volt látni, hogy közel vagyunk egy jó sebességhez, boldog voltam tőle. Úgy gondolom, új egy kicsit minden, más a váltóáttétel, máshogy érezni a féket, a motor nyomatéka nagyon jó. Sok dolog különbözik, az üléspozíció, a kormánykerék, minden más. De nagyon teszik.”

Ostberg a gyorsasági szakaszok feltérképezésekor is szembesült egy újdonsággal. „A csapat Evo IX-eseket használ a pályabejárásra. Ez egy jó pályabejáró autó. Korábban az M-Sportnál Volvót használtunk. Az Evo könnyebb, merevebb, sokkal inkább olyan, mint a versenyautó, így egy kicsit jobban hasonlít az érzésed ahhoz, mintha a versenyautót vezetnéd, ami tetszik nekem. Több szempontból is teljesen más világ ez, de tetszik, mindenkit közelebb hoz, és mint minden csapat, tudják, ez fontos futamgyőzelmekhez.”

Ostberg és navigátora, Jonas Andersson a versenyen bizonyították, tényleg feldobta őket az új környezet, és a nehéz feltételek ellenére egy hibamentes futamot teljesítettek, melynek végén a negyedikként állhattak fel a céldobogóra.

 

Andrew

 

2014. január 21.


 

Egyre jobban ráérez Ostberg a DS3-ra

A Citroen új pilótája, Mads Ostberg előbb egy negyedik helyet szerzett csapatának Monte-Carlóban, majd a harmadik pozícióban zárta a világbajnokság soron következő futamát, a Svéd Rally-t. Utóbbival kapcsolatban osztotta meg gondolatait a norvég pilóta.

„Ez egy jó hétvége volt. Főként az elején lepődtem meg egy kicsit, mivel úgy voltam vele az első szakasz legelején, hogy nem jó az érzés, és nagyon hamar rájöttem, hogy a győzelembe vetett álmom azonnal nehezen alakul. Sikerült azonban nagyon gyorsan újrakezdeni, főként a következő napon. Kipróbáltunk néhány új dolgot az autón, de a vezetési stílusomon is változtattam a hétvége folyamán. Őszintén szólva teljesen megváltoztattam a vezetési stílusomat három nap alatt. Ez egy nagyon jó tanulás volt számomra. Három nap az autóban, és úgy érzem, új a vezetési stílusom, kezdtem igazán magabiztosan érezni magam az autóval. Ez egy jó hétvége volt számomra még akkor is, ha kicsit egy kicsit többen reménykedtünk. A harmadik helynek nagyon örülök végül.”

Ostberg a verseny előtt azt nyilatkozta, nem ismeri még teljesen a DS3 WRC-t. A futam végeztével sem érezte ezt másként. „Sokkal többet tudok a kocsiról, sokkal többet értek belőle, de kell még dolgozni, nem teljesen érzem még benne kényelmesen magam. Nem tudtam teljes egészében megváltoztatni a vezetési stílusomat és megtalálni a tökéletes beállításokat a három nap alatt, úgyhogy dolgoznunk kell még a murván. Az igazat megvallva boldog vagyok az autóval, egyre jobb cimborák vagyunk.”

A fiatal norvég azt sem hagyta szó nélkül, hogy a legjobb időt futva megszerezte a Power Stage mindhárom bónuszpontját. „Igazából nagyon biztonságosan mentünk, egyáltalán nem értünk hozzá a hófalakhoz, azt folytattuk, amit az előző szakaszokon is csináltunk. Volt egy részidőnk, amiről azt gondolom, rossz volt, azt mondta, plusz háromra vagyunk, úgyhogy úgy gondoltam, ’túl lassúnak kell lennünk…’ Növeltem a sebességet, és előre kerültünk. Azt hiszem, a részidő rossz volt, de talán túl keményen is nyomtuk. Három ponttal végeztük, ami nagyon jó.”

 

Andrew

 

2014. február 12.


 

A Citroen hosszú távú jövője és a Donfeng ügylet

A csapatot vezető Yves Matton véleménye szerint a francia autógyár hosszú távon elkötelezett a rali világbajnoksággal.

Matton a brit Motorsport News magazinnak nyilatkozva mondta el, hogy munkaadójának hosszútávú szerződése van főszponzorával, Abu Dhabival, ez biztosítja azt is, hogy a Citroen Racing legalább a 2015-ös szezon végéig a ralisport csúcskategóriájában marad. Ez mindattól függetlenül lesz így, hogy a Citroen csatlakozik a túraautó világbajnoksághoz, ahová magával viszi sokszoros rali világbajnokát, Sebastien Loeböt is.

„Megállapodásom van Abu Dhabival 2014-re és 2015-re, valamint opció az azt követő évre” – mondta el Matton.

A belga csapatvezető azt is leszögezte, hogy a Kris Meeke-vel és Mads Ostberggel kapcsolatos terveik túlnyúlnak ezen a szezonon. A 2014-es rali világbajnoki szezonban két futamon vannak túl a csapatok, a Citroennek eddig mindkettőn sikerült a dobogós helyezést elérnie, előbb Meeke állhatott fel a pódiumra Monte-Carlóban, majd Ostberg végzett Svédországban a harmadik pozícióban.

„Részei vagyunk a bajnokságnak és gondolni kell arra, hogy a bajnokságnak és a Citroennek mi lehet a jó. A versenyzőket illetően nem csak 2014-re gondoltam” – folytatta Matton. „A versenyzőinket tekintve más stratégiával vágtunk neki ennek az évnek. A bajnoksággal kapcsolatban a jövőre gondoltam, hogy pilótáink megfelelő szinten legyenek a jövőben. Most azon dolgozunk a versenyzőinkkel, hogy megpróbáljuk fejleszteni őket.”

