Kategóriabesorolások

Az egyes korszakok FIA szerinti kategóriabesorolásai


 

Kategóriabesorolások - anno

Gruppe 1, gruppe 2, gruppe 4

Az FIA J függeléke szerint a gruppe 1-be a széria kivitelű, sorozatgyártású, négyszemélyes személyautók tartoztak, ezekből a gyártónak évente legalább ötezer darabot kellett előállítani (1000 köbcentiméterrel vagy az alatti hengerűrtartalommal kétüléses kocsik is homologizálhatók voltak). A gruppe 2-be a fenti autók tuningolt változatait sorolták, amikből minimum ezer példányt kellett legyártani tizenkét egymást követő hónap alatt. A gruppe 4 grand touring, azaz GT autókat takart, ezek legalább kétüléses, sport célokra fejlesztett, kis szériában gyártott kocsik voltak. Az autógyáraknak két év alatt négyszáz darabot kellett ezekből a típusokból elkészíteni, a versenycélra történő használathoz egyazon módosítások voltak engedélyezettek, mint a gruppe 2 esetében, viszont a kisebb széria előállítása miatt jóval egyszerűbb volt ilyen autókat fejleszteni.

A gruppe 5-ös szabályok

A gruppe 5-ös kategóriába sorolt autók olyan prototípus járművek voltak, amiknek alapjául érvényes homologizációval rendelkező típus szolgált. A többi kategóriára vonatkozó összes átalakítási lehetőség engedélyezett volt, ezen kívül a következő szabályokat kellett figyelembe venni:

A motorblokkot meg kellett tartani, az eredeti beszerelési pozíciótól eltérni nem lehetett, ugyanakkor a hengerűrtartalmat szabad volt növelni. A hajtás ugyanazokra a kerekekre kellett, hogy jusson, mint az eredeti modellen. A felfüggesztés típusát nem lehetett módosítani szemben a csatlakoztató egységek fajtájával, a bekötési pontokat szabadon lehetett erősíteni. A rugók és a lengéscsillapítók száma tetszőleges, a fékek és a kormánymű szabadon választhatók voltak. A súly és a maximális felniszélesség a hengerűrtartalomtól függött, a 2 literes autók esetében a minimum súlyhatár 735 kilogramm, a maximális felniszélesség 14 coll volt.

A karosszéria eredeti formáját meg kellett tartani, annak megerősítése engedélyezett volt, és a súlycsökkentés érdekében a karosszérielemek anyagát is szabadon lehetett megválasztani. Az első szélvédő ugyanabból az anyagból kellett, hogy készüljön, mint az alapváltozatot adó kocsié, viszont az oldalablakok és a hátsó szélvédő anyaga nem volt korlátozva.

A sárvédő-szélesítések anyagát és formáját szabadon lehetett megválasztani, utóbbival kapcsolatban csak annyi megkötés volt, hogy a kerék teljes szélességében és kerületének minimum ötven százalékában takarni kell azt. Hűtőnyílásokat szabad volt alkalmazni a szélesítéseken. Az első és hátsó spoilerek esetében mindössze néhány méret- és elhelyezésbeli előírást kellett figyelembe venni.

B, A és N csoport

Az FIA a ’80-as évek elején új szabályrendszert dolgozott ki, ez 1983-ban váltotta végleg a régi besorolást. Napjaink előírásai is ezekre a szabályokra épülnek. Az N csoport módosítás nélküli, nagy sorozatban gyártott négyüléses kocsikat takar, ezekből évente ötezer darabot szükséges legyártani. Az A csoportba tartoznak az N-esek tuningolt változatai, a B csoport pedig a sport célú GT autók, mondhatni, a prototípusok kategóriája lett. Ide úgy kerülhetett be egy típus, ha a minimum kétüléses autóból egy év alatt legalább kétszáz darabot legyártott az autógyár. Ahhoz, hogy versenyeken is lehessen használni az ilyen modelleket, az A csoport előírásait kellett figyelembe venni. Természetesen a kategóriákon belül hengerűrtartalom szerint tovább sorolták a kocsikat a különböző géposztályokba.

