Raliversenyek biztonsága

A raliversenyek biztonságának fejlesztésével kapcsolatos hírek, információk


 

Biztonság a rali világbajnokság versenyein


A rali világbajnokság szakaszai elérhetik az ötven kilométeres hosszúságot is – az utak mentén sportbírók és rajongók –, így a versenyzők és nézők biztonsága kiemelt fontosságú. Nem meglepetés, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség ezt tudván hatalmas erőfeszítéseket tesz, hogy a versenyek a lehető legbiztonságosabban legyenek megrendezve és más sorozatok is készek legyenek ezt követni.

A nézők kezelése, az orvosi háttérszolgáltatás, a nyomonkövető rendszer is áttekintésre és fejlesztésre került minden, a rali világbajnokság versenynaptárában található versennyel kapcsolatban, beleértve a hétvégén tartott Finn Rally-t is. Ez a rali világbajnokság futamainak távolságai és helyszínei miatt egy hatalmas vállalás a zárt versenypályákhoz képest, ahogyan azt az FIA rali bizottságának igazgatója, Jarmo Mahonen elmondta az FIA AUTO című magazinjában.

„A rali világbajnokság futamai olyan biztonságosak, mint amennyire arra lehetőség van, de az elmúlt év nagyon sötét volt Európában a sok baleset miatt” – nyilatkozta Mahonen az AUTO-nak. „Ez azt jelenti, hogy nagyon sokat kell még tenni. Más versenyek nagyon sokat tanulhatnak a rali világbajnokságtól, mint a sportág koronájától. Készül egy biztonsági terv, amit a versenyeknek be kell tartaniuk. Új biztonsági előírásokat vezettünk be a többi bajnokság számára. Jelen pillanatban ezek ajánlások még, de a jövőben kötelező érvényűek lesznek.”

A rali világbajnokság futamai csak abban az esetben kerülhetnek megrendezésre, ha a sport, a biztonsági és az orvosi megbízottja jóváhagyták a biztonsági tervet. Ez egy átfogó dokumentum, az FIA felé három hónappal a verseny előtt be kell mutatni, ami mindent körvonalaz, kezdve onnan, hogy a nézők hol tartózkodhatnak, addig, hogy az orvosi helikopter hol szállhat le.

„Természetesen módosíttathatjuk az eljárásokat, melyeket a futamoknak követniük kell – mondja Mahonen –, azért vagyunk, hogy segítsünk, legyen szó arról, hogy biztonsági szemináriumokat szervezünk, vagy magunk is ellenőrzéseket hajtunk végre, mint például vizsgáljuk a helyi kórházak felkészültségét. De ez a helyszínen lévő emberektől függ, a versenyszervezőktől, hogy mindezt biztosítsák. Ők maguk a felelősek a rali, különösen a nézők biztonságáért.”

A futam idején a versenyigazgató munkáját egy komplett csapat segíti, aminek tagja Dr. Jean Duby orvosi és Jacek Bartos biztonsági megbízott, akik Jacques Berger biztonsági vezető felügyelete alatt dolgoznak. Addig nem rajtolhat el egy szakasz sem, amíg az orvosi megbízott nem végzett az ellenőrzéssel, ennek megfelelően Dr. Duby végigmegy minden szakaszon és ellenőrzi, hogy minden orvosi eszköz a helyén van-e. Bármely hiányosság esetén értesíti a biztonsági megbízottat, aki kapcsolatba lép a versenyigazgatóval a szükséges intézkedések megtétele miatt.

„Az esetek többségében minden összhangban van a biztonsági tervvel, nagyon ritka az, amikor azt kérjük, hogy állítsák le a szakaszt” – árulja el Dr. Duby. „De ha jelentős probléma van, gondolkodás nélkül leállítjuk a dolgot.”

A nyomonkövető rendszerben történt az egyik legnagyobb biztonsági fejlesztés, minden egyes versenyautóból jelet küld egy eszköz egy, a jelet fogadó repülőgépnek, ami lehetővé teszi azt, hogy bármikor tudni lehessen az autó pontos helyzetét. Az SIT, a rali világbajnokság időmérő és nyomon követő rendszerének beszállítója modernizálta hardverét és fejleszti az autóban lévő elektronikus sárga zászlós rendszert is, ami értesíteni fogja a versenyzőket arról, ha a szakasz neutralizálására kerülne sor.

„Nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy a sárga zászlós rendszer működjön” – mondta el Mahonen. „Ez nagy segítség lenne a pilótáknak. Jelenleg próbákat végzünk. Ebben az évben nem fog készen állni, de amint elkészül, ez lesz a biztonsági rendszerünk legújabb része.”

 

Andrew

 

2013. augusztus 10.


 

Új szabályok az egészségügyi biztonságra

 

Az elmúlt hónapban elfogadott rali világbajnoki szabálymódosítások két olyan változtatást is tartalmaznak, melyek az egészségügyi biztonságra vonatkoznak.

Ezek az Európa-bajnokságon, a közel-keleti, az ázsia-óceániai és az afrikai bajnokságban, valamint a NACAM és a Codasur sorozatban érvényben vannak már, de most a világbajnokságon is életbe lépnek.

Az egyik változás, hogy bármelyik pilótát vagy navigátort, aki a versenynap folyamán balesetet szenvedett, a nap végén a verseny főorvosának meg kell vizsgálni, hogy kiderüljön, a versenyző alkalmas-e a viadal folytatására a következő napon.

A másik szabálymódosítás arról szól, hogy a versenyt követő két héten belül minden olyan eseményről jelentést kell küldeni az FIA-hoz, melyből kifolyólag orvosi beavatkozásra volt szükség versenyzőnél, tisztviselőnél vagy nézőnél.

A rali világbajnokság szabályzatának III-as függeléke a következőket mondja ki:

„Egy verseny során: a főorvosnak minden este meg kell vizsgálnia minden pilótát, navigátort, akinek balesete volt a nap folyamán még abban az esetben is, ha nem volt szükség orvosi beavatkozásra, hogy biztosak legyenek abban, hogy a következő napot is megkezdhetik (mint ahogyan a technikai felügyelő tesz az autókkal, melyek a SupeRally szabály szerint visszaállnak).”

„A verseny után: a versenyt követő két hétben a verseny főorvosának el kell küldenie az FIA felé, az orvosi küldött és az orvosi bizottság részére egy beszámolót minden orvosi beavatkozásról, mely versenyzőket, tisztviselőket és nézőket érintett. Ennek a beszámolónak tartalmaznia kell az esemény vagy baleset részleteit, a beavatkozás idejét, a kezdeti orvosi állapotot, a kezelést és az orvosi nyomonkövetést.”

A visszacsatolási adatok feltehetően bekerülnek az FIA új, baleseti adatbázisába, melynek próbaüzemét az autósport irányító testülete jelenleg is végzi. A következő események orvosi csapatai számára ez lehetővé teszi, hogy tisztában legyenek a futamon megjelenő versenyzők korábbi és a jelenlegi sérüléseivel.

 

Andrew

 

2014. május 31.


 

Gyorsbeavatkozó képzés mindenkinek?

Az FIA orvosi bizottsága támogatja a rali világbajnokság állandó orvosi delegáltjának, Dr. Jean Duby-nak a kezdeményezését, miszerint minden rali világbajnoki résztvevőnek gyorsbeavatkozói képzésben kellene részesülnie.

A körpályákkal ellentétben a ralisportban a speciális gyorsbeavatkozó egységek nem tudnak azonnal segítséget nyújtani. Egy baleset esetén azonban az autóban ülők kiszabadítására azonnal szükség lehet, a tréning pedig tartalmazza a Rautek-féle műfogást is, amivel a versenyző ki tudja segíteni az autóból társát.

Egyes vélemények szerint nem csak a versenyzőket, de a fotósokat és a bajnokság más állandó külsős résztvevőjét is részesíteni kellene ilyen képzésben, mivel gyakori, hogy ők érnek elsőként a helyszínre, további lépésként pedig a ralisport teljes szintjén kellene kiterjeszteni az ilyesfajta oktatást.

 

Andrew

 

2014. június 1.


 

Biztonsági képzés az Észt Rally előtt

Ami a versenyzők és a nézők biztonságát illeti, az Észt Rally szervezői semmit sem bíznak a véletlenre, és a vészhelyzeti és mentőcsapataik részére szóló éves tréningjüket a július 17-19. között megrendezésre kerülő futam előtt tartották.

A tréningen résztvevők oktatást kaptak a versenyzők által használt, valamint az autókban megtalálható biztonsági berendezésekről, különböző balesetek felvételeit vetítették le nekik, hogy megtudják, mi történhet egy baleset esetén és gyakorlati képzésben is részesültek, hogyan kell az autóból kiemelni a sérült versenyzőket, valamint hogyan kell az autót felnyitni, ha bennragadna a pilóta vagy a navigátor.

Az oktatás arra is kitért, hogy miként kell a helikopter segítségét igénybe venni, amennyiben annak közre kell működnie egy baleset esetén.

A biztonsági tréningről készült videó itt megtekinthető.

 

Andrew

 

2014. július 8.


 

Mr. Safety, azaz Jacek Bartos

 

A rali világbajnokságon Robert Kubica mellett Jacek Bartos a másik leghíresebb lengyel. 1996 óta ő felel a nézők, a versenyzők és a pályabírók biztonságáért.

A 1980-as és ’90-es években a rali világbajnokság drámai és szomorú balesetek színtere volt. Az 1986-os Portugál Rally-n a versenyzők sztrájkba is léptek a nézők viselkedése miatt, ez irányította az irányító testület figyelmét a súlyos biztonsági hiányosságokra.

Az FIA Világtanácsa 1996-ban jóváhagyta a biztonsági delegált kinevezését, a pozíciót pedig Jacek Bartos, a Polski Fiat csapat korábbi vezetője foglalhatta el. „Akkoriban a gyártók bizottságának voltam a tagja, aminek az elnöke Max Mosley volt. Ő tisztában volt azzal, hogy mennyire szeretném, ha a versenyek biztonsága javulna.

Nem volt könnyű nekikezdeni. Tiszta lappal indultunk, hogy a szervezőkkel egyeztetéseket és megbeszéléseket hozzunk tető alá.” Jacek ekkor a rajongók legutálatosabb emberévé vált. „Az volt a munkám, hogy informáljam a versenyigazgatót a szakaszok biztonsági helyzetéről. Helikopterrel repültem felettük, mielőtt az autók megérkeztek volna. Igaz, hogy én voltam a szakaszok nagyszámú törlése mögött akkoriban, de ez a nézők érdekei miatt történt. Szükség volt rá, hogy megváltoztassuk a mentalitást.”

Ha a versenyigazgató nem fogadta meg Jacek tanácsait, a probléma az FIA bizottsági szintjére került, ez történt például a 2011-es Portugál Rally-n is.

A versenyek között a lengyel szakértő biztonsági útmutatókat és terveket készít, melyek meghatározzák a nézői és a média zónákat, de helikopteres biztonsági tervvel is rendelkeznek. A versenyeken Bartos most már autóval megy át minden szakaszon. „Ez minden évben fejlődik, elértünk már számos célt. A szervezők nagy része most már úgy tud kijelölni útvonalakat, hogy az figyelembe veszi a biztonsági faktorokat is. Az új technológiáknak köszönhetően a helikopterekre már nincsen szükségünk. Vannak kameráink GPS rendszerekkel és digitálisan továbbításra kerülő fotókkal. Hamarosan valós időben fogunk a szakaszokon filmezni és fotókat készíteni és kezelni mindezt az információt a verseny főhadiszállásán. A fiam segít minden ilyen csúcstechnológiájú termékkel.