Reméljük, hogy így is alakul, és a Citroen még hosszú ideig lesz a rali világbajnokság része. Ehhez azonban még sok kérdésnek kell letisztázódnia. A legfontosabb ezek közül a 2015-ben érvénybe lépő új homologizációs szabályokkal kapcsolatos. A Citroen bevállal-e egy új homologizációt, ami jelentős költségekkel jár és technikai fejlesztéseket is igényel – amit a túraautójuk tökéletesítésével párhuzamosan kellene megtenniük –, vagy az FIA engedi-e a gyári csapatoknak, hogy továbbra is rajthoz állhassanak a régi technikákkal? Amennyiben a franciák vállalják a homologizációt, mindenképpen bízhatunk a további több éves jelenlétükben.

A Matton által elmondottakkal szemben azonban a csillagok szerencsétlen állása esetén az is benne van a pakliban, hogy Abu Dhabit jövőre átcsábítják a szintén az ő felügyelete alá tartozó WTCC-s projektbe, a ralicsapat műhelyének ajtajára pedig nemes egyszerűséggel lakatot tesznek.

 

A Dongfeng ügylet nem befolyásolja a PSA autósport tevékenységét

A közelmúltban a kínai Dongfeng Motor Group 800 millió euró értékben vásárolt részvényeket a PSA csoportban. A hírek szerint ez nem lesz hatással sem a Citroen, sem a Peugeot ralis aktivitásaira.

A Dongfeng Motor Group a kínai autógyártók egyik legnagyobbja, számos más márkával is kapcsolatban áll, köztük a Hondával, a Kiával, a Nissannal és a Renault-val is. A kínai vállalat elmondása szerint az új felállásban a részvények és a szavazati jogok egyenlő arányban oszlanak meg cégük, a francia kormányzat és a Peugeot család között.

A befektetés stabilitást biztosít a PSA csoport számára, melyet megviseltek a 2000-es évek végén bekövetkezett gazdasági világválság miatti eladási visszaesések.

A ralis szerepvállalás szempontjából a Citroen Racing azt állítja, „egyáltalán nem változik semmi” náluk, de a Peugeot is ugyanígy nyilatkozott.

 

Andrew

 

2014. február 28.


 

A Citroen igazgatója támogatja a kettős programot

 

A PSA csoport ügyvezető igazgatója, Carlos Tavares annak ellenére támogatja a Citroen ez évi dupla offenzíváját, hogy a francia vállalat nehéz gazdasági helyzetben van.

Tavares, a konszern legmagasabb rangú tisztviselője elmondta, elégedett, hogy a Citroen jelen van mind a rali, mind a túraautó világbajnokságon, feltéve ha a Citroen Racing versenyképes marad mindkét szakágban.

„Ha jönnek az eredmények, sok ember mondja, hogy mindkét program fenntartható” – nyilatkozta Tavares. „Ha pedig nem jönnek az eredmények, sokan azt mondják, hogy nem. Úgy gondolom, a Citroen bátor döntést hozott 2014-re, a végén meglátjuk, hogy ez gyümölcsöző volt-e. Amennyiben nem, meg fogjuk vizsgálni ezt.”

A Citroen dominált az első túraautó világbajnoki hétvégéjén Marrakech-ben, megszerezte az első rajtkockát, és két domináns győzelmet aratott. A rali világbajnokságon ugyanakkor nem tudnak versenyre kelni a franciák a Volkswagennel.

Carlos Tavares a Citroen ralicsapatának körében Lisszabonban

 

Arra a kérdésre, hogy a raliban mi számít sikernek, Tavares így válaszolt: „Rendszeresen dobogón lenni.”

Az ügyvezető igazgatója hozzátette, hogy a jelenlegi globális gazdasági helyzetben az autósport rajongók örülnek, ha a gyártók fenntarthatóbb pénzügyi megközelítést alkalmaznak.

„Azt hiszem, a rajongók felé egyfajta elismerés, ha továbbra is versenyképes szinten marad egy autós vállalat anélkül, hogy mindig hatalmas erőforrásokat áldozna a győzelemért” – mondta. „Valahol az van az emberek fejében, hogyha egy gyártó kétszeres szintű humán és pénzügyi erőforrással érkezik, akkor idővel úgyis elviszi a győzelem érdemét.”

 

Andrew

 

2014. április 16.


 

A Citroen biztosan marad 2015-re

A Citroen legalább a 2015-ös szezon végéig folytatja a rali világbajnokságon a versengést, ezt állítja Yves Matton csapatvezető.

A francia gyártó a jelenlegi csapatok közül a sorozat legsikeresebbje, nyolc gyártói világbajnoki címet nyertek eddig és kilencvenhárom futamgyőzelmet arattak. A túraautó világbajnokságon ebben a szezonban bemutatkozó alakulatuk miatt – melynek tagja a kilencszeres rali világbajnokuk, Sebastien Loeb is – spekulációk láttak napvilágot, hogy a ralis program véget fog érni.

Matton azonban elutasította ezeket a pletykákat, amikor a wrc.com-nak nyilatkozott a napokban. „Három évre van tervünk és programunk, ezek pedig 2013, 2014 és 2015. Nincs semmi jelenleg, ami ezt megállíthatná. Nincs semmilyen ok, ami miatt ne lehetnénk itt 2015-ben” – utalt a belga szakember a rali világbajnokságra.

Matton beszélt a Citroen 2015-ös rali világbajnoki terveiről is, melyek már testet öltöttek. „A WTCC programunk bemutatása után elmondtuk, hogy dolgozni fogunk a 2015-ös WR autón, és ez a folyamat most megkezdődött. Nem árulhatjuk el, hogy a kocsi mely részeit fogjuk fejleszteni, de elkezdtünk már gondolkodni ezen, és hosszú a listánk.”

Matton azt is megerősítette, hogy minimális módosításokkal a jelenlegi DS3 WRC-t is ellátják. „Van egy fejlesztésünk az aszfalt ralikra, de murvára nincsen” – mondta. „Minden munkatársunk a 2015-ös autó fejlesztésével foglalkozik.”

 

Andrew

 

2014. április 19.


 

Hercegek ha találkoznak

A Citroen azzal fejezte ki a Monte-Carlo Rallye-hoz fűződő szoros kötődését, hogy Albert monacói hercegnek ajándékozta a Sebastien Loeb által a 2013-as hercegségi futamon győzelemre vitt DS3 WRC-t.