Ha a két korszak „tuningolt” kategóriáit hasonlítjuk össze, elmondható, hogy a gruppe 2 jóval nagyobb szabadsági fokot adott a tervezőknek, mint az A csoport. Előbbinél például módosítható volt a karosszéria, azaz el lehetett látni a kocsit sárvédőszélesítésekkel, míg utóbbinál az alapváltozat dimenzióit kell tartani, továbbá a gruppe 2 esetében a sorozatgyártásúhoz képest nagyobb hengerűrtartalmú motor is beszerelhető volt az autóba.

 

Andrew


 

Kategóriabesorolások 2011-től

A 2000-es években jelentősen megváltoztak az autóipari trendek. Az egyre szigorodó környezetvédelmi előírások az autógyárakat fokozott fejlesztésre késztetik, aminek következtében a turbófeltöltés újból teret hódított a motorok megkonstruálásakor. A ralisportban is megjelentek szépen lassan ezek a típusok, holott a feltöltéses erőforrások nem voltak jellemzőek a kisebb hengerűrtartalmú géposztályokban korábban. Ráadásul a Nemzetközi Automobil Szövetség R-es kategóriái sem bizonyultak életképes gondolatnak és megjelentek a Szuper 2000-es kocsik is, melyeket kényszerűen az N csoportba, a szériautók kategóriájába sorolta be. A kesze-kusza helyzet miatt az FIA a 2011-es szezonra új besorolást dolgozott ki, mely a WRC-n kívül tíz további kategóriát tartalmaz. A különböző koncepcióval rendelkező autókat ezek valamelyikébe sorolták be, próbálva biztosítani az esélyegyenlőséget kategórián belül.


Az FIA sportszabályzatának kategóriabesorolása:

Kategóriák
WRC WRC autók (2011-től): 1.6 literes turbómotorral, WRC kittel
1 Szuper 2000-es autók 1.6 literes turbómotorral
2 Szuper 2000-es autók 2 literes szívómotorral
R4-es autók
3 N csoportos autók 2000 ccm felett (korábbi N4-es géposztály)
4 R-GT autók
5 A csoportos autók 1600 és 2000 ccm között
Szuper 1600-as autók
R2C autók 1600 és 2000 ccm között
R3C autók 1600 és 2000 ccm között
R3T autók 1600 ccm-ig (turbószorzó nélkül)
R3D autók 2000 ccm-ig (turbószorzó nélkül)
6 A csoportos autók 1400 és 1600 ccm között
R2B autók 1400 és 1600 ccm között
Kit-Car-ok 1400 és 1600 ccm között
7 A csoportos autók 1400 ccm-ig
Kit-Car-ok 1400 ccm-ig
8 N csoportos autók 1600 és 2000 ccm között
9 N csoportos autók 1400 és 1600 ccm között
R1B autók 1400 és 1600 ccm között
10 N csoportos autók 1400 ccm-ig
R1A autók 1400 ccm-ig

 

Részletek, magyarázat:

WRC: 1,6 literes, direkt befecskendezéses turbófeltöltéses motor (33 mm-es turbószűkítő), 6 fokozatú szekvenciális sebességváltó, passzív négykerékhajtás.

1: a módosított „body kit”-ben (kisebb hátsó szárny, módosított első lökhárító), a 30 mm-es turbószűkítőben és a lendkerékben különböznek ezek az autók a WRC-ktől. Az átépíthetőség kötelező a két változat között.

2: a „hagyományos” Szuper 2000-es autók (kétliteres motor, 6 fokozatú szekvenciális sebességváltó, passzív négykerékhajtás), valamint a korábbi N4-es autók R-es kittel (módosított futómű, súlycsökkentési lehetőségek).

3: szériagyártású autók, 2 literes, turbófeltöltéses motor (33 mm-es turbószűkítő), négykerékhajtás.

4: hátsókerékhajtású autók, tetszőleges motorelrendezés (1987-től ez idáig nem lehetett közép- vagy farmotoros kocsit raliautóként homologizálni).

5: tuningolt autók. Szuper 1600: 1,6 literes szívómotor; R2C és R3C: 2 literes szívómotor; R3T: 1,6 literes, turbófeltöltéses motor (29 mm-es turbószűkítő); R3D: 2 literes, turbófeltöltéses dízelmotor.

6: tuningolt autók 1,6 literes szívómotorral.

7: tuningolt autók 1,4 literes szívómotorral.

