Hírek: Opel

Az Opel történetével kapcsolatos hírek, információk

 

 

R5-ös autó az Opeltől


A német autógyár, mely tavaly novemberben erősítette meg, hogy egy márkakupával visszatér a ralisportba, bejelentette most azt is, hogy készen áll egy R5-ös kategóriájú versenygép fejlesztésére is. Ennek alapját a következő generációs Corsa adja majd. Az elkövetkezendő három évben testet öltő R5-ös kocsi az Opel legújabb ralisport irányú szerepvállalásának csúcsmodellje lenne.

Az elmúlt évben az Opel az Adam Rally Cup-ot (a képen) leplezte le, ebben az esztendőben az Adam R2-es változatának bemutatása van tervben, melyet jövőre az R3-as, 2015-ben pedig az R5-ös Corsa követ.

Dr. Thomas Sedran, az Opel helyettes vezérigazgatója a következőket mondta el: „Az új autósport tevékenységek fontos szerepet játszanak a gyár stratégiai átszervezésében: a márka profiljának alapvető elemei ezek.”

Az Opel hosszú és sikeres történelemmel büszkélkedhet a ralisportban, Walter Röhrl 1982-ben világbajnok lett az Asconával, míg 1974-ben és 1979-ben opeles versenyző nyerte az Európa-bajnokságot is.

Az Opel visszatérését Németország befolyásos autósport szövetsége, az ADAC is szívélyesen üdvözölte. A Német Autóklub elnöke, Hermann Tomczyk így nyilatkozott: „Németországnak szüksége van egy újabb rali világbajnokra. Az Opel személyében egy olyan partnert találtunk, akinek a koncepciója meggyőzött bennünket, aki ugyanazt a filozófiáját képviseli, egy megfelelő autót hoz és biztosítja a szükséges forrásokat, valamint struktúrát ehhez a projekthez.”

Az Opel legutóbb a Corsa Szuper 1600-hoz adott gyári támogatást, de az az autó nem hozott nagy sikereket a német cégnek. Ezúttal azonban úgy tűnik, komolyabban veszik a dolgot…


Andrew

 

2013. február 19.


 

Az Opel újból belevág

Az Opel az év elején Németországban és Franciaországban fiatal versenyzők részére létrehozott egy márkakupát, ezen a homologizációval nem rendelkező Opel Adam-ek állnak rajthoz, melyekbe az Astra 145 lóerős 1,6 literes motorját szerelték.

A Deutschland Rallye-n aztán a közönség – előfutó autóként – először vehette szemügyre az Adam R2-es változatát, ennek teljesítménye már 190 lóerő. A projekt menedzsere, Dietmar Metrich a következőket árulta el az Opel új tevékenységéről: „Az autósport most indul újra az Opelnél, egy pihenéssel töltött periódus után, melyet pályaversenyzés és sok évvel ezelőtt ralizás előzött meg. A kupás autó tervezése céltudatos volt, a nemzetközi R2-es specifikáció megvalósítható ebből.” Ennek tervezett színre lépése 2014, a háttérben ugyanakkor átfogó munka zajlott az FIA-val, hogy a szándékolt R2-es autó megfeleljen a J függelék R csoportos előírásainak. „Az nem lehetséges, hogy az autó az R1-es kategóriában fusson, mert szekvenciális váltója van.” Az R2-es kocsi nagyon sokban megegyezik a kupás autóval, beleértve a karosszériát, a bukócsövezést, a kormányzást, a hátsó hidat, a motort, a felfüggesztést és a szekvenciális erőátvitelt. A kipufogócsonk, a gyújtásrendszer, a dugattyúk és a vízhűtő rendszer ugyanakkor különbözik, mint ahogyan a végáttétel is.

A kupasorozat egyre erősödik. A versenyzők nemzeti szinten az ADAC Opel Rallye Cup-ért küzdenek egymással. A sorozat pénzdíjas, a 27 év alattiak pedig a Rallye Junior kupáért is csatáznak. Az utóbbi kiírás győztese az ADAC és az Opel jóvoltából 2014-ben R2-es autóval állhat rajthoz.

