A raliban és általában az autósportban nagyon sok emberrel vagy körülvéve. Ott a család, a szponzorok, a csapattagok, a technikusok, a gumispecialisták, a mérnökök, stb.

A raliban és általában az autósportban nagyon sok emberrel vagy körülvéve. Ott a család, a szponzorok, a csapattagok, a technikusok, a gumispecialisták, a mérnökök, stb. Amikor minden jól megy, senki sem tököl veled. Amikor semmi sem megy jól, bármilyen okból is, akkor ezek közül az emberek közül biztos, hogy lesz valaki, aki nem tudja megállni, hogy ne próbáljon meg megtanítani arra, hogyan kell vezetni.

Ha Marcus Grönholm jön oda hozzám a szakaszok között és mondja el nekem, hogy jók az íveim, de helyenként egy kicsit korán fékezek, elhiheted, oda fogok figyelni rá. Ha egy laptopos mérnök jön a másrészről és mondja nekem. „Antony, láttam az adataidon és....túl gyorsan mész bele a kanyarokba...túl későn fékezel...túl sokat fékezel...túl sokszor adsz gázt és veszed el...túl sokat kormányzol...válts sebességet korábban…”, elhiheted, kicsit másképp fogom ezt venni. Ahogyan én látom, mindenkinek megvan a specialitása. Egy csapatban a pilóta vezet, ez az ő dolga. Egy mérnök, nos, ő nem vezet.

Amikor problémáid vannak, mint amilyen a példa is, amit említeni fogok, nagyon fontos, hogy bízz abban, amit a zsigereid mondanak. Te és a navigátorod vagytok azok, akik kint vannak és vezetnek. Ha van valaki, akihez fordulhatsz, az a navigátorod, és senki más. Ő az egyetlen, akiben megbízhatsz, hogy visszajelzést adjon arról, amit lát, hogy mit csinálsz az autóban.

Valamelyik versenyen, ami, azt hiszem, a 2004-es Új-Zéland volt, néhány kilométerre valamelyik szakasz rajtjától elkezdett a fékpedál puhává válni. Semmi különös nem volt vele, csupán az első néhány centiméternyi pedálút volt lágy…aztán apránként egyre lágyabbá vált a pedál, amíg el nem érte a padlólemezt. Hamarosan minden egyenesben pumpálnom kellett a pedált a bal lábammal, hogy elég nyomást tudjak felépíteni a rendszerben a következő kanyarban való fékezéshez. Egy rohadt rémálom. Akkora erőfeszítés volt ez, hogy csaknem összeomlottam a szakasz céljában. Valahogy túlmelegedtek a fékek. Szerencsére volt már pontosan ugyanilyen tapasztalatom a Corolla WRC-vel néhány évvel korábban.

Telefon az autóm fő technikusának: „Elment a fékem nyolc kilométerre a szakasz rajtjától… Ugyanaz, mint amim volt korábban a Toyotával…valószínűleg a főfékhengert kell kicserélnetek....”

A Toyotámmal pontosan ugyanez a dolog volt a Rallye du Var-on 2001-ben. Cseréltünk fékbetéteket, féktárcsákat, lelégtelenítettük a féket újra és újra, amíg ki nem fogytunk a tartalék alkatrészekből....szerencse nélkül. Az autó egyszer csak visszaért a műhelybe, a technikus pedig szétszedte a főfékhengert és észrevette, hogy sérült volt, ez megakadályozta, hogy a dugattyú visszatérhessen az eredeti pozíciójába, ami nem engedte, hogy új folyadék jusson be a rendszerbe. A teljes Rallye du Var-t ezzel a problémával teljesítettem. Ezek után ilyen már nem történhetett meg!

Természetesen nem tartott sokáig, hogy az első ember ne próbáljon meggyőzni arról, hogy valami más ez. A főfékhenger cseréje egy fájdalmas munka. Minden lehetőség feltárásra kerül előtte.

„Le kell légtelenítenünk a fékeket…levegős talán a rendszer…”

…

„Kopottak a betétek…új betétekre van szükségünk…”

…

Cseréljük ki a féktárcsákat!”

…

Végül a személyes kedvencem:

„Túl sokat fékezel…látjuk az adatokon!”

Elhittem. Vissza kimentem. Próbáltam fékezni, ahogyan mondták… Véres vicc. Egy újabb teljes kört csináltam fékek nélkül. Mérges lettem tehát, és követeltem, hogy cseréljék ki a főfékhengert. Az autóm vezető technikusa, egy nagyon jó srác, úgy döntött, hogy magára vállalja, húsz perc alatt meg is csinálta, ami egy kemény munka ezen az autón.

Probléma megoldva. Visszajött a fékem. Köszönöm.

A zsigereim végig azt mondták, hogy ez nem én voltam. Tény, hogy a mai WRC autók fékjeit nagyon-nagyon nehéz túlmelegíteni. A DS3000-es Ferodo fékbetéteinket előmelegítették a gyárban, úgyhogy hacsak a féktárcsáid nem vadonatújak, a közúti szakaszon egyáltalán nincs szükséged semennyi előmelegítésre. Emlékszem olyan gyorsaságikra, mint amilyen a bastellicai szakasz is Korzikán, aminek a negyven kilométeréből az utolsó tizenöt meredek lefelé, és még csak egy csipetnyi fékproblémánk sem volt.

Bízz meg az első zsigeri megérzésben. Van egy mondás, ebben hiszek, így szól: „analízisek, paralízisek”.

Antony Warmbold

2011. április 11.

Fordította: Andrew