Ma már nincs szükségünk annyi szakasz törlésére, de a figyelmünk nem lankadhat, mivel úgy tűnik, bizonyos szervezők visszafelé akarnak lépni. Az a célom, hogy olyan nézői pontokat teremtsek, melyek vonzóak és biztonságosan a nézők számára, étkezési helyekkel, toalettekkel ellátottak és óriási kivetítőkkel, hogy az autókat a másik szakaszokról is látni lehessen.”

 

Andrew

 

2014. július 13.


 

Neuville vezeti a német futam biztonsági kampányát

Thierry Neuville áll az élén az augusztus 21-24. között megrendezésre kerülő Deutschland Rallye biztonsági kampányának.

A belga pilóta, akinek szülővárosa, St Vith a verseny új, az Eifel-hegységben lévő waxweileri gyorsasági szakaszhoz közel fekszik, szerepel egy videóban, mely a rali világbajnokság kilencedik fordulóját megelőzően hívja fel a nézők figyelmét a biztonsági tudnivalókra.

A Hyundai versenyzője ebben arról beszél, hogy a versenyre kilátogató rajongóknak a biztonsággal kapcsolatban milyen szabályokat kell betartaniuk. A videót a verseny idején több helyen is nagy kivetítőkön fogják levetíteni, köztük a trieri szervizparkban és a Porta Nigránál megrendezésre kerülő rajtceremónián.

A Német Autóklub, az ADAC a 2014-es futamra egy új nézői biztonsági munkacsoportot hozott létre, hogy új biztonsági ötleteken dolgozzanak. A munkacsoportnak a verseny kulcspozícióban lévő tisztviselői is tagjai. „A biztonság az első ezen a nagy versenyen a résztvevők, a segítők, az önkéntesek és a nézők számára is” – mondta el egy szóvívő.

A biztonsági tudnivalók és a kétperces videó itt található angol, német és francia nyelven.

 

Andrew

 

2014. július 26.


 

Tanak a biztonság javítására ösztökél

 

Ott Tanak a Mexikó Rally-n történt vízbeeséses balesetét követően felhívta az FIA figyelmét a versenyek szervezését illető módosítások eszközölésére. Az észt úgy érzi, eljött az idő, hogy az autósport világának vezető testülete változtatásokat vegyen fontolóra és kérje egy, korábban az élmezőnybe tartozó versenyző segítségét is, akinek a vezetésével javítani lehetne a biztonságot a rali világbajnokság futamainak szakaszain.

Nem sokkal azt követően, hogy navigátorával, Raigo Molderrel együtt segítség nélkül, de sikeresen másztak ki a süllyedő Ford Fiesta WRC-ből, Tanak a rali világbajnokságból nem rég visszavonult, több futamgyőzelemmel is rendelkező navigátort, Jarmo Lehtinent nevezte meg, szerinte a finn ideális lenne erre a feladatra. Lehtinen 2002 és 2014 között tizenhárom futamgyőzelmet szerzett Mikko Hirvonen társaként.

„Elég sok ilyen hely van még a bajnokságban, Jarmo pedig az a fickó, akinek a legtöbb a tapasztalata közülünk, neki kéne annak az embernek lenni, akire az FIA odafigyel” – mondta el Tanak az Autosport magazinnak. „A biztonságnak első számú dolognak kellene lennie, nekünk pedig szükségünk lenne Jarmóra, aki végigmegy az útvonalakon az év hátralévő részében. Ez könnyű számára, teljesítette az összes szakaszt tavaly és ismeri az utakat. Könnyű lenne egy olyan fickóval dolgozni, akinek megvan minden tapasztalata és aki tudja, mit kell nézni. Itt van az ideje talán, hogy az FIA odafigyeljen az ilyen emberekre.”

A futam szervezői a második körre egy búvárokból álló csapatot küldtek a Los Mexicanos szakasz azon részére, ahol Tanak balesete történt a verseny pénteki napjának reggelén.

A Mexikó Rally főszervezője, Patrick Suberville azt nyilatkozta, meglepődött a víz mélységén, miután Tanakék autóját öt méter mélyről húzták ki. „Normális esetben nincs ott víz” – mondta el Suberville. „Átlagos esetben vissza tudtak volna menni az útra, idén azonban magasabb volt a vízszint. Nem voltak ott búváraink, mivel korábban sosem volt ott problémáink, ez egy egyenes útszakasz.”

Tanakék balesetét az okozta, hogy az előző kanyar teljesítése során egy felütés következtében megsérült a Ford kormányműve. „Még ha ott is lettek volna a búvárok, nyolc másodpercen belül kint volt a legénység az autóból, a búvároknak nem is kellett volna beavatkozni miattuk” – tette hozzá Suberville. „Amit azonban szintén észben kell tartanunk, hogy a búváraink, akik ott voltak, nincsenek kiképezve emberek mentésére. Ez egy olyan dolog, amin gondolkodnunk kell.”

Az FIA rali igazgatója, Michele Mouton nem akart elkapkodott véleményt mondani a balesetről. Miután megnézte a helyszínt, a többszörös futamgyőztes hölgy a következőket nyilatkozta az Autosport magazinnak: „Sok éven keresztül mentünk ezen a szakaszon bármilyen probléma nélkül. A szervezők azt mondják, a víz általában sokkal sekélyebb, emiatt voltak a búvárok a szakasz rajtjában. Gondolkodhatunk rajta, hogy egy korábbi navigátort alkalmazzunk, de ne kérjék azt, hogy ma hozzam meg ezt a döntést.”

 

Andrew

 

2015. március 12.


 

Ogier nem akar pánikot a biztonsággal kapcsolatban

A rali világbajnok Sebastien Ogier a biztonsággal kapcsolatban kiegyensúlyozott lépésekre hívta fel a figyelmet Ott Tanak Mexikó Rally-n történt drámai balesetét követően.

Tanak Ford Fiesta WRC-je egy tóba csúszott bele a március elején megrendezett viadal első versenynapján. Az észt pilóta és navigátora, Raigo Molder biztonságban kijutott a partra, a tó mélyén több mint kilenc órát eltöltő kocsit pedig az M-Sport megjavította, így Tanakék a verseny utolsó napjára visszaállhattak.

A balesettel és az azt követő válaszidővel kapcsolatban számos aggály látott napvilágot, Ogier azonban hangsúlyozza, a kockázat a sportág velejárója. „Raliversenyzünk. Mindig is lesznek olyan helyek, ahol jó nem lemenni az útról” – mondta el az Autosport magazinnak a Volkswagen pilótája. „Vegyük a Turini-hágót a Monte-Carlo Rallye-n, azon a szakaszon sok olyan hely van, ahol ha leugratsz az útról, vége van, csak egyszer ugrathatsz le. Sok ilyen hely van az év során. Remélhetőleg nem fognak ilyen rossz dolgok történni, mint ahogyan nem is voltak ilyenek elég sok éve. Az biztos, hogy az autó biztonságán mindenki megpróbál javítani, de az utak… Ez még mindig ralizás. Dolgozhatunk szalmabálákkal és ilyesmikkel, de ahol Ott-tal történt ez, egy kis balszerencse is volt, hogy megtörte az autót az előző kanyarban, aztán egy rossz helyen ment le az útról.”

Ogier főnöke, Jost Capito úgy véli, a rali világbajnokságnak el kell fogadnia, hogy a szakaszokon történhetnek furcsa balesetek is és nehéz felkészülni minden eshetőségre. „Ez egy új szituáció volt, a kocsi víz alá került” – mondta a Volkswagen Motorsport vezetője. „Mondjuk most azt, hogy egy olyan nyomonkövető rendszerre van szükségünk, ami víz alatt is működik? Amennyiben két vagy három olyan hely van a szezon során, mint amilyen ez is, jobb, ha van ott csónak és búvár, és jobb tudni ennek megfelelően, hogy biztonságban vannak. Nem készülhetsz fel minden egyes olyan dologra, ami a világban megtörténhet. Beszélhetünk erről – és nem egy költség dolog ez, a biztonság messze megelőzi a költségeket –, de ésszerűnek kell lennünk, meg kell néznünk, hogy a dolgok, mint amilyen ez is, hányszor történhetnek meg.”

 

Andrew

 

2015. március 29.


 

Szigorú fegyelem lesz Portugáliában

 

A Portugál Rally szervezői a B csoportos időszakban a nézői biztonság nem megfelelő szintű kezelése miatt bekövetkezett tragédia árnyékában kénytelenek dolgozni a mai napig, ráadásul a viadal idén visszaköltözik a Douro folyótól északra lévő régiókba, melyek igencsak népszerűek a rajongók körében.

Portugál Rally 1985; nézők mindenütt

 

A verseny rendezői emiatt szigorú biztonsági intézkedéseket foganatosítanak a 2015-ös eseményre. Pedro Ameida versenyigazgató elmondta, csak olyan helyekre engedik be a nézőket, amiket a szervezőgárda a megközelíthetőség, a láthatóság, a látvány és a biztonság szempontjából jóváhagyott. A gyorsasági szakaszok további részeire nem mehetnek az érdeklődök, azokon a helyeken kifejezetten tiltott lesz a tartózkodás.

Az 1982-es futamgyőztes Michele Mouton, aki most a rali világbajnokság menedzseri tisztségét tölti be, a következőket nyilatkozta: „A kialakított helyekre kell menni mindenkinek, az emberi élet sokkal fontosabb, mint a rali. Az én időmben volt lehetőség arra, hogy a verseny izgalmait az út szélén éljék át az emberek, most azonban kötelező a biztonsági szabályok betartása, amennyiben azt szeretnék a rajongók, hogy a rali világbajnokság Észak-Portugáliában maradhasson.”

A nézői zónák jól láthatóan jelölve lesznek, azokat zöld szalaggal fogják határolni. Az ezeken a helyeken kívüli nézői jelenlét a szakasz automatikus törléséhez vezet. Hozzá kell tenni, az intézkedések nem új keletűek Luzitániában, az utóbbi években hasonló felfogásban gondoskodtak a nézőkről a verseny rendezői, míg az Algarve régiójában futott.

 

Andrew

 

2015. május 12.


 

Az FIA áttekinti a raliversenyek biztonságát

Az FIA rali igazgatója, Jarmo Mahonen egy olyan csoport létrehozásába kezdett, mely átvizsgálná a raliversenyek nézői biztonságát, ami alapján oktatásban részesítenék mind a versenyszervezőket, mind a rajongókat.

Az április végi Argentin Rally – melyen Hayden Paddon kicsúszását követően hat nézőt kellett kórházba szállítani – ismét felhívta a figyelmet a rali világbajnoki futamokra kilátogató emberek biztonságával kapcsolatban, majd május végén egy észt nemzeti futamon történt egy baleset, melynek során hárman vesztették életüket.

Mahonen elmondása szerint a dél-amerikai eset több problémát is felszínre hozott. „Ami Argentínában történt, annak az eredménye volt, hogy az emberek olyan helyen tartózkodtak, ahol nem kellett volna. Az nem segít, ha azt mondják utána, hogy az emberek tiltott területen voltak. Szervezőként biztosítani kell, hogy a nézők nem mennek az ilyen területekre. Számomra nevetséges még csak fontolóra is venni azt, hogy ennek a felelősségét magukra a nézőkre hagyjuk. A fundamentumokkal kell együtt dolgoznunk, biztosítanunk kell nem csak a nézők, de a pályabírók és a szervezők oktatását is.

