Szardínia Rally beszámoló

A 2012-es rali világbajnokság utolsó előtti futamának történései

 

 

Fura érzésekkel rajtolt el a rali világbajnokság 2012-es szezonjának utolsó előtti, Szardínián rendezett futama. A versenye előtt két gyártó is bejelentette, a jövő esztendőben nem vesz részt gyári csapattal a sorozatban. A MINI döntése tulajdonképpen várható volt az elmúlt időszak eseményei miatt, a Ford azonban mindenkit meglepett nagy hagyománya miatt és azért, mert tavaly újabb két évet jelentettek be. Az, hogy az egyéni és gyártói világbajnokság is eldőlt az előző megmérettetésen, Franciaországban, azt vetítette előre, hogy nyílt sisakos küzdelem lehet az olasz szigeten, ahol mindössze 12 WRC-s egység és összesen 43 duó adta le nevezését.

A rajt előtt az Ogier-Ingrassia páros vezetésével a csapatok kérvényt juttattak el a szervezőkhöz, amiben azt követelték, tegyenek valamit azért, hogy ne lehessenek a futamon szabad szalagkorlát-végek, olyanok, mint amik Gareth Roberts halálát és Robert Kubica súlyos sérülését is okozták a közelmúltban. A szóban forgó szakasz egy új gyorsasági, a Tergu és Osilo között kanyargó, aszfaltos részeket is tartalmazó gyorsasági volt. A versenyigazgató ígérte, a versenyen szalmabálákkal védik ezeket az objektumokat, a pályabejáráson azért nem voltak kint még, mert ellopták volna őket.

A csütörtök délelőtt megtartott shakedown és kvalifikációs szakasz után délután rögtön két szakasz várt a mezőnyre. Az időmérőt nyerő Jari-Matti Latvala kisebb meglepetésre az első rajtpozíciót választotta. Döntését azzal indokolta, hogy az ismétlődő szakaszon a második körben nem lesz már probléma a takarítás, ugyanakkor a por és a második gyorsasági idejére eső alkonyat nem fogja zavarni. A taktika nem jött be, az első menetben 15 másodpercet, a másodikban egy defektet kapott. Az éllovassal szemben máris 42 szekundum volt a hátránya.

A vezetést a Citroen két párosa ragadta magához, Loeb az egyik, Hirvonen a másik szakaszt nyerte, 56 kilométer után így alig 1,1 másodperc volt közöttük. A gyártói világbajnoki cím bezsebelése után a csapatvezető, Yves Matton kinyilvánította, nincsen csapatutasítás, úgyhogy mindkét pilótája nagy reményeket fűzött a további remek csatához. Petter Solberg jócskán, 14 másodperccel lemaradva állt ekkor a harmadik helyen, aki ismét csak mérges lehetett magára. A második szakaszra nem tették fel a lámpasort, és mivel csúszott nyolc percet a rajt, a sötétedésben nem látott olyan jól, mint a lámpákkal felszerelkezett riválisok. A Qatar World Rally Team pilótája, Thierry Neuville fordult a negyedik helyen, a kisebb hibát elkövető Mads Ostberg előtt. Utánuk következett Latvala, majd Novikov, Atkinson Tanak és Prokop zárta az első tízet. A Volkswagen Motorsportnál az ifjabbik pilóta, Andeas Mikkelsen megelőzte csapattársát, Sebastien Ogier-t, de ehhez hozzájárult utóbbi pechje is egy defektes kerék formájában is.

Számunkra a fordosokhoz hasonló bosszúságok jutottak inkább erre a napra. Kezdve azzal, hogy nem örültem, mikor kiadták a szervezők az útvonaltervet, hiszen ekkor derült ki, hogy a korábbi esztendőkkel ellentétben már csütörtökön rendeznek gyorsasági szakaszokat, amiről a délutáni repülőút miatt lemaradtunk, folytatva az autóbérléssel kapcsolatos zűrökkel (a teljes biztosítás ellenére 420 eurót kértek volna bankkártyán biztosítéknak) és a szállás visszaigazolásán megjelölt nem létező szálláscímmel.


