A Polo R5-ösök sorozatos tűzesetei

A Volkswagen Motorsport tűzvizsgáló szakembereket alkalmazott, hogy segítsenek beazonosítani az okot, hogy miért gyulladtak ki sorozatban a Volkswagen Polo GTI R5-ösök.


 

Öt Polo R5 gyulladt eddig ki, a Volkswagen dolgozik a problémán

 

A Volkswagen Motorsport tűzvizsgáló szakembereket alkalmaz, hogy segítsenek beazonosítani az okot, hogy miért gyulladnak ki a Volkswagen Polo GTI R5-ösök.

A Portugál Rally hétvégéjén három autó kapott lángra, kettő a luzitán világbajnoki futamon, egy a svájci Rallye du Chablais-on, emellett pedig két másik korábbi viadalokon. A Polók különböző versenyeken, különféle körülmények között gyulladtak ki, aszfaltos és murvás futamokon egyaránt. Az eseteknél ugyanakkor közös vonás, hogy a tűz az autó hátuljától kezdett el terjedni. A spekulációk szerint az üzemanyagtartály szellőztetőjével lehet probléma.

A Volkswagen Motorsport az autosport.com-nak elmondta, „éjt nappallá téve” dolgoznak, hogy feltárják az okokat és hogy megoldást találjanak. „Tudjuk, hogy a tűz az autók hátuljából ered, ugyanakkor nagyon nehéz pontos részleteket találni, amikor teljesen elveszítjük a tűzben az autót” – mondta el a csapat szóvívője. „Néha csak a fém marad, amit analizálni tudunk, úgyhogy nem olyan könnyű megtalálni a pontos okokat és adatot gyűjteni.

Ez az, ami miatt szakértőket hoztunk be, embereket, akik tűzeseteken dolgoznak mindig és részletesebb képet tudnak adni számunkra, hogy mi is történik. Természetesen éjt nappallá téve dolgozunk, hogy megoldjuk ezt. Nehéz közös okot találni a tűzesetekre. Ez azonban az elsőszámú prioritás számunkra. Meg fogjuk találni a problémát.”

A Volkswagen Motorsport technikai igazgatója, Francois-Xavier Demaison megerősítette, csapata kész megtenni bármilyen különleges módosítást, ami a probléma megoldásához szükséges. „Amennyiben homologizációs jokert kell felhasználnunk ehhez, akkor így teszünk” – mondta el Demaison. „Fontosabb ez, mint a teljesítmény, vagy találni újabb egytized másodpercet szakaszonként.

Dolgozunk azon, hogy megtaláljuk az okot, és van már néhány elképzelésünk, ugyanakkor bármilyen új alkatrészt tesztelni kell még és kiértékelni szimulációs körülmények között, mielőtt beletennénk az autóba. De tudja mindenki, oldottunk meg problémákat korábban is elég jól, és meg tudjuk ezt tenni ismét.”

Miután a 2016-os szezon végén megszüntette a gyári programját a Volkswagen a rali világbajnokságon, figyelmét az ügyfélprogram felé fordította. A tavalyi év végétől harminc Polo GTI R5-öt értékesítettek mindezidáig, melyek közül öt is különböző mértékű tűzkárt szenvedett március vége óta.

A Portugál Rally-n a WRC 2-es kategóriát vezető Ole Christian Veiby (a képen) egy tűzoltóautó előtt tudott megállni, úgyhogy gyorsan eloltották a tüzet, ez pedig jó betekintést nyújthat a csapat számára, hogy mitől és hol gyullad ki autójuk.

Az eset nem egyedi, a 2017-es szezon folyamán két Skoda Fabia R5-ös is leégett, ami után a Skoda Motorsportnak homologizációs módosításokat kellett eszközölnie az üzemanyagtartálynál.

 

Andrew

 

2019. június 3.


 

Megtalálták a tűzesetek okát – véli a Volkswagen

 

Bizakodnak a Volkswagen Motorsportnál, hogy megtalálták az okot, ami a Polo GTI R5-ösök sorozatos kigyulladását okozta, és teljes gőzzel dolgoznak a megoldáson.