8: szériagyártású autók 1,4 literes szívómotorral.

9: szériagyártású autók 1,6 literes szívómotorral.

10: szériagyártású autók 1,4 literes szívómotorral.

Az FIA ajánlása szerint a WRC-k kizárólag a rali világbajnokságon vehetnek részt.

A 4-es kategóriától lefelé csak kétkerékhajtású autók sorolhatóak be.

 

A 2012-es szezontól:

- a rali világbajnokság SWRC kategóriájában a szívómotoros Szuper 2000-es autók mellett a turbófeltöltéses változatok és az R4-es kocsik is részt vehetnek;

- az IRC sorozatban lehet indulni a Szuper 2000-es autók turbófeltöltéses változataival is;

- az Országos Rallye Bajnokságban a Szuper 2000-es autók turbófeltöltéses változatával is lehet nevezni.

 

Andrew


 

A kategóriákra vonatkozó előírások 2013-ban

Az FIA különböző járműtípusokra vonatkozó előírásai:

 

World Rally Car

Motor: 1,6 literes 4 hengeres benzinüzemű turbómotor

Üzemanyagellátás: direkt befecskendezés

Turbószűkítő: 33 mm

Turbónyomás: 2,5 bar

Minimum súly: 1200 kg

Erőátvitel: négykerékhajtás, szekvenciális váltó, nem tartalmazhat középső differenciálművet

Szélesség: 1820 mm (egyedi első és hátsó lökhárítók és sárvédők)

Felnik: aszfalt: 18 coll; murva: 15 coll

Módosítások: az autók az 1,6 literes Szuper 2000-es járművekből kerülnek kialakításra; WRC kit: aerodinamikai elemek (első lökhárító, hátsó szárny), oldalablakok, fékek, motor lendkereke

 

Szuper 2000 – 1,6 literes turbómotor

Motor: 1,6 literes 4 hengeres benzinüzemű turbómotor

Üzemanyagellátás: direkt befecskendezés

Turbószűkítő: 30 mm

Turbónyomás: 2,5 bar

Minimum súly: 1200 kg

Erőátvitel: négykerékhajtás, szekvenciális váltó, nem tartalmazhat középső differenciálművet

Szélesség: 1820 mm (egyedi első és hátsó lökhárítók és sárvédők)

Felnik: aszfalt: 18 coll; murva: 15 coll

Módosítások: az autók két- vagy négykerékhajtású sorozatgyártású járművekből kerülnek kialakításra, beépíthető a négykerékhajtás

 

Szuper 2000 – 2 literes szívómotor

Motor: 2 literes 4 hengeres benzin üzemű szívómotor

Üzemanyagellátás: homologizált szívócső befecskendezés

Pillangószelep: 64,25 mm

Minimum súly: 1200 kg

Erőátvitel: négykerékhajtás, szekvenciális váltó, nem tartalmazhat középső differenciálművet

Szélesség: 1820 mm (egyedi első és hátsó lökhárítók és sárvédők)

Felnik: aszfalt: 18 coll; murva: 15 coll

Módosítások: az autók két- vagy négykerékhajtású sorozatgyártású járművekből kerülnek kialakításra, beépíthető a négykerékhajtás

 

R5

Motor: 1,6 literes 4 hengeres benzinüzemű turbómotor (maximális hengerűrtartalom: 1620 ccm)

Turbószűkítő: 32 mm (módosulhat)

Turbónyomás: 2,5 bar (módosulhat)

Minimum súly: 1200 kg

Erőátvitel: négykerékhajtás, szekvenciális váltó, nem tartalmazhat középső differenciálművet

Szélesség: 1820 mm (egyedi első és hátsó lökhárítók és sárvédők)

Felnik: aszfalt: 18 coll; murva: 15 coll

Módosítások: az autók két- vagy négykerékhajtású sorozatgyártású járművekből kerülnek kialakításra, beépíthető a négykerékhajtás

 

R4

Motor: benzinüzemű turbómotor (a korrigált hengerűrtartalom nagyobb 2 liternél)

Turbószűkítő: 33 mm

Minimum súly: 1300 kg

Erőátvitel: a sorozatgyártású modellnek megfelelően

Szélesség: megegyezik a sorozatgyártású modellével

Felnik: aszfalt: 18 coll; murva: 15 coll

Módosítások: N4-es autók módosított futóművel és homologizált súlycsökkentési megoldásokkal