A versenyek biztonsági munkájának kilencven százaléka elvégzésre kerül már, mielőtt az esemény megkezdődne – láttuk ezt a Portugál Rally esetében is, ahol, úgy gondolom, a legnagyobb köszönet illeti a rendezőket a verseny előtti kampányok miatt, amikben elmondták a nézőknek, hogyan kell viselkedni. A siker kulcsa az oktatás” – magyarázta Mahonen.

 

Meeke: Az Argentin Rally-t a szőnyeg alá söpörték

A Citroen Racing pilótája, Kris Meeke kétségbe vonta az argentin balesetre adott választ.

„Valamit tenni kell. Egy kicsit aggasztó volt számomra, hogy úgy tűnt, a szőnyeg alá söprik a dolgokat. Argentína katasztrófa lehetett volna. Nyíltnak kell lennünk és realistának, öt vagy hat ember is áldozatul eshetett volna. Amikor ilyen dolgok történnek velünk – hogy emberek esnek az autó alá –, tenni kell valamit.

Valódi tapasztalattal rendelkező embereket kell alkalmaznunk, akik helikopterrel ellenőrzik le a szakaszt az előtt közvetlenül, hogy mi keresztülmennénk rajta – autóval átmenni a pályán fél órával korábban nem elég jó, a nézők oda tudnak gyalogolni azután, ahová akarnak.

Aztán fel kell tenniük a kezüket és törölni a szakaszt, aztán törölni a következőt, aztán törölni az az utánit, ha nincsenek az emberek jó helyen. Ezt követően az emberek önszabályozóak lesznek. Tanítanunk kell az embereket.”

Mahonen hozzátette, hogy az FIA-nak azon nyomban foglalkoznia kellene bármilyen biztonsági kihágással, ami egy rali világbajnoki fordulón történik. „A helyi versenyrendezők felelősek a futamukon a nézői biztonságért, és ha bármilyen hiba történik a biztonsági oldalon, az nem lesz tolerálva, az esemény azonnal kikerül a versenynaptárból” – mondta.

Az FIA Paddon argentin esetével kapcsolatos vizsgálata folyamatban van.

 

Andrew

 

2015. június 6.


 

Sürgős megbeszélés a raliversenyek biztonságával kapcsolatban

 

A Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke, Jean Todt sürgős megbeszélést kezdeményezett, hogy tárgyaljanak a raliversenyek biztonságáról, mivel az elmúlt hétvégén két halálos baleset is történt a gyorsasági szakaszokon. Az eseményre szerdán kerül sor Genfben.

A Spanyolországban megrendezett La Coruna Rally-n hét ember lelte halálát, amikor a Sergio Tabeayo által vezetett Peugeot 206 felborult és a nézők közé esett, míg a 39 éves Frederic Comte a francia Mont Blanc Rally-n szenvedett fatális balesetet Citroen Xsara WRC-jével.

„Az FIA elnöke, Jean Todt megbeszélést hívott össze szeptember 9-ére Genfbe az FIA bizottságok elnökeinek a részvételével, akik érintettek a raliversenyek biztonságában” – áll az FIA közleményében. „A megbeszélés célja, hogy áttekintsék az utóbbi időkben bekövetkezett tragikus baleseteket és hogy megvizsgáljanak minden lehetséges további intézkedést, hogy támogassák és erősítsék a rendezők erőfeszítéseit mind a nézői, mind a versenyzői biztonság tekintetében.”

A hétvégi balesetek előtt számos hasonló esemény történt már sajnos idén, ahol kisebb versenyeken nézők, illetve versenyzők voltak az áldozatok. Májusban Nyugat-Ausztráliában a Donelly Rally-n egy hatéves gyerek halt meg, nem sokkal később az Észtországban megrendezett Harju Rally-n pedig három rajongó vesztette életét. Júniusban Bulgária egyik sztárpilótája, Todor Slavov egy kicsúszás következtében hunyt el, az ezt megelőző hétvégén pedig a svájci Stefano Campana és navigátora, Robin Munz nem élte túl az olaszországi Luganótól nem messze megrendezett Barelli Rondén történt balesetét.

 

Sainz kész segíteni

A kétszeres világbajnok Carlos Sainz azt nyilatkozta, el fog látogatni a hétvégi spanyol tragédia helyszínére, hogy segítse a biztonság fejlesztését.

„Nem történhet ez meg még egyszer” – nyilatkozta Sainz az Autosport magazinnak. „Nem ismerem ezt a helyet, sosem versenyeztem ezen a futamon, de el fogok menni, hogy megnézzem és megpróbáljam megérteni a dolgot.”

Sainz ugyan a la corunai eset körülményeit nem kívánta kommentálni, azt elmondta, a tragédiák árnyékában komoly változtatásokra van szükség a versenyek szervezésében. „Az előfutó autóknak kemény döntést kell hozniuk a szakaszok törléséről” – osztotta meg gondolatait a spanyol pilóta. „Amennyiben azt látják, hogy túl sok a néző, törölni kell a szakaszt. A rali világbajnokságon és a nemzeti versenyeken rendben van a dolog, láthatjuk a tiltott zónákat, a nézőket nem engedik be ide, de ezek azok a versenyek, ahol megvan erre az erőforrás. A kisebb versenyeken talán nem állnak rendelkezésre ezek az erőforrások. Amennyiben nem állnak rendelkezésre ezek az erőforrások, valakinek kemény döntéseket kell hoznia” – hangzottak Sainz szavai. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy az idei argentin rali világbajnoki fordulón is történt egy nézői baleset, amikor Hayden Paddon kicsúszott Hyundai-ával.

 

Andrew

 

2015. szeptember 7.


 

Akciólista a raliversenyek biztonságáról

A Nemzetközi Automobil Szövetség az utóbbi időben történt balesetekre reagálva akciólistát hoz létre a raliversenyek biztonságával kapcsolatban, valamint felállít egy szakértői gárdát is.

A spanyolországi La Coruna Rally-n nemrégiben hét ember halt meg, amikor egy autó elhagyta az utat, de Ausztráliában és Észtországban is voltak halálos áldozatai raliversenyeknek. A francia pilóta, Eric Comte ugyancsak a közelmúltban hunyt el, amikor balesetet szenvedett Citroen Xsara WRC-jével a Mont Blanc Rally-n.

Az esetek arra sarkallták az FIA elnökét, Jean Todtot, hogy rendkívüli megbeszélést hívjon össze. Erre szeptember 9-én került sor Genfben, az eseményen részt vettek az FIA tisztségviselői, a közúti közlekedés megbízottja, Ari Vatanen, a rali világbajnokság bizottságának elnöke, Carlos Barbosa, a rali világbajnokság menedzsere, Michele Mouton és a spanyol szövetség vezetője, Carlos Gracia Fuertes is.

Az FIA közleménye szerint a résztvevők egyetértettek, hogy az akciólistának a következő pontokra kell fókuszálnia:

1. Meg kell erősíteni minden, a raliversenyek rendezéséért felelős szerv felelősségét az FIA irányelveinek alap keretprogramján kívül futó raliversenyek magasabb veszélye miatt a nézői és a járműbiztonság terén is.

2. A nemzeti sporthatóságokkal (ASN-ek) és a raliversenyek szervezőivel együtt olyan intézkedéseket kell bevezetni, melyek oktatási programként szolgálva hatással vannak a nézői biztonságra és segítenek javítani azt.

3. Dedikált FIA szakértői gárda létrehozása, mely a nemzeti sporthatóságok és a versenyszervezők rendelkezésére áll és támogatja őket az elfogadott biztonsági irányelvek gyakorlatban történő alkalmazásában.

Az akciólista célja az, hogy pozitív hatással legyen szerte a világon a raliversenyek biztonságára a helyi eseményektől kezdve a sportág csúcsáig, a rali világbajnokság szintjéig.

Ugyan a legtöbb, az FIA-t beavatkozásra sarkalló baleset nemzeti eseményeken történt idén, a rali világbajnokságon is aggály a nézői biztonság, a hyundai-os Hayden Paddonnal Argentínában történt eset során hat rajongó sérült meg például.

 

Andrew

 

2015. szeptember 17.


 

Versenyzői szeminárium a biztonságról

Mint ahogyan az austini Forma-1-es versenyen, a Katalán Rally alkalmával is szemináriumot tartott az FIA a versenyzőknek a biztonsági kérdésekre vonatkozóan. Ennek része volt az is, hogy mi a teendő mások balesete esetén, illetve gondolatokat osztottak meg a sérült autóból történő kimeneküléssel kapcsolatban.

 

Andrew

 

2015. november 6.


 

A Brit Rally viszontagságai

Közel állt a helyzet ahhoz, hogy töröljék a Brit Rally teljes utolsó napját az extrém időjárási körülményeknek és az emberi maradványoknak vélt dolgok felfedezésének köszönhetően.

A hurrikán erejű szél és a szakadatlan esőzés a verseny egész hete során aggályokat szült, a 2015-ös rali világbajnokság utolsó versenynapjára ugyanakkor az okozta a legnagyobb aggodalmat, hogy szombaton este sátorállítás közben csontokat talált egy néző a brenigi szakasz mellett.

A rendőrség zárást állított fel háromszáz méterre a brenigi 6-os kereszteződéstől, ez az út szolgált a vasárnapi nyitó szakaszként, valamint a Power Stage-ként. A rendezők azzal a lehetőséggel álltak elő, hogy a tíz kilométeres szakaszt három kilométeresre csökkentik, de az is felmerült, hogy a teljes pályát megközelíthetetlenné nyilvánítják. Ez azonban oda vezetett volna, hogy a következő, alweni szakaszt is törölni kell, így csak a great orme-i gyorsasági maradt volna a programban, amiről az erős szél miatt ki kellett zárni a nézőket.

A verseny főszervezője, Ben Taylor a következőket mondta el az Autosport magazinnak: „Együtt dolgoztunk a rendőrséggel és a közúti rendőrtisztjeinkkel a korai óráktól. Amennyiben jönnek a rendőrök és azt mondják, lezárják a teljes területet, nincs semmi, amit tenni tudnánk. A következő aggály az volt, hogy amennyiben a Brenig törölésre kerül, az Alwent is törölnünk kellett volna, mivel egyszerűen nem lett volna hely az összes néző számára, hogy kijöjjön a Brenigról és egy szakaszra menjen. Így maradtunk a Great Orme-nál, erről a szakaszról el távol kellett tartanunk a nézőket a viharos erejű szél miatt. A befejező nap elvesztése egy nagyon is valós lehetőség volt szombaton késő este és vasárnap reggel egy ideig.”

Végül a rendőrséggel együttműködve mindenféle zavar nélkül lezajlott a nap azok után, hogy a szervezők a Wales-i Természeti Erőforrások szervezetével együttesen gyors ütemben tisztították meg az útra dőlt fáktól a brenigi és az alweni szakaszt is. „Nem tudom elégszer elmondani, hogy hogyan húzott mindenki ezen a versenyen és dolgozott azon, hogy folyhasson a verseny” – mondta el Taylor. „Igazán alázatos ilyen elkötelezettnek látni mindenkit, átvészeltük az egymás utáni problémákat.”

 

A kihívások, melyekkel a Brit Rally szembesült

 

November 8., vasárnap

A verseny szervezői megérkeztek Deeside-ba, és elkezdték felállítani a szervizparkot a Toyota gyáránál. A hosszú ideje tartó heves esőzések részben elárasztották a területet a nap folyamán.

 

November 9., hétfő

Elkezdődött a munka az erdőkben, a szakaszok berendezései a helyükre kerültek, a pályabíróknak azonban a hatalmas szél miatt ki kellett jönniük az erdőkből a Wales-i Természeti Erőforrások szervezetének embereivel.