Loeb 2003 és 2013 között hét futamgyőzelmet szerzett Monte-Carlóban – azaz egy kivételével mindig nyert, mikor ebben az időszakban a viadal a világbajnokság része volt –, ráadásul navigátora a hercegség egyik legkitűnőbb sportembere. A monacói születésű Daniel Elena 78 világbajnoki futamgyőzelmet aratott Loeb oldalán és kilenc világbajnoki címet nyert.

Albert herceg a túraautó világbajnokság Franciaországban megrendezett múlt hétvégi futamán vehette szemügyre a gyűjtemény újabb darabját, amikor meglátogatta a Citroen Racing csapatát. A Paul Ricard pályán Elena kalauzolta körbe őt a boxban, ezt követően pedig egy kétüléses Citroen C-Elysee túraautó jobb oldaláról megtapasztalhatta a versenypályát is Loebbel.

A kaland után Albert herceg elmondta, nagyszerű érzés volt a dolog. „Félelmetes tapasztalat volt ez számomra, szeretném megköszönni Sebastiennek, hogy vette a fáradságot, és vitt az autóval, ami nagyon izgalmas volt. Jól ismertem ezt a pályát, mivel én magam is versenyeztem, de amit ma megtapasztaltam, az valami más volt! Az is nagyon izgalmas, hogy egy rali világbajnokságot nyert Citroen csatlakozik az édesapám által alapított gyűjteményhez, melyet megpróbálok fejleszteni évről évre. Különleges helye lesz ennek.”

A Citroen Racing vezetője, Yves Matton a következőket nyilatkozta: „A Citroen Racingnek szép emlékei vannak a Monte-Carlo Rallye-s részvételekről, nem utolsósorban az első-második-harmadik helyezés, amit Sebastien Loeb, Carlos Sainz és Colin McRae ért el a 2003-as futamon. De az a dolog, amire leginkább fogunk emlékezni Monacóról, Daniel Elena! Ő egyet jelent a csapattal, és egyfajta elismerés felé, hogy egy Citroen DS3 WRC adunk a monacói Top Cars Collection-nek.”

A kérdéses autó a Citroen legsikeresebb DS3 WRC-je. A 7-es karosszériaszámú kocsi pályafutása 2012-ben éppen Monte-Carlóban vette kezdetét, ahol rögtön győzelemre vitte Loeböt és Elenát. A páros ezt követően hét futamot nyert még az autóval (2012-ben Mexikóban, Görögországban, Németországban, Franciaországban és Spanyolországban, 2013-ban pedig Monte-Carlóban és Argentínában). Amikor ennek a Citroennek ült a volánja mögé, egy kivétellel mindig elsőként állhatott fel a céldobogóra a Loeb-Elena kettős. Az egyetlen kivétel a kilencszeres rali világbajnok páros búcsúversenye a Francia Rallye volt, amit az árokban fejeztek be fejtetőn.

A BN-404-MV rendszámú kocsi a tavalyi német viadalon Dani Sordót is győzelemre vitte, majd tizennégy futamos pályafutása 5240,54 kilométert, kilenc futamgyőzelmet, hatvankét megnyert gyorsasági szakaszt követően 2014 márciusában ért véget Mexikóban – kissé méltatlanul, ahol Kris Meeke kiszakította a futóművét.

Az autó az Albert herceg édesapja, Rainier herceg által alapított Monaco Top Cars Collection részeként nyilvánosan is látható lesz Rolls Royce-ok, Jaguarok, Cadillac-ek és Maseratik mellett a Monaco Fontvieille negyedében található négyezer négyzetméteres kiállító teremben.

 

Andrew

 

2014. április 24.


 

Ostberg stílust vált

Mads Ostberg úgy véli, gyorsulni fog, miután radikális változtatásokat hajtott végre vezetési stílusán, hogy az jobban passzoljon a Citroen DS3 WRC-hez.

A norvég pilóta az M-Sport által épített Ford Fiesta WRC-t vezette az elmúlt három szezonban, így véleménye szerint kihívás átállni a DS3 WRC-re a francia csapatnál az ottani bemutatkozó szezonjában.

Bár az Argentin Rally előtt az egyéni pontverseny harmadik helyét foglalja el a bajnokságban, Ostberg azt tervezi, új vezetési stílussal folytatja a kísérletezést annak érdekében, hogy még versenyképesebb lehessen.

„Nagyon igyekszem, hogy alkalmazkodjak az autóhoz. Egy Fiestával mentem három évig, nagy lépés átülni a Citroenbe” – nyilatkozta Ostberg. „Próbáltam átállítani a DS3-at, hogy megfeleljen nekem, és egy kicsit több csúsztatással vezethessem, mint ahogyan azt tettem a Fiestával is. De rájöttem, hogy ez nem annyira könnyű, a Citroen mögött teljesen más a teória.”

A 26 éves versenyző emiatt hasonló módon állítja be autóját, mint ahogyan azt a sokszoros világbajnok Sebastien Loeb tette, amikor a DS3 WRC-vel mindenkit legyőzött. A Loeb által alkalmazott hangolással a kocsi sokkal semlegesebb volt, mint amit Ostberg megszokott, az a beállítás egyenesebb és sokkal mélyebb fékezéseket követelt meg a kanyarok előtt, mielőtt a kocsit befordította volna pilótája a kanyarba.

„Sokkal inkább az autó elejét vezeted, nagyobb az alulkormányozottság” – magyarázta Ostberg. „Az autó sokkal stabilabb, bekanyarodáskor a folyamatos fékezés megfelelő nyomást helyez az első kerekekre, hogy be tudjon fordulni a kocsi. Ez számomra egy különleges útja a vezetésnek, folyamatosan fejlődök benne. Egyre gyorsabbá tesz.”

Ostberg száraz körülményeket remél az argentin viadalra, mivel elmondása szerint a nedves murva miatt lecsökkent tapadás nehezebbé tenné új vezetési stílusának alkalmazását.

 

Andrew

 

2014. április 27.