 

R3

Motor: 1,6-2 literes benzinüzemű szívómotor (R3C); 2 literes dízelüzemű turbómotor (R3D); 1,6 literes benzinüzemű turbómotor (R3T);

Üzemanyagellátás: homologizált szívócső befecskendezés

Turbószűkítő: R3D: 32 mm; R3T: 29 mm

Minimum súly: R3D: 1150 kg; R3T: 1080 kg

Erőátvitel: kétkerékhajtás (első vagy hátsó), a homologizált sebességváltó szekvenciális is lehet

Szélesség: megegyezik a sorozatgyártású modellével

Felnik: aszfalt: 17 coll; murva: 15 coll

Módosítások: az autók sorozatgyártású modellek specifikusan megengedett módosításokkal

 

R2

Motor: 1,6-2 literes benzinüzemű szívómotor (R2B)

Üzemanyagellátás: homologizált szívócső befecskendezés

Minimum súly: 1030 kg

Erőátvitel: kétkerékhajtás (első vagy hátsó), a homologizált sebességváltó szekvenciális is lehet

Szélesség: megegyezik a sorozatgyártású modellével

Felnik: aszfalt: 16 coll; murva: 15 coll

Módosítások: az autók sorozatgyártású modellek specifikusan megengedett módosításokkal

 

R1

Motor: 1,4-1,6 literes benzinüzemű szívómotor (R1B)

Üzemanyagellátás: megegyezik a sorozatgyártású modellével

Minimum súly: 1030 kg

Erőátvitel: kétkerékhajtás (első vagy hátsó), a sebességváltó megegyezik a sorozatgyártású modellével

Szélesség: megegyezik a sorozatgyártású modellével

Felnik: aszfalt: 16 coll; murva: 15 coll

Módosítások: az autók sorozatgyártású modellek

 

Forrás: www.fia.com

 

Andrew


 

Új kategóriabesorolások 2014-től

A 2014-es szezonra az FIA átdolgozta a ralisport kategóriáit, ami így jobban megfelel a többi autósport szakágban található rendszernek. A ralisport következő időszakára vonatkozó kategóriabesorolási tervezetet a Motorsport Világtanács a december 4-i ülésén jóváhagyta.

Egyik elemként a kategóriák R jelölését az RC váltja. A korábbi számozási rendszer már korábban megfordításra került, hogy a kisebb számok az erősebb autókat takarják. A 2011-től érvényes újabb szisztémát is tovább szűkítették, ez a tizenegy alap kategória helyett hatot tartalmaz. Most már a World Rally Car-ok is számozott jelölést kaptak, az övüké lesz az RC1 kategóriája. Az új rendszer szerint több, korábban különálló kategória is összevonásra került, így a WRC-k alatti összes összkerékhajtásos típust egy kategóriába sorolták.

A GT autóknak fenntartott osztály megmaradt annak ellenére, hogy ezért egyáltalán nem lelkesednek a gyártók. A korábbi 5-ös kategória változatlan formában hagyták, de az RC3 néven él tovább. Az az alatti öt kategóriát viszont kettőbe sűrítették az 1400 köbcentiméteres hengerűrtartalom határ eltörlésével.

 

Kategóriák

RC1

WRC autók: 1.6 literes turbómotorral, 33 mm-es turbószűkítővel

RC2

Szuper 2000-es autók 1.6 literes turbómotorral, 30 mm-es turbószűkítővel

Szuper 2000-es autók 2 literes szívómotorral

R5-ös autók (VR5)

R4-es autók (VR4)

N csoportos autók 2000 ccm felett (korábbi N4-es géposztály)

R-GT

R-GT autók

RC3

A csoportos autók 1600 és 2000 ccm között

Szuper 1600-as autók

R2-es autók 1600 és 2000 ccm között (VR2C)

R3-as szívómotoros autók 1600 és 2000 ccm között (VR3C)

R3-as turbómotoros autók 1620 ccm-ig / turbószorzó nélkül (VR3T)

R3-as dízel autók 2000 ccm-ig / turbószorzó nélkül (VR3D)

RC4

A csoportos autók 1600 ccm-ig

R2-es autók 1390 és 1600 ccm között (VR2B)

Kit-Car-ok 1600 ccm-ig

N csoportos autók 1600 és 2000 ccm között

RC5

N csoportos autók 1600 ccm-ig

R1-es autók 1600 ccm-ig (VR1A/VR1V)

 

Andrew


 

Új kategóriabesorolások 2021-től?!