Június első hétvégéjének raliversenyein három R5-ös Polo esett a tűz áldozatául, a rali világbajnokság hetedik fordulóján, a Portugál Rally-n kettő – ezek közül az egyik, Ole Christian Veiby esete nem függött össze a kérdéses problémával –, egy pedig Svájcban, a Rallye du Chablais-on. Korábban két másik Volkswagennel is hasonló eset fordult elő. A német gyártó autósport részlege a problémával kapcsolatban 2019. június 6-án sajtóközleményt adott ki.

 

Frissítés a Polo GTI R5 számára

 

Átdolgozásra kerülnek az ügyfélautók

 

A Volkswagen Motorsport teljes gőzzel dolgozik a Polo GTI R5 számára egy műszaki frissítésen, miután több ügyfélautó szenvedett tűzkárt az elmúlt hetek raliversenyein. A Volkswagen Motorsport szakértőkkel és konzulensekkel együttműködve átfogó kivizsgálást végzett számos érintett autón, és az eredmények alapján ki is fejlesztett már műszaki megoldásokat. A tesztek rövid úton megszervezésre kerültek. Amint ezek befejeződnek, költségmentesen kapja meg minden ügyfélautó a frissítést.

A kivizsgálások felfedték, hogy az üzemanyagtartály biztonsági szelepének pozícióját módosítani kell, mivel az korlátozottan működik egy specifikus üzemanyag esetében. Bizonyos esetekben az üzemanyagtartály szellőztető rendszere elzáródik, ez pedig túlnyomást eredményez. A kipufogótól származó hővel együtt ez a túlnyomás deformációt okoz a tank borításán. Ez azt eredményezi, hogy a tank érintkezik a kardánnal, valamint a kipufogócsővel, ami végül az üzemanyagtartály sérüléséhez vezet.

A felfedezések alapján a Volkswagen Motorsport megoldást fejlesztett ki. A tervek szerint egy acél támasszal megerősítésre kerül az üzemanyagtartály borítása a kardántengelynél és a kipufogócsőnél, ezzel optimalizálásra kerül a szigetelés. Az üzemanyagtartály szellőztetőrendszere módosításon esik át azért, hogy megbízhatóan lehessen kezelni minden lehetséges túlnyomást. Ezen felül a kipufogó és a tank közötti távolság is növelésre kerül.

Mindezek a dolgok tesztelésre fognak kerülni megfelelő időben és realisztikus körülmények között. Amint sikeresen kiértékelésen esnek át, minden Polo GTI R5 meg fogja kapni a frissítést költségmentesen. Az ügyfélcsapatok értesítésre kerültek már a procedúráról, és javaslatokat is kaptak a megfelelő üzemanyagokról és az autójukon elvégzendő rendszeres ellenőrzésekről.

Daniel Marban autója a Kanári-szigeteki Európa-bajnoki futamon

 

A Volkswagen autósport részlege által végzett kivizsgálások után az alakulat technikai igazgatója, Francois-Xavier Demaison az autosport.com-nak elmondta, a fő probléma az üzemanyagtartály borulásvédelmi szelepe. A mérnök felügyeli az új alkatrészek gyártását, amiket a Volkswagen vasárnap kezdett el tesztelni azzal a céllal, hogy azok négy nappal később, a világbajnokság következő futamának, a Szardínia Rally-nak a kezdetére készen álljanak.