 

Yves Matton a Citroen jövőjéről

 

A Citroen Racing vezetője, Yves Matton arról számolt be, hogy 2015-ig kötelezték el magukat a rali világbajnoksággal, de Abu Dhabival van egy opciójuk a 2017-ig történő maradásról.

„Abu Dhabitól 2013-tól 2015-ig van elkötelezettségünk, utána pedig két további évre opciónk” – mondta Matton. „2015 után ez inkább az FIA döntésén múlik, hogy milyen lesz a rali világbajnokság, milyenek lesznek az autók és hogy milyen lesz a formátum. Nagyon sok tárgyalás, egyeztetés van most a porondon, de bízom abban, hogy megoldást találunk és hogy olyan pozícióban leszünk, hogy azt mondjuk az igazgatótanácsnak, a rali világbajnokság egy jó opció 2015 után.”

Mindközben a csapat elkezdett dolgozni a DS3 WRC-n, mely a következő szezonra az eddigi legradikálisabb módosításokon esik át. A következő évben egy új homologizációs ciklus kezdődik a World Rally Car-ok számára, ugyanakkor a technikai előírások nem változnak a következő két idényben.

Matton már akkor beszélt arról, hogy a DS3 evolúciós munkálatai megkezdődtek, amikor a Citroen Racing túraautó világbajnoki programja útjára indult. „Nem mondom el pontosan, hogy mit fogunk csinálni, de tudjuk, hogy az autó három specifikus területén akarunk dolgozni. Ez lesz a legnagyobb változás, amit csinálunk, amióta kijöttünk a DS3-mal.”

 

Andrew

 

2014. július 5.


 

A Citroen pilótái a jövőjükért küzdenek

A Citroen versenyzői, Mads Ostberg és Kris Meeke a következő három futamon azért is küzdenek, hogy 2015-ben is a DS3 WRC volánja mögött foglalhassanak helyet. A Citroen csapatvezetője, Yves Matton azt mondja, a szeptemberben megrendezésre kerülő Ausztrál Rally előtt semmiképpen nem fog döntést hozni arról, hogy a jövő évben kik fogják képviselni alakulatát a rali világbajnokságon.

Matton az Autosport magazinnak a következőket mondta el: „Az év első részére az volt a terv Kris és Mads számára mindig, hogy tanulják az autót és szerezzenek tapasztalatot, de azzal, hogy elkezdődik a szezon második része, meg kell próbálniuk eredményeket hozni.

Legalább három versenyt kell nekik adnom, mielőtt a következő évről gondolkodom. Ott lesz nekik Finnország, Németország és Ausztrália, aztán meglátom a dolgot.”

Meeke rendelkezik már tapasztalattal a következő három versenyről, és azt mondja, nem jelent számára problémát a kiválasztási folyamat. „Nem foglalkozom azzal, hogy mi lehet vagy mi nem lehet az eredménye a következő három futamnak. Azt mondtam a szezon kezdetétől, hogy a tudás egy fontos tényező lesz, nekem pedig elég kevés tudásom volt az év kezdetének versenyeiről. Most azonban más a helyzet, olyan futamokra megyünk, amelyeken indultam már, ami nagy különbségeket eredményez.”

Ugyan Matton sebességet vár innentől kezdve versenyzőitől, nem mulasztotta el megjegyezni Meeke relatív értelemben vett tapasztalatlanságát, hiszen az észak-ír pilóta mindössze tizenhat világbajnoki futamon indult eddig csúcskategóriás kocsival.

Matton így nyilatkozott arról, hogy mit vár Meeke-től a hétvégi finn futamon: „Úgy gondolom, Kris jól fog tudni teljesíteni azokon a szakaszokon, melyeken tavaly is ment, és nem annyira jól azokon, amiket nem ismer. Nem kérünk tőle különösebb eredményt, sokkal inkább azt, hogy mutassa meg, mit is tud az egyes szakaszokon.”

 

Andrew

 

2014. augusztus 1.


 

Apró fazonigazítás a DS3 WRC-n

A Citroen Racing nem verte nagydobra, de a Szardínia Rally előtt elvégzett a DS3 WRC-jének frontrészén egy frissítést, ami az utcai modell 2013-as ráncfelvarrása miatt időszerű volt már.

A mérnökök nem szakadtak meg ugyanakkor a módosításkor, hiszen annyi történt, hogy LED-es nappali menetfény költözött az első lámpába – az utcai változaton ez a lökhárítóba van integrálva –, míg a lámpatest és a motorháztető eltérő íveit egy méhsejt szerkezetet sejtető matricával imitálták – csakúgy, mint ahogyan azt az M-Sport tette a 2009-es specifikációjú Ford Focus WRC-jével.

A 2015-ben induló új homologizációs ciklus során talán már tényleg az új frontrész lesz látható a rajongók számára.

 

Andrew

 

2014. augusztus 9.


 

A német kiesés ellenére Meeke mögött áll a Citroen

Eseménydús hétvégén van túl Kris Meeke.

A Citroen Racing pilótája nagyszerűen kezdte a rali világbajnokság német viadalát, hiszen annak ellenére, hogy pénteken reggel volt egy megforgása, ő tudott a legközelebb maradni a Volkswagen versenyzőihez, Sebastein Ogier-hez és Jari-Matti Latvalához. Ogier balesete után pénteken este felkapaszkodott a második helyre a brit, amit a következő napon tartani is tudott annak ellenére, hogy a baumholderi szakaszok felé tartva a közúti szakaszon baleset érte, amikor egy körforgalom előtt jobbról nekik ment egy autó, amitől a bal oldalon lévő kocsinak ütköztek. A páros szerencséjére a DS3 WRC megúszta nagyobb sérülések nélkül.

Vasárnap Meeke navigátora, Paul Nagle nyugodtan nyilatkozott annak ellenére, hogy Thierry Neuville lesben állt a második helyért. „Hogy másodikak leszünk-e vagy harmadikak, nem számít. A saját tempónkban fogunk menni, a saját ritmusunkban fogunk autózni.” Pár perccel később a győzelem lehetősége is felcsillant a WRC autóval mindössze tizenkilencedik világbajnoki futamán rajthoz álló Meeke előtt, amikor Latvala leesett az útról. Ezzel az eséllyel azonban nem tudott élni a páros, mivel nem sokkal később, három szakasszal a befutó előtt ők is kiestek.