 

November 10., kedd

Erős szél akadályozta a szakaszok felállításába vetett erőfeszítéseket, amit komplikált, hogy a pályabejárás megkezdődött. A munkásoknak ismét el kellett hagyni a dyfii és a gartheiniogi szakaszokat az esetlegesen kidőlő fák kockázata miatt.

 

November 11., szerda

Miután nem csillapodott az eső, egyre nagyobb lett az aggály azzal kapcsolatban, hogy egyes szakaszokat elönt a víz. A szervezők az útvonalon ellenőriztek bizonyos pontokat, melyek közül több is kulcsfontosságúvá vált.

 

November 12., csütörtök

A szezonban nem megszokott meleg, napsütéses időben megrendezett shakedown-t követően esőben és hatalmas szélben zajlott a llandudnoi rajtceremónia.

 

November 13., péntek

A péntek 13. viszonylag nyugodtnak bizonyult, időszakos esők kísérték a napot. A szervezők ugyanakkor készültek a hurrikánra, ami az előrejelzések szerint a hétvége folyamán érte el a régiót.

 

November 14., szombat

Visszatért az eső a gyorsaságikra, és a dyfnanti, valamint aberhirnanti szakaszokon várt 120 kilométer/órás sebességű szél miatt komolyan felmerült, hogy törlésre kerülnek az esti különpróbák. Egy utolsó pillanatban született döntés szerint azonban lefutották a széles körben elismert szakaszokat.

Este tíz órakor ugyanakkor telefonhívás érkezett Brenigből, mely szerint a rendőrség kivonult, hogy kivizsgáljon egy esetet, amikor emberi maradványoknak vélt dolgokat fedeztek fel.

 

November 15., vasárnap

Körülbelül egy órakor született meg a zöld jelzés, hogy a verseny a tervezett úton folytatódhat. Fél órával később érkeztek az első jelentések a clocaenogi térségből, hogy a szélnek köszönhetően fák sérültek meg mind a brenigi, mind az alweni szakaszon.

4:45-kor kapott jelzést Taylor a szervizpark vezető funkcionáriusától, hogy figyelmeztessen a szervizparkban történt jelentős károkról.

7 órakor, amikor kezdtek megérkezni az első autók Great Orme-ra, le kellett zárni a hegyfoki szakaszt az érdeklődők elől, mivel nyolcas erősségű viharos szelet mértek a nézői zónákban.

A szervizpark is lezárásra került a nézők elől. Ezt aztán 11 órakor megnyitottak, amikor csillapodott a szél, ez tette lehetővé, hogy a tervek szerint kerülhessen lebonyolításra a célceremónia is.

 

Andrew

 

2015. november 26.


 

Kísérletek a biztonságosabb szalagkorlátok érdekében

Az FIA Institute, a Nemzetközi Automobil Szövetség autóversenyek biztonságával foglalkozó szervezete áttörést ért el a brit Gareth Roberts halálos és Robert Kubica maradandó sérülést okozó balesetekhez hasonló ütközések terén. A kutatások eredménye akár életmentő is lehet.

Nemrégiben Németországban teszteltek egy eszközt, melyet a szalagkorlátok nyitott végéhez illesztettek, ami sikeresen akadályozta meg azt, hogy a korlát behatoljon az utastérbe. Ez jelentette a problémát mind Roberts, mind Kubica esetében.

Az FIA Institute képviseletében az autósportok biztonságáért dolgozó Global Institute hozta nyilvánosságra a próbák adatait, melynek során egy vezető nélküli, de a ralisport követelményeinek megfelelően felkészített Volkswagen Golfot irányítottak neki 112 km/órás sebességgel egy korlátnak. A korlát végét egy homokkal teli acélhordóval védték, ami 35 km/órára lassította az autót. Ami ennél is fontosabb, hogy ez felfelé hajlította a korlátot, és nem engedte, hogy az az utastérbe hatoljon.

Roberts szörnyethalt, amikor a 2012-es Targa Florión balesetet szenvedtek pilótájával, Craig Breennel egy Peugeot 207 S2000-esben ülve, Kubica pedig súlyosan megsérült a jobb kezén, miközben egy Skoda Fabia S2000-essel eltalált egy nyitott korlátvéget a Ronde di Andorán egy évvel korábban.

Az FIA Institute jelentős időt és erőforrást fordított arra, hogy azt vizsgálja, hogyan lehet javítani a raliautók elejének biztonságát, a legfőbb gond ugyanakkor az, hogy ennek a területnek a megerősítése, valamint a hűtés kapacitásának és hatékonyságának fenntartása egymással ellentétes igények.

„Komoly összeférhetetlenség van a személyautók és a szalagkorlát végek között, melyek nem védettek” – mondta el Andy Mellor, a Global Institute kutatási tanácsadója. „A tanulmány fókuszában egy olyan mechanizmus volt, hogy a szalagkorlát elég korán hajoljon el, hogy a támadott vég ne hatolhasson be az autóba.”

A szakember azt is elárulta, hogy finomítani kell még az eszközön, de amint elkészülnek az átdolgozással, bevezetik a hordók használatát a rali világbajnokságon, majd a nemzeti versenyeken is. Az, hogy az eszközt a sportág minden szintjén használni lehessen, a költségek megfelelő szinten tartását igényli. „Megértettük, hogy a költség és a logisztika fő faktorok, így 100 eurós célt állítottunk fel az installált termékre” – magyarázta Mellor. „Bármekkora nagyobb költséggel megfizethetetlen lenne ez.”

 

Andrew

 

2016. március 23.


 

Fő a biztonság

2018-tól a Status Awareness Systems (SAS) RallySafe nevű rendszere biztosítja a rali világbajnokság futamain a nyomonkövető rendszert, mely egy nagy elismerés az ausztrál cég munkássága felé. De mi is a története az ő rendszerüknek és hogyan működik az?

Visszamenve negyven évet, a biztonság a raliversenyeken annyit jelentett, hogy az autókban volt talán egy csavarozott fél bukókeret, a legénység pedig ilyen vagy olyan sisakot, valamint hosszúnadrágot viselt, gyakran azonban rövidujjú pólóban voltak.

Lehet, hogy csak szóbeszéd, de a versenyzőket állítólag gyakran emlékeztették, hogy ne essenek lefelé bozótosokba, ha azt akarják, hogy megmentsék őket, mivel ott nehéz megtalálni őket. „Maradjatok a napos oldalon” – hangzotta a felszólítás.

Előrehaladva, a ’90-es évek közepén felismerték már, hogy a végtagok lefedése egy előrelépés lenne – és a pamutot ajánlották az alkalmatlan, könnyebben égő nylonnal szemben.

Ez volt az az időszak, amikor az OK és a vörös kereszt táblát betették az útvonalitinerbe, a páros így jelezni tudta az utána következőknek, hogy megálltak, de nem esett bajuk, vagy rosszabb esetben segítségre van szükségük. A vörös keresztet aztán védjegy okokból az SOS szöveg váltotta, a standardok azonban fejlődtek, a raliversenyek biztonsága pedig végül egy fontos témává vált.

A kezdetekben luxus volt még az, hogy a mentők a helyszínen kövessék a versenyt vagy hogy képzett elsősegélynyújtókat alkalmazzanak. A helyzet szerencsére teljes mértékben megváltozott mára, és gyorsbeavatkozó egységek állnak készenlétben stratégiailag elhelyezkedve a verseny útvonala mellett, ők a lehető legrövidebb idő alatt segítséget tudnak adni.

Ahogyan az idő múlik, szinte hihetetlennek tűnhetnek ezek a dolgok.

A ralisport az autósportok egyik veszélyes formulája, így a vele járó kockázatok, valamint a biztonság fontosságának felismerése pozitív változásokat idézett elő a spotág minden szintjén. Ennek eredményeként ma már egyetlen raliautó sem mehet át a gépátvételen, ha nem rendelkezik teljes, acélból készült bukócső rendszerrel, versenyüléssel és biztonsági övvel. Az autóba integrált biztonsági elemek mellett a versenyzők a teljes testet fedő tűzálló alsóöltözetet, többrétegű overált és olyan bukósisakot kell, hogy viseljenek, ami huszonöt éve még egy űrhajós küldetésen volt látható csupán. A legtöbb esetben a fejüket és a nyakukat HANS is védi. Mindezek az eszközök jóváhagyással kell, hogy rendelkezzenek.

A biztonsági standardok hatékonysága azonban nem ér véget itt manapság. A RallySafe egy innovatív, jármű és jármű közötti kommunikációs rendszer, ami az autóba épített egységen keresztül veszélyjelzéseket képes továbbítani a raliversenyek során. A RallySafe rendszerét használva a versenyzők számára megvan az a lehetőség, hogy tudják, hol vannak valós időben az útvonalon az előttük és a mögöttük haladó résztvevőkhöz képest is.

Ami még ennél is fontosabb, a RallySafe kijelzi a rendezők számára a verseny mindegyik pillanatában, hogy hol jár a versenyautó. A GPS, GSM és szatellit kommunikációs lehetőségeket alkalmazva lehetővé teszi a rendszer, hogy a figyelmeztető jelzések és a járműadatok a lehető leghatékonyabb módon kerüljenek továbbításra.

Egy kis elektronikai modullal szerelnek fel minden autót, melyhez egy színes kijelző, billentyűzet, gyorsulásmérő és adó-vevő készülék is tartozik. A RallySafe legfőbb funkciója, hogy egy baleset esetén automatikusan generál figyelmeztető jelzést.

A „push to pass” funkció egy kiváló innováció, mely lehetővé teszi a versenyző számára, hogy figyelmeztesse a követett járművet az előzési szándékáról, ami egy potenciálisan poros vagy veszélyes útszakaszon kiemelten fontos. Az évek során a lassabb autó megelőzése nehéznek, olykor lehetetlennek bizonyult az erre nem megfelelő körülmények között, így volt, aki ahhoz folyamodott, hogy meglökje a megelőzendő autót, másik pedig túlfeszítették a húrt, és az út mellett végezték, miután a vak körülmények közepette túl keményen próbálkoztak.

A RallySafe egy ausztrál ötlet, melyet egy alapvető fontosságú biztonsági innovációként fogadtak el világszerte. A 2009-es bevizsgálása óta a rendszer egyre inkább elfogadott a ralisport világában. Először csak Ausztráliában volt elérhető a rendszer, ma már azonban kiterjedtebben használható, így jelen van Új-Zélandon, Malajziában, Thaiföldön, Japánban, Kínában, Európában, Észak-Amerikában és Kanadában is. A RallySafe-et az ázsia-óceániai bajnokság minden futamán alkalmazzák manapság.

Ausztráliában ez az elsődleges időmérő rendszere az aszfaltbajnokságnak, de használják az ausztrál bajnokságban is, több kisebb aszfaltos és regionális eseményen, valamint bajnokságban is. Új-Zélandon is ez az elsődleges időmérő rendszere a bajnokságnak, és ott is alkalmazzák a RallySafe-et kisebb versenyeken, beleértve az ikonikus Silver Fern Rally-t is.

Az anyacég a Status Awareness Systems, melyet 2010-ben alapítottak azok után, hogy felismerték, sok, a pályán történt ütközés elkerülhető lett volna. A cég igazgatói az ausztrál autósporttal jó kapcsolatot ápoló Stephen Sims és Wayne Maxwell, akinek műszerészként szenvedélye az autósport.

Az SAS két igazgatója azért hozta létre a technológiát a ralisport számára, hogy biztosítsák a biztonságot a sportágban részt vevők számára, mindezt egy olyan időszakban, amikor a biztonsági standardok magas szinten vannak már, de a sebesség nagyobb, mint bármikor korábban.