„Benne van az üzemanyagtartályunkban a biztonsági szelep, a ’borulásvédelmi szelep’” – magyarázta Demaison. „A szellőztető ott van az FIA előírásai szerint, úgyhogy amikor felborulsz, nem engedi az, hogy az üzemanyag kifolyjon. Amikor üzemanyag kipárolgás történik, gőz keletkezik az tankban, ez a szelepen keresztül távozik. Amikor mész a szakaszon, gyorsítasz, lassítasz, kanyarodsz, ez pedig a keletkező laterális G erő miatt lezár, mert kijönne az üzemanyag. Ettől nyomást ébreszt az üzemanyagtartályban, ami a kardánalagút felől jövő hővel együtt deformációt okoz az üzemanyagtartály borításán. Az üzemanyagtartály borítása aztán érintkezésbe lép a kardánnal, és elkezd füstölni, valamint izzani. Amennyiben mész tovább, nagy hőt továbbítasz az üzemanyagtartály felé, ami mechanikai sérülést okoz a tankon, aztán az üzemanyag elfolyik a kipufogó felé, ami pedig probléma.”

A Volkswagen Motorsport igazgatója, Sven Smeets hozzátette, az FIA által biztosított Total üzemanyag kipárolgása is hozzájárul a folyamathoz. „Azt látjuk, hogy a Total üzemanyagnak bizonyos hőmérsékleteken több gőze van, mint másikaknak” – mutatott rá a sportvezető. „Ez nem probléma minden más autók számára, hogy megbirkózzon vele, de úgy tűnik, ez az üzemanyag probléma számunkra.”

A Volkswagen Motorsport egy másik biztonsági szelepet is be fog tenni a rendszerébe, gyakorlatilag megduplázva a Polo R5 kapacitását az üzemanyagtartályban lévő nyomás csökkentésére. Demasion kapcsolatba lépett az FIA-val, hogy további megoldásokat kérvényezzen a sportág felügyelő testületétől. „A World Rally Car-okban két szellőztető águnk volt a tankban, az R5-ösökben csak egy van. Ez furfangos így. Kérvényeztem már egy második ágat az FIA-nál az R5-ös autókhoz, ők azonban vonakodnak változtatni az R5-ös szabályokon, mikor hatszáz vagy mennyi autó van már kint. Biztonsági okokból azonban talán meg fogják tenni ezt. Más csapatok meg tudják csinálni, és nekünk is meg kellene tudni csinálni ezt. Egy másik levegőztető ág lehetővé tenné számunkra, hogy könnyebben távolítsuk el a nyomást a tankból, hogy több gőzt vihessünk el. A megoldást vasárnap kezdjük el tesztelni Fontjoncouse-ban” – árulta el Demaison a dél-franciaországi próbákról, melyek egy durva terepviszonyokkal rendelkező tesztcentrumban történnek.

„Megterveztük az alkatrészeket, elvégeztünk kalkulációkat, és most lesz a tesztünk. Amennyiben minden erőforrásunkat ebbe tesszük, meg tudjuk csinálni, a múltban csináltunk ennél többet is. Minden erőforrásunk benne lesz – nincs már, ami visszajöjjön a Nürburgringről, az I.D. R futásáról.”

Amikor arról kérdezték, hogy visszaesett-e az érdeklődés a Polo R5 iránt a tűzesetek miatt, a következőket válaszolta Smeets: „Nagyon őszintének kell lennem, és azt kell mondanom, eddig senki sem törölte a rendelést. Azt mondja minden ügyfél, hogy nagyon gyorsan meg fogjuk oldani ezt a problémát, és bizakodóak a gyors gyártmánnyal kapcsolatban. Jelen pillanatban tehát nem, és nagyon hálásak vagyunk ezért. Meg kell oldanunk ezt.”

A közlemény szerint a Volkswagen Motorsport tehát ingyenesen végzi el a Polo GTI R5-ösök átalakítását, arról azonban nincs bejelentés, hogy bármilyen kompenzációt adnának azoknak az ügyfeleknek, akiknek megsemmisült az autója.

A hírek szerint egyes volkswagenes pilóták ugyanakkor Skoda Fabia R5-ösre váltanak a Polóval kapcsolatos problémák miatt, Kajetan Kajetanowicz be is jelentette, hogy a cseh márkával vesz részt a világbajnokság soron következő fordulóján, a hétvégi Szardínia Rally-n.


Andrew

 

2019. június 11.

Módosítás: (2019. június 11. kedd, 17:32)