Meeke a nem megfelelő itinert okolta balesetéért, ugyanakkor vigaszt nyújtott számára a verseny korábbi szakaszaiban mutatott sebessége. „Nem igazán volt rám hatással, amikor hallottuk, hogy Jari-Matti megállt. Kényelmesen éreztem magam akkor, és ugyanazzal a mentalitással rajtoltam el a következő szakaszon. Sajnos a szakasz legelső információja egy kicsit optimista volt. Volt egy ’teli jobb szűkül’, ami sokkal jobban szűkült. Túlkormányozottság lépett fel, az eleje nekiment a padkának, megsérült a kerék, és a következő nagy fékezéskor kitört az autó oldalra, a hátulja pedig nekicsúszott a falnak, megrongálva a hátsó felfüggesztést.

Az itinerem nem volt megfelelő az első kanyarra, ennyi történt. Nem volt az úton sár vagy más, viszont először vezettem világbajnoki futamot, és az első kanyar, amikor az élen álltam. Ez teljes mértékben kétségbeejtő, de mit is mondhatnék. Egy kivételes verseny volt ez számomra addig, folyamatosan a harmadik leggyorsabb versenyzők voltunk az egész hétvégén. A dolog, ami frusztrál, hogy nem a sár vagy egy trükkös hely volt, amin rajtavesztem, hanem egy helytelen információ, ami a szakasz első kanyarjára volt, de ez a kockázata ezeken a szakaszokon első alkalommal, friss itinerrel menni. Pontosnak és precíznek kell lenni, ha lemész öt centit az ívről, ez történik, vége van. Pontosan ez történt velem is. Nem vagyok érzelgős. El tudom fogadni ezt, tovább tudok lépni. Eltökélt vagyok a folytatással kapcsolatban, dolgozom, amíg az élre nem kerülök és nem tudok versenyeket nyerni. Ez az, amit tenni akarok.”

A Citroen Racing vezetője, Yves Matton a kiesése ellenére kitart versenyzője mellett, és hiszi, hogy a brit közelebb van első világbajnoki győzelméhez, mint valaha.

„Valahol biztos, hogy csalódottak vagyunk, vezettünk és jó úton voltunk, hogy folytassuk németországi győzelmi sorozatunkat, másrészről viszont, ha pozitív akarok lenni, Kris csodálatos munkát végzett a verseny elejétől, egyre közelebb került első győzelméhez. Oké, kell most egy kis idő, hogy elfogadjuk, nem nyertünk Németországban, de nagyon boldog vagyok és pozitív a jövőbe tekintve, természetesen Ausztráliával kapcsolatban is.”

Matton elutasította, hogy Meeke balesete befolyásolná az esélyeit a Citroen Total Abu Dhabi csapatával megkötésre kerülő jövő évi szerződés kérdésében. „Nem változtat ez semmin. Tavaly is hibázott a versenyek végén, de alkalmaztam erre az évre. Csak azt nézem, hogy mit csinál a versenyeken, és örülök annak, amit idáig tett. Ez egy kis hiba, de úgy gondolom, egyre közelebb vagyunk ahhoz, hogy versenyt tudjon nyerni.”

Matton a csapat másik pilótájáról, a futamot a hatodik helyen befejező Mads Ostbergről is ejtett néhány szót. „Mads-nek több tapasztalatra van még szüksége aszfalton. Azt is lehetne mondani, hogy az autó jobb jelenleg, mint ő.”

 

Andrew

 

2014. augusztus 27.


 

Interjú Marek Nawareckivel

A Citroen ralisporttal kapcsolatos elkötelezettségét nem lehet megkérdőjelezni, erre a Deutschland Rallye is jól példa, volt, ahol a márka növekvő befolyását lehetett tapasztalni mindenütt.

A világbajnokságon próbálják befogni a Volkswagent, az R5-ös kategóriában közösen fejlesztik autójukat a Peugeot-val, de még az R1-ben is van elérhető járműve a francia cégnek. Marek Nawarecki, a Citroen Racing helyettes csapatvezetője a német futam előtt beszélt arról, hogy a Citroen hogyan kezeli a többutas autósport programját, melybe beletartozik a túraautó világbajnokság is.

- Hogyan boldogul a Citroen az új szintű autósport részvételével idén?

- A pályaautós és a rali programok kezelése nem egy egyszerű feladat, de ez lehetővé teszi számunkra, hogy az autósport programok nagyon széles területét lefedjük. Az, hogy részt veszünk a túraautó világbajnokságon is, azt jelenti, hogy sokkal több különféle országban lehetünk jelen a csúcskategóriában. A rali világbajnokság az egyik fő részvételi vonalunk marad, a rali világbajnoki részvételünket idén megerősítjük a junior programmal, felépítve egy tiszta utat a fiatal pilóták számára, mely a ralisport különböző szintjein halad keresztül.

- Változtak az elvárásaitok és a céljaitok idén a rali világbajnokságon?

- Erre a szezonra mások a céljaink, mint amik a korábbi években voltak. Dobogós helyezésekre összpontosítunk, és időt adunk a versenyzőinknek, hogy megszokják az autót, a csapatot, az általuk még nem ismert versenyek különféle feltételeit. A szezon második felében magasabb szinten szeretnénk a szezon első felének tapasztalataira építeni, egy kicsit javítani az eredményeken. A célok ugyanazok maradnak, hogy két autó legyen a dobogón, de talán egy kicsit nagyobb tempóval kicsit közelebb lenni az élen állókhoz és természetesen megpróbálni legyőzni őket, ha ez lehetséges.

- Elsőként a világbajnoki csapat pilótáiról, Kris Meeke-ről és Mads Ostbergről szólva: Mads talán tizenkét gyorsasági szakaszt nyert idén a német futam előtt, míg Kris csak kettőt. Hasznos mutató ez a relatív képességeikről, vagy úgy gondolod, hogy mindketten rendelkeznek más releváns képességekkel is?