Andrew

 

2018. január 24.


 

A nézői biztonság Michele Mouton szemével

Harminchat évvel a Portugál Rally-n aratott diadalát követően, mely a négy rali világbajnoki futamgyőzelme közül a második volt, Michele Mouton a Nemzetközi Automobil Szövetség biztonsági delegáltjaként volt jelen a 2018-as viadalon.

Az eltelt évek nem változtattak a sportággal kapcsolatos szenvedélyén és a humorán sem. Elsőként a szép portugál emlékeiről beszélt.


- Olyan rég volt, hogy elfeledtem ezeket. Nem, viccelek, mindig öröm itt lenni. Az emberek rajongása fantasztikus. Örülök. Öröm visszajönni egy olyan helyre, ahol nagyon nehéz volt mindig is a munkám, a dolgok azonban jobbra fordulnak. Napjainkban a biztonsággal és a nézők felügyeletével kapcsolatos munkám azt jelenti, hogy csaknem szabadságnak számít Portugáliába jönni.

- Ha azt mondod, szabadság a munkád biztonsági delegáltként, akkor nagyon jól kell mennie valaminek. Mi volt a legfőbb változás a munkádban?

- Portugáliáról beszéltem csupán, ahol az a helyzet, hogy nagyon sokat javítottak a biztonságon. A rendőrség tartja kézben azt, hogy minden nézői pont készen álljon, mielőtt az emberek megérkeznek a szakaszokra. Nem engedik az embereknek, hogy bárhová menjenek azon kívül, ami engedélyezett. Mi magunk másként dolgozunk a biztonsági autós folyamatban, mielőtt az autók megérkeznének, a hivatalos autókkal, kezdve az infóautókkal, egészen a háromnullás, kétnullás és egynullás autóig. Mindannyian úgy dolgozunk, mint egy lánc. Dedikált rádiókommunikációs csatornával rendelkezünk, kontrollálni tudunk tehát mindent, mielőtt az első autó futna a szakaszon. És sokat javította ez a biztonságot.

Azok az intézkedéses, amiket hoztunk, hogy megállítottuk az embereket, hogy húsz perccel korábban az úton sétáljanak és hogy nem engedünk a szakaszra belépni senkit az első autó előtt harminc perccel a rajt és a beíró között, is segítettek. Ez megtanította az embereknek, hogy ne az utolsó percben érkezzenek meg, hogy időben érkezzenek.

- Ki a legfőbb felelőse a rendszer javításának?

- Mielőtt megérkeztem, Jacek Bartos dolgozott ötleteken az FIA-nál húsz évig. Azóta változtattam egy kicsit a munka menetén, jobban együttműködve a rendezőkkel, megvalósítható megoldásokat keresve és szorosan együttműködve a verseny előtt. Több szemináriumunk van, előzetesen ellenőrizzük a biztonsági terveket. Sokat javultak a dolgok, nem csak Portugáliában, de minden versenyen.

- Hogyan mentek a dolgok Argentínában, abban az országban, ahol leginkább félni lehet a biztonság miatt?

- Nagyon jól ment, nagyon elégedett voltam. Ez volt az első év ott, ahol fedélzeti felvételeket nézhettünk az összes szakaszról. Le tudtam most már ellenőrizni a szakaszokat anélkül, hogy nekem meg kellett volna állnom és fotókat kellett volna csinálnom a rossz helyen lévő emberekről. Ugyanez volt a Monte-Carlo Rallye-val idén, úgyhogy egy nagy fejlődés ez számomra.

Tudjuk, hogy Argentínában hatalmas a szenvedély a rali iránt, az emberek pedig nem akarják elveszteni a versenyt. A minden szakaszon elérhető nemzeti rádió segítségével sikerült meggyőzniük az embereket, hogy jó helyen kell lenniük és tisztelniük kell a szabályokat. Amennyiben nem így tesznek, elvesztik a versenyt.

Ez sokat segített. Néha azonban úgy érzed, olyan nagy ez a szenvedély, hogy elfeledkeznek erről és az emberek a szalagokon túl mennek. Figyelembe véve azonban az emberek mennyiségét, ami ott van, egy igazán biztonságos versenyünk volt ott idén.

- Visszagondolva a B csoport rossz napjaira, melyek azok a különbségek, amik nagy hatást gyakorolnak rád?

- Emlékezhetünk, hogy a B csoportos időkben mindenütt ott voltak az emberek az úton. Meglepő volt, hogy nem volt több baleset.

Most már infrastruktúránk van a biztonságra: 4x4-es mentőautók, minden technikai mentő és helikopter együttműködik velünk. Nem látom, hogyan tudnánk ezt még jobbá tenni ilyen téren.

Úgy gondolom, a nézők tanítására és a sportbírók képzésére kell igazán koncentrálnunk a továbbiakban is. Ők nagyon fontosak, mivel ők az első emberek, akik kapcsolatba kerülnek a nézőkkel.

- Személy szerint tetszik, hogy a Portugál Rally visszatért az ország északi részébe?

- Szeretem ezt. Nyomtam őket, hogy jöjjenek vissza északra, mivel a szenvedély itt van.

Algarve-ban szép szakaszok voltak, a hangulat azonban semmi összehasonlítva északkal, még ha nyomást is kell gyakorolni az emberekre, hogy viselkedjenek.

Ez az, ahogyan tesznek, és mindez egy fantasztikus versenyt eredményez.


Andrew


2018. május 25.


 

Fókuszban a gyorsasági szakaszok biztonsága

A FIA találkozót szervezett a rali világbajnoki futamok szervezőivel a sorozat német versenyének hétvégéjére, hogy megbeszéljék, miként lehetne jobban mérni a gyorsasági szakaszok biztonságát, miután az átlagsebességi adat ilyetén használata sok kritikát kapott.

Az előző viadal, a Finn Rally útvonala jelentős módosításon esett át idénre, kanyargósabb, szűkebb szakaszokat iktattak be a szervezők, hogy csökkentsék az átlagsebességet. Azt azonban több versenyző is megkérdőjelezte, hogy így valójában biztonságosabb volt-e az esemény. A finn futam útvonalmódosítása a lassítókat váltotta ki, amiket a tempó csökkentésére használtak az előző évben, miután 2016-ban Kris Meeke rekordot jelentő 126,6 kilométer/órás átlagsebességgel nyerte meg a viadalt. Idén ennél 4 kilométer/órával kisebb átlaggal teljesítette a viadalt az új útvonalon a győztes, Ott Tanak – immár az újgenerációs, tehát gyorsabb autóval.

Az FIA ajánlása szerint a gyorsasági szakaszok átlagsebessége nem haladhatja meg a 130 kilométer/órát. Ez vezetett oda, hogy a 2017-es Svéd Rally knoni különpróbáján törölték a második futást, mivel Tanak elsőre 137,8-es átlagot repesztett.

A pilóták elmondták, a nagy tempó a hosszú egyenesek miatt keletkezett, ami nem rejtett magában különösebb kockázatot. „Nem volt veszélyes az a szakasz, és nem hinném, hogy biztonsági probléma lenne, amikor a széles utakat használjuk Finnországban” – mondta el az autosport.com-nak Tanak. „Finnország gyors, tudjuk ezt. Ezekkel az autókkal azonban minden stabil, és kellemes rajtuk vezetni. Sosem éreztem, hogy bármilyen kérdés lenne a biztonsággal kapcsolatban ezen a versenyen. Az átlagsebesség nem mutat olyan sokat. Egyre több olyan hely van, ahol nagyon közel vannak a fák a szűk részeken. Ezek rossz helyek – a széles utak nem teszik az útvonalat veszélyessé. Nézzük meg Korzikát, szűk út van ott, és az veszélyesebb.”

A citroenes Craig Breen egyetért, eljött az idő arra, hogy hogyan értékeljék a gyorsaságik biztonságát. „Az a szakasz Svédországban tavaly, az volt a bajnokság egyik legbiztonságosabb szakasza” – magyarázta az ír pilóta. „A sebesség nem a legalapabb eleme a veszélynek, a részleteket szükséges megtekinteni, ezt nézni, és azt mondani, ’igen, ez veszélyes’, amennyiben az egy kanyar vagy egy szakaszrész vagy bármi. Ez az, amire szükségünk van, nem az, hogy valaki leül és megnéz egy lapot vagy egy grafikont vagy bármit és azt mondja, ’ez túl gyors!’ Finnországban a kisebb utak használata lejjebb vitte a sebességet, de nem tette biztonságosabbá az egészet. Ezeket pártfogolom, és nem a tavalyi lassítókat, de az idő nagy részében nem a sebesség az, ami a veszélyt hordozza, az egy másik elem a szakaszokon, és ez az, amire koncentrálnunk kell.”

Sebastien Ogier azon a véleményen van, hogy 2017-ben a lassítók használata butaság volt Finnországban, a világbajnok inkább az idei megoldást támogatja. „A szakaszokon bármi mesterséges sz** dolog számomra” – mondta a francia versenyző. „Az új részekből sok volt kellemes és tartogatott kihívásokat, de amikor egyre szélesebben mész és szupergyors, az magas szintre viszi a kockázatot és a veszélyt.”

Az FIA rali igazgatója, Yves Matton világossá tette, hogy a Finn Rally rendezői önszántukból változtattak az útvonalon, nem pedig a vezető testület utasítására tették ezt, és reményét fejezte ki, hogy a németországi találkozó egy működő megoldást fog szülni. Matton azt is megjegyezte, a 130 kilométer/órás határ nem egy végső mérce. „Amikor ilyen magas az átlag, biztos, hogy sok olyan kanyar van, ahol nagyon-nagyon magas a sebesség, ez pedig veszélyes. Úgy gondolom, egyet lehet vele érteni, hogy minél gyorsabb egy út, annál veszélyesebb. Meg akarom vitatni, hogy mit tudunk tenni, hogy javítsunk ezen, miközben megtartjuk a szakaszok természetes jellegét és élvezetességét a versenyzők számára, de kikerüljük a legveszélyesebb helyeket.”


Andrew


2018. augusztus 16.


 

Traktor a gyorsasági szakaszon

Felháborodásának adott hangot a Hyundai Motorsport csapata, miután a 2018-as rali világbajnokság befejező futamának, az Ausztrál Rally-nak a harmadik szakaszán egy traktorral találkozott Andreas Mikkelsen és Anders Jaeger, ami olyannyira megzavarta a párost, hogy nem sokkal később egy gyors kanyarban becsúszott az árokba i20 WRC-jük, és felborultak.

A traktor egy lassítón dolgozott, annak szalmabáláit tette helyre, miután Jari-Matti Latvala Toyotája nekik ütközött és elmozdította őket. Alain Penasse, a csapat menedzsere az esetet követően a következőket mondta el arról, hogy mi történt párosukkal: „Megzavarta őket, és beszéltek, azt mondták egymásnak: ’Megszakították a szakaszt? Biztonságos a szakasz? Mit csináljunk?’ És aztán, egy kilométerrel később balesetet szenvedtek! Biztos, hogy megzavarta őket ez. Le kellett volna lassítaniuk talán és helyre tenni a fejüket, aztán továbbmenni. Az azonban tiszta, hogy nem kellett volna ennek megtörténnie. A helyszínen lévő sportbírók döntöttek az autók közötti három perces időközök okán, hogy beviszik a traktort a szakaszra, elmozgatják a lassítót és kijönnek a szakaszról – a versenyirányítás azt mondta nekünk, hogy saját maguk döntöttek a helyszínen.”