 

A verseny pénteki napja a Citroen számára kezdődött drámával. A történtek a pályabejárásra vezethetőek vissza, melyen Sebastien Loeb defektet kapott. A kérdéses pályaszakaszt elmondása szerint emiatt figyelmetlenül írták fel, ami a versenyen megbosszulta magát: egy balos kanyarba túl nagy sebességgel érkeztek be, nekimentek egy, az út szélén fekvő jókora kőnek, ami megforgatta a kocsit. Ez lett volna a kisebb gond, az ütéstől azonban megsérült a kormánymű, ami pár kanyarral később meg is szorult, Loebék így kiállni kényszerültek. A világbajnok csapattársa, Mikko Hirvonen vette át a vezetést, akinek az volt a legnagyobb kihívás, hogy tartsa a tempót és ne kövessen el semmilyen buta hibát a pénteki napon hátralévő öt szakaszon.

A fordosok újabb rémálomszerű napot éltek át. Jari-Matti Latvala a szombati első szakasz után a negyedik helyre kapaszkodott fel, aztán a kék oválosok elmondása alapján „bizarr balesetet” szenvedett. Egy balos kanyarban lecsúszott az útról és keresztülhajtott egy kövön. Mikor visszajöttek az útra, a finn pilóta gőzt látott a motortérből kitörni. Átpillantott a kocsiban jobbra, hogy megnézze a kijelzőket, ami elég volt ahhoz, hogy a következő jobbosba ne tudjon befordulni. Elmentek egyenesen, és kiütöttek egy kaput, amitől a kocsi végképp lesántult, ők sem tudták folytatni útjukat. Latvala elismerte, koncentrációs hiba volt, az útra kellett volna figyelnie, eközben megkérni navigátorát, hogy ellenőrizze a kijelzőket.

Latvala csapattársa sem látta meg a napi célt, Petter Solberg délután szenvedett balesetet, amit a Fiesta RS WRC bal első felfüggesztése bánt. Solberg nem értette a dolgot, elmondta, a biztonságra törekedtek, talán ha gyorsabban jöttek volna, nem lett volna semmi gond, mert az autó keresztbe csúszott volna a kanyarban.

A második helyre a nagyágyúk kiesésének és két szakaszgyőzelmének köszönhetően Novikov jött fel a nap végén, hátránya valamivel több, mint egy perc volt Hirvonenhez képest. Az M-Sport másik versenyzője, Ott Tanak is jókorát lépett előre, akit a kevésbé jó rajthelye hátráltatott kissé, de harmadik pozíciója így is dicséretes.

Az M-Sporthoz hasonlóan a Volkswagen csapata is nagyszerű napot zárt. Ogier szakaszt nyert, ami hatalmas tett egy Szuper 2000-es autóval, murván S2000-es kocsi nem tudott még ilyet produkálni. Ogier szerényen próbálta nem túlmisztifikálni a dolgot, szerinte az volt a kulcs, hogy a kör harmadik szakaszára a nagyobb teljesítményű WRC-k jócskán elkoptatták gumijaikat. A francia azt is elárulta, az autó kezelhetőségének terén nagyot léptek előre egy új, most először alkalmazott kísérleti lengéscsillapító beállítással.