„A kupás autókat eddig aszfaltos versenyeken használtuk, mivel murvás futómű nem került kifejlesztésre, de a tervek szerint később megtörténik az átalakítás.” Az Opel szándékai alapján a márka autóit használó ügyfelek ésszerű költségek mellett tudnak versenyezni. A jövőben, amikor az R2-es változat elérhetővé válik nemzetközi szinten, komoly ellenfelekkel kerül szembe. „Úgy érezzük, az Adam erősségei a jó alapban, a jó méretekben és a jó karosszériában rejlenek. A megfelelő alap adott, úgy gondoljuk, az autó képes lesz megbirkózni az erősebb R2-es motorral. A következő évig elég időnk van a struktúránk megteremtésére. Ez idáig minden új volt számunkra. Amikor aztán mindez megtörténik, elkezdhetünk gondolkodni azon, mi is következzen.” Ez lehet az R3 vagy esetleg az R5? „Még semmi sem dőlt el! Jelenleg úgy hisszük, az R2 bizonyítja majd, hogy egy ügyfeleknek szánt ideális versenyautó.”

 

Andrew

 

2013. szeptember 3.


 

Győztes Opel

Az Opel legújabb raliautója, az Adam R2 lenyűgöző tempóról tett tanúbizonyságot Európa raliversenyein, köztük Németország, Spanyolország és Franciaország gyorsasági szakaszain. A 190 lóerős Adam 39 versenyéből 28 alkalommal zárt kategóriagyőzelemmel 2014-ben.

Az egyik sikert az Opel Motorsport Team France könyvelhette el, melynek színeiben Yoann Bonato a dél-franciaországi Rallye du Var-on szerezte meg az R2-es bajnoki címet, a futamon negyvenkét ellenfelét előzve meg. Ez már a negyedik győzelme volt a francia pilótának az idény során. Charlotte Berton ötször nyert, amivel megszerezte a női rali bajnoki címet.

Marijan Griebel hazájában, Németországban a nyolc nemzeti futamból hatot megnyerve a német bajnokságban és az ADAC Masters sorozatban is az élen végzett az 5-ös kategóriában. Az Adam számára kiemelten fontos volt a rali világbajnokság német fordulója, melyen Griebel megnyerte az R2-es kategóriát.

Spanyolországban Esteban Vallin, a Red Opel Motorsport Team Spain versenyzője mutatott kiemelkedő sebességet, az R2-es bajnokságot nyolc kategóriagyőzelemmel hódította el. Vallin a spanyol bajnokság abszolút értékelésében a negyedik helyen végzett.

„Az Adam R2-nk azonnal megmutatta magáról, hogy egy modern, gyors és megbízható raliautó, a 39 rajtjából aratott 28 győzelem önmagáért beszél. A német, francia és spanyol bajnokságok a világbajnokság és az Európa-bajnokság impresszív szintje mentén sem maradtak észrevétlenek. Nyilvánvaló, hogy örömmel fogadjuk a vásárlási igényeket szerte Európából” – mondta el Axel Seegers, az Opel szóvívője.

A 72 százalékos ráta lenyűgöző, viszont a kocsi az Európa-bajnokság junior sorozatában egyelőre nem tudott villantani, Griebel legjobb pozíciója egy második helyezés volt.

 

Andrew

 

2014. december 24.


 

Az Opel programja

Az Opel Motorsport igazgatója, Jörg Schrott az autosport.cz-nek adott interjújában árult el a német gyár ralival kapcsolatos politikájáról információkat.

A tavaly a svéd Emik Bergkvist győzelmével zárult, Németországban futó Opel Rally Cup projekttel az az Opel törekvése, hogy segítse a német tehetségek fejlődését. Az Adam Cup márkakupa sorozat Franciaországban is kiírásra került, ezt azért tartották szükségesnek a németek, mert sok más gyártó is jelen van azon a piacon, így az Opelnek szüksége volt arra, hogy rögtön a kezdetektől sikeres legyen.

Schrott az Opel Adam R2 magas költségeiről is beszélt, a szakvezető azt a magyarázatot adta erre, hogy az autók minőségben és specifikációban megegyeznek egymással, emiatt az ügyfeleknek nem szükséges megvásárolniuk különféle teljesítménynövelő kiteket. Az Opel Motorsport három modellel, az Adam Cup-pal, az Adam R2-vel és a pályaautózásra alkalmas Astra OPC-vel rendelkezik jelenleg, annak pedig, hogy az Adam Cup-ot nem homologizálták, az az oka, hogy a márkakupás kocsi üzemeltetési költségét szerették volna alacsonyan tartani az Adam R2-vel szemben. Az utóbbival az Opel az Európa-bajnokság junior kategóriájára koncentrál, de bizonyos világbajnoki futamokon is feltűnhet az autó.