A Motorsport Világtanács 2019. október 4-én tartott ülésén döntés született arról, hogy módosítják a rali világbajnokság támogatói kategóriának rendszerét, később pedig a ralisport géposztályaiban is változtatásokat eszközölnének a hírek szerint.

2020-tól a WRC 2-es sorozatban gyártói és privát csapatok küzdenek meg a gyártói, valamint egyéni világbajnoki címekért. A WRC 3-ban privát versenyzők szállhatnak csatába ugyancsak R5-ös autóikkal azért, hogy a pilóták számára kiírt koronát megszerezzék.

Korábban a gyári csapatok is a WRC 2-ben versenyeztek, 2019-re írták ki a WRC 2 Pro bajnokságot a részükre, meghagyva a WRC 2-ben a teret a privátoknak. A 2020-as szezonra tehát újabb változtatások jönnek. Az FIA kommunikációja szerint ezeket azért eszközölték, hogy a rali piramis szerint egyszerűsítsék a struktúrát, hogy bátorítsák a professzionális csapatokat a nevezésre, valamint hogy világos utat biztosítsanak a félprofi és amatőr résztvevők számára.

Ennek keretében további módosításokat is kilátásba helyeztek egy évvel későbbre. „A változtatás, melyet a WRC 2-vel végeztünk erre az évre, a folyamat kezdete csak, egy hosszú evolúciót tervezünk, hogy finomítsuk ezt és jobbá tegyük a rendszert” – mondta el Yves Matton, az FIA rali igazgatója.

A következő változtatások a raliautók besorolásával lennének kapcsolatosak.

 

Rally 1

A csúcskategóriás autók, azaz a World Rally Car-ok tartoznának ide.

 

Rally 2

Ahogyan a megnevezés is sugallja, a Rally 2 lenne a szakág második szintje, a múlt-, jelen- és jövőbeli R5-ös versenygépek új otthona. Jelenleg 190.000 euróba kerül egy ilyen járgány újonnan.

 

Rally 3

Ez a besorolás az FIA teljesen új, alacsony költségvetésű négykerékhajtásos autók számára kiírt kategóriája lenne. A szándék szerint ide olyan versenygépek kerülnének, melyek alapvetően a jelenlegi R2-es szabályoknak felelnek meg, de hátsó hajtást kapnának. Ennek a kategóriának kulcsfontosságú tényezője az ár, aminek az FIA szerint 100.000 euró alatt kellene lennie. Ezek az autók egyrészt gentleman pilótáknak kínálnának lehetőséget a négykerékhajtásos élményre, másrészt a következő generációs versenyzőknek a kétkerékhajtás után.

 

Rally 4

A jelenleg R2-esként közismert kocsik tartoznának ebbe a besorolásba. A junior világbajnokság ilyen gépekkel zajlik évek óta. A szívómotoros típusok erőforrása 1600 köbcentiméter lehet, az M-Sport Ford Fiesta R2-ese azonban egy jelentősen felpiszkált egyliteres turbómotorral rendelkezik, ami kétszáz lóerős teljesítményre képes. A futómű és a fékek is nagy átalakításon eshetnek át az utcai változathoz képest, és szekvenciális kapcsolású sebességváltóval rendelkeznek ezek az autók, melyek ára 75.000 euró körül mozog.

 

Rally 5

A jelenlegi R1-es autók kerülnének ide, mint például az M-Sport Ford Fiesta R1-ese, mely 150 lóerős, turbófeltöltéses motorral rendelkezik, de 1,4 literes szívómotoros gépekre is vonatkozik ez a besorolás. Szekvenciális váltóval, átalakított felfüggesztéssel rendelkeznek ezek a kocsik, az erőforrásuk és a fékrendszerük ugyanakkor szériaközeli. Az ilyen autók ára 40.000 euró körül van jelenleg, ezek kínálják a legolcsóbb utat a ralisport világa felé.

 

Andrew

Módosítás: (2021. február 21. vasárnap, 20:08)