- Nem hinném, hogy ilyen módon ki tudnánk értékelni a képességeiket. Világosan látszik, hogy különböző szintű rali világbajnoki tapasztalatuk van, és túl korai még azt mondani, hogy az egyikük jobban teljesít, mint a másik, természetesen nem az alapján, hogy mennyi szakaszt nyertek. Mindazonáltal azt mondhatjuk, hogy Mads nagyon jól teljesített sok olyan murvás versenyen, amit jól ismer. Kris jól fejlődik, láthattuk Kris-t már Finnországban is, ahol nagyon közel volt az élmenőkhöz, és nagyon jó helyen, a dobogón végzett. Úgy gondolom, Németország és Ausztrália egy jobb alapot teremt az összehasonlításra. Az első cél azonban az, hogy csapatként versenyezzünk, hogy gyártói pontokat szerezzünk és hogy az autókat a dobogó legjobb helyére hozzuk.

- Az egyéni világbajnokság kisebb prioritással bír?

- Mindig fontos jó pozícióban lenni, de nem ez a fő célunk ebben az évben. Természetesen fejlődést várunk, Mads van a jobb pozícióban, és úgy gondolom, jó helyzetben van ahhoz, hogy ezt folytassa és előrelépje a szezon második felében. Számunkra az a legfontosabb dolog, hogy biztosítsuk be a második helyet a gyártói bajnokságban és hogy legyenek jó eredményeink a hátralévő versenyeken. Egyáltalán nincs a terveink között, hogy csapatutasítást adjunk ki. Egyenlő a két versenyzőnk.

- A többi pilótát illetően, mit gondolsz, Sebastien Chardonnet fejlődik?

- Sebastien egy nagyon jó szintről indult idén Szardínián, de nem sokat versenyzett a DS3 R5-tel, csupán Szardínián, Lengyelországban, Finnországban és most Németországban. Úgy gondolom, egy kicsit több idő kell neki, hogy megszokja az R5-öt, ami egy teljesen új autó, nem csak neki, de a csapatnak is, ugyanakkor alig várjuk, hogy azt lássuk, jól megy az aszfaltos versenyek. Az ezt megelőző év R3-as és a tavalyi Francia Rallye-n négykerékhajtású autóval látott tapasztalata alapján úgy gondolom, tény, hogy egy kicsit jobb a teljesítménye aszfalton, mint murván, főleg a négykerékhajtású autóval. Az aszfaltversenyeket szereti, azt hiszem, előnyben van ezen a felületen. Úgy gondolom tehát, hogy innentől kezdve az év végéig van lehetősége továbbfejlődni.

- Chardonnet DS3 R3 Max-szal történt monte-carlói indulása egyfajta kompenzáció volt, mivel az R5 nem volt még kész akkor?

- Nem, Monte-Carlo a Max fejlesztési programjának volt a része. Akartuk látni, hogy hogyan teljesít a kocsi egy magas szintű rali világbajnoki futamon, Sebastien pedig egy jó pilóta volt az autó vezetésére. Nagyon jó eredményt ért el, most már úgy gondolom, hogy a DS3 R3 Max készen áll arra, hogy kiadjuk az ügyfeleinknek. Most kezdtük el árusítani és kiszállítani ezeket az autókat. Úgy gondolom, jövőre több ilyen autót is fogunk látni a ralisport különböző szintjein. Azt akarjuk, hogy a legversenyképesebb kocsi legyen az R3T kategóriában. Az R3 Max számára célként az elsődleges bajnokság a WRC 3.

- Új R3-as autók érkeznek, úgy néz ki, hogy a Renault készen áll, hogy megmérkőzzön a DS3 R3T-vel a WRC 3-as bajnokságban.

- A hivatalos beszállítói vagyunk már a junior világbajnokságnak az alap R3T-vel, és logikus, hogy a legversenyképesebbnek kell lennünk a WRC 3-ban és a nemzeti bajnokságokban az R3-ban vagy a kétkerékhajtásos kategóriákban, aszfalton és murván is. Nem tudjuk még, hogy hogyan fog teljesíteni az új Renault Clio Turbo, és természetesen az új Toyota is nagyobb érdeklődésre tarthat számot a kétkerékhajtásos kategóriában, ami nagyon jó a fiatalabb versenyzők számára.

- Kik a legfényesebb pilóták idén a juniorok között?

- Úgy néz ki, hogy van néhány csoportvezető, mint például Stephane Lefebvre, Martin Koci és Christian Riedemann is, és van egy olyan csoport is, akik ebben az évben versenyeznek először a rali világbajnokságon. Úgy vélem, a nagy meglepetés Martin, akinek nincsen akkora tapasztalata, mint a többieknek, de mégis meg tudja mutatni, hogy ugyanakkora tempóval tud haladni, mint Stephane és Christian. Nagyon jó a helyzetünk a junior bajnokságban, nagyon erős a csata, a versenyzők nagyon közel vannak egymáshoz, és azt várhatjuk, hogy a legjobb nyeri a sorozatot.

- Stephane-ról szólva, közös promóciós program van a Citroen és a Peugeot között, vagy az, ahogyan vele dolgoztok, teljesen független attól, ahogyan a Peugeot Academy dolgozik vele?

- Az, hogy mi hogyan dolgozunk Stephane Lefebvre-rel, teljesen független, mivel privát versenyzőként privát csapattal nevez a junior bajnokságba, mi pedig nem segíthetjük jobban az egyik versenyzőt, mint a másikat. Nincs promótálva a csoport által. Nagyon örülünk, hogy a junior bajnokságban láthatjuk, de ugyanolyan része a bajnokságnak, mint bármelyik másik pilóta, akik egymással versenyeznek, és nagyon várjuk, hogy lássuk, hogyan teljesít a következő versenyeken. Nem része semmilyen, a Peugeot és a Citroen között meglévő közös programnak.

- Hogyan dolgoztok együtt Yves Mattonnal, a Citroen Racing igazgatójával? Vannak specifikus felelősségek?