A Fabia volánművésze negyedikként várhatta a folytatást, csapattársa, Andreas Mikkelsen a hatodik helyen. Közöttük Chris Atkinson foglalt helyet, aki eléggé frusztrált volt a MINI kezelhetősége miatt. Technikai problémák is hátráltatták, de a fő gond az volt az ausztrál számára, hogy a kocsi viselkedése nem volt következetes, így nem tudott benne megbízni. Nem alakult jól Mads Ostberg napja sem, a norvég Fiestája a hátsó hajtás meghibásodásának köszönhetően elsőkerékhajtással volt kénytelen közlekedni egy darabig. A számtalan problémával küszködő Prokop érkezett nyolcadikként, a Fiesta S2000-essel látványosan autózó Karl Kruuda kilencedikként, a legjobb tízet büntetése ellenére Solberg zárta. Nem esett szó még Thierry Neuville-ről, aki Loebhöz hasonlóan reggel, a monte lernói szakaszon esett el. Navigátorával és két pályabíróval próbálták az oldalára borult Citroent talpra állítani, amikor a forró felni megégette a sofőr kezét. A művelet sikerült ugyan, de a következő etapon kiálltak, egyrészt mert sok olaj folyt el a kocsiból, másrészt pedig Neuville-nek óriási fájdalmai voltak égési sérülése miatt.

Kis csapatunk reggel a monte lernói gyorsasági híres nevezetes ugratóján, a Mickey’s Jump-on kezdett, ami nagyszerű látvány, rengeteg néző gyűlt itt össze. A következő két szakaszunkon nem volt túl nagy a látvány, viszont az utolsó gyorsasági tempós jobbosa igazán ütősnek bizonyult. A nap krónikájánál meg kell említeni, az olaszok igencsak lazán veszik a szervezést, a kilátogató nézők koordinálását. A szűk hegyi utakra nem állítanak szervezőt, így mindenkinek saját belátására van bízva, meddig próbál felmenni kocsival. Ha hamar leparkol, sokat gyalogolhat, ha megy, ameddig tud, akkor könnyen bedugulhat, mert mögötte is jönnek…


 

A pénteki csillaghullást követően szombaton reggel a közönség a két gyári Fiestát, valamint Neuville-t láthatta a versenybe visszaállni, ugyanakkor Loeb úgy érezte, nincs értelme folytatni…

Erre a napra is hat gyorsaságit tartalmazott az itiner, melyeken a Hirvonen-Lehtinen kettős az előző nap taktikáját alkalmazva tovább növelte előnyét. A finnek mögött változatlan volt a helyzet a dobogós helyezéseket illetően, a Ford fiókcsapatának két párosa állt a második és harmadik helyen. Novikovnak ugyan volt egy kisebb hibája, mikor túlcsúszott egy kereszteződésen, de nem vesztett sokat előnyéből Tanakkal szemben.

Megbánta a döntéseit, miszerint a hosszabb áttételezésű váltót szereltette be és délelőtt két pótkereket rakatott az autójába, így is négy szakaszt nyert Ostberg, aki ezzel a hetedik helyről fel tudott kapaszkodni a negyedikre. További előrelépésben nem igazán reménykedhetett, mivel tetemes, kilencven másodperces hátránnyal várta az utolsó napi két gyorsaságit. Az eredményjelzők ugyan azt mutatták, hogy Sebastien Ogier visszacsúszott egy helyet, de autójának technikai lemaradását figyelembe véve eszeveszett száguldást kellett bemutatnia, hogy Atkinsont maga mögött tartsa, ráadásul ő sem a megfelelő váltóáttételezést választotta. Az ausztrál viszont elárulta, a nap vége felé kissé visszavett a tempóból, miután többször is csak a szerencse mentette meg a bukástól. Őt az egy defektet is elkönyvelő Mikkelsen követte a tabellán, majd a folyamatos gondokkal küszködő Prokop érkezett nyolcadikként. Petter Solberg a kilencedik helyig tudott felkapaszkodni, míg csapattársa, Latvala egy szakaszgyőzelmet elkönyvelve tizenötödikként várta az utolsó napot. A Qatar World Rally Team színeiben versenyző Neuville a huszonegyedik helyre jött fel másodfokú égési sérülései ellenére, majd elismerte, jobban is teljesíthetett volna, de a csúszós utakon a kedvezőtlen rajtpozíciója nem kedvezett neki. Visszatérve a pontszerzőkhöz, az első tízet a Markko Martin csapata által felkészített Ford Fiesta S2000-essel Kruuda zárta.