Az interjú végén Schrottot a tervezett R5-ös autóról kérdezték, amiről azt mondta, hogy bár ő személy szerint nagyon szeretné a projektet, a gyártó arra nem adott még zöld jelzést. A Corsa R3-ról nem esett szó, amivel kapcsolatban az Opelnek korábban az volt a szándéka, hogy a szintén a Corsából készülő R5-ös autó előtt fejlesztik ki.

 

Andrew

 

2015. május 7.


 

Az R5-ös Opel halasztva

 

Az Opel azonnal reagált azokra a híresztelésekre, miszerint törölték volna az Adam R5 raliautó projektjét.

A német gyártó egy közleményt adott ki, mely szerint arról született döntés, hogy egyelőre nem lépnek tovább. „Egy döntés született egy olyan folyamat után, ami időt vett igénybe. Hogy elejét vegyük a spekulációknak és hogy tisztázzuk a helyzetet, úgy döntöttünk, hogy az igények miatt kiadunk egy közleményt, mely szerint az R5-ös projekt halasztásra kerül. Ez nem ugyanaz, mint azt mondani, hogy a projekt leállításra került. Természetesen nem oszthatunk meg semmilyen bizalmas információt a háttérről, az azonban nyilvánvaló, hogy egy ilyen projekt elindítása zöld jelzést kíván az Opel igazgatótanácsától, ami eddig nem történt meg.”

Emil Bergkvist, az Európa-bajnokság junior versengésének listavezetője – az Opel fiatal

versenyzőinek jelen pillanatban nincs előrelépési lehetőség az Adam R2 után

 

Az köztudott, hogy az Opel mérnökei szívesen fogadnának egy ilyen feladatot, a cég azonban az R2-es raliautón végzett munkálatokkal van jelenleg elfoglalva. A hír annyiban is érdekes, hogy az Opel az Adam raliautókat, a nemzetközi homologizációval nem rendelkező kupás változatot és az R2-es verziót követően eredetileg a Corsából tervezett építeni egy R3-as kocsit, majd aztán az R5-öst.

 

Andrew

 

2015. június 17.


 

Az új Opel csapat

Több mint negyed évszázada, hogy az Opel világbajnoki ralifutamot tudott nyerni legutóbb, az pedig még régebben történt, hogy a német cég gyári alakulatot futtatott a ralisport legfelsőbb szintjén. Az emlékek azonban megmaradtak a rajongókban, legfőképp a németekben.

Miután az Opel ralicsapata leépült, a gyár a figyelmét a pályaversenyzésre irányította. Végül az a tevékenység is a recesszió áldozata lett. Néhány éve indult újra az autósport élet a német cégnél az Adam modell kupasorozatával. Az ADAC Opel Rally Cup 2015-ben már a harmadik idényét kezdte, melyben egymással megegyező, 140 lóerős Adam-ek futnak, azokat speciálisan erre a kupára készítették. A projekt azért jött létre, hogy a fiatal tehetségek előrelépését szolgálja, valamint hogy támogassa őket a ralisport induló szintjén.

Jörg Schrott, az Opel Motorsport igazgatója ellátogatott az Ypres Rally-ra, ahol a következőket mondta el: „Azt kell mondanom, nagyon örülök annak, amit az ADAC Opel Rallye Cup révén elértünk. Idén belefogtunk a második lépésünkbe, az R2-es csapatba. Ennek ADAC Rally Junior Team a neve, azt Marijan Griebel, egy német pilóta, aki megnyerte 2013-ban a kupát, valamint Emil Bergkvist, a 2014-es kupa győztese alkotja, most a rali Európa-bajnokság junior sorozatában versenyeznek.

Az R2-es kategória egy szuperkemény versengés, a srácok, akik itt mennek, pokoli módon küzdenek, nagyon keményen próbálkoznak minden egyes szakaszon, hogy dobogóra kerüljenek, ez az igazi raliversenyzés a nézőpontom szerint. A saját pályafutásuk fejlődése mellett a csapat működése azt jelenti, hogy ezek a pilóták egy gyári csapatban vannak már, ahol megtanulják, hogyan dolgozzanak együtt a mérnökökkel és megértik az autót. Sokkal több adatuk, sokkal több tesztlehetőségük van, ez az, ahogyan megpróbáljuk őket előrébb vinni őket.”