- Ebben az évben az a szerepem, hogy nyomon kövessem a rali világbajnoki csapatokat, kapcsolatban legyek a versenyzőkkel és a szervezetekkel. Azért is én vagyok a felelős, hogy figyeljek a programok hivatalos partnereire. Yves a csapatvezető, úgyhogy ő hoz meg minden végső döntést, és természetesen övé a felelősség a túraautózást és Sebastien Loeböt illetően.

- Milyen távra szól a Citroen rali világbajnoki elkötelezettsége?

- Az biztos, hogy teljesen elkötelezettek vagyunk, hogy a rali világbajnokságion maradjunk a jövő évben, és folytatni fogjuk a programot, amíg meglesz a támogatás fő partnereink, a Total és Abu Dhabi felől. Abu Dhabi három évre vállalt elkötelezettséget, aztán van egy opció két további évre. Fontos számunkra, hogy folytassuk a rali világbajnoki programot a jövőben.

- Abu Dhabi 2013-ban kezdett a Citroennel, úgyhogy ha lesz 2016-os és 2017-es kötelezettségvállalás, akkor az azt fogja jelenteni, hogy a Citroen az új technikai szabályokkal készülő World Rally Car-okkal is szerepet vállal?

- A jövő éves versenyzésre vagyunk elkötelezettek, ezt követően készítünk tervet a következő három évre. Ha folytatjuk a rali világbajnokságon, akkor igen, elkötelezettek leszünk a 2017-től életbe lépő új szabályokkal is.

- És mi az elkötelezettség az FIA-val a junior autók futtatását tekintve?

- Kétéves szerződésünk van, ez 2014-re és 2015-re szól.

 

Andrew

 

2014. szeptember 7.


 

Matton bírálja a következetlen büntetéseket

A Citroen Racing vezetője, Yves Matton kritikát fogalmazott meg Kris Meeke büntetésével kapcsolatban. A francia alakulat versenyzője az Ausztrál Rally szombati napján levágott egy kanyart, emiatt megbüntették. Matton úgy véli, e nélkül a dobogón végzett volna a DS3 WRC pilótája.

Meeke és navigátora, Paul Nagle szombaton este negyedikként érkezett a szervizparkba, és mindössze 1,5 másodpercre volt a harmadik helyen álló Andreas Mikkelsentől. A csata azonban ezt követően megszakadt, miután a sportbírók a britet 61 másodperces büntetéssel sújtották, mivel a tízedik szakaszon a füvön átvágva teljesített egy kanyart. A citroenes emiatt a negyedikről az ötödik pozícióba csúszott vissza.

A júniusban megrendezett Lengyel Rally-n éppen Mikkelsen volt az, akit a versenybíróság megrótt egy hasonló kanyarlevágás miatt. A norvég akkor ötezer eurós büntetést kapott, valamint figyelmeztették, hogy amennyiben megismétlődik az eset, kizárással sújtják.

Matton a következőket nyilatkozta az ausztrál viadalt követően: „Nem tudom máshogy kommentálni Kris büntetését, minthogy azt mondom, nem következetesek a döntések a hasonló eseteknél. De ez ilyen. Nem tudunk ennél többet tenni. Csak remélni tudom, hogy amennyiben újra ilyen történik, nagyobb következetesség lesz a döntésekben.”

Meeke a vasárnapi nyitó szakaszon átvette a negyedik pozíciót, de Mikkelsenre nem sikerült visszazárkóznia. Matton úgy véli, versenyzője megnyerte volna a csatát a büntetés nélkül.

„Nem tudom, hogy Andreas ugyanazt a gumiválasztást eszközölte volna vasárnap reggel, ha még mindig csatában lett volna, ez egy kérdőjel marad, de az biztos, hogy Kris be tudta volna biztosítani a harmadik helyet. Ha nem vesszük számításba a büntetést és azokat az időket nézzük, amiket teljesített, úgy gondolom, Kris számára lehetséges lett volna valahol harminc és harmincöt másodperccel a győztes mögött lemaradva végezni. Azzal a tapasztalattal, ami neki van, ez egy remek teljesítmény volt.”

A pilótáját dicsérő Matton egy másik fórumon utalást tett arra is, hogy az ausztrál verseny után már tiszta látószöggel fog rendelkezni a csapat jövő évi versenyzői felállását illetően, azonban a francia futamot megelőzően valószínűleg nem fogja még meghozni ezzel kapcsolatos döntését.

 

Andrew

 

2014. szeptember 18.


 

Alén és Delecour kipróbálta a Citroen WRC-jét

Kris Meeke és Mads Ostberg bepillantást kapott a múlt nagyjainak vezetési stílusába, amikor Markku Alén és Francois Delecour kipróbálta a Citroen DS3 WRC-t.

Ostberg Delecour, míg a csapat másik jelenlegi pilótája, Meeke Alén mellé ült be a francia gyár Citroen Racing Experience elnevezésű médianapján, melyet a Citroen Racing clermont-ferrandi bázisától nem messze, a Circuit d’Issiore tesztbázison rendeztek meg.

A négyszeres világbajnoki futamgyőztes Delecour és az 1978-as FIA kupát, az egyéni világbajnoki cím elődjét megnyerő Alén murván vihették táncba a Citroen jelenlegi csúcskategóriás raliautóját. Meeke elismerte, lenyűgöző volt megfigyelni a versenyzéstől 1993-ban visszavonult finnt közelről.

„Markku a sportág egyik legendás alakja. 63 éves, de azonnal érezni, megvan a képessége és tudja, mit kell csinálni az autóval” – mesélte az ír pilóta. „Nem vagyok egy jó utas, de fantasztikus egy olyannal összeülni, aki meg tudja hajtani a kocsit és teljesen jól csinál mindent. És briliáns volt látni rajta azt a nagy örömöt.”

Mielőtt beültek volna a DS3-ba, Meeke hosszasan magyarázta Alénnek, milyen vezetési stílusra van szükség ahhoz, hogy a modern WRC-kből a legjobbat lehessen kihozni. A citroenes érdekesnek találta, hogy mennyire ellentétes stílusra volt szükség a ’80-as években, amivel akkoriban tizenkilenc futamgyőzelmet is tudott szerezni Alén.