Az első naphoz hasonlóan egy közkedvelt helyen, egy dobbantónál terveztük kezdeni, egy tájékozódási baki miatt most is futópercre érkeztünk. A látvány azonban kárpótolta a kis idegeskedést. A másik két szakasz is rendben volt, melyeket néztünk, úgyhogy az esti szervizparkkal kiegészülve jó napot zártunk, csak azt nem értettük, Loeb miért nem állt vissza. Véleményem szerint a versenyt a helyszínen nyomon követő szurkolók miatt kötelessége lett volna! Ursu, köszi a napot!


 

A Szardínia Rally utolsó napjára, vasárnapra mindössze 16,5 versenykilométer maradt, a gallurai gyorsaságit kellett a mezőnynek kétszer teljesítenie. A mezőny elejében sok kérdés nem maradt, mindössze az Ogier-Atkinson csata ígért izgalmakat, hiszen ők négy másodpercre voltak egymástól, illetve a Power Stage pontokért lehetett még hajtani.

Mikko Hirvonen biztonságos autózással ért célba, ezzel megszerezve első citroenes győzelmét. A versenyen Loeb és a Fordok kiesése után számára nem volt más feladat, mint hogy behozza a DS3-at a célba. A szakaszok mindössze negyedét nyerte meg, de ezen a futamon ennél sokkal fontosabb volt a megbízható teljesítmény. Hirvonen ezt megcsinálta, megérdemelten nyert, amivel az év végi bajnoki ezüstöt is bebiztosította magának. Evgeny Novikov beállította eddigi legjobb helyezését, míg Ott Tanak pályafutása eddigi legjobbját érte el, amivel az M-Sport csapatának is nagy örömöt okoztak a két dobogós pozícióval.

Ostberg nyerte a nap első gyorsaságiját, de célja, a Power Stage szakaszgyőzelme egy defekt miatt nem jött össze. Összetett negyedik helyével így is felkapaszkodott a világbajnoki pontverseny harmadik pozíciójába, megelőzve a két gyári Fordot. Atkinsont is egy defekt hátráltatta, amivel eldőlt a csata közte és Ogier között. A francia pilóta Szuper 2000-es autójával az ötödik helyen zárta a futamot tehát, Atkinson maradt a hatodik, míg Ogier csapattársa, Mikkelsen érkezett mögöttük. A pontszerző helyeken Prokop, Solberg érkezett, valamint Kruuda kiesésének köszönhetően az olaszok kedvence, Luca Pedersoli zárt. Az utolsó szakaszért járó pontokon Solberg, Latvala és Neuville osztoztak.

Vasárnap mindkét gyorsaságin látszott, Latvala és Solberg sietnek, hogy a lehető legfeljebb kapaszkodjanak az eredménylistákon, Latvalának ez reggel majdnem egy hatalmas eséssel végződött. A verseny embere mindenképpen Sebastien Ogier számomra. Bár kevés WRC nevezett, de az S2000-es Fabiával elért ötödik hely még így is elismerésre méltó. A Polo WRC ígéretesen mutatkozott be a Rallylegenden, jónak tűnik, igazi teljesítménye azonban csak a jövő év elején fog kiderülni, mikor versenyre kel a riválisokkal. Ha egy kicsikét is versenyképes lesz, Ogier biztosan ott lesz a mezőny elejében, amitől komoly izgalmak várhatóak a világbajnokság végkimenetelét illetően.

A világbajnokság utolsó fordulójára Spanyolországban kerül sor. A katalán versenyen az összesítés harmadik helyéért várható izgalmas csata Ostberg, Latvala és Solberg között, de ott fog eldőlni az SWRC és PWRC világbajnoki címe is.

 

Fotók a versenyről az albumban találhatók!

 

Andrew

Módosítás: (2017. november 05. vasárnap, 16:01)