Penasse megvitatta az esetet a szervezőkkel, de mérges volt a Mikkelsent és a csapatot ért következmények miatt. „Játékban vagyunk még a gyártói címért, de két autónk van már csak” – magyarázta. „Andreas részideje 5,3 másodperccel jobb volt, mint a legközelebbi versenytársáé, és ez az ő szakasza volt. Mindig jól teljesít ezen a szakaszon. Oké, mit tudnánk tenni? Meg kell nézniük a mérnököknek az autót. A víz elfolyt, várnunk kell, és meglátjuk.”

A verseny sportigazgatója, Adrian Stafford a következő közleményt adta ki: „A 3. gyorsasági szakaszon 15,7 kilométernél lévő, szalmabálákból kialakított lassítót a 7-es rajtszámú autó (Latvala) elütötte, ami azt eredményezte, hogy a szalmabálák részben eltorlaszolták a pályát.

Egy traktor parkolt a közélben – a szakaszon kívül –, és a rendezők jóváhagyása nélkül a vezető bement a szakaszra, és visszaállította a szalmabálákat. Amint a traktor helyreállította a lassítót, elindult a lassító után a pálya széle felé, a 4-es rajtszámú autó (Mikkelsen) pedig éppen ekkor hajtott át a lassítón. A traktor részben az úton volt, ahogyan a 4-es rajtszámú autó elhagyta.

A 4-es rajtszámú autó és a traktor nem ért össze. A 4-es rajtszámú autó körülbelül 1,2 kilométert tett még meg a szakaszon, amikor egy gyors balkanyar belső oldalán egy vízelvezető csatornának ütközött.

A szervezők felügyeletük alá vették a traktort, hogy biztosítsák, nem avatkozik be még egyszer.”

 

A versenyző is mérges volt

Mikkelsen elmondta, ő is mérges volt, valamint csalódott az eset miatt. „Mentünk, volt valamennyi távolság egy bukkanóig, aztán az után száz méter egy lassítóig” – mesélte a norvég pilóta közvetlenül az eset után. „Amikor megközelítettük a bukkanót, láttuk, hogy integet egy sportbíró. Anders azt mondta, álljak meg, de a bukkanó előtt volt ez éppen, úgyhogy lelassítottam egy kicsit, és láttam a száz méterre lévő lassítóban, hogy egy traktor megy át azon.

Fékeztem a lassító előtt, megcsináltam azt, aztán kikerültem a traktort, ami mozgott még. Azt mondtam, ’mi a f*** ez, meg kellene állnunk, hogy elmondjuk a sportbíróknak?’. Anders azt mondta, menjünk tovább, rögtön ezt követően azonban volt egy balos egy bukkanón, amit nem igazán vettem az itinerből, túl gyorsak voltunk, és aztán felborultunk.

A vadvilágot megtapasztalhatod, egy traktor azonban nagyon meglepő, úgyhogy máshol járt az agyam. Azon gondolkodtam talán, hogy meg kellene állni beszélni a sportbírókkal, hogy elmondjuk nekik, hogy töröljék a szakaszt a később érkező néhány autónak. Biztos vagyok benne, hogy meg fogom tudni a csapattól, mi történt, a versenyünk azonban tönkrement.

Biztosnak kell lennünk abban, hogy soha többé nem történik ilyen, mivel egy veszélyes szituáció ez. Az állatokat nem lehet kontrollálni, ez rendben van, ez a versenyzés része. Ezeket a dolgokat azonban lehet kontrollálni. Csalódott vagyok, és természetesen mérges is, mivel az eset tönkretett egy nagyon fontos versenyünket.”

A virtuális lassító a megoldás?

Az FIA nyomás alá került Mikkelsenék incidensét követően azzal kapcsolatban, hogy bevetésre kerüljön a rali világbajnokságon a virtuális lassítók rendszere.

A sorozat szerepvállalói közül többen is áttérnének a szakaszokra ténylegesen kihelyezett lassító elemekről a virtuális lassítókra. Ezek olyan szekciói lennének a gyorsasági szakaszoknak, ahol a versenyzőknek egy előre meghatározott sebességre le kell lassítaniuk, ugyanakkor nem lenne ott semmilyen akadály. A megoldás egy másik előnyének azt vélik, hogy a tényleges lassító rossz kikerülésével nem lehetne előnyt szerezni.

Penasse azt mondja, az autók rendelkeznek már a technológiával ahhoz, hogy bevezethető legyen a virtuális lassítók koncepciója, és ő támogatja is ezt. „Egy kicsit olyan ez, mint a boxutcai korlátozás a pályaversenyzésben” – magyarázta a Hyundai sportvezetője. „Azt mondanák, hogy egy előre meghatározott és nagyon pontos helyen az autó sebességének nem szabadna meghaladnia a például ötven kilométer/órás sebességet. Ezen a sebességen tenne meg az autó egy távolságot, és aztán felgyorsítana ismét. Számomra ez egy sokkal jobb ötlet. Utálom a lassítókat, annyi balesetet okoznak.”

Feltételezések szerint az Ausztráliában történt incidens azért történt, mert a személyzet rosszul becsülte meg a lassító újraépítésének idejét. „Latvala elütötte a szalmabálát a lassítóban, és eltorlaszolta az utat” – mondta el az autosport.com egy forrása. „A helyszínen lévő sportbírók úgy döntöttek, hogy fogják a traktort és elmozgatják az útból a bálát, vissza a helyére. Jót akartak, és úgy gondolták, van három percük elvégezni a munkát. Sajnos Andreas megérkezett, amikor mentek vissza a traktorral.”

A versenyzők érthető módon ingerültek voltak az eset miatt. „Nincs mentség erre, b****tt hülyeség ez abszolúte. Megölhettek volna valakit” – adott hangot véleményének Esapekka Lappi. „Amikor fut egy szakasz, sosem történhet ilyen.”

Az FIA rali igazgatója, Yves Matton elmondta, tanulni kell ebből a traktoros incidensből, és megerősítette, a virtuális lassító egy opció. „A rendezők alapos kivizsgálást végeztek az eset körülményeivel kapcsolatosan” – magyarázta Matton. „Fontos pontosan megérteni, hogy miért történt úgy, ahogyan történt. Traktor volt elhelyezve ott, hogy biztosítsa, nem kerül blokkolásra a pálya az elmozdított lassító miatt. Folytatjuk az alternatív sebességcsökkentési megoldások tanulmányozását, ezek közül az egyik a virtuális lassító.”

 

Finnországban tesztelik a virtuális lassítókat

A ralisportban, legfőképpen a világbajnoki futamokon és az újgenerációs, nagyteljesítményű World Rally Car-okkal jelenleg tapasztalható sebesség miatti folyamatos nyugtalanság okán a finn autósport szövetség már korábban eldöntötte, hogy megvizsgálja a gyorsasági szakaszokon elhelyezett virtuális lassítok alkalmazását.

Annak ellenére, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség idegenkedett tavaly a virtuális lassítók javasolt koncepciójától, a finn szövetség azt indítványozza a nemzeti futamok rendezőinek, hogy folytassanak kísérletet két alternatív rendszerrel. Az első szerint a szakaszok rövid részein sebességkorlátozást vezetnének be, amit elektronikus módon felügyelnének. A második javaslat alapján teljesen meg is kellene állniuk az autóknak egy előre meghatározott ponton, amit ténybírók, valamint kamerák figyelnének.

A szövetség titkára, Henrik Frank megerősítette, sürgősen szükség arra, hogy olyan módszert találjanak, ami megoldja a jelenlegi lassítók hiányosságait (a költségeket, a pályabejárási problémákat, az elmozduló elemeket, az elemek sérülékenységét), és azon vannak, hogy alkalmazható alternatívákat hozzanak létre. „A fő cél, hogy csökkentsük azt az időt, amit az autók csúcssebességen töltenek a szakaszokon” – magyarázta Frank. „Az egyes finn szervezőkön múlik majd, hogy eldöntsék, részt vesznek-e a próbákban, de ami a rali világbajnoki futamunkat illeti, az FIA-n múlik a döntés.”

 

Andrew

 

2018. november 21.


 

Miért nincs push-to-pass rendszer?


A rali világbajnokság versenyzői, Elfyn Evans és Kris Meeke azt szorgalmazzák, hogy az FIA gyorsítsa fel a folyamatot és mihamarabb vesse be azt a technológiát, ami arra szolgál, hogy a gyorsasági szakaszt lassabb tempóban teljesítő autóban figyelmeztető jelzés jelenjen meg, amikor egy rivális utoléri és megpróbálja megelőzni.

A téma azután került felszínre, hogy a sérült felfüggesztéssel autózó Meeke akaratlanul, de feltartotta Evans-ot a Korzika Rally pénteki napjának utolsó szakaszán, miközben utóbbi versenyző az első helyért harcolt. Evans később megállapított időt kapott, de mivel a szükséges eszköz benne van már az autókban, mindkét pilóta feltette a kérdést, hogy miért kerültek mégis ebbe a helyzetbe.

A rendszer lehetővé tenné, hogy egy autó, mely utolér egy valami okból lassabb riválist a gyorsasági szakaszon, figyelmeztetést küld annak, ami megakadályozná, hogy ilyen esetek történjenek. „Ott van, fogjuk tehát munkára!” – szólított fel Meeke. „Sokkal egyszerűbbé tenné az egész dolgot.”

Kris Meeke és Elfyn Evans korábban, 2015-ben

 

„Kétségtelen, hogy különbséget jelentene a rendszer használata” – tette hozzá Evans. „Nem próbáltam még ki, és nem tudok túl sokat arról, hogy hogyan működik, alapjaiban azonban nagy értelme lenne. A raliversenyeken megtörténhet az ilyenfajta dolog. Ismerem jól Kris-t, és nem volt módja, hogy tudja, hogy ott vagyunk.”

A Nemzetközi Automobil Szövetség rali igazgatója, Yves Matton azt nyilatkozta a témával kapcsolatban, hogy az úgynevezett push-to-pass rendszer – ami nem összekeverendő az Indycar-ban használt változattal – a sportágat felügyelő testület ez évi feladatlistáján van. „Benne van az akciótervben, nem csak a technológia használatáról szól azonban ez, de meg kell csinálnunk a szabályzatot is hozzá” – magyarázta Matton. „Meglesz, remélem, a jövő évre, amennyiben közös megegyezésre jutunk abban, hogy hogyan használjuk. A sportszabályzatot nem lehet év közben változtatni, kivéve komoly biztonsági gondok esetén, és nem is lesz kész elég korán ez.”

A Dakar Rally-n használatos Sentinel hang- és fényjelzéssel figyelmezteti a pilótákat, hogy kétszáz méteren belül

tartózkodik egy másik jármű is. A rendszer különösen nagy segítség korlátozott látási körülmények között, nagy

porban, homokban vagy sötétben. Kép: redbull.com

 

Hasonló rendszer Sentinel néven 2005 óta működik a Dakar Rally-n, és a ralisportban is nagy jelentősége lenne, hiszen a murvás versenyeken a por miatt még inkább probléma az előzés, ami számos vitás esetet szült már, olykor fizikai bántalmazásba torkollva az érintett versenyzők között, az időjóváírás vagy annak elmaradása pedig még gyakoribb téma.

 

Andrew

 

2019. április 12.


 

Rali biztonsági irányelvek

Rali biztonsági irányelvek címmel új kiadványt tett közzé a Nemzetközi Automobil Szövetség, hogy minden szinten javítsa a sportág biztonságát, miközben a világszerte megtalálható rajongók által kedvelt akciót és látványosságot fenntartja.