A kezdeti erőfeszítések arra irányultak, hogy megtalálják az új generációban a híres német pilóták, Eugen Böhringer, Walter Röhrl és Armin Schwarz utódjait. Jelenleg azonban egy svéd versenyző, Berkvist az Opel Rally Cup bajnoka. Schrott ezzel kapcsolatban így nyilatkozott: „A legjobb pilótákat keressük. Kilenc különböző nemzetet látunk most, akik részt vesznek a kupa német változatában, úgyhogy elég érdekes a versengés, a platform. A versenyzőknek megvan az esélyük megtenni a következő lépést, amennyiben elég jók. Számunkra, az Opel számára nagyon fontos, hogy meglegyenek a megfelelő versenyzők, a megfelelő fiatal tehetségek az autóinkban, emiatt nem csak németeket keresünk, hanem más országokból érkező pilótákat is, akik elég tehetségesek.”

Az Opel Motorsport maga is várja, hogy mi fog történni a jövőben. „Az a helyzet, hogy fix szerződésünk van a tevékenységeink folytatására a 2018-as év végéig az ADAC-kal mind a kupa, mind az R2-es kötelezettségvállalást illetően. Talán mindenki tudja, hogy egy R5-ös autó fejlesztésében is reménykedtünk, ez azonban halasztásra került. Még mindig hiszünk a pilótaképző programunk piramis stratégiájában, ugyanakkor idén és jövőre a jelenlegi programokra fókuszálunk. Az R5-ös projekt valójában nem jutott túl a projekt szintjének analizálásán.”

Az Opel Motorsport pilótái, a 26 éves Griebel és a 21 esztendős Bergkvist hasonló képességekkel rendelkeznek, hátterük azonban nagyon különböző. „Nem könnyű egy fiatal német srácot a nemzetközi top szintre vinni azon tény miatt, hogy nincsen tapasztalatuk murván. Ha megnézünk más országokat, láthatjuk, a versenyzőknek megvan az esélyük arra, hogy vezessenek aszfalton és murván is. Nagyon keményen kell dolgoznunk azon, hogy megadjuk a fiatal német tehetségeknek az esélyt, hogy elég korán elkezdjenek murván vezetni, amennyiben valójában a top szintre akarnak jutni, ugyanolyan teljesítményt kell nyújtaniuk murván és aszfalton.

Azt mondanám, hogy Marijan és Emil ugyanolyan szinten vannak murván és aszfalton. Lenyűgöztek azok az idők, amiket Marijan futott az Azori-szigeteken, gyorsasági szakaszt is nyert ott. Ha megnézzük a kategóriát, nagyon gyorsnak kell lenni ahhoz, hogy valaki gyorsasági szakaszt nyerjen. Azt kell mondanom, nagyon jó a csapatszellemünk, és szuperfontos, hogy csapatként dolgozunk együtt. Természetesen a versenyzők keményen küzdenek egymás ellen, végül azonban egy csapat vagyunk. Emil tanulhat Marijantól az aszfalton történő vezetést illetően, Marijan pedig azt tudja megtanulni Emiltől, hogy mi történik murván.”

Mi a nézőpontja Scrottnak a Peugeot 208 R2 által dominált kategóriában az Adam R2 relatív teljesítményéről, amit viszonylag régen, a 2013-as Genfi Motor Show-n mutattak be? „Büszkék vagyunk az autónkra. A 2014-es évre fejlesztettük az autót, amikor négy különböző nemzeti bajnokságban futottunk, ezekből hármat megnyertünk. Összesen harminckilenc futamunk volt, ahol versenyeztünk, huszonnyolcat megnyertünk kategóriánkban. Nagyon erősen tudtunk teljesíteni tehát a kezdetektől. Ebben az évben a rali Európa-bajnokságban is sikeres volt a rajtunk. Megnyertük az első fordulót Lettországban, aztán elsők és másodikak voltunk Írországban, az Azori-szigeteken volt némi műszaki problémánk, összességében azonban úgy vélem, nagyon jó teljesítményszinten vagyunk a kocsival mind aszfalton, mind murván. A Peugeot eddigi sikereit annak a ténynek lehet tulajdonítani, hogy több volt belőlük” – mondta el nyílt büszkeséggel az Opel ralicsapatának vezetője.

Ezt követően zajlott az Ypres Rally, ahol az Opel Adam R2-esek újabb nagy sikert könyvelhettek el, elfoglalták a junior kategória teljes dobogóját.

 

Andrew

 

2015. július 18.

Módosítás: (2017. november 08. szerda, 17:03)