„Érdekes dolog volt Markkuval beszélgetni” – mondta Meeke. „Fejben még mindig látja a gödröket, a bukkanókat és mindent, és természetesen keresi, hogy hogyan tudja ezeket megoldani. Az autók azonban most már olyan képességekkel rendelkeznek a futómű fejlesztéseknek és minden másnak köszönhetően, hogy könnyedén megbirkóznak ezekkel.

A jelen kor WRC pilótájaként mi már előre programozottak vagyunk, hogy mire képesek az autók. Igen, gyorsabban megyünk a szakaszokon, de ha Markku ’80-as évekbeli, felfüggesztés nélküli kocsiját nézzük, ők ugyanolyan nagy kockázatot vállaltak, mint mi, mivel az autóik nem voltak ennyire alkalmasak a dologra.”

Alén, aki a Finn Rally előtt Helsinkiben megrendezett közönségcsalógatón a Volkswagen WRC-jét is kipróbálhatta, igencsak elégedett volt a teszttel. „Nagyszerű nap volt. A mai autók szuper-fantasztikusak. Tudják, a felfüggesztés hihetetlen, a fékek nagyon gyorsan megállítják a kocsit. Korábban vezettem a Polót is Finnországban, úgyhogy szerencsés vagyok. Hihetetlen autók!”

A Citroen az eseményen a pilóta fejlesztési programjában szereplő fiatal reménységeknek is lehetőséget adott, akik a teljes palettát kipróbálhatták az R1-es DS3-tól kezdve az R3-ason és az R5-ösön keresztül egészen a WRC-ig.

 

Andrew

 

2014. október 7.


 

A Citroen és a Michelin ötvenedik közös győzelme

A 2015-ös Argentin Rally-n Kris Meeke megszerezte a rali világbajnokság 1973 óta íródó történetében a Michelin 280. futamgyőzelmét, a diadal egyben a francia cég 50. közös elsőségét jelentette a Citroennel, azzal a márkával, amellyel a legsikeresebbek a sorozatban.

1934-től 1976-ig a Citroen és a Michelin szoros kötelékben dolgozó ipari vállalkozások voltak. Az autósportban az első rali világbajnoki sikerük a ’73-as portugál futamra datálódik, amikor a harmadik helyen végző Francisco Romaozhino DS 21-ese a Michelin aszimmetrikus XAS gumijain futott. Két hónappal később Marokkóban két, Michelinnel szerelt DS 23, kormányuknál Bob Neyrettel és Richard Bochnicekkel végzett az első háromban.

A ’80-as évek kezdetén a Citroen fejlesztette ki az első francia négykerékhajtású autót, a B csoportos Citroen Visa 1000 Pistes-t. Bár a jóval erősebb masinákkal, az Audi Quattróval, a Lancia Deltával és a Peugeot 205 T16-tal nem tudta felvenni a versenyt az apróság, néhány komoly eredményt így is elért a világbajnokságon – az 1984-es Safari Rally-n tizenharmadikként futott célba, egy évvel később pedig nyolcadik lett a Monte-Carlo Rallye-n, és inspirációul szolgált a Citroen Competition számára a Michelin segítségével futó BX 4TC projekthez, aminek a B csoport 1986. év végi beszüntetése vetett kényszerű véget.

A Citroen és a Michelin közös aktivitása a terepraliban vett új utat, ahol négy Dakar győzelmet arattak és szereztek őt gyártói, valamint egyéni címet, mielőtt visszatértek volna a ralisporthoz, kezdetben a francia bajnokságban, majd világszinten.

1999-ben a Citroen és a Michelin nagy meglepetést okozott a katalán és a korzikai világbajnoki futam megnyerésével, mivel Philippe Bugalski egy szívómotoros kétkerékhajtású kocsival, egy Kit-Car-ral szállt csatába a kor top autói, a World Rally Car-ok ellen. Tizennégy más márkával aratott győzelem után ez volt az első közös világbajnoki diadaluk a Citroennel.

2001-ben, amikor a francia autógyár megérkezett a sportág csúcskategóriájába, azt ugyancsak a Michelinnel tette. A következő év nyitányán, Monte-Carlóban közel került első győzelméhez a Sebastien Loeb/Citroen/Michelin egység, amit aztán Németországban tudtak végül megszerezni. A két francia gyártó 2003-ban szerezte meg első közös világbajnoki koronáját.

Kris Meeke Argentin Rally-n aratott győzelme immár az ötvenedik, amit Michelin abroncsokkal ellátott Citroen szerzett, most már ez az autógyár a legsikeresebb partnere világbajnoki szinten a clermont-ferrandi székhellyel rendelkező gumis cégnek, akik a Peugeot-val negyvenhat, a Lanciával pedig negyvenhárom győzelmet arattak. Meeke sikere a huszonnegyedik volt a Michelinen futó DS3 WRC-nek, ugyanennyi győzelmet szerzett a Citroen másik olyan WRC modellje is, a Xsara, amit története egy szakaszán Michelin abroncsokkal szereltek.

A Citroen és a Michelin dominálta a rali világbajnokság utóbbi időszakát, jóllehet a gumis cég öt évig távol volt a sportág csúcsától. Az ötven világbajnoki futamgyőzelem mellett ketten együtt jóval több, mint száz dobogós helyezést szereztek, sikeresek voltak a junior világbajnokságon, de sok más rekord is a nevükhöz fűződik. ezek között van például a 2005-ös Tour de Corse-on aratott Loeb siker, ahol a pilóta mind a tizenkét szakaszt meg tudta nyerni, vagy a legnagyobb átlagsebességű viadal, a Loeb győzelmével végződött Finn Rally 2012-ben, ahol 122,89 kilométer/óra volt a pilóta átlagsebessége.

Megjegyzés: a Citroen Racing 2015-től DS márkanévvel futtatja autóit a rali világbajnokságon, a statisztikák viszont együtt kezelik a Citroent és a DS-t.

 

Andrew

 

2015. május 18.

Módosítás: (2018. november 03. szombat, 19:05)