Az útmutató, melyben a rali világbajnokságon jelenleg használatos jó gyakorlatokat gyűjtötték össze, olyan formátumban készült, hogy nemzetközi és nemzeti versenyek rendezői is tudják használni.

Az, hogy a rajongók közel helyezkedhetnek el a gyorsasági szakaszokon az úthoz, ily módon az autókhoz, nagyszerű élményt biztosít számukra, és ez az útmutató kulcsfontosságú nézőpontja, hogy segítse a rendezőket a nézők védelmének javításában. Emellett ugyanakkor jó gyakorlat formájában találhatók más biztonsági javaslatok is a százoldalas kiadványban.

Az FIA például bátorítja minden nemzeti szövetségét, hogy biztosítsanak biztonsági delegáltat minden általuk jóváhagyott versenyre. Ezt támogatja egy, a biztonsági delegáltak részére megszervezésére kerülő tréning program, melynek idén lesz egy próbaszemináriuma. 2020-től régiós tréningszemináriumokat szerveznek a biztonsági delegáltak számára a világ minden országában.

Az útmutató más kulcsfontosságú pontjai a tisztviselők szerepeivel és felelősségével foglalkozik, a biztonsági autók és a biztonsági terv használatával, a gyorsasági szakaszok felépítésével, a sportbírók és a nézők közötti kommunikációval, valamint a balesetek kezelésével. Ezen kezdeményezések nagy részét úgy tervezték meg, hogy költség nélkül vagy kis ráfordítással legyenek bevezethetők, az FIA pedig együtt fog működni a nemzeti szövetségekkel, hogy biztosítható is legyen ez.

„A biztonság a kulcsa a ralisport jövőbeli fenntarthatóságának, a biztonság egyik kulcsa pedig az oktatás, látjuk ezt szerte a világon” – nyilatkozta Yves Matton, az FIA rali igazgatója. „Ezek az irányelvek segítenek mindenkinek az oktatásban, hogy a legjobb folyamatok és a legjobb szokások lehessenek a ralisportban.”

Az FIA Rali biztonsági irányelvek kiadványa itt érhető el és tölthető le.


Andrew


2019. április 14.


 

„Tudni fogjuk, hol vagy” – üzeni az FIA a renitens ralirajongóknak

A Rali biztonsági irányelvek című kiadvány publikálásával a Nemzetközi Automobil Szövetség nagy lépést tett a ralisort jövőjének védelme érdekében – egyúttal figyelmeztette a meggondolatlan nézőket, hogy meg vannak számolva a napjaik. Az anyag megjelenése után Yves Matton, az FIA rali igazgatója kulcsfontosságú tényezőnek nevezte a nézői biztonságot a sportág jövőjének fenntarthatósága szempontjából.

A Rali biztonsági irányelvek kétéves kutatómunkának és az ezen időszakban történt konzultációknak az eredménye, mindezt az FIA pálya- és raliversenyek biztonságáért felelős testületének vezetője, Stuart Robertson vezette. A rali világbajnokság biztonsági delegáltja, Michele Mouton direkt visszacsatolásokat adott a kutatáshoz, mely a sportág legmagasabb szintjének jó gyakorlatait is tartalmazza azzal a céllal, hogy az információk leszűrődjenek a regionális és nemzeti szintekre is.

„A biztonság a kulcsa a ralisport jövőbeli fenntarthatóságának, a biztonság egyik kulcsa pedig az oktatás, látjuk ezt szerte a világon” – nyilatkozta Matton. „Ezek az irányelvek segítenek mindenkinek az oktatásban, hogy a legjobb folyamatok és a legjobb szokások lehessenek a ralisportban. A cél, amihez ragaszkodnunk kell, a nulla haláleset és sérülés, de tudjuk, hogy mennyire nehéz ez. Oktatás és tudás kérdése ez, hogy megértessük az emberekkel, mennyire veszélyes lehet az, amennyiben nem csinálják a megfelelő dolgokat. Mindez időt vesz igénybe – az oktatás időt vesz igénybe mindig.”

Robertson egy potenciálisan gyors – és költséghatékony – megoldást hangsúlyozott a sportág alacsonyabb szintjein. „Ahol sokkal több gondot látunk a nézőkkel, az a nemzeti vagy regionális szint” – mondta a szakember. „Át kell juttatnunk az üzenetet, ennek pedig az az egyik módja, hogy a rali világbajnokságot használjuk kirakatként, hogy demonstráljuk a jó gyakorlatokat és oktassuk az embereket ezekben a létfontosságú üzenetekben, hogy hogyan szervezzünk eseményeket a nézői szempontból legbiztonságosabban.

Nem azon vagyunk, hogy költséget tegyünk hozzá a klubszintű eseményekhez; sok múlik a kezdeményezéseken: egy hosszú sípszó harminc perccel az első autó előtt, hogy figyelmeztessenek mindenkit, hogy él a szakasz és lezárták az utakat, vagy a sportbírók kommunikáljanak a biztonsági autókkal a hüvelykujjuk felmutatásával, illetve a fejük felett keresztbe tett kezükkel, amennyiben segítségre van szükségük. Ezek valódi tárgyi területei a nemzeti raliversenyeknek, és nem tesznek hozzá költséget. Azt akarjuk a nemzeti szintű raliversenyek szervezéseitől, hogy legyen beültetve ez a dokumentum a jövőben.”

A világ összes nemzeti felügyelő testületétől meg fogják követelni, hogy bevezessék a Rali biztonsági irányelvek kiadványban szereplő jó gyakorlatokat a jövőbeli eseményeiken.

Míg a halálesetekben és a súlyos sérülések számában fejlődés tapasztalható, a ralisportban könyvelik el az ilyen esetek felét az összes autósport szakágat figyelembe véve. A raliversenyeken ráadásként több néző sérül meg, mint versenyző. „Még a sportág legeslegmagasabb szintjén is látunk rossz helyen lévő nézőket” – magyarázta Robertson. „Ezeknél az embereknél vagy hiányzik az ismeret, talán az az első versenyük, vagy ők a gazdák, akik kimentek a birtokukról, hogy megnézzék, mi is folyik, vagy pedig fanatikus rajongók, akik a kedvenc versenyzőjüknek drukkolnak és a lehető legközelebb akarnak kerülni. Vagy pedig, ami még rosszabb, ők a YouTube hősök, akik feküdni akarnak az út szélén és lefilmezni a fejük felett elrepülő köveket, amikor az autó centikre megy el tőlük. Mindezt azért, hogy a videójuk találati számát növeljék. Hihetetlen azoknak az embereknek a skálája, akiket el kell érnünk szerte a világon, de ez az, amit a Rali biztonsági irányelvek tenni fog.”

Robertson elmondta, az FIA többet invesztál abba az erőfeszítésbe, hogy a helyére tegye a szélhámos szurkolókat, mint valaha tette. „Elindítottunk egy projektet, mely segíti nekünk beazonosítani a nézők elhelyezkedését képfelismerésen keresztül, névtelenül, belső kamerákat és különböző más eszközöket használva” – tette hozzá.

„Új, csúcsszintű technológiát alkalmazunk, hogy beazonosítsuk, hol helyezkednek el ezek az emberek. Tudjuk, hogy várnak, míg el nem halad a biztonsági legénység, mielőtt a veszélyes helyekre mennének. Dolgozunk egy olyan rendszeren, ami egy figyelmeztető jelzést küld a versenyirányításban lévő versenyigazgatónak, hogy tudassa vele, gond van egy adott kanyarban. Ezt követően akciót hoznak.

Az elsődleges akció egy lassú zóna alkalmazása lehetne, a versenyben lévő következő autóknak egy kommunikáció lenne küldve, azt javasolva nekik, hogy azt a kanyart jelentősen csökkentett sebességgel teljesítsék. Az üzenet egyszerű, nem lehetsz többé ilyen renitens szurkoló. Tudni fogjuk, hol vagy, és jövünk, hogy elkapjunk.”

Az FIA azt is bejelentette, hogy Siemens fog olyan megoldásokat biztosítani, ami segítségükre lesz a raliversenyek biztonságának javításában.

 

Andrew

 

2019. április 16.


 

Nézői kontrol

 

A legújabb szenzortechnológiát és új irányelveket használ fel az FIA a raliversenyek nézői biztonságának javítására. Az FIA AUTO magazinja foglalkozott a témával a 2019. évi második negyedéves kiadásában.

A ralirajongók a világ legszenvedélyesebb szurkolói közé tartoznak. Szeretik az izgalmakat, amikor a legjobb pilóták küzdenek meg a legkeményebb terepekkel, és próbálnak a lehető legközelebb kerülni az akcióhoz. Néhány szurkoló azonban túl messze megy, aminek olykor katasztrofális következményei vannak. Az olyan esetek száma, amikor veszélyes területeken kószálnak emberek, csak hogy közelebb kerülhessenek az autókhoz vagy az út szélére állnak egyesek egy szelfi érdekében, egyre növekszik.

2018-ban több mint négymillió néző látogatott ki a rali világbajnokság futamaira. A gyorsasági szakaszok olykor huszonöt kilométernél is hosszabbak, ez pedig nehézséget okoz a rendezőknek, hogy felügyeljék azt teljes hosszában. A pályákat jelentős részben szűk, murvás utak alkotják, változatos domborzati viszonyok között, ami tovább bonyolítja a nézők mozgásának kontrollálásával kapcsolatos erőfeszítéseket.

A Nemzetközi Automobil Szövetség emiatt a legújabb technológia alkalmazására törekszik, és 2019 tavaszán Rali biztonsági irányelvek címmel egy kiadványt is megjelentetett. Mindezt azért, hogy javítsuk a nézők védelmét és az általános biztonságot a ralisportban. „Hosszú ideig tartó kemény munkát végeztünk, hogy fejlesszük a versenyzők cockpit környezetének biztonságát” – kezdi Stuart Robertson, az FIA pálya- és raliversenyek biztonságáért felelős testületének vezetője. „Most már azonban azt látjuk, hogy több néző sérül meg vagy veszti életét a gyorsasági szakaszokon, mint versenyző.”

Az FIA baleseti adatbázisa által vezetett kimutatások igazolják mindezt. „Azt mondják nekünk ezek a statisztikák, hogy az elmúlt öt évben az autósportok fatális baleseteinek csaknem ötven százaléka a ralisporttal kapcsolatos ágakból jött” – mondja Robertson. „És több ezekből a néző, mint a versenyző.”

Technológiai transzfer

Az FIA-nak nincsenek kétségei afelől, hogy a nézők nagy része a biztonságos területen akar maradni, miközben a versenyt nézi. Mindig van azonban néhány renitens, akik átlépik a határokat. „Ők azok, akik lefekszenek az út szélére, hogy akciófelvételeket készítsenek a YouTube-ra, vagy szó szerint az út széléhez közel próbálják meg buzdítani kedvenc versenyzőjüket zászlóikkal vagy transzparenseikkel. Ez őrültség, és nagyon is egy jelen pillanatban fennálló gond”

Az FIA emiatt csúcstechnológiájú megoldást keres, és egyesítették erejüket a világhírű technológia céggel, a Siemens-szel annak fejlesztésére, hogy hogyan lehet a veszélyes helyeken lévő embereket detektálni. Ez könnyebbé teszi a rendezők és a versenyzők dolgát, hogy megelőző, illetve azonnali akciókat hozzanak a balesetek elkerülése végett.

A 2019-es Genfi Motor Show-n bejelentett együttműködés keretében az FIA a Siemens önvezető és összeköttetésben lévő járművek applikációival kapcsolatos tapasztalatát fogja hasznosítani, átültetve ezt a technológiát az autósportba (majd vissza a jövő közúti közlekedésébe). A projektet az FIA Innovációs Alapítványa, valamint a DFKI, a Mesterséges Intelligencia Németországi Kutatóközpontja támogatja.

„A belsőkamerákat akarjuk használni, hogy a képfelismerésen dolgozzunk, hogy lássuk, van-e különbség aközött, amikor a biztonsági autó megy át a szakaszon, valamint az első raliautó” – magyarázza Robertson. „Gyakran történik, hogy biztonságosnak deklarálunk egy szakaszt, néhány néző viszont visszamegy a veszélyes területekre. Szóval fontos folyamatosan detektálni ezt a változást az első autó belsőkameráján keresztül, mint ahogyan az is, hogy kövessük ezt a következő autók közeli monitorozásával, hogy biztosak legyünk benne, hogy semmi sem változott a nézői környezetben.”

Az FIA annak a módját is keresi, hogy GPS-es nyomonkövetést illesszen azokba a ralis applikációkba, amiket a nézők használnak a telefonjaikon, hogy segítsék azok nyomonkövetni a mozgásokat. Amikor egy néző a verseny eredményeit nézi, az FIA meg fogja kapni a GPS-es elhelyezkedését névtelenül, és képes lesz a gyorsasági szakasz hőtérképének megalkotására, hogy tudni lehessen, merre mozog a tömeg. Ehhez kapcsolódóan a szövetség drónok és más szenzorok alkalmazását is vizsgálja, hogy beazonosítsa a nézők elhelyezkedését.

Ez az, ahol a Siemens önjáró járművek gyalogosfelismerő technológiáját alkalmazni lehet. „Amikor egy gyalogos lelép a járdáról, az önvezető autót úgy programozták, hogy észrevegye őt és reagáljon rá” – mondja Robertson. „Nekünk nincs szükségünk arra, hogy a raliautóink automatikusan a fékre lépjenek, de tudnunk kell, amennyiben probléma van egy nézővel, úgyhogy amikor a következő autó jön keresztül a szakaszon két perccel később, tudunk vele csinálni valamit. Értesíteni tudunk egy sportbírót, hogy menjen a helyszínre, és tudunk üzeneteket küldeni a néző GPS területére. Vagy pedig képesek vagyunk, csaknem utolsó megoldásként egy lassú zónát kreálni, vagy pedig megállítani a szakaszt, amíg meg nem oldjuk a problémát.”

A Siemens azt tervezi, hogy a legfejlettebb technológiáját használja, hogy segítsen ebben. A mesterséges intelligencia lehetővé teszi, hogy járműszenzorokból érkező különböző adatok egyesüljenek és egy biztonsági felület jöjjön létre az autók és a versenyzők körül. Az intelligens infrastrukturális technológia egy biztonságot lehetővé tevő hálózatot fog létrehozni a raliversenyeken, összekötve a versenyzőket, megfigyelőket, versenyszervezőket és nézőket.

Bár ennek a technológiának a nagy része az utcai közlekedésből érkezik a versenypályára, a projektnek jelentős hatása lehet az utcai elemre, mivel a kimenetel közvetlenül segíti a települések gyalogos biztonságának javítására fordított erőfeszítéseket. „Az FIA napirenden kezeli, hogy összekösse az autósportot a városi mobilitással, hogy változást inspiráljon és átalakító hatással legyen az emberek életére” – teszi hozzá az FIA elnöke, Jean Todt. „A Siemens és az FIA közötti projekt megállapodás, mely magába foglal kutatás-fejlesztést az autósport legmagasabb szintjén és a városi közlekedési technológiákban, lehetővé teszi számunkra, hogy biztonságosabbá tegyük a versenyzést és hogy jelentős hatással legyünk az okosvárosok közlekedésének fejlesztésre.”


Jó irányelvek

Ezt a technológiát a sport legmagasabb szintjén alkalmazzák, úgymint a rali világbajnokságon, az FIA azonban a nemzeti és az alacsonyabb szinteken is fejleszteni akarja a nézői biztonságot, ahol nem engedhetik meg maguknak a szervezők ezeket a technológiai megoldásokat.

Ez az, ami miatt Rali biztonsági irányelvek címen egy új, százoldalas kiadványt jelentetett meg a szövetség a raliversenyek szervezői számára, ezzel lehetővé téve a legmagasabb szintű biztonságot a versenyeiken. „Az útmutató azokat a jó gyakorlatokat foglalja csokorba, amiket a rali világbajnoki szinten alkalmazunk jelenleg, olyan formában, amit a raliversenyek szervezői szerte a világon tudnak használni regionális és nemzeti szinten is” – magyarázza Robertson. „A súlyos és halálos baleseteink közül sok történik nemzeti szinten, úgyhogy fontos, hogy leszűrődjön a csúcsszintű biztonság.”

Világbajnoki szinten a biztonsági delegált Michele Mouton az, aki áthalad a szakaszokon, hogy meggyőződjön arról, hogy biztosan készen áll az, mielőtt a raliautók jönnének. „A szerep létfontosságú abban, hogy egy tapasztalt szempár nézze meg azt, hogy hol helyezkednek el a nézők, hol helyezkednek el a sportbírók, van-e bármilyen akadály a szakaszon, és így tovább.”

Ez egy alapvető fontosságú eleme egy verseny biztonságának. Az FIA bátorítja minden hozzá tartozó nemzeti szövetségét szerte a világon, hogy rendelkezzenek saját biztonsági delegálttal minden olyan versenyen, amit ők hagynak jóvá. „Dolgozunk egy próba tréningszemináriumon idén, aztán 2020-tól regionális tréning lesz szerte a világon minden ország biztonsági delegáltjának” – mondja Robertson. „Nagyon keményen nyomjuk ezt.”

Az útmutató másik kulcsfontosságú pontjai a biztonsági autók, az erős biztonsági terv, a helikopterek és drónok alkalmazásának, valamint az esetkezelések fontosságáról szólnak.

A Rali biztonsági irányelvek megjelenését követően az FIA bizottsága megvizsgálja a raliversenyek rendezésére vonatkozó Nemzetközi Sportkódexet, hogy azt frissítve a kulcsfontosságú dolgok kötelező érvénnyel bekerüljenek abba. „Bármi, ami az útmutatóban van, amiről úgy érezzük, hogy a szabályzatba kellene emelni, meg fogjuk vizsgálni a közeli jövőben” – árulja el Robertson.

A nemzeti szövetségek üdvözlik az új útmutatót és a szabályokat. Ugyanakkor a fő aggályuk az, hogy néhány kezdeményezés olyan költséget jelent, amit nem engedhetnek meg maguknak. Ahogyan azonban Robertson rámutat, nem feltétlenül ez a helyzet. „Például megkérni a sportbírókat, hogy harminc perccel az első autó előtt hangosan sípoljanak felhívva a nézők figyelmét, hogy hagyják el a pályát nem kerül semmibe, néhány szabály csupán ez és szervezés. Ugyanez a helyzet a hatékony kommunikációval a sportbírók és a biztonsági autók között, hogy mondják, minden rendben, vagy állítsák meg a biztonsági autót, amennyiben egy kanyarban egy különleges problémát kell megoldani.”

Az FIA szorosan együtt fog működni a nemzeti szövetségekkel és a versenyrendezőkkel, hogy biztosítsa, ne legyenek ezek a költségek a biztonság gátjai.

Az új ralisport biztonsági útmutatóval és a számos csúcstechnológiájú megoldással az FIA azt célozza meg, hogy meglegyen a biztonság és hogy az elkalandozó nézők kemény kontrol alatt legyenek.

 

Andrew

 

2019. április 28.


 

Iránymutatás a privát tesztek biztonságáért

A Nemzetközi Automobil Szövetség raliversenyek biztonságával foglalkozó bizottsága folyamatosan keresi a lehetőségeket, hogy tovább javítsa a biztonságot a sportágban. Ennek részeként a 2020-as év végén egy dokumentumot adtak ki, ami irányelveket tartalmaz a privát tesztek lebonyolítására vonatkozóan.

A Rali biztonsági irányelvek kiadvány 2021-es változatával együtt alkalmazandóan az FIA Rali privát teszt biztonság dokumentum négy témát tartalmaz: részletesen taglalja, hogy milyen feladatok vannak egy teszt megrendezése előtt és annak lebonyolítása során, baleset esetén, valamint az után, hogy a teszt véget ért. A bizottság a privát tesztek biztonságára vonatkozóan minden aspektust lefedett a kiadványban, a képek és ábrák segítségével pedig könnyű követni az útmutatásokat. A mellékletként szolgáló csekklista szintén hasznos eszköz.

A raliversenyek biztonságával foglalkozó bizottság mindeközben kiadta az első Rali biztonsági delegált irányelvek dokumentumot is, ami áttekintést nyújt a jó gyakorlatokban, melyekhez ezeknek a létfontosságú és szakértőként működő személyeknek ragaszkodniuk kell, amikor támogatják a biztonsági vezetőt a verseny biztonságos lebonyolításában. Ez a dokumentum is több részre tagoldóik, a biztonsági delegált verseny előtti munkájára, a versenyen betöltött szerepére és a riportálással kapcsolatos kötelezettségeire.

Az FIA Rali privát teszt biztonság és a Rali biztonsági delegált irányelvek kiadványok itt érhetők el és tölthetők le.

 

Andrew

 

2021. január 6.


 

Új szabályok 2022-re

 

A Motorsport Világtanács a 2021. október 15-én tartott videókonferenciás ülésén a ralisporttal kapcsolatban néhány döntést hozott.

2022-től a Rally1-es autókban kötelezővé válik az FIA mesterséges intelligenciájú biztonsági kamerájának (AISC – Artificial Intelligence Safety Camera) a használata. Ez az előre néző belsőkamera folyamatosan pásztázza majd a gyorsasági szakaszt és annak közvetlen környezetét, beazonosít formákat, és analizálja a nézők elhelyezkedését a környezetben, ily módon segít kiegészíteni az FIA biztonsági delegáltjának nem biztonságos helyzetek felderítése érdekében végzett munkáját. A legénység irányába néző nagysebességű kamera (HSC – High-Speed Camera), melyet az 1-es prioritással rendelkező versenyzők autójában használnak jelenleg, nem lesz már ugyanakkor kötelező, csupán ajánlott.

Az már köztudott volt régről, hogy 2022-ben a Rally1-es autók érkezésével hibrid hajtástechnológiát vezet be a sportág annak legfelsőbb szintjén. Az elektromos hajtás a belsőégésű motorra rásegítve a gyorsasági szakaszok kijelölt részein lesz használatban, valamint a közúti etapokon. Ennek használatával kapcsolatban most dőlt el, hogy közúti szakaszok bizonyos helyein teljesen elektromos módon kell a Rally1-es autókkal haladni. Az előzetesen kiadott útvonalitinerben ezek a részek jelölve lesznek, így a versenyzők, illetve csapatok már előre meg tudják határozni a futamra vonatkozó stratégiájukat. Bármilyen deviáció jelentésre kerül a versenyfelügyelőség felé, akik büntetést szabhatnak ki a kérdéses párossal szemben.

A Rally1-es autókon különféle jelöléseket fognak alkalmazni a nagyfeszültség jelzésére. Az első ajtókon lévő rajtszámpanel mellett piros „HY” jelzés lesz látható, a rajtszám háttere is változik, ezek segítenek a pályabírók, a verseny hivatalos személyzete, valamint a nézők számára megkülönböztetni a nagyfeszültségű autókat a többitől.


Andrew

 

2021. október 15.

Módosítás: (2021. október 21. csütörtök